Hírek Köremailben magyarázkodik a Corvinus a diákoknak a kirúgott tanár miatt

"Az utóbbi időben a sajtóban megjelent híradások pontatlan információkból táplálkoznak, és kárt okoznak az egyetem jó hírének, valamint ártanak a közösségnek." A hvg.hu birtokába jutott emailből mutatjuk a fontosabb részleteket.


Ádám Zoltánt egyetemi tanárt a Budapesti Corvinus Egyetem október 24-én elbocsátotta az állásából, azután, hogy etikai eljárásokat kezdeményezett az egyetemen, mert a téli vizsgaidőszakban az egyik hallgató társaitól elkülönítve saját, neki készített kérdéssor alapján tett sikeres vizsgát. A tanuló az egyetem szabályai szerint megbukott volna az adott tárgyból, csak az ő igényeihez szabott vizsgán tudott átmenni.
Ádám Zoltán mellett a Corvinus dolgozói fóruma és az Oktatási Hálózat is kiállt.


A hvg.hu birtokába jutott email szerint a Corvinus most próbálja a saját verzióját előadni a diákoknak, azt írják, angolul, hogy "az ügy összetett, több szála van, és sajnos csak szigorú jogi keretek között lehet róla beszélni", de igyekeznek "világos és transzparens információkkal szolgálni".
Azt állítják, hogy az Ádám Zoltán által kezdeményezett etikai vizsgálat nem talált visszaélést, és elfogadhatatlannak tartják, hogy a tanár "úgy próbálja megoldani belső konfliktusait, hogy nyomást gyakorol a sajtón keresztül, aminek eredményeképpen több ártatlan diákot rágalmak érték diáktársaik részéről a közösségi médiában és privát üzenetekben, ami súlyos pszichológiai károkat okozott az érintett diákokban". "Az egyetem ezt nem tolerálhatja! Diákokat ne érje bántódás személyes konfliktusok miatt" – írják.


Állításuk szerint Ádám Zoltánt nem az erikai vizsgálattal összefüggésben függesztették fel az állásából, hanem mert nem működött együtt az egyetemmel. "Az egyetem vezetése elfogadhatatlannak tartja, hogy ártatlan diákokat tesznek ki alaptalan vádaknak", és elkötelezett, hogy ne engedjen a nyomásnak, amit "a sajtón keresztül gyakorolnak érdekelt felek".

1698465438065.jpeg
 
... több ártatlan diákot rágalmak érték diáktársaik részéről ...

Aki a felsőoktatásban önerőből, hátszél nélkül tanul, rendszerint bejár az előadásokra, s ott találkozik ezzel-azzal. Vagy nem találkozik. Köszöni szépen, hogy visszaigazolják: ugyan csak egy bukott le, de vannak még bőven, akik erre a sorsra juthattak volna.
 
Lesz meg tobb ilyen vagy hasonlo eset, hisz a kuratorium fonokenek hozzatartozoja a diak. A mama sok sok MOl reszvenyes es reklamalt is ,de a pap is irt ez ugyben.

Nekem az jutott eszembe a miskolci polgarmester bevallalta a kuratoriumi elnokseget 1-2 millioert es ezek utan kiallt mellole a Dk es a Lmp nem tamogatjak es mas embert fognak inditani ill tamogatni a kovetkezo vallasztasoknal.
Na na megint lehet szidni a DK es az LMP.

Arra nem gondolnak hogy az Eu pont egyik ok amit kifogasolt es sok sok diaknak a kulfoldi tamogatasuk kerult kockara.
Na na megint lehet Brusszelt szidni mint a bokrot es varni a penzt hogy adjak a kutatasokra a csereprogramokra stb.

Mikor mar koztudott az Eu kifogasai akkor az ellenzek miert nem akarja betartani azt amit elvarnak tole? Miert kell a fideszt a kopizni vagy hallgatni mint az a bizonyos a fuben.
 
Idézet az egyetem honlapjáról:

"MAECENAS UNIVERSITATIS CORVINI ALAPÍTVÁNY
...
Büszkék vagyunk arra, hogy elsőként kezdtük meg ezt az átalakítást. Modellértékű munkánk pedig más intézmények számára is példaként szolgált. Hiszünk abban, hogy az alapítványi fenntartás támogatja a rugalmas és kiszámítható működést, valamint a hosszú távú tervezést.
...
A Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány kuratóriumának elnökeként sok sikert kívánok a közös munkához!
Hernádi Zsolt"

Az elrettentő példa is példa.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,984
Tagok
615,984
Legújabb tagunk
Dfanni99
Oldal tetejére