Igazad van, Diogenes, a szólásom nagyképű volt, sőt lekezelő. Egyetlen mentségem, hogy a te önelégült, az igazságot birtokló, a tényeket nem ismerő szólásaid váltottak ki belőlem ingerültséget. Nem igazán értem az okát, mert végülis a te bajod, nem az enyém. Dehát mint a szólásomban eredetileg is megjegyeztem volt, nem vagyok tökéletes.
Itt nem a tanulmányaiddal vitatkozunk, tudod, a neten soha nem tudhatod, ki ül a túloldalon, király, koldús, tudós itt egyremegy. Csak azzal tudunk vitába szállni, amit leírsz, az óvodásoknak szánt istenkép cáfolatával. Ha ezeket a papokkal való vitairatnak szánod, talán olyan helyen kellene közzétenned, ahol papok olvassák és ők tudják megválaszolni. Nem mindenkiről köztudott a "civil" foglalkozása,de borítékolom, hogy nagyon kevés pap jár a CH fórumára. Akkor meg minek is, kinek is érvelsz itt? Ha az ember beszélgetni szeretne, odafigyel a partnerére. A háziasszonnyal nem kezdeményezek az idei kémiai Nóbel díj jelentőségéről beszélgetést, a matematikussal viszont nem a kenyér dagasztási trükkjeit tárgyalom. Csak kíváncsiságból kérdezem: mit is szeretnél elérni a vitairataiddal?
Tisztelt BP!
Azt mondom, mint Luther: Itt állok, mást nem tehetek!
Semmit sem szeretnék elérni, egyszerűen csak leírom amit gondolok. Itt mindenki ezt teszi és jól teszi. Ez egy nyilvános fórum, az ember pedig beszélget másokkal. Megfér itt a vallás hirdetése és az ateizmus álláspontja is.
Én saját lakóhelyemen is beszélek erről, sőt a helyi lapban is publikáltam álláspontomat. A helyi katolikus iskola tanári kara fel volt háborodva, de amikor konkrét kérdéseket tettem fel, gyorsan visszahúzódtak. Azóta csend van, pedig sajnálom, hogy nincsenek válaszaik egyszerű kérdésekre, pedig ők tanítják (horribile dictu) a gyermekeket.
Ezek a kérdések már nem voltak óvódás szintűek, de akár egy hittanra járó gyermek is feltehette volna őket. Csak egy példát:
Szabad-e ölni a Biblia szerint?
- Ne ölj! Mózes 2. 20/13
- Ha valaki agyonüt valamely embert, halállal lakoljon. Mózes 3. 24/17
azonban nézzük csak mit ír a "legszentebb könyv" más helyen...
- Ezt mondta az Úr, Izráel Istene: Kössön mindenitek kardot az oldalára, ...és kiki ölje meg az ő attyafiát, barátját és rokonságát." Mózes 2. 32/27
- Meglakol Samaria, mert dacolt az ő Istenével. Fegyver által hullanak el: csecsemőik földhöz veretnek és terhes asszonyaik ketté vágatnak." Hóseás 14/1
- Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet. Zsoltárok könyve 137/9
Nos, nem folytatom Isten kegyetlen parancsait, pedig van belőlük bőven abban a könyvben, amely erkölcsi példaként szolgál a hívők millióinak.
Még jó, hogy nem olvassák, milyen kegyetlen és vérszomjas Istenük van. Bizonyára elborzadnának, ha belelapoznának.
Egyszer egy kísérletben a bibliai neveket kicserélték és Isten helyett egy kínai császár nevével mesélték el a történeteket a hittanos diákoknak, akik mind, kivétel nélkül kegyetlen gyilkosnak mondták a történet főhősét.
Ez persze csak egy példa volt. Az igazi valláskritika és ateizmus ennél mélyebbre ás, de kíváncsi lennék a véleményetekre a bibliai idézetekkel kapcsolatban.
A biblia hazudik, nem is így történt.
A biblia igazat mond, Isten egy vérengző mészáros.
A biblia téved és a pápa most készül kiadni egy javított kiadást a Bibliából.