Nem,hanem mások mit várnak el tőlem.
Egy példa: Némely embernél 5x is át kell rágnom,hogy mit irjak,ne hogy megsértődjön azért,amit éppen gondolok.Pedig soha nem gondolok semmi rosszra,egyszerűen leirom,amit gondolok,és azt nem haragból teszem,csak szimplán mondok egy véleményt.Akkor miért sértésként aposztrofálják?
Ezt nevezem megfelelési "kényszernek",sőt tovább megyek,még a tárd.is ezt várja tőlünk.Ezt soha nem értettem.
ja, köszönöm, így már értem...azért veszik sértésnek, mert nem tudják összeegyeztetni azzal, amit igaznak vélnek a világról...a világról alkotott elképzeléseink/gondolataink/hiedelmeink a szűrő, amin keresztül mindent értelmezünk...ha a hallottak nem illeszthetők bele a tökéletesnek hitt világunkba, akkor azt a világkép elleni támadásnak is vehetjük...ez olyanokkal nem fordulhat elő, akik tudják, mi a különbség a valóság, és a valóságról alkotott elképzelés között...akik nem ragaszkodnak az ideák világához, hanem képesek az "külső szemmel" nézni, azoknak mindegy, hogy mit gondolsz egy gondolatról...mint amikor csak ülsz a folyóparton, és nézed, mit visz a víz...hoz-visz dolgokat...és ha arra hoz egy papírhajót, amiben gyönyörködsz, megharagszol-e a szélre, ha felborítja azt játékos jókedvében?...csak akkor, ha azt hiszed, az a te hajód volt, ami most ott süllyed... a "megfelelés kényszer"-t én is sokáig éreztem magamban (évekkel ezelőtt), de a mélyére ástam, és rájöttem, hogy a gyökere a gondolat, miszerint: "fontos nekem/ az önbecsülésemnek hogy mit gondolnak rólam". miért? továbbmentem...mert azt nevelték belém, hogy "légy jó fiú, okos, engedelmes, mert mit fognak szólni majd mások..." hoppá! ez a szüleim egy hiedelme, ami rajtam ragadt, abból az időből, amikor még fontos volt, hogy a szüleim elvárásai szerint éljek. de ezek az idők lejártak...felnőttem rég...akkor most hogy is van? kinek fontos mindez? nekem nem! akkor kell ez nekem? nem kell, ki vele!...van-e más? miért fontos nekem még, hogy mit gondolnak rólam? "mert ha kedvében járok másoknak, szeretni fognak"...egy újabb hiedelem...tényleg azért fognak szeretni, mert kedvében járok másoknak? kell-e olyan emberek társaságát keresnem, akik csak ezért szeretnek? nem pedig azért, mert olyan vagyok, amilyen.. nem, nem kell! ki vele! mi van még? miért kell megfelelnem mások elvárásainak?...és így tovább, és tovább, egyre mélyebben a kusza hiedelmek dzsungelében...eljutottam oda, hogy nem tudtam tovább menni...miért fontos nekem, hogy megfeleljek mások elvárásainak? nem tudom!...nem fontos egyáltalán!...megérkeztünk.
ez a megfelelési kényszer nálam más, mint mondjuk a szabályoknak való megfelelés...az is egy elvárás (a társadalom részéről mondjuk, ahogy Bonának is írtam), a kényszer egy fajtájaként is felfogható, de annak okai prózaiak, és magamban ellenállás nélkül helyre tudtam tenni őket...