Hosszú órákat töltöttek a repülőn víz, élelem és légkondi nélkül

A rendőrséget hívták segítségül egy repülőgép utasai Kanadában, miután egy nem tervezett köztes landoláskor hosszú órákat töltöttek a fedélzeten víz, élelem és légkondicionálás nélkül az ottawai repülőtéren.

A kifutópályán töltött negyedik óra után érkeztek az első segélyhívások a 911-re - közölte az Ottawai Nemzetközi Repülőtér. Az Air Transat légitársaság Brüsszelből Montrealba tartó járatának fedélzetén 336-an utaztak. A hívásokra a géphez érkező segítők észrevették, hogy a légkondicionálás nem működik. Kinyittatták a gép ajtóit és vizet osztottak szét az utasok között, egyikük orvosi ellátást is kapott.

Az egyik utas, Maryanne Zehil elmondta, összesen hat órát töltöttek a kifutópályán a kényelmetlenül meleg repülőgépben. Amikor végre ivóvizet kaptak, már 15 órája ültek a gépen.

„Egy ponton elment az áram, nem volt levegő, a gyerekek sírtak. Nagyon rossz volt, hiszen azt sem tudtuk, miért nem szállhatunk fel. Embertelen és elfogadhatatlan volt” - mondta Zehil.

A Transat a késedelmet a repülőtér nagy forgalmával indokolta, ami miatt a repülőtér sem lépcsőt, sem vizet vagy üzemanyagot nem tudott a gép rendelkezésére bocsátani. A repülőtér szerint azonban lépcsővel és buszokkal is készen álltak arra, hogy a reptér épületébe szállítsák az utasokat, a légitársaság és a legénység azonban "nem volt kommunikatív" és nem reagáltak a repülőtér ajánlatára.

Bors
hivo.jpg
hivo.jpg
 
Nagy országban különleges dolgok is megesnek. Chicagobol utaztam egyszer egy kis géppel télen. Nem volt minden felszállo-sáv a megtisztitva a hotol, fogalmam sincs miért de bennünket is félreállitottak nagyon sokáig. Egy elöttem üllö kopasz férfi másdfoku égési sérüléseket szenvedett a fején a kiáramlo forro levegötöl. En szerencsére átalaundtam a majdnem két orát.
-
A nagy gépek privilegizáltak, a kicsiknek, az olcso jeggyel utazoknak várniuk kell. A felszállopályán olyan forgalom van, hogy fél percenként szállnak fel vagy le a gépek, egy állo repülönek továbbtotyogni semmi esélye.
 
Ez hogy lehet?
Magyarázni nem érdemes.
Legalább azt az ajtót hamarább kinyitották volna.
Valaki (hazudik) ill. színezi a történetet. Így eladható az újság.
6 órát nem a kifutón, de a gurulópályán se tölthettek, ám szervizúton, félreállítva inkább
kapitány engedélye nélkül a lépcsőről csak távolból integethettek, ajtónyitás dettó
levegőt a működő hajtőmű szolgáltatja
olyan nincs, h a legénység "nem kommunikatív", a toronyból azonnal intézkedni kell a repülőtér szolgálatának
 
A rendőrséget hívták segítségül egy repülőgép utasai Kanadában, miután egy nem tervezett köztes landoláskor hosszú órákat töltöttek a fedélzeten víz, élelem és légkondicionálás nélkül az ottawai repülőtéren.

A kifutópályán töltött negyedik óra után érkeztek az első segélyhívások a 911-re - közölte az Ottawai Nemzetközi Repülőtér. Az Air Transat légitársaság Brüsszelből Montrealba tartó járatának fedélzetén 336-an utaztak. A hívásokra a géphez érkező segítők észrevették, hogy a légkondicionálás nem működik. Kinyittatták a gép ajtóit és vizet osztottak szét az utasok között, egyikük orvosi ellátást is kapott.

Az egyik utas, Maryanne Zehil elmondta, összesen hat órát töltöttek a kifutópályán a kényelmetlenül meleg repülőgépben. Amikor végre ivóvizet kaptak, már 15 órája ültek a gépen.

„Egy ponton elment az áram, nem volt levegő, a gyerekek sírtak. Nagyon rossz volt, hiszen azt sem tudtuk, miért nem szállhatunk fel. Embertelen és elfogadhatatlan volt” - mondta Zehil.

A Transat a késedelmet a repülőtér nagy forgalmával indokolta, ami miatt a repülőtér sem lépcsőt, sem vizet vagy üzemanyagot nem tudott a gép rendelkezésére bocsátani. A repülőtér szerint azonban lépcsővel és buszokkal is készen álltak arra, hogy a reptér épületébe szállítsák az utasokat, a légitársaság és a legénység azonban "nem volt kommunikatív" és nem reagáltak a repülőtér ajánlatára.

Bors
Csatolás megtekintése 1557497 Csatolás megtekintése 1557497
*
De jó,hogy én nem jártam arra. Mindettől függetlenül sajnálom a szerencsétlen embereket. S, ki tudja, hányan voltak olyanok, akik nem bírták a bezártságot? Abba bele is lehet halni, a stresszbe, de a melegbe is.
 
Egyszer voltam egy repülögépgyárba, épp egy elveszett repülögépet kerestek.
Nem a levegöben hanem a gyár területén. Senki sem tudta hova tették.
Az én kertemben nem történhetett volna meg, nállunk rend van. :)
 
Én szoktam nézni a Légikatasztrófák c. dokusorozatot, abban azt mondták, a repülőgépen is csak akkor működik a légkondi, ha be vannak indítva a hajtóművek, ahogy az autóban se megy a légkondi, ha nem jár a motor. Abban a sorozatban is hosszan várakoztattak egy repülőt utasokkal tele a felszállásra, melegben, tűző napon, és mondták, hogy akár 60 fokra is felmehet ilyenkor a repülőben a hőmérséklet. Ugyanolyan veszélyes, mint a parkolóba autóba bezárva a hőségben, a napon.
 
Az en csotrogany automba megy a legkondi akkor is ha a motor nem jar.
Ez a viz kerdes nagyon ciki, mert mikor bemesz mindent atvizsgalnak es zokszo nelkul dobatjak ki a vizes flakonokat a szemetbe, ha fel van bontva vagy ha nincs akkor is.
 
Az en csotrogany automba megy a legkondi akkor is ha a motor nem jar.
Hiszékeny típus vagyok, de ugyanakkor konyítok a műszaki dolgokhoz is. A klímakompresszor működtetéséhez nem elég az autó akkumulátora, valami komolyabb segédhajtómű kellene, ami pl. a repcsiken van is, [az APU (Auxiliary Power Unit)] de nem a klíma miatt, hanem fontosabb dolgok miatt lett kitalálva.
 
Igaz de félig.A klímakompresszort is elhajtja az autóakku.
saccra 20 percig.
Tehát igazat mondott Melitta.
De te is igazat mondasz abban a repülőkön a biztonsági berendezésekre kell nincsenek tartós komoly terhelésre méretezve.
No de egy álló repülőn más megoldás is van.
Van vizük is vagy nincs?
Azonnal oda kell szállítani ha éppen kifogyóban.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,915
Tagok
615,969
Legújabb tagunk
Premiumohe
Oldal tetejére