CanadaHun - Kanadai Magyarok Fóruma

Százan vannak versenyben a Mars-utazásra

  • 7,331
  • 28
A Mars gyarmatosítását zászlajára tűző holland vállalkozás leszűkítette a terveik szerint egy évtized múlva induló küldetésre beválogatható, jövendő telepesek listáját.

Az elődöntőbe a világ különböző tájairól bejutott 660 jelentkező közül kikerült száz kiválasztottnak a következő fordulóban csapatjátékból kell bizonyítania, hogy elnyerjék a kiképzésre jogosító 24 hely egyikét. A Mars One projekt fő célja az első négy ember 2024-es elindítása a vörös bolygóra. "Az, hogy egyénileg a legjobb vagy, még nem jelenti, hogy egyben a legjobb csapattag is vagy, ezért várom, hogyan jutnak előre a jelöltek, és hogyan dolgoznak együtt a közelgő kihívásokon" - nyilatkozott a Mars One egészségügyi tisztje, Norbert Kraft.

A becslések szerint az első repülés körülbelül 6 milliárd dollárba fog kerülni, míg a rákövetkező, kétévente induló expedíciók 4-4 milliárdot emészthetnek fel. A végcél egy önfenntartó kolónia létrehozása 24 földlakóval, akiknek nem terveznek visszautat.

A dolog...

Andy Vajna pénzt oszt Budapesten, hosszú sor kígyózik az utcán

  • 8,817
  • 30
Ma mindenki ötezer forintnyi ajándékzsetont kap a kormánybiztos Corvin negyedbeli új kaszinójában – írta az Origo. Az akciót szombaton és vasárnap is megismétlik egy-egy kaszinóban.

Hosszú sor kígyózik a VIII. kerületi Corvin negyedben, mert Andy Vajna filmipari kormánybiztos ötezer forintos a kínai újév alkalmából ajándékzsetonnal ajándékozza meg a kaszinójában szerencsét próbálókat – írta az Origo, amely fotókat is közölt a sorban állókról.

A portál szerint a Corvin negyedben az év elején nyílt Las Vegas Casino előtt az első pár óra után sem lankadt az érdeklődés, a sor folyamatosan töltődött, és már kordonokkal igyekeztek rendet tartani, annyi volt az érdeklődő. A pénzosztás szombaton a Bécsi úti, vasárnap pedig a Széchenyi téri kaszinóban folytatódik.

A Kínai Újév alkalmából e héten pénteken (február 20-án) minden vendégünknek, aki a Las Vegas Casino Corvin...

A kanadai képviselő a szűk alsónadrágja miatt hagyta el az üléstermet

  • 5,024
  • 10
Igazán eredeti magyarázata volt a kanadai parlamenti képviselőnek, Pat Martinnak, hogy miért hagyta el az üléstermet akkor, amikor szavaznia kellett volna: szűk alsónadrágot vett fel.

Pat Martin képviselő – ahogy azt a kissé zavarba került ülésvezetőnek elmondta – vett egy csomó leárazott alsónadrágot, de mint az később kiderült, sajnos túl szűk volt rá. „ Ezért esik nehezemre egy pillanatra is elülni” – mondta. Majdnem lemaradt egy szavazásról, de végül még időben leadta a szavazólapot.

Miközben Pat Martin elmesélte a képviselők előtt rövid történetét, többen elkezdtek röhögni és tapsolni.
A házelnök eredetileg arra kérte Martint, hogy üljön le, amikor az el akarta hagyni a termet. „Nem teljesen értettem a magyarázatát akkor, és azt hiszem, még most sem értem” – mondta később.



Pat Martin.jpg

Hawking: Az űrutazás lehet az emberiség életbiztosítása

  • 4,883
  • 5
Az agressziót ki kell gyomlálni az emberi fajból, mert "félő, hogy valamennyiünket elpusztít" - erre figyelmeztetett a világhírű elméleti fizikus, Stephen Hawking, hozzátéve, hogy az űr meghódítása viszont megmentheti az emberiséget.

Hawking a londoni tudományos múzeum egyik rendezvényén arról beszélt, hogy az emberiség jövője az űr felfedezésétől függ, és azt jósolta, egy nap más planétákat is meghódítanak az emberek.

A tudós a rendezvényen elhangzott kérdésre válaszolva fejtette ki nézeteit a jövőről és arról, hogy szerinte milyen változásra lenne szüksége az emberiségnek.

"Az emberi vonás, amin a leginkább változtatnék, az agresszió. A barlanglakó ősemberek korában ez előnyt adhatott a túléléshez, a több élelem, élettér vagy egy társ megszerzéséhez, akivel utódot lehetett nemzeni, de manapság félő, hogy mindannyiunkat elpusztít" - fogalmazott.

Hawking hangsúlyozta, hogy egy nagy atomháború a civilizáció és akár az emberi faj végét jelentheti, és kiemelte, hogy...

Friss profil üzenetek

Bakó Katalin wrote on babsy13's profile.
Szia! Az RNATA-nak vannak új mintái karásonyra! Közös vásárlásról lehet szó??? Köszönöm! Bakó Katalin
alguem tem esse padrão para me ajudar?
Ca-Dorinka wrote on goyo's profile.
Kedves Admin, kérem a fiókom törlését. Kosz
Syndic wrote on rituevu's profile.
Szia!
Ne haragudj a zavarásért. Csak szólni akartam, hogy az általad feltöltött (köszönet érte) Kat Singleton könyv a sorozat 3. rész,nem a második. A fájl címe jó, csak a posztban írtál 2. részt.
Remélem nem gond, hogy szóltam.

Szép estét! :)

Statisztikák

Témák
39,251
Üzenet
5,063,831
Tagok
632,010
Legújabb tagunk
Bakondi Krisztina
Oldal tetejére