Közel sem vagyok tökéletes. Hibáztam
és hibázom. Adtam már sok mosolyt és
könnyet is. Csalódtam és okoztam
csalódást. Sokszor hittem annak, akinek
nem kellett volna és elfordultam attól,
akiben kellett volna hinnem. Szerettem és
gyűlöltem néha meggondolatlanul.
Vártam mikor már nem kellett volna, és
kapkodtam, mikor még várnom kellett
volna. Voltam már túl türelmes, de
ijesztően türelmetlen is, néha önző, vagy
túl megalkuvó, de ember vagyok! Egy idő
után megtanultam a finom különbség
tételt, a kézfogás és az önfeladás között.
Megtanultam hogy a vonzalom nem
azonos a szerelemmel és a társasság a
biztonsággal. És hozzászoktam, hogy
emelt fővel és nyitott szemmel fogadjam
a vereséget! A felnőtt méltóságával nem,
pedig a gyerek kétségbeesésével!