Legalább 215 gyerek maradványait találták meg egy egykori bentlakásos iskola területén Kanadában

Több mint kétszáz gyerek földi maradványait találták meg Kanadában egy őslakosok számára létrehozott egykori bentlakásos iskola területén.

A 215 gyermek maradványait egy különleges hanglokátor segítségével találták meg – mondta Rosanne Casimir, a Tk'emlups te Secwepemc nevű őslakos közösség vezetője csütörtök este. A maradványok alapján háromévesek is kerülhettek a jelöletlen tömegsírokba.

A katolikus egyház által fenntartott létesítmény Kamloops kisváros mellett több mint száz éve nyílt meg azzal a céllal, hogy az őslakosok gyermekeit kényszerrel beillesszék az európai bevándorlók társadalmába. A gyermekek elhunytát a bentlakásos iskola akkori vezetősége nem dokumentálta, bár eltűnésüket az őslakos közösség tagjai jelentették a hatóságoknak. A Global News szerint a Secwepemc Múzeum levéltárosai és a Royal British Cloumbia Múzeum szakértői megpróbálnak feljegyzéseket találni.

Egyelőre nem világos, hogy a fiatalok milyen körülmények között hunytak el. Az őslakos közösség bejelentette, hogy a történtek feltárására igazságügyi orvosszakértőkkel és a helyi múzeumokkal szorosan együtt fognak működni. Az előzetes vizsgálati jelentést júniusban várják.

„Megszakad a szívem a családokért és a közösségekért, mindazokárt, akiket ez a tragikus hír érint”
– írta Carolyn Bennett, az őslakosok ügyeivel foglalkozó kanadai miniszter a Twitteren.

Az 1890-ban megnyitott bentlakásos iskolában az 1950-es években mintegy ötszáz diák tanult. Az intézményt 1969-ben zárták be, az épület utána 1978-ig kollégiumként szolgált, sok őslakos gyerek lakott ott, miközben más helyi iskolába járt.

A helyi őslakos közösség szerint 1910-ben a kamloopsi iskola akkori vezetője arra panaszkodott, hogy a kormány nem biztosít elég forrást a diákok megfelelő élelmezésére.

A 19. század végén 139 hasonló létesítmény nyílt a kanadai kormány megbízásából. 1874-től kezdőden mintegy 150 ezer indián, mesztic és inuit gyereket szakítottak el családjuktól és kultúrájuktól és zárattak kényszerrel bentlakásos iskolákba.

Sokukat bántalmazták, illetve nemi erőszaknak estek áldozatul. Legalább 3200-an hunytak el, többségük tuberkulózisban.
Számos kanadai őslakos közösség a több nemzedék életét meghatározó létesítményeket teszi felelőssé a jelenlegi társadalmi problémákért. Az ottawai vezetés 2008-ban kért bocsánatot a túlélőktől. Egy vizsgálóbizottság 2015-ben úgy foglalt állást, hogy kulturális népirtás áldozatai voltak.

Világi Máté

iskola.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

neuron wrote on tibya's profile.
Szia tibya,
Tudnál segíteni abban, hogy elküldenéd amit feltöltöttél, mert a hidegterépia fórumra, mert nincs jogom letölteni.
(https://canadahun.com/temak/ezoterikus-könyvek-folyóiratok-feltöltése-v.56352/page-62)
Előre is köszi.
Tibor
Nincs olyan hű barát, mint egy könyv.

Ernest Hemingway
kuper zsolt wrote on Attee's profile.
attee szia megcsinalod nekem majd mixet danko szilvi mulatos mixet elore is koszonom
Krízishelyzetben vagyok sos

Statisztikák

Témák
36,628
Üzenet
4,437,009
Tagok
592,672
Legújabb tagunk
IllyesM
Oldal tetejére