Az emlékezetes karácsonyok csodálatos ünnepként maradnak meg bennünk. És talán nem is tudjuk már, hogy milyenek voltak valójában azok az évek. Összeállításunkban népszerű emberekről és az elmúlt évtizedekről olvashatsz.
<!-- BILLBOARD --> <!--billboard--> <!-- BILLBOARD --> <!-- szoveg -->
50-es évek: Egy a jelszónk, a béke
A divatsláger: a műszálas ruha.
Az évtized álomesküvőjén Reza Pahlavi perzsa sah feleségül veszi Soraya hercegnőt. Amerikában elindul a színes tévéadás, Magyarországon még hosszú esztendők telnek majd el az első fekete-fehér kísérleti közvetítésig. Budapesten felavatják Sztálin 18 méteres magasságba nyúló bronzszobrát. Az utcákon feltűnnek az új életstílust reklámozó plakátok, amelyeken a háttérben sparhelt előtt izzadt homlokát törölgető színtelen asszonyság, míg elöl csinos ruhában, kék-fehér pettyes fejkendőben a modern dolgozó nő látható, kosárkájában konzervesüvegekkel libben jókedvűen. A plakát szövege szerint nem érdemes befőzni, hiszen a konzervbőségben minden kapható.
Az amerikai fiatalok abroncsszoknyában járnak, és zenegépet hallgatnak,
a magyar ifjúság az Úttörő Áruházban konfekciótermékekért áll sorba. Megjelenik Hemingway
Öreg halász és a tenger című kisregénye. Budapesten bemutatják az
Állami áruház című filmet. Évente tizenkilencmillió ember vált mozijegyet, amely átlagosan négy forintba kerül.
Divatba jön a Szabad Nép-félóra, a házibuli, a Bambi és az ötórai tea. Bevezetik a gyermektelenségi adót. A tehetős rétegek oldalkocsis motorkerékpárral mennek sátorozni.
A kor lakásdivatja: nagy mintás függöny, apró mintás tapéta, egyenes vonalú bútor és kerámia.
Állandósul az áruhiány. A préselt bőrből készült bakancsok törik az emberek lábát. A viharkabát és a lóden az egyenviselet. 1955-ben 2220 magán-személyautó van az országban.
<kep34835>
Autóbalesetben meghal James Dean, az ifjúság bálványa, a mozivásznon feltűnik a színművészeti főiskolás Törőcsik Mari, bemutatják Chaplin Rivaldafényét, egy amerikai tévécsatornán fellép Elvis Presley, a show-t 54 millió ember nézi. Az énekest Magyarországon az ifjúságra veszélyes szexőrültnek kiáltják ki. </kep34835>
A szovjetek felküldik Lajka kutyát a világűrbe, a kutyus hat nap után elpusztul. Európában futótűzként terjed a hulahopp-karikázás és a rock and roll. Bill Haley koncertjein székek röpködnek. Nálunk Vámosi János a sztár. A templomok ajtaja előtt aktivisták leskelődnek, s a rajtakapott párttagokat, ha megkeresztelik gyermeküket, kizárják a pártból. Az antiklerikális ideológia jó eredményeket ér el, egyetlen területen nincs kellő ateista előrehaladás,
a családok többségében a karácsonyi ajándékokat továbbra is a Jézuska hozza.
Koltai Lajos operatőr az ötvenes években volt kisgyerek
– A szüleimmel mindig úgy ünnepeltünk, ahogy azt egy gyerek a mesekönyvekben látja. Vallásos családban nőttem föl, ezért karácsonykor természetesen a Jézuska jött, és így meg is történt egy csomó varázslatos dolog. Mindig be volt zárva a nagyszoba, ott állt a karácsonyfa, és oda voltak elrejtve a kincsek. Apám nagyon jól kihasználta azt a mérhetetlen izgalmat és feszültséget, volt hozzá tehetsége. Nem tudom, hogyan, de bevilágította a szobát misztikus fényekkel, szerintem diavetítővel csinálta. Dramaturgiailag is a végletekig fokozta a csodavárást, közvetített nekünk: felhúzta a redőnyt, és közölte, hogy már közeledik a Jézuska, már járt errefelé, és mindjárt ide fog repülni. Aztán szólt, hogy már lehet látni a fényt, most hozza a Jézuska a fát. Persze az ajtó csukva maradt az orrunk előtt, de hittük, hogy a csoda most történik meg.
Hatvanas évek: A fehér ing és nyakkendő még kötelező volt
1960. augusztusban először lép színpadra egy Beatles nevű együttes. Bemutatják Federico Fellini
Az édes élet című filmjét.
Ez az évtized lesz a magyar filmművészet aranykora. Az évtized elején az NDK kormánya felépíti a berlini falat, Magyarország pedig az első lakótelepet. A József Attila lakótelep házgyári lakásainak átlagos alapterülete 46 négyzetméter. <kep34836>
A házibulik új táncőrülete a twist, de a világvevő rádiókon már „bejön” a Luxemburg adó, s nálunk is egyre többen ismerik a Beatlest és a Rolling Stonest. Hatvanháromban az Ifjúsági Parkban még kötelező a fehér ing és nyakkendő, de már fellép az Illés, az Omega, a Metro meg a Scampolo. </kep34836>
Hitchcock leforgatja a
Madarakat,
Jancsó Miklós a Szegénylegényeket. Egy Trabant típusú gépkocsi 44, az álomautónak számító Skoda
ára 61 ezer, egy fiatal értelmiségi kezdő fizetése 1200 forint. A pápa nemet mond az antibébi-tablettára. Az évtized közepén a műanyag szatyrok elöntik a nyugati áruházakat.
Nálunk is megjelenik a miniszoknya és a nejloning. Száz háztartásra 48 darab mosógép, 23 darab porszívó, 19 hűtőszekrény jut. 1965-ben 304 ezer telefon-előfizető van. Egy új vonalra átlagosan tizenkét évet kell várni.
Lebontják a Blaha Lujza téren álló Nemzeti Színházat. 1966-ban a sanzonbizottság engedélyezi, hogy az Illés-zenekar
Még fáj minden csók című dala részt vehessen a táncdalfesztiválon. Egy évvel később Barnard professzor elvégzi az első szívátültetést. Hazánkban életbe lép az új gazdasági mechanizmus.
A ’68-as slágerlistán az első kilenc helyen az Illés, az Omega, a Hungária és a Metro zenekar osztozik. Az évtized végén kilép az ember a Holdra. Félmillió fiatal zarándokol el a woodstocki fesztiválra. Folyamatosan emelkedik hazánkban a tévé-előfizetők száma. A Robin Hood, A Tenkes kapitánya, a Belfegor, az Orion űrhajó,
a Ki mit tud? és a táncdalfesztivál vetítésekor egy egész ország ül az képernyők előtt.
Lang Györgyi Belfegor babája
– Gyermekkorom meghatározó emléke a karácsonyi ajándékok felkutatása volt, persze még jóval a szenteste előtt. Anyu eldugta az ajándékokat, én meg nekiálltam megkeresni. Emlékszem, az egyik évben éppen a Belfegor ment a televízióban, tudtam, Belfegor-bábut fogok kapni. Kutattam, kerestem, de hiába. Édesanyám észrevette csalódottságomat, megkérdezte, mi bánt. Miután elmondtam, együtt kezdtünk neki az ajándék felkutatásának. Másfél órába telt, mire megtaláltuk, édesanyám olyan jó helyre tette, hogy maga sem emlékezett rá, hova rejtette.
A hetvenes évek: Jó lenne nagyon egy kégli
A hetvenes évek, csakúgy, mint az előző évtized, jelzésértékű kulturális eseménnyel indul, irodalmi Nobel-díjat kap Szolzsenyicin.
Itthon bemutatják az ötvenes évek megrendfítő krónikáját, Makk Károly Szerelem című filmjét. Csillogó fekete lemezekről a Kéglidal szól. Miskolcon megrendezik az első magyar popfesztivált. Szovjetunióbeli száműzetésében meghal Rákosi Mátyás. Az amerikaiak sétálgatnak a Holdon, és egy magyar, Gábor Dénes a térhatású kép készítéséért Nobel-díjat kap. Budapest lakóinak száma meghaladja a kétmilliót, a főváros útjain százezer autó gurul. A televízónak kétmillió előfizetője van, elindul a kettes csatorna.
Az antibébiket, az Infecundint és a Bisecurint a fiatal nőknek csak 11 százaléka használja. Mint később kiderül, szerencsére.
Meghal Picasso, Joséphine Baker és Latinovits Zoltán. Nixon belebukik a Watergate-botrányba. Nálunk május elsején továbbra is pártunk és kormányunk vezetői integetnek a tribünről. Az ünneplő munkásság kőbányai sört iszik, virslit eszik és lufikat ereget a magasba. Évente kilencvenezer lakás épül, megszületik Rubik Ernő bűvös kockája, és megjelenik az első szamizdat folyóirat.
A Száll a kakukk fészkére című film öt Oscar-díjat kap.
1976 szilveszterén
átadják a metró Deák tér és Nagyvárad tér közötti szakaszát. A mozikban több mint egymillió néző kíváncsi a Kenguru című filmre, de az Árvácska is nézőrekordot ér el. Presser Gábor Erkel-, Koncz Zsuzsa Liszt-díjat kap. Az
Egy őrült naplóját Darvas Ivánnal több mint százezer ember nézi meg a Pesti Színházban. Az évtized végén megszületik az első lombikbébi. Egy dollárért 20,33 forintot kap a turista.
A magyaroknak megengedik, hogy Európán kívülre utazzanak, s ehhez kiválthatnak 4500 forintért valutát. Ez az időszak a rockzene második aranykora, a Piramis, a P. Mobil és a Beatrice pályájának csúcsa.
Antal Imre kétforintos története
– Sokáig hittem a Jézuskában. Nyolcéves lehettem, amikor kaptam tőle egy levelet. Az állt benne, hogy: Imike, te már nagy kisfiú vagy, higgyél ezentúl is bennem, de hívjál úgy, hogy szeretet. Jézuska kézírása kísértetiesen hasonlított édesapáméra. Óriási titkolózás folyt minálunk karácsony előtt. Bizonyos fiókokba tilos volt benyúlni, mert meglepetés nélkül elvesztette volna az ünnep a varázsát. Gyerekkoromban én is nagyon szerettem volna venni valamit a szüleimnek, de mindössze két forint képezte a zsebpénzből összekuporgatott vagyonkámat. Ezért a pénzért pedig már akkor sem lehetett túl sok mindent kapni. Ezért aztán gyönyörűen becsomagoltam a kétforintost, és átnyújtottam a fa alatt édesanyámnak. Sokáig nem értettem, miért sírta el magát.
http://www.nana.hu/index.php?apps=cikk&cikk=22163&p=1