pediglen az eddig iróttaid alapján...nem ártana inkább a benned lévő életenergiáidat....és valós érzéseidet olyan valakire forditani...aki értéket képvisel számodra...és ez a valaki éppen lehetsz Te önmagad is....
sztem ez az el nem szakadás tőle...egyfajta kétszinűségre engedtetik következtetni...hiszen vagy szeretek valakit és ennyi...vagy nem áltatom magam egykoron átélt és megtapasztalt érzelmeimmel vele kapcsolatban...az az ami volt az elmult....mert ugye szeretni igazán és öszintén...csak egyképpen lehet....
sztem fontos betudni...,hogy maga az életünk...nem ábrándokból és megannyi álomból áll....s mely álmaink beteljesülését keresgessük a másikban-másokban....különben is ha elveszitjük a számunkra jó dolgokat...csak akkor tudjuk meg igazi értékét....
azért véleményem szerint...ahoz hogy másban felfedezzél hasonló dolgokat...,mint amelyeket egykoron éreztél-tapasztaltált...biza el kell szakadni a multtól amiben éltél...ahoz hogy lehessen új és szebb jövőd....
"Álmodd, amit álmodni akarsz, menj oda, ahová menni akarsz, légy az, aki lenni szeretnél, mert csak EGY életed van és EGY lehetőséged, hogy meg tedd mindazt, amit meg szeretnél tenni!"
az emberek változnak és mi magunk is...igy minden érzés más és más lesz....de egyedül lenni nagyon nem jó...pláne oly érzésekkel amik már réges rég a múlté....
"A SZIGET...
Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is. Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed. Ezért valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet. Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni. Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott.
A Gazdagság egy luxushajón úszott el a szeretet mellett. Ő megkérdezte: Gazdagság, el tudnál vinni magaddal? Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már hely számodra!
Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép hajóval közeledett: Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni? Nem Szeretet, nem tudlak elvinni! ? válaszolt a Büszkeség, itt minden tökéletes, és Te esetleg árthatnál a hajómnak!
Hát, a Szeretet megkérdezte a Bánatot is, aki éppen előtte hajózott el: Bánat, kérlek, vigyél el magaddal! Oh, Szeretet ? mondta a Bánat ? - én olyan szomorú vagyok, de egyedül kell maradnom a hajómon!
A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, hogy meg se hallotta a szeretet kérését.
Hirtelen megszólalt egy hang: Gyere Szeretet, én elviszlek téged! Aki megszólalt, egy öregember volt. Szeretet olyan hálás volt és olyan boldog, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét. Amikor földet értek, az öreg elment. A Szeretet úgy érezte, sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a Tudást: Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem?
Az IDŐ volt, mondta a Tudás.
Az IDŐ? - kérdezte a Szeretet.
Miért segített rajtam az IDŐ?
A Tudás válaszolt: Mert csak az IDŐ érti meg, hogy milyen fontos az életben a SZERETET!"