Agykontrollosoknak

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Ildici_68

Új tag
A napokba találtam rá erre a fórumra, aminek nagyon örvendek. Elvégeztem családommal az Agykontroll tamfolyamot, valamint az Ultrát is. Azért fontos, hogy a családommal, mert azóta több területen hasznosítjuk. De ami ennél is fantasztikusabb, hogy a gyerekeimnél sokkal intenzívebben hasznosul minden ami gyógyítással kapcsolatos. Ők még "tiszták", nem fertőződtek meg, hisznek, és hatalmas energiával tudnak gyógyítani. Tényleg működik!!!
 
moncsi.m

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Én sajnos nem végeztem AK tanfolyamot, mivel Nógrád megyében lakom, s itt még nem igazán tudok róla, hogy lett volna tanfolyam. Én nagyon hiszek benne, próbálom is csinálni. Most olyan AK-osok segítségét kérem, akik segíteni tudnának betegség elmulasztásában. Ugyanis én programozok, de nem tudom, hogy alfában vagyok-e vagy nem , de azt tudom, hogy elég jól el tudok lazulni. Azonban azt hallottam, hogy ha többen is arra a problémára koncentrálnak ugyanannál a személynél, az annál hamarabb gyógyul és el is múlik! Én hiszek benne s ezért kérném a segítségeteket, a koncentrálásban. Ha rászánjátok magatokat, hogy egy idegennek szívesen segítetek, a Jó Isten áldjon és segítsen benneteket, s ami segítséget adtok, az megsokszorozva térjen vissza hozzátok olyan formában, ahogy Ti szeretnétek. Ha segítenétek, kérem írjatok a [email protected] címre, s ott leírom Nektek a problémámat, hová szeretném kérni a programozási segítséget. Én is programozok AK nélkül, s én tudom, hogy sikerül, s ha még segítenétek is, örökre hálás leszek Nektek. Köszönöm. Várom a jelentkezést. Moncsi
 
L

Lady Freya

Vendég

Szívesen segítek, de mielőtt belemennénk a részletekbe, tudnom kell, a segítségre szoruló kéri-e, elfogadja-e, igényt tart-e rá. Bár az agykontrollt is ismerem, nem ezzel a módszerrel küldök energiát. Az illető hozzáállása azért fontos számomra, mert még az is előfodulhat, "ártok" - tiszta jószándékból. A betegség egyébként egyáltalán nem katasztrófa, hanem nagyon erőteljes "saját útra visszaterelés" az én felfogásom szerint. Energiát az öngyógyító képesség, a tisztánlátás erősítése érdekében "szoktam" küldeni. Ez pedig személyfüggő folyamat és nem siettethető - ez az én meggyőződésem. Az energiát úgyis a fogadó fél használja fel a "saját belátása" szerint.
Újra átolvasva, jobban megértettem, magadnak kéred... A többi akkor is érvényes.
 
moncsi.m

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Lady Freya!

Én elfogadom az energiát, legalább is úgy gondolom, ugyanakkor nem tudom, hogy megfelelően teszem-e ezt. Szeretném elfogadni, mert szükségem van az energiára, hogy sokkal jobban érezzem magam. Szivesen veszek egy e-mailt a részedről, s ebben kérlek, hogy írd meg azt is, mit jelent elfogadni, mert néha már én sem értem, miért van másként valami, amiről úgy gondoltam, hogy elfogadom. Mindenesetre köszönöm a segítségedet. Már sikerült egy emberkétől energiát kapnom, s sokkal jobban éreztem magad, de kb. csak addig, amíg adta. Mindenesetre megköszönném a leveled és a segítséged. Szia: Moncs
 
Írtam! Addig is fogadd el tőlem ezt a képet:

uc_11.jpg
 
moncsi.m

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Lady Freya!

Sajnos még nem kaptam meg a levelet, de köszönöm, ha ismét elküldöd. A fenti címem működik. Moncsi
 
EEDDOO

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Nemrég csatlakoztam hozzátok, és nagyon megörültem, mikor láttam ezt az oldalt.
Pár évvel ezelőtt végeztem el az AK tanfolyamot, de persze rövid idő után én is ellustultam.
Nemrég azonban újrakezdtem, mert az egyik ismerősöm nagyon megbetegedett, és szerettem volna rajta segíteni, a fájdalmain enyhíteni.
Az első 1-2 alkalommal úgy éreztem, hogy ez sikerül is, de utánna már hiába próbáltam mindig csak elutasítást éreztem.
Sajnos, az AK-ról hallani sem akar, és mindenféle más terápiát is elutasít.
Így is lehet programozni, hogy meggyógyul?
Ha valaki tud, kérem segítsen, mert nagyon el vagyunk keseredve miatta.
Köszönöm: EEDDOO
 
Szia! Ha elutasítást érzel az ismerősödnél, akkor azt javaslom, tartsd tiszteletben az óhaját. A betegség nem katasztrófa, hanem figyelmeztetés és senki nem gyógyítható meg az "akarata" ellenére illetve nem rövidíthető le a gyógyulási folyamata - nekem ez a tapasztalatom.
 
Megpróbálom, és köszönöm a válaszodat!
 
KATG

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia en is uj tag vagyok.Most olvastam a bejegyzesed es az en tanacsom miert nem probalsz uzzenni neki szubjektiv komunikacioval ha igy is elutasitja az agykontrolt akkor tenyleg meg probaltal mindent.Masik lehetoseg kepzeld el a feherkeretes tukorben amint erdeklodni kezd az agykontroll irant vagy mas ezoterikus dolgok irant minden nap kicsit tobbet.
Sziasztok!
Nemrég csatlakoztam hozzátok, és nagyon megörültem, mikor láttam ezt az oldalt.
Pár évvel ezelőtt végeztem el az AK tanfolyamot, de persze rövid idő után én is ellustultam.
Nemrég azonban újrakezdtem, mert az egyik ismerősöm nagyon megbetegedett, és szerettem volna rajta segíteni, a fájdalmain enyhíteni.
Az első 1-2 alkalommal úgy éreztem, hogy ez sikerül is, de utánna már hiába próbáltam mindig csak elutasítást éreztem.
Sajnos, az AK-ról hallani sem akar, és mindenféle más terápiát is elutasít.
Így is lehet programozni, hogy meggyógyul?
Ha valaki tud, kérem segítsen, mert nagyon el vagyunk keseredve miatta.
Köszönöm: EEDDOO
 
ninette55

Állandó Tag
Állandó Tag
"EEDDOOSziasztok!

Köszönöm: EEDDOO[/quote]"

Szia!

Ha valaki elutasít egy adott kezelési, segítségnyújtási módot, akkor bármenyire szeretnéd is NEM TUDSZ segíteni neki.
Sajnos közeli szerettemen tapasztaltam meg, hogy mindenki csak ÖNMAGÁN tud segíteni. Hagynom kell had találja meg a saját útját, bármennyire fájdalmas is ez nekem. Kitartás!

nin
 
EEDDOO

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Sajnos ez a legnehezebb, amikor látod a szenvedését, és nem tudsz rajta segíteni, és ezért mindent megpróbálsz, ami csak lehetséges.
Köszönöm a válaszotokat.
 
Sokszor mindenáron segíteni akarunk - mert nem látjuk a tudatalatti folyamatokat. Már kezdem megérteni, hogy a szenvedés sohasem öncélú, hanem a helyes irány megtalálását segíti. Sokszor az a segítség, hhogy nem teszel semmit - vagy az, hogy a hitét erősíted és nem konkrét probléma elmulasztására koncentrálsz.
 
belsugului

Állandó Tag
Állandó Tag
Domján László: Agykontroll Tanfolyam (2008 Január)

Az alábbi linken megtalálható Domján László "Agykontroll Tanfolyam" című előadása, melyet 2008 Január elején tartott Budapesten (2 hétvégén keresztül). Kb. 40 órás hanganyag (nem studió vétel!!!) és a kézikönyv, valamint egy rövid, általam készített ismertető. A tanfolyam közben elvégzett meditációs gyakorlatokat külön is beraktam, azok külön is meghallgathatok az ismétlők számára.
http://rapidshare.com/users/PP311D

Használjátok egészséggel és örömmel. :razz:

Bőség Forrása
 
Dorcis

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Szeretnék tőletek tanácsot kérni! Van egy barátnőm, akinek már egy ideje nem nagyon jönnek össze a dolgai. Nem tud elszakadni a múltbeli eseményektől, és a pozitív gondolkodás is "nehezére esik". Próbáltam elcsábítani egy agykontroll tanfolyamra, de teljes ellenállásba ütköztem. Gondoltam akkor megpróbálkozom valami könyvvel, amben apránként vannak adagolva hogyan teremtse meg magának a jobb életet. Tudnátok valami könyvet ajánlani, ami segítene neki, hogy kimásszon a gödörből?
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére