Komáromi János : Nézd csak!
nézd csak!
látod ahogy aszott ereikkel
kopár fák szövik be az eget?
látod ahogy kicsorbult jajszavaikat
őrizgetik az öregek?
látod az összegyűrt fecni-reményeket
az idő, hogy söpri szét?
látod ráfonódni testedre
a szenvedélyek igézetét?
nézd csak!
láss önmagad mögé
ahol elhagyott jövőd
árván maradva múlttá zsugorodik
lásd az emlék-pókhálókat szövőt
láss önmagad elé
ahol a holnapok és a jelen
kéreg-szorosan rád záródik
páncéllá válik, mint var a seben
nézd csak!
elsuhant napjaink édeskés nyálka-örömei
hogyan száradnak ki a valóság fényében
nézd csak!
a megszokás-ördöge most rabolja el az életet
a türelem-angyalának szelíd-mosolyú képében
nézd csak!
még nem késő lépned és folytatnod az utazást
ha most indulsz önmagadhoz visszatalálsz.