Megvan a bizonyíték rá, hogy Afrika kettészakad

Kenyában heves esőzések voltak márciusban, és az áradat láthatóvá tett egy jókora törésvonalat, annak a geológiai bizonyítékát, hogy Afrika kettészakad. A több kilométer hosszan húzódó, helyenként húsz méter széles és tizenöt méter mély repedés kettévágta a Nairobit Narokkal összekötő főutat, és egyre csak növekszik.


Eddig is tudott volt, hogy Afrika szarva, rajta Etiópiával és Szomáliával, távolodik a kontinenstől, és több millió év elteltével ezek az országok egy szigetre kerülnek az Indiai-ócánon.

Mindennek a leglátványosabb bizonyítéka a Nagy-hasadékvölgy, amely Afrika területén nagyjából háromezer kilométer hosszan húzódik, az északi Ádeni-öböltől egészen déli Zimbabwéig. Itt találkozik egymással a Szomáliai- és az Afrikai-lemez, és a hasadék mentén végig erős a vulkáni tevékenység. A hasadékvölgy keleti ágában ez a tevékenység a repedés váratlan megjelenésével vált ismét nyilvánvalóvá.

Ugyanez játszódott le a Föld felszínén, amikor Afrika és és Amerika elszakadt egymástól, körülbelül 138 millió évvel ezelőtt, és az a folyamat is nagyon lassan ment végbe.

Az Afrika szarvánál tapasztalt jelenség északon kezdődött, nagyjából 30 millió évvel ezelőtt, és évente körülbelül 2,5-5 centimétert halad dél felé. A hasadékvölgy abban egyedülálló - írja a Quartz -, hogy az elszakadás különféle fázisait teszi láthatóvá. Délen korlátozott a vulkáni és a szeizmikus aktivitás, északon viszont az egész völgyet vulkáni kőzet borítja, és közel lehet már a lemezek teljes elszakadása, amikor benyomul közéjük az óceán. Persze ezt is földtörténeti skálán kell nézni, a közelség nem azt jelenti, hogy biztosan részei leszünk ennek a különleges eseménynek.



13.jpg
 
Talán vissza kellene térnünk a témára 100 millió év múlva, mert előfordulhat, hogy Amerika és Európa hamarabb szétválik, hisz folyamatos a távolodás nem csak esetenkénti, s az a vulkán ami "szétnyitja , akár be is zárhatja a hasadékot....
 
Kivételesen az elszakadt földdarabon az országunkba igyekvő Magyarábok is lehetnek,Iszlám vallásúak, más a kultúrájuk ,borszínűk.
De Magyarnak vallják magukat!!
https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarabok

Végülis... I don't object to the object... hiszen elég sokszor kijelentettem, hogy magyar az, aki magyarnak vallja magát. Szóval, tőlem nyugodtan lehetnek ők is magyarok.

Kiküldték már nekik is az értesítést, hogyan szavazhatnak a fideszre ők is most vasárnap?
 
Kiküldték már nekik is az értesítést, hogyan szavazhatnak a fideszre ők is most vasárnap?
A Nemzeti Turulmadár már megjárta a Ferenc József földet is. A Magyarabok után és kihordta a meghívókat.
A szigetcsoportot 1873-ban fedezte fel egy osztrák–magyar expedíció von Payer és Weyprecht vezetésével, akik az uralkodó iránti tiszteletből I. Ferenc József után nevezték el. Az egyik sziget az expedíciót támogató Zichy Jenőről a Zichy-föld elnevezést kapta
 
Talán vissza kellene térnünk a témára 100 millió év múlva, mert előfordulhat, hogy Amerika és Európa hamarabb szétválik, hisz folyamatos a távolodás nem csak esetenkénti, s az a vulkán ami "szétnyitja , akár be is zárhatja a hasadékot....

Az lesz még érdekes, amikor nem szétválnak, hanem majd összeütköznek a kontinensek...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,685
Tagok
615,962
Legújabb tagunk
Koviubii
Oldal tetejére