Lányok, ott is meleg van? ://: Ha. Haha. Hahhhahahhahahhaha. Hallom, ahogy dobáljátok felém a poharat, a tűt, a tévékapcsolót, slusszkulcsot, plüssállatot, ami jön ... A ház leghűvösebb pontján 29,5. :777:
Nekem a munkahelyemen szerencsém van. Kicsi iskolába vagyok bejáró, ahol mindenkinek jól felfogott érdeke, hogy lássa a közös célt, felnőttnek, szülőnek és pedagógusnak, gyereknek is a maga szintjén: ez pedig a mai erősen megkérdőjelezhető világban a csupasz fennmaradás, mert lassan teljesen ellehetetlenedik az egész. Ahogy, amiket írtok a családi nehézségekről, az munkahelyi szinten is létezik. Persze, nyilván itt is vannak határvillongások, és nem szeret mindenki mindenkit, szíve joga, de valahogy egyfelé húz, és ehhez a 20 évem alatt mindig olyan vezetés is volt, aki ezt tudta irányítani, mert sajátjának érezte az egészet. Az meg, szerintem, nagyon-nagyon fontos feltétel. Én ilyet, amit Anyóka leírt, hogy "siessen vissza, mert ez itt nem szokás" stílusú hozzászólás akár főnöktől, akár kollégáktól, még soha nem tapasztaltam, pedig én is láttam már sokféle idióta embert is, a jókkal vegyesen. Mondjuk, magamat ismerve (=kos) lehet, hogy rá is borítottam volna az asztalt. Nálunk sokkal inkább úgy működik a dolog, mármint olyan szellemiségben, hogy "ma nekem, holnap neked", ezért a segítés, a megtámogatás a jellemzőbb. Egy ilyen telefonnál minimum 3 ember mondta volna , a főnökkel az élen, hogy bemegyek helyetted, intézkedj. Nem egyformán, de mégis.
És még egy, a tiszteletes házastárs, meg a felebaráti szeretet kapcsán jutott eszembe. Olvastam egy filozófiai művet (többet is, mert szeretem az önkínzást :``: ), ahol mélységesen egyet tudtam érteni a szerzővel. A világ szellemi, értelmi és érzelmi színvonalát érzékletesen mutatja, és a jövőjét megalapozza - sok más dolog mellett és sok más dologgal egyetemben - az a szint, ahogy az embernek ?rendelt?, ?adományozott? birodalmakkal bánik, velük együtt él, őket tiszteli. Nevezetesen, ahogy a kőzetekkel, a növényekkel, és az állatokkal. Nézek körül és világban, és azt látom: hát ebben bizony igen-igen van valami.
És akkor azt, ahogy ember az emberrel bánik, együtt él és tisztel, már ne is említsük.
