Igy cukiskodott egy őz a tűzoltókkal

Kanada – Mintha csak hálát rebegett volna, egy őzbak jelent meg a Brit Columbia tartományban pusztító erdőtüzekkel küzdő tűzoltók között szerdán. A fiatal állat az emberek között mászkált, várva, hogy valaki megsimogassa.

Az esetről fotó is készült egy, a Francois tavon közlekedő kanadai kompon, amelyen Jan Giesbrecht épp a tűzoltókat szállította a szállásukra a buszával. Ekkor jelent meg hirtelen az őzbak – mondta el a nő a Globalnews.ca-nak.

Amikor a tűzoltók felszálltak a buszra, az őz is fellépett a lépcsőre, majd a kompra is követte őket.

Egy helyi lakos a CBC TV-nek azt mondta: „Ez az őz úgy viselkedik, mint egy kutya. Odamegy hozzád, meg tudom paskolni a hátát, ő pedig megnyalja a kezed. Ő a legbarátságosabb őz” – fogalmazott.

Ám mint kiderült, az Elliot névre keresztelt állat aligha hálából baktatott a tűzoltók közé. A beszámolók szerint egy helyi család nevelte fel, miután árván maradt, ezért olyan barátságos. Giesbrecht szerint magányos lehet, ugyanis többször is oda-vissza hajózott a komppal a két part között.

Elliotot egyébként sem veszélyeztetik erdőtüzek, azok több mint 10 kilométernyire égnek a lakóhelyétől.

40293691_10155389562211076_2101495869793632256_n.jpg
 
Tündéri ahogy az őzike mosolyog. Nagyon szép példány. Legjobban az fogott meg a képen, ahogy az erősebb nem képviselői szívének mosolya kiáradt az arcukra...:)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,685
Tagok
615,962
Legújabb tagunk
Koviubii
Oldal tetejére