REIKI - viták nélkül

A

altungar

Vendég
Nem!
Éppen ezért nem is teszek olyan kijelentéseket, hogy minden, és mindenki EGY.
Honnan tudod? Azért, mert Jóska Pista azt mondta?
Honnan tudod, hogy igazat mondott?

Vannak akik igen komolyan veszik a Spiritualitást és nemcsak Jóska Pistát Olvasgatnak. Keresők akik fejlődésük érdekében ahhoz nyúlnak ami a rendelkezésükre áll, az inteligenciájukhoz. A körülöttük lévő világgal ismerkednek.

A legtöbb ember a hatás szintjén kerül kapcsolatba, a világgal és realitásnak nevezi. Különbözőképpen lehet hozzáállni, például agresszívan elutasíthatom: nem értem ugyan ezt a realitást, de hatalmamban áll szétzúzni.
Lehet vágyakozva fordulni felé: szeretetem még „birtoklásként" fogalmazódik meg. Szerelmes tinédzserként rajongok társamért, teljesen magaménak akarom tudni, és féltékeny vagyok, ha másvalakivel is szóba áll. Teljes szeretetét, figyelmét és elismerését magamnak akarom, és ugyanezeket a struktúrákat élem majd meg később, „felnőttként", újabb és újabb formában.
Lehet semlegesen szemlélni: ezt a fajtát választom, ha például tudós vagyok. Mindennel foglalkozom, amit látni vagy mérni lehet, vagy amire hivatkozni lehet, és ekképpen egyre inkább felismerem a dolgokban rejlő törvényszerűségeket. Ahol azonban törvényszerűség létezik, ott lennie kell valakinek, aki a törvényt létrehozta, így hát keresem a hatások „okát".
A következő szint az ok szintje. A paraszt újra meg újra kapcsolatba kerül ezzel a szinttel: okot szolgáltat a vetéssel, s a megfelelő hatás nem marad el. A tudós felismeri a jelenségek mögött a természeti törvények hatását mint okot, de tovább izgatja a kérdés: vajon az oknak mi az oka, és talán a fizikán át eljut a valláshoz, és felismeri minden létező ok mögött az egyetlen erőt mint végső okot.

Így jut el az ember végül a lét szintjére. Ha már felismerte, hogy minden az egyetlen erő kifejeződése, és ez az egetlen erő minden oknak az oka, akkor egyszer valamikor azt is felismeri, hogy ő is ennek az egyetlen erőnek a kifejeződése. Választhatja azt, hogy ennek a benne és rajta keresztül ható egyetlen erőnek csendes szemlélője lesz, és hagyja, hogy történjék, ami történik, és önmagával és a léttel összhangban él, de aktívan be is avatkozhat. Felismeri teremtő lehetőségeit, és aktívan meghatározza a történéseket. Maga alakítja a sorsát, a másokét is, az egész teremtést. Felhasználja az egyetlen erőt, hogy a létet formálja, míg egyszer csak felteszi a kérdést: „Tulajdonképpen ki használja az egyetlen erőt?” És felismeri, hogy Én vagyok az egyetlen erő! Ebben a pillanatban azt is felismeri, hogy „én" egyáltalán nem is létezik: az én illúziója szertefoszlott. Mindig is az egyetlen erő cselekedett: a VAGYOK, én vagyok! Minden, ami létezik, az Egynek különböző megnyilvánulása - mind-egy. Csak én vagyok! S hogy ne legyek ilyen egyedül, kitaláltam az életjátékot, és sokaságként jelenítettem meg magam.

Mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy most éppen melyik szinten létezik. S mivel kicsi annak az esélye, hogy két ember, mondjuk Te és Én egy szinten létezzünk egyszerre (A szinteken is van különbség a tudatosságban!) így nem fogják egymást teljes mértékben megérteni. Más a Rezgésszám? Mindegy. Furrier75 te is egy kereső vagy a kérdés csak az, hogy ki az aki benned a keresés OKA?
 
giyandeva

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Timeless!

Nem fog semmi olyan történni 2012-ben, ami miatt aggódnod kellene és hogy emiatt szükséged lenne reiki beavatásra. A 2000 -es évforduló körül is nagy hisztéria volt, aztán nem történt semmi.

Tradicionális reiki gyakorlóként azt javaslom neked, akkor kérjél reiki beavatást, ha úgy érzed szeretnél dolgozni magadon és segíteni másokon. Ha találkoztál már a reikivel és megtapasztalatad, könnyebb lesz meghozni ezt a döntést, biztosan a reikire van e szükséged.... Nem biztos. Számos autentikus szellemi út van, amit követhetsz, gyakorolhatsz. De ezt neked kell eldöntened legbelül. Lebeszélnélek, hogy csak divatból kezdj el reikizni... mert akkor csak elfecsérelted a pénzed és idődet. A reiki hagyományosan egy életre szól, életeddé válik. Itt a tradicionális reikiről beszélek.

Reiki és pénz. Én úgy gondolom nem elérhetetlen a reiki 1-es tanfolyam. Lehet nem tudod most rögtön előteremteni a rávalót, mégis azt javaslom, próbáld összespórolni pl. 1 év alatt. De mindenekelőtt az a legfontosabb, hogy felelős hozzáállású, a reiki tradícióját követő tanítóra lelj, aki képes lesz végigvezetni a reiki útján.

Sziasztok!
Az lenne a kerdesem, hogy, ha a 2012-es dimenziovaltas elott nem jutok egy INGYENESEN beavato Reiki mesterhez, akkor mi lesz az en lelkemmel?!
Nagyon komlyan aggodok, legyszives valaszoljatok, amilyen hamar csak lehet! Sajnos nekem a hetkoznapi megelhetes is nehez! Egyszeruen nincs penzem ezekre a 'lelkmento' tanfolyamokra.

blessing
timeless
 
furrier75

Kitiltott (BANned)
A legtöbb ember a hatás szintjén kerül kapcsolatba, a világgal és realitásnak nevezi. Különbözőképpen lehet hozzáállni, például agresszívan elutasíthatom: nem értem ugyan ezt a realitást, de hatalmamban áll szétzúzni.
Lehet vágyakozva fordulni felé: szeretetem még „birtoklásként" fogalmazódik meg. Szerelmes tinédzserként rajongok társamért, teljesen magaménak akarom tudni, és féltékeny vagyok, ha másvalakivel is szóba áll. Teljes szeretetét, figyelmét és elismerését magamnak akarom, és ugyanezeket a struktúrákat élem majd meg később, „felnőttként", újabb és újabb formában.
Lehet semlegesen szemlélni: ezt a fajtát választom, ha például tudós vagyok. Mindennel foglalkozom, amit látni vagy mérni lehet, vagy amire hivatkozni lehet, és ekképpen egyre inkább felismerem a dolgokban rejlő törvényszerűségeket. Ahol azonban törvényszerűség létezik, ott lennie kell valakinek, aki a törvényt létrehozta, így hát keresem a hatások „okát".
A következő szint az ok szintje. A paraszt újra meg újra kapcsolatba kerül ezzel a szinttel: okot szolgáltat a vetéssel, s a megfelelő hatás nem marad el. A tudós felismeri a jelenségek mögött a természeti törvények hatását mint okot, de tovább izgatja a kérdés: vajon az oknak mi az oka, és talán a fizikán át eljut a valláshoz, és felismeri minden létező ok mögött az egyetlen erőt mint végső okot.

Így jut el az ember végül a lét szintjére. Ha már felismerte, hogy minden az egyetlen erő kifejeződése, és ez az egetlen erő minden oknak az oka, akkor egyszer valamikor azt is felismeri, hogy ő is ennek az egyetlen erőnek a kifejeződése. Választhatja azt, hogy ennek a benne és rajta keresztül ható egyetlen erőnek csendes szemlélője lesz, és hagyja, hogy történjék, ami történik, és önmagával és a léttel összhangban él, de aktívan be is avatkozhat. Felismeri teremtő lehetőségeit, és aktívan meghatározza a történéseket. Maga alakítja a sorsát, a másokét is, az egész teremtést. Felhasználja az egyetlen erőt, hogy a létet formálja, míg egyszer csak felteszi a kérdést: „Tulajdonképpen ki használja az egyetlen erőt?” És felismeri, hogy Én vagyok az egyetlen erő! Ebben a pillanatban azt is felismeri, hogy „én" egyáltalán nem is létezik: az én illúziója szertefoszlott. Mindig is az egyetlen erő cselekedett: a VAGYOK, én vagyok! Minden, ami létezik, az Egynek különböző megnyilvánulása - mind-egy. Csak én vagyok! S hogy ne legyek ilyen egyedül, kitaláltam az életjátékot, és sokaságként jelenítettem meg magam.

Jól hangzik!:D
Nem tudom kitől idézted, de végül is lényegtelen.:confused:
Ha ez az egyetlen erő létezik - a létezés valaminek az okozata -
akkor ennek az egyetlen erőnek mi az oka?!?:confused:kiss
 
giyandeva

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem, ez nem segít semmit. Kétségtelen előnyödre válik, ha kiegyensúlyozott vegetárius diétát követsz, de a reikizés szempontjából ennek semmi köze, hogy vegetárius vagy sem.

A reiki nem válogat, hogy vega vagy e, vagy sem. A módszer ugyanúgy működik vegyes étrendet követőnél mint egy vegetáriusnál.

Ami viszont sokat számít: a tudatod tisztasága, őszinte hozzáállásod a reiki módszeréhez, szorgalmad, lelkesedésed, bizalmad a reiki tanítódban.

Ja! tobb, mint 4 honapja nem eszek hust!!!
Remelem, hogy ez segit valamit...

blessing
timeless
 
A

altungar

Vendég
Jól hangzik!:D
Nem tudom kitől idézted,

Kurt Tepperwein-tól a Szellemi törvények című könyvéből, de ez csak egy frappáns megfogalmazása annak amit egyébként sok más forrás is megfogalmaz. Az idézgetéseket is vállalom, hiszen nem az a lényeg, hogy ki írta, hanem az, hogy ami benned van az egyezzen vele.

végül is lényegtelen.:confused:
Ha ez az egyetlen erő létezik - a létezés valaminek az okozata -
akkor ennek az egyetlen erőnek mi az oka?!?

Nos kezdjek megint Takatázni??? :p Ami Abszolut az maga mindennek az Oka. Te hagyan neveznéd azt? Isten? Univerzalis tudat, stb. De a kérdésre, hogy Ő honnan van a te kereső szellemedre vall. Én sajnos nem tudom megmondani, hogy Ö honnan fakad. Mi az időtlenség, mi a végtelenség? Mi csak úgy csinálhatunk mintha értenénk, de a legabsztraktabb gondolkodás is képtelen teljességében felfogni.

De mit is mondott Einstein.: Nem kell megértenünk a világot; elég, ha eligazodunk benne.
 
A

altungar

Vendég
Azért, kedves druszám, jól gondold át ezt az idézetet,
mert ez olyan, mint egy zen paradoxon.kiss

Örülök, hogy felismerted. bár az igazi megértés amire Einstein célzott értelmileg a Tudás szó lenne. (németből) a tudás viszont egy folyamat eredménye. 1. Felismerem, 2. megértem 3.alkalmazom. 4 TUDOM

az Einstein szerinti eligazodáshoz elegendő a felismerés. A törvény nem ismerete nem mentesít....szóval ha egy általam nem ismert adótörvényből kifolyólag megbüntetnek akkor az a felismeréshez vezet, hogy Hello belló ez nem jó. Foggalmam sincs miért van a törvény ki javasolta mi célból (nem értem) de van tehát figyelembe kell vennem. A hatása alapján megérintett. Legközelebb már számítok rá, azaz kiigazodok rajta.

Üdv : Zsolt;)

Bocsika, mi az, hogy Druszám (nix verstehen :) )
 
I

ionon

Vendég
Jól hangzik!:D
Nem tudom kitől idézted, de végül is lényegtelen.:confused:
Ha ez az egyetlen erő létezik - a létezés valaminek az okozata -
akkor ennek az egyetlen erőnek mi az oka?!?:confused:kiss
Egyetlen erőnek az oka a HITED. Magyarázata dimenziókban élünk és közlekedünk létezik dimenziók nélküli lét is remélem megakarom tapasztalni ha van erős hitem sikerül. Végül is az akaratom a lényeg minden alá rendeződik?
 
A

altungar

Vendég
Érdekelne...

Milyen különbségeket látnak a hazai Reikisek az alábbi irányzatok között?
Valaki?
Megígérem én is leírom majd a nyugateurópai álláspontot ...

Usui Shiki Ryoho
Dentho Reiki
Gendai Reiki Ho
Junsui Reiki
 
Larissa45

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! Engem is érdekel a Reiki, az agykontroll honlapján Villás Béla féle egyetemes reikire bukkantam. Az milyen irányzat? Eddig úgy tudtam, hogy tradicionális és rai reiki létezik. Tud valaki erről valamit?
 
Szia hát nekem is ÚJ...:p Ez nem volt a listámon (315 Reiki irányzat)
Ez is olyasmi lehet, hogy valaki, valamikor és valahol beavatást nyert a tradicionálisba. Mester lett, tapasztalatokra tett szert és úgy gondolta, hogy megosztja ezt embertársaival és saját Reiki irányzatot indított. Ez is egy út a sok közül és járják is jó páran. Ha tetszik és úgy érzed, hogy Oké akkor, ... döntened úgy is magad kell.
Majd persze lesznek olyanok is itt akik megpróbálják neked elmagyarázni, hogy csak 1 Reki van a többi pedig az ördög műve... Azt is neked kell eldönteni, hogy olyannak látod e vagy sem. Hűha oly sok döntés.:p

Egy biztos ha a Reiki , vagy Pránanadi stb stb stb első beavatása (behangolása után) érzed az energia áramlását akkor az Reiki, vagy ahogyan mások nevezik Ki, Chi, Prána :p:p:p azaz jó helyen vagy.

Járd a saját utad, mert az a tiéd...
 
Ez is olyasmi lehet, hogy valaki, valamikor és valahol beavatást nyert a tradicionálisba.
RAI-ból alakult ki!
 
Larissa45

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia hát nekem is ÚJ...:p Ez nem volt a listámon (315 Reiki irányzat)
Ez is olyasmi lehet, hogy valaki, valamikor és valahol beavatást nyert a tradicionálisba. Mester lett, tapasztalatokra tett szert és úgy gondolta, hogy megosztja ezt embertársaival és saját Reiki irányzatot indított. Ez is egy út a sok közül és járják is jó páran. Ha tetszik és úgy érzed, hogy Oké akkor, ... döntened úgy is magad kell.
Majd persze lesznek olyanok is itt akik megpróbálják neked elmagyarázni, hogy csak 1 Reki van a többi pedig az ördög műve... Azt is neked kell eldönteni, hogy olyannak látod e vagy sem. Hűha oly sok döntés.:p

Egy biztos ha a Reiki , vagy Pránanadi stb stb stb első beavatása (behangolása után) érzed az energia áramlását akkor az Reiki, vagy ahogyan mások nevezik Ki, Chi, Prána :p:p:p azaz jó helyen vagy.

Járd a saját utad, mert az a tiéd...

Altungar, köszönöm szépen a felvilágosítást! :)
Igazából nem értem, hogy mi ez a harc a sok irányzatot képviselők között, ha az energia=energia? :confused:
Vagy ez csak olyan, mint hogy valaki az "a" márkájú tejet szereti, míg más a "b" márkára esküszik, mert neki az jön be?
 
"Szépen hangzik, egy energia van a világon, minden abból van... azonban, milyen torzókon át érkezik, torzításokon? Tiszta víz feljön egy forrásból, ered - aki ott iszik belőle, csodás. De aztán ahogy megy az útján, egyre több szenny kerül bele - és vannak részek, amikor iszik belőle valaki, nem felüdíti, megbetegíti azt,a ki iszik belőle."
http://canadahun.com/forum/showpost.php?p=2054658&postcount=136
 
furrier75

Kitiltott (BANned)
Az egyetemes energián túl: a reiki definíciója

James Deacon a „reiki energia” kifejezés jelentését taglaló érdekes cikkének fordítása.
Noha a reiki megjelölést az Usui által kifejlesztett gyógyító és szellemi előrehaladást megcélzó rendszer, valamint a rendszer szívét képező gyógyító jelenség megnevezésére egyaránt használják, ebben az írásban ez utóbbira, magára a reikire és nem a rendszerre összpontosítok. A reiki definiálásáról gyakorlói között általános az a nézet, hogy inkább csináljuk, ahelyett, hogy túl sokat töprengenénk rajta. Ez egy szempontból igaz, ám a Sákjamuni Buddhának tulajdonított mondás szerint: gondolataink formálják sorsunkat. Ennek mintájára megkockáztatom a kijelentést: gondolataink, a reikiről vallott nézeteink formálják a reikinket.
Takata szenszei reiki magyarázata
Amikor a reiki szó jelentéséről kérdezték, Takata szenszei gyakran nagyon leegyszerűsített magyarázattal szolgált, melynek a lényege az volt: a rei szó jelentése „egyetemes”, a ki szó pedig annyit tesz: „energia”. (Azt mondják, hogy a szó ilyeténképpeni magyarázata valószínűleg csak a hatvanas évek végén vált uralkodóvá, annak érdekében, hogy ezt hallván az emberek lehető legszélesebb rétege a tanítványa legyen.)
Mindemellett abbeli igyekezetében, hogy tanítványaival mélyebben megértesse a reiki mibenlétét, a következőket mondta róla:
„... egyetemes energia a magasztos isteni szellemtől”
„... a betegségek gyógyítására való kozmikus energia”
Úgy tűnik, hogy e szavakat hallva sok tanítványa azt képzelte, hogy a reiki – energiaként – valami rajtunk kívüli dolgot jelent, valamit, amit közvetítünk, ahelyett, hogy bennünk ébredne fel. Ám meglehet, a reiki ilyetén, rajtunk kívüli dologként való felfogása csak egy része az igazságnak. Az 1935 december tizedikei naplóbejegyzésébe Takata a reiki mibenlétéről a következőket írta: „Az emberben lakozó energia”, „meditáljunk azon, hogy az energia belülről a felszínre juthasson.” Az energiára vonatkozólag így ír: A has alján, két inch-csel a köldök alatt található.
Máskor még konkrétabban fogalmazott:
„Isteni erő”
„Nem társul semmilyen látható, fizikai léthez”-mondta róla. „Láthatatlan szellemi erő, amely rezgést sugároz és harmóniához segít. Ez az erő az ember számára felfoghatatlan, mégis, minden egyes élőlény részesül az áldásában.”
A reiki isteni erőként való interpretálása sokakat arra a következtetésre vezetett, hogy Takata szenszei egyszerűsített értelmezésében – a rei szó jelentése „egyetemes”, a ki szó pedig annyit tesz: „energia” – az „egyetemes” kifejezést abban az értelemben használta, ahogy ezt számos misztikus teszi: az isteni, vagy Isten szavak szándékoltan kevésbé vallásos csengésű alternatívájaként.
A reiki tanárok általában hajlanak arra, hogy a leegyszerűsített megközelítést válasszák (amely általában nagyon jó kiindulási alap), és a szó első részének (rei) jelentését – attól függetlenül, hogy némelyek elmagyarázzák, hogy erre megfelelőbb lenne a „szellemi”, vagy „szent”, mint ahogy „lélek” jelentéssel is fordíthatjuk – az „egyetemes” a másodikét (ki) pedig – bár szintén vannak olyanok, akik megemlítik, hogy ez magában foglalja az aktivitást, az érzéseket, vagy az energia működésének hatását – az „életerő energia” kifejezésekkel adják vissza. Néhány tanítója a reikit spirituálisan vezérelt életerő energiának, vagy akár karizmatikus gyógyító sugárzásnak nevezve arra törekszik, hogy megtalálja a középutat a reiki energiakénti magyarázatának „Newtoni”/„tudományos” illetve isteni erőkénti spirituális felfogása között, míg mások arra törekszenek (meggyőződésem szerint helytelenül), hogy a hangsúlyt a reiki energiakénti felfogására helyezve a szellem dolgairól ne tegyenek említést és a reikit pusztán tapasztalati jelenségként mutassák be.
A reiki szó hétköznapi használata Japánban
Modern írásjelét használva a reikit sok modern japán-angol szótár a hétköznapi használatra utalva „aura” jelentéssel adja vissza. Emellett egy szent helyen, szent hegyen vagy az oltár előtt tapasztalható „szent légkör” jelentéssel is bír. Növekvő népszerűségének köszönhetően az utóbbi években a modern japán-angol szótárakban a régi stílusú írásjellel lejegyezve „gyógyító módszer” fordítással is megjelent.
A reiki kandzsi írásjelei
Általában a kandzsi írásjelek párjainak jelentése a párt alkotó két írásjel jelentésének szintéziséből születik meg, így végső soron a reiki szó értelme is az őt alkotó rei és ki tag magyarázatából tárul fel előttünk. Itt a szó latin betűs átírásával kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy példának okáért az angol a rite, write és right szavak ugyanúgy hangzanak, s ehhez hasonlóan a japán nyelvben is sok olyan szó létezik, amely a fül számára megkülönböztethetetlen, ám az írásjelük és a jelentésük eltérő. Az Usui szenszei nevéhez társított szellemi és gyógyászati jelenség mellett számtalan egyéb a rei és ki szótagok kombinációjából születő szó létezik, melyek mindegyike más írásképpel és jelentéssel bír, például: szent hely, érvényes szabályok, hideg, hideg idő, hideg hullám, hideg levegő, elektromos gerjesztés. Itt most természetesen a rei és ki kandzsinak arról az írásmódjáról tárgyalunk, ami reiki, mint a szellemi/gyógyászati jelenség írásjelében szerepel. Ahogy az a kandzsi írásjelek esetében megszokott, a rei és ki szavaknak sok jelentésrétege létezhet. Egy nyelvész, vagy ebben az esetben egy megfelelő tudományos japán-angol szótár elmagyarázza nekünk, hogy a rei szó a következő jelentéstartalmat foglalja magába:
„az isteni”, „a titokzatos”, „a természetfeletti”, „egy természetfeletti létező vagy szellem”, „a szellemi természet”, „a szellem fénye”, „egy isten vagy egy bölcs fénye”, „karizma”, „karizmatikus erő”, „felfoghatatlan szellemi képesség”, „a lélek”, „valami, ami tiszta”, „szennyezetlen”, „ragogó”, „világos”, „jóság”, „valami csodálatos”, „egy csoda”, „kiválóság”, „hatékonyság”, „egy sámán”, „egy szellemi vagy természetfeletti erővel rendelkező lény”, „egy esőcsináló”, „egy jós”.
A ki elsősorban a következő értelemmel bír:
„szív”, „elme”, „befolyás”, „lélek – lelkesültség értelemben”, „érzések”.
Azt is jelentheti még:
„akarat”, „szándék”, „láthatatlan életerő”, „vitális energia”, „a menny és a föld teremtő ereje”, „a világegyetem fizikai energiája”, „levegő”, „lélegzet”, „gőz” (a ki írásjel arra a gőzre is vonatkozik, amely főzés közben megemeli a tűzön fővő rizst tartalmazó edény tetejét), „az energiaráfordítás eredménye”.
Reiki – energia, vagy ...
Amikor a reikiről energiaként beszélünk, sokan arra gondolnak, ahogy az elektromosság áramlik keresztül egy vezetéken, míg másoknak ösztönző erőt jelent vagy a szeretet egy fajtáját értik alatta. Ahogy említettem, Takata szenszei a reikit isteni erőnek, valami olyasminek is nevezte, ami szellemi-lelki, szent. Általában azt mondják, hogy a reiki intelligenciával bír, így „szellemileg befolyásolt” vagy a „szellem által vezérelt vezérelt”. Nem jelentené-e ez azt, hogy inkább az energia-jelenlét, energia-érzékelés kategóriába tartozik?
A 19. század vége óta, amikor a metafizika, a misztika és a spiritualitás iránt érdeklődő emberek elkezdtek használni egy „tudományosabb” nyelvezetet, szokássá vált, hogy a kevésbé tudományosan hangzó „szellem”, „szellemek” „jelenlét” kifejezéseket az „energia”, „energiák”, „vibrációk” szavakkal helyettesítsék. Hol kezdődik hát a „megidézett”, vagy a „szellemi lény” és hol végződik az „energia”? Az adott szövegkörnyezettől függően, a reiki utalhat a szellemre, aurára, bizonyos esetekben még egy kísértetre is.
A természetfeletti lét, vagy a jelenlét néhány formája olyan, mint a japán kultúrában a kantoku (látomással járó misztikus tapasztalat), vagy a szatori (kisebbfajta megvilágosodás). Következzék most egy kivonat Morihei Ueshiba – az aikidóként ismert spirituális diszciplína és harcművészet megalapítója – írásaiból, amely azt a szatori szerű misztikus élményét mutatja be, aminek eredményeként az aikidó megszületett:
„Ha jól emlékszem, 1925 tavaszán, amikor egymagam sétáltam a kertben, azt éreztem, hogy egy arany szellem felpattan a földről, beborítja és arannyá változtatja a testemet. Ezzel egy időben testem és elmém fénybe borult, képes voltam megérteni a madarak énekét és tisztán megértettem Isten, a világegyetem megalkotója akaratát …”
Most következzék Usui szenszei Kurama-hegyi tapasztalata, ahogy a sírfelirata megörökíti:
„Egy alkalommal visszavonult a Kurama-hegyre, hogy huszonegy napig böjtöljön és meditáljon. Ennek végén hirtelen egy hatalmas reikit érzett a feje fölött és szellemi bepillantást nyert a reiki gyógyító módszerébe ...”
„… egy hatalmas reikit érzett a feje fölött …” – ezt általában úgy magyarázzák, a reiki energiát érezte, de lehet, hogy egyszerűen csak annyit jelent, hogy kantoku élményben volt része, egy kiemelkedő szellem vízióját látta a feje fölött. Egy – Takata szenszei szavaival élve – isteni erő látomásátban volt része, amit a nyugati terminológit használva talán Szent Szellemnek nevezhetünk, s ezt inkább a természetfeletti létező értelmében (amit japán terminussal élve talán kaminak, butszunak, vagy boszatszunak hívhatunk), mintsem a terminusról alkotott Newtoni elképzelésünk alapján hívhatjuk energiának.
Az általános felfogás szerint tehát a Reiki gyógyító energia (esetenként szellemi ráhatással működő, vagy a szellem által vezetett gyógyító energia), de a vele való kapcsolatunk minőségét talán javíthatjuk azzal, ha a nem annyira egyetemes energiaként, hanem szent, gyógyító, szellemi jelenlétként tekintünk rá.
E felfogás szerint a reiki rendszerét jogosan nevezhetjük a spirituális gyógyítás egy rendszerének, egy karizmának, a Szellem ajándékának.
(Bakaja Zoltán fordítása)

Érdemes megvizsgálnunk, hogy mit is jelenthet az „isteni energia” kifejezés a reikivel kapcsolatban. A buddhizmus köztudottan isten nélküli vallás, ha a világképétől nem is feltétlenül idegen valamilyen istenség vagy istenségek létének elfogadása, üdvösségtanában nem játszanak jelentős szerepet. Hívei a nirvána elérésére törekszenek, a születés és halál örök körforgásának megállítására, melyet úgy gondolnak, a súnjatá, az üresség megtapasztalásával érhetnek el, vagyis annak megértésével, hogy a létezés minden formája és változatossága – mint ahogy a létezés maga – az illúzió terméke. Bár Takata szenszei a reikit néha isteni energiának nevezte, aligha hihető, hogy Usui buddhistaként úgy gondolt volna a reikire, mint ami egy keresztény kultúrában felnőtt embernek az „isteni energia” kifejezésről eszébe jut.
(Bakaja Zoltán)
 
Oldal tetejére