Lekapcsolhatnák az internetet Orbánék

Novák Elődöt nem hatotta meg a harminc éves titkosítás, nyilvánosságra hozta azt a kormányjavaslatot, amiben azt taglalják, mit tehet meg a kormány terrorveszély esetén.

Mint ismert, az alaptörvény hatodik módosítására készül a Fidesz az aktuális terrorhelyzet miatt.

Nagyon kemény tételek kerültek a kormányjavaslatba Novák Előd szerint (aki azt is leírja, hogy ezzel a lépésével három év szabadságvesztést kockáztat), nézzük őket tételesen:

- A levélforgalmat bármilyen indok nélkül ellenőrizhetnék

- az internetet pedig be is szüntethetnék.

- Átvehetnék a médiumok szerkesztőségeinek irányítását (vagy ha a kormánynak valamelyik esetében inkább úgy tetszik, felfüggeszthetnék működésüket)

- A mozgásszabadságot, tartózkodást korlátozhatnák, engedélyhez köthetnék az ország egyes részein.

- Betilthatnák a rendezvények, gyűlések megtartását, kijárási tilalmat rendelhetnének el.

- Zárolhatnák, elkobozhatnák „a biztonságot veszélyeztetők” vagyonát (ezt is bírósági döntések nélkül)

- a fogyasztási cikkek korlátozására bevezethetnék az élelmiszer- vagy benzinjegyet.

propeller

szigoruan nyilvanos.jpg
 
Utoljára módosítva:
Milyen esetben hasznalnak ezeket az uj korlatozasokat?

Mi van akkor, ha valamelyik havernek magtetszik egy telek, meg előtte a másik, amelyik belelóg a panorámába. Nosza, a telektulajdonos, meg az előtte lévő, adott esetben másik utcában élő tulajdonosra rásütik, hogy "a biztonságot veszélyeztetik", azonnali kirúgás és elkobzás és kiakolbólintás után egy hét múlva jöhetnek a dózerek és épülhet a kacsalábon forgó örökpanorámás villa.
Apelláta nincs, vagyon visszaperlés nincs, hisz "veszélyeztetők", koldusbot a kézbe és mehetnek gyalog a többi menekülttel - jó esetben. Mert még a mozgásszabadásgot is korlátozhatnák az ilyen renitensekkel szemben, nehogy már hírét vigyék az esetnek.
El van sikálva, temetve, kész, slussz, passz.
100 % paranoia.
 
Hmmmm....
Orbán Viktor szerinted ugyanaz mint Obama?
Hmmmm...
Igaz en ezt irtam
En kb azt erzem Husszein Obama irant mint te Great Viktor fele.

Ez csak az erzsemrol szolt Obama irant, ez eleg nyilvanvalo azt hiszem. Nem az "ugyanazsagrol", de hat igy jobban megfelelt celodnak.
No problem.

És az az ekvivalencia is rém durva, ismétlem, hogy O.V.==Obama.
Durva, de te alkottad nem en.

Ami meg az USA-t illeti, valamit nagyon benéztél ha azt hiszed, itt nincs demokrácia. Annyi biztos, én kész lennék az életemet adni érte. Magyarországért — NEM. Sorry.

Jo ha igy hiszel, igy jobban alszol ejjelente, csak azt bizonyitja ahany ember annyifele demokracia ertelmezes?
Az biztos eltudtak hitetni sok emberkevel hogy orjong a demokracia arrafele.
Sokszor kell ismetelni : nalunk demokracia van,nalunk demokracia van....es maris megvan a demokracia az emberek fejeben.

W
Ilyen az USA-an is van

http://www.dailymail.co.uk/sciencet...ma-given-right-shut-internet-kill-switch.html

Obama to be given the right to shut down the internet with 'kill switch'

Miért? Te azt gondoltad, hogy ez az ő saját fejükben született meg? Ó, nagyon szeretnek úgy tenni, mintha Magyarország egy szuverén ország lenne.

4. § (1) A Hvt. 64. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(1) A rendkívüli állapot, a szükségállapot, a megelőző védelmi helyzet, a terrorveszélyhelyzet és a váratlan támadás idején alkalmazható szabályokat, a bevezethető rendkívüli intézkedéseket ez a fejezet állapítja meg. A NATO Válságreagálási Rendszerrel összhangban álló nemzeti intézkedések önállóan, illetve a bevezetett rendkívüli intézkedésekkel.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
W
Én nagyon félek, hogy valamiképpen át fogják ez erőltetni, ha más nem, akkor most a baloldal melléjük áll, mert az ő támogatóiknak is érdeke, hogy ez bent legyen az ALAPTÖRVÉNYBEN!

Nem ismerem pontosan az amerikai Patriot törvényt, de tudom, hogy folyamatosan támadják, mert alkotmányellenes. Ebből én azt hiszem, hogy ott nem az alkotmány tartalmazza.

Ha nálunk sikerül ezt betenni az alkotmányba, akkor elkezdhet az itt még maradt kevés magyar kivándorolni. Talán a Holdra, vagy a Marsra, mert nemigen van olyan hely, ahol még el lehet bújni a rabszolga-sors elől.

Amennyiben ez nem csak egy sima törvény, hanem az alkotmányban van, akkor bárki, akit a nyakunkba ültetnek, ahogy az Ukrajnában történt, bármit megtehet velünk. Mondjuk jön egy "Rockefeller", ő lesz a miniszterelnök, (ahogy Ukrajnában és Horvátországban sem ukrán vagy horvát állampolgár az elnök), akkor azt tehet velünk, amit csak akar. Minden indok nélkül megfoszt bennünket az információtól. Minden indok nélkül letartóztat, elvitet valahova a családoddal együtt és minden indok nélkül elveszi az otthonodat.

Megteheti, mert ezt tartalmazza a magyar Alaptörvény, ha ez a hazaáruló banda megszavazza.

Tök fölösleges ilyen kicsinyes dolgokkal dobálózni, hogy ki a nagyobb gazember, Obama vagy Orbán. Teljesen mindegy, ők csak egy előretolt képviselői a valódi hatalomnak.
 
MInden megiteles kerdese.
Amikor mindenfele balhera rafogjuk hogy terror , legyen az Roszkee vagy Keleti akkor bizony nagyon rizikos ilyen torvenyek megszavazasa vagy bevezetese.
MIkor allandoan harcolunk ott is ahol meg ellenseg sincs ,akkor ki mondja meg most eppen milyen harc van , kamu duma vagy valoban veszelyben van az eletunk?

Azokba az orszagokba ahol valos terror cselekmenyek tortentek meg ott sem vezettek be ilyen szankciokat, mert meg nagyobb panik keletkezik ,akkor otthon miert is kell riogatni ilyen korlatozo torvenyekkel?
 
Még nem terjesztették elő, szavazták meg, addig csak pánikkeltés.
Mondjuk már az is elég baj, hogy egyáltalán felmerülhetett.
 
Nem értem. Az Alkotmány az nyilvános nem? Akkor a módosítás mitől titkos? Innentől fogva mi lennénk az egyetlen ország, amelyiknek titkos alkotmánya van?

Igazán nem vagyok elragadtatva Pártunktól és Kormányunktól sok vonatkozásban. Nem venném szívesen, ha túlhatalmat kapnának a kezükbe, mert ha valaki, ők biztosan visszaélnének vele. De ha végignézzük az tervezett intézkedéseket, terror helyzetben a lehető leglogikusabb intézkedések a helyzet kézben tartására. Talán azt kellene alaposabban definiálni, hogy mit tekintünk terror helyzetnek.
 
Véleményem szerint az egészre semmi szükség.

az Alaptörvényben 5 különleges jogrend van definiálva:
-rendkívüli állapot
- szükségállapot
- megelőző védelmi helyzet
- váratlan támadás
- vészhelyzet

A terrorveszély - szerintem - belefér a megelőző védelmi helyzetbe.

(1) Az Országgyűlés külső fegyveres támadás veszélye esetén vagy szövetségi kötelezettség teljesítése érdekében meghatározott időre kihirdeti a megelőző védelmi helyzetet, ezzel egyidejűleg felhatalmazza a Kormányt sarkalatos törvényben meghatározott rendkívüli intézkedések bevezetésére. A megelőző védelmi helyzet időtartama meghosszabbítható.
(2) Az (1) bekezdés szerinti különleges jogrend kihirdetéséhez, meghosszabbításához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.

(3) A Kormány rendeletben a megelőző védelmi helyzet kihirdetésének kezdeményezését követően a közigazgatás, a Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek működését érintő törvényektől eltérő intézkedéseket vezethet be, amelyekről a köztársasági elnököt és az Országgyűlés tárgykör szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező állandó bizottságait folyamatosan tájékoztatja. Az így bevezetett intézkedések hatálya az Országgyűlés megelőző védelmi helyzet kihirdetésére vonatkozó döntéséig, de legfeljebb hatvan napig tart.
(4) A Kormány a megelőző védelmi helyzet idején rendeletet alkothat, amellyel - sarkalatos törvényben meghatározottak szerint - egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, valamint egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat.

Az egész terrorveszélynek nincs értelme.

Terrorveszély - szerintem - a terrorcselekmény bekövetkezési eshetősége.
----------------------------------------------------------------------------------------------------

Terrorcselekmény (BTK)
314. § (1) Aki abból a célból, hogy

a) állami szervet, más államot vagy nemzetközi szervezetet arra kényszerítsen, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön,

b) a lakosságot megfélemlítse,

c) más állam alkotmányos, társadalmi vagy gazdasági rendjét megváltoztassa vagy megzavarja, illetve nemzetközi szervezet működését megzavarja,

a (4) bekezdésben meghatározott személy elleni erőszakos, közveszélyt okozó vagy fegyverrel kapcsolatos bűncselekményt követ el, bűntett miatt tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki az a) pontban meghatározott célból jelentős anyagi javakat kerít hatalmába, és azok sértetlenül hagyását vagy visszaadását állami szervhez vagy nemzetközi szervezethez intézett követelés teljesítésétől teszi függővé.

(3) Korlátlanul enyhíthető annak a büntetése, aki

a) az (1) vagy (2) bekezdésében meghatározott terrorcselekményt abbahagyja, mielőtt abból súlyos következmény származott volna, és

b) tevékenységét a hatóság előtt felfedi,

ha ezzel közreműködik a bűncselekmény következményeinek megakadályozásában vagy enyhítésében, további elkövetők felderítésében, illetve további bűncselekmények megakadályozásában.

(4) E § alkalmazásában személy elleni erőszakos, közveszélyt okozó vagy fegyverrel kapcsolatos bűncselekmény

a) az emberölés [160. § (1)-(2) bekezdés], a testi sértés [164. § (2)-(6) és (8) bekezdés], a foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés [165. § (3) bekezdés],

b) az emberrablás [190. § (1)-(4) bekezdés], a személyi szabadság megsértése (194. §),

c) a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény [232. § (1)-(2) bekezdés], a vasúti, légi vagy vízi közlekedés veszélyeztetése [233. § (1)-(2) bekezdés],

d) a radioaktív anyaggal visszaélés [250. § (1)-(2) bekezdés],

e) a hivatalos személy elleni erőszak [310. § (1)-(5) bekezdés], a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak (311. §), a hivatalos személy vagy közfeladatot ellátó személy támogatója elleni erőszak (312. §), a nemzetközileg védett személy elleni erőszak [313. § (1) bekezdés],

f) a jármű hatalomba kerítése [320. § (1)-(2) bekezdés], a közveszély okozása [322. § (1)-(3) bekezdés], a közérdekű üzem működésének megzavarása [323. § (1)-(3) bekezdés], a robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés [324. § (1)-(2) bekezdés], a lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés [325. § (1)-(3) bekezdés],

g) a nemzetközi szerződés által tiltott fegyverrel visszaélés [326. § (1)-(5) bekezdés], a haditechnikai termékkel vagy szolgáltatással visszaélés [329. § (1)-(3) bekezdés], a kettős felhasználású termékkel visszaélés [330. § (1)-(2) bekezdés],

h) a rablás [365. § (1)-(4) bekezdés] és a rongálás [371. § (1)-(6) bekezdés],

i)107 az információs rendszer vagy adat megsértése [423. § (1)-(4) bekezdés].

315. § (1)108 Aki a 314. § (1) vagy (2) bekezdésében meghatározott bűntett elkövetésére felhív, ajánlkozik, vállalkozik, a közös elkövetésben megállapodik, vagy az elkövetés elősegítése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő feltételeket biztosítja, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2)109 Aki az (1) bekezdésben meghatározott cselekményeket a 314. § (1) vagy (2) bekezdésében meghatározott bűntettnek terrorista csoportban történő elkövetése érdekében valósítja meg, öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(3) Nem büntethető, aki az (1) vagy (2) bekezdésben meghatározott bűncselekményt, mielőtt az a hatóság tudomására jutott volna, a hatóságnak bejelenti, és az elkövetés körülményeit feltárja.

316. § Aki terrorcselekmény elkövetésével fenyeget, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Terrorcselekmény feljelentésének elmulasztása
317. § Aki hitelt érdemlő tudomást szerez arról, hogy terrorcselekmény elkövetése készül, és erről a hatóságnak, mihelyt teheti, nem tesz feljelentést, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Terrorizmus finanszírozása
318. § (1) Aki terrorcselekmény feltételeinek biztosításához anyagi eszközt szolgáltat vagy gyűjt, vagy terrorcselekmény elkövetésére készülő személyt vagy rá tekintettel mást anyagi eszközzel támogat, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Aki az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt terrorcselekmény terrorista csoportban történő elkövetése vagy terrorista csoport tagja érdekében valósítja meg, vagy a terrorista csoport tevékenységét egyéb módon támogatja, öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(3) E § alkalmazásában anyagi eszközön a terrorizmus leküzdése érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedésekről szóló, 2001. december 27-i 2580/2001/EK tanácsi rendelet 1. cikk 1. pontjában meghatározott eszközöket, jogi dokumentumokat és okiratokat kell érteni.

Értelmező rendelkezés

319. § A 315. és a 318. § alkalmazásában terrorista csoport a három vagy több személyből álló, hosszabb időre szervezett, összehangoltan működő csoport, amelynek célja terrorcselekmény elkövetése.
 
Szerintem a hatalom kiszélesítése a célja.
Legitimitását nyugati országokban kialakult helyzet adja.
A zűrzavart kihasználja a kormány.
OV csavaros eszű ember. (sokkal inkább, mint a nyugat-európai vezetők)

Sajnos ez az újabb ötlet elfedi a magyar valóságot, elodázza a problémákat...
 
Véleményem szerint az ENSZ "hibázott". Későn reagált a polgárháborúkra, nem mérte fel a következményeit, stb.
Hol voltak az ENSZ-békekatonák?
Globális problémát globálisan kell leküzdeni.

Tipikus Jugoszláv-háború szindróma. 4 év után jönnek rá, hogy baj van...
Csak éppen itt rengeteg millió emberről van szó.

Persze az EU töketlensége sem elhanyagolható...
 
W
Nem értem. Az Alkotmány az nyilvános nem? Akkor a módosítás mitől titkos? Innentől fogva mi lennénk az egyetlen ország, amelyiknek titkos alkotmánya van?

Igazán nem vagyok elragadtatva Pártunktól és Kormányunktól sok vonatkozásban. Nem venném szívesen, ha túlhatalmat kapnának a kezükbe, mert ha valaki, ők biztosan visszaélnének vele. De ha végignézzük az tervezett intézkedéseket, terror helyzetben a lehető leglogikusabb intézkedések a helyzet kézben tartására. Talán azt kellene alaposabban definiálni, hogy mit tekintünk terror helyzetnek.

Állítólag a törvény nem tudása nem mentesíti az állampolgárokat attól, hogy a megregulázására hoztt rendelkezéseket betartathassák vele. A törvény azért van, hogy a törvényhozók önmagukat mentesítsék attól, hogy bármikor felelősségre vonhatók legyenek hazaárulásért.

"A fideszes Tényi István ismeretlen elkövető ellen bejelentést tett az ügyészségen hivatali visszaélés gyanújával.

Az önkormányzati képviselő megjegyzi, hogy a nem nyilvános minősítéssel ellátott kormányzati dokumentum közszemlére tétele jogtalan hátrányt jelenthet, melynek során a hivatalos személy túlléphette a hatáskörét, megszeghette hivatali kötelességét, és hivatali helyzetével is visszaélhetett.

Tényi egyébként szerdán minősített adattal való visszaélés gyanúja miatt a BRFK-nál is közérdekű bejelentést tett az ügyben, hozzátéve, hogy a vonatkozó rendelkezések alapján a feljelentésre valójában a titokgazda jogosult.

A Büntető Törvénykönyv szerint e tényállás megvalósítását, a minősítési fokozatok súlyától függően, több éves börtönbüntetéssel is honorálhatja a bíróság."

atv.hu
 
Véleményem szerint az ENSZ "hibázott". Későn reagált a polgárháborúkra, nem mérte fel a következményeit, stb.
Hol voltak az ENSZ-békekatonák?
Globális problémát globálisan kell leküzdeni.

Tipikus Jugoszláv-háború szindróma. 4 év után jönnek rá, hogy baj van...
Csak éppen itt rengeteg millió emberről van szó.

Persze az EU töketlensége sem elhanyagolható...

Hibázott, nem is először, nem is utoljára. De ennél talán még szomorúbb is a dolog ENSZ ügyileg.

Ruandában a titkosszolgálatok jó előre jelezték, hogy népirtás fog bekövetkezni. A kirobbanása előtt Ruanda 500.000! bozótvágó kést importált és a hutuk fegyverekkel egyetemben ezeket már osztották is kifelé, közben a rádióban meg a tuszik elleni propaganda ment. Az is borítékolható volt hogy az elnök elleni merénylet lesz a kirobbantó ok, a titkosszolgálat konkrétan megmondta neki, hogy veszélyben az élete.
Mi történt a népirtás kirobbanása után? Az ENSZ a békefenntartók 90%-át azonnal kivonta az országból, a maradék 275 pedig kifejezett parancsba kapta, hogy a konfliktusba nem avatkozhat be. Abba a konfliktusban, amiben a kerítésen kívül 1 millió tuszit daraboltak fel bozótvágó késsel, vagy lelőtték, esetleg buldózerrel ráborították a templomot. A szerencsésebbik réteg meg kénytelen volt elhagyni az országot, de nyilván örömmel töltötte el őket, hogy nem haltak meg.
Aztán a ruandai felszabadító hadsereg leverte az egészet, amely felszabadításnak megint csak lett 60-80.000 válogatás nélküli áldozata. Sokan azt sem tudják, hogy a környező polgárháborúk, melyek ebből az eseményből vezethetők le még követeltek 300.000 áldozatot.

És ez volt az az eseménysor, ahol az ENSZ BT több esetben határozottan elutasította a beavatkozást. Akkor hol lehet beavatkozni?
 
B

Nézd, a barbárok minden korokban ölik egymást. Ez szomorú és undorító, de mit se lehet tenni. Nem követtem figyelemmel nagyon a ruandai eseményeket, de kétlem hogy a tuszik okvetlenül jobbak lennének mint a hutuk. (vagy fordítva). Egyszerűen, akiket tömegével feldarabolnak, gyengébbek. Ha azonban erősebbek lennének, ők darabolnának, ennyi az egész.

Beavatkozni akkor kell, ha vélelmezhető, hogy utána ott tisztességesen élnek majd az emberek. Ehhez azonban az kell hogy legyen elég eszük, empátiájuk, felvilágosultságuk, azaz tőlhaladjanak egy szintet. Ne legyenek annyira barbárok, ne törzsi szempontok szerint gondolkodjanak.

Nézd meg Irakot. Ugyanez megy. Szíriában is. Emiatt nem avatkozik be az USA se (megint). Tanult a korábbiakból. Ha megint belenyúlna ebbe az alapvetően siita-szunnita ellentétbe, csak még rosszabb lenne minden, s mélg dühösebb lenne mindenki az USA-ra. Nem hiányzik ez neki.

Akik reménytelenül barbárok, azokon sajnos nem lehet segíteni. Odamehetsz, és megsegítheted a gyengébbet, de azután ő fog barbárkodni a másik félen. Azaz semmi nem változik, csak a nevek lesznek átfestve a közdőtéren az ellentétes oldalakra.
 
Mindjárt jön Ernoe, és ezért a hozzászólásért megkapod a magadét :)

Igen, egyik sem jobb a másiknál, Ruandában is az volt a propaganda alapja, hogy majd az lesz, mint régen, hogy a tuszik újra rabszolgasorba hajtják a hutukat. De bármilyen kellemetlen is a feladat, az ENSZ ezt tűzte ki a zászlajára.
 
Én nagyon félek, hogy valamiképpen át fogják ez erőltetni, ha más nem, akkor most a baloldal melléjük áll, mert az ő támogatóiknak is érdeke, hogy ez bent legyen az ALAPTÖRVÉNYBEN!
Ezt nem igazán értem. A múltkor még arról volt szó, hogy nincs is baloldal…
De mondjuk azt sem értem, hogy az "ő támogatóiknak" miért is lenne ez az érdeke.
Nem ismerem pontosan az amerikai Patriot törvényt, de tudom, hogy folyamatosan támadják, mert alkotmányellenes. Ebből én azt hiszem, hogy ott nem az alkotmány tartalmazza.

Ha nálunk sikerül ezt betenni az alkotmányba, akkor elkezdhet az itt még maradt kevés magyar kivándorolni. Talán a Holdra, vagy a Marsra, mert nemigen van olyan hely, ahol még el lehet bújni a rabszolga-sors elől.

Amennyiben ez nem csak egy sima törvény, hanem az alkotmányban van, akkor bárki, akit a nyakunkba ültetnek, ahogy az Ukrajnában történt, bármit megtehet velünk. Mondjuk jön egy "Rockefeller", ő lesz a miniszterelnök, (ahogy Ukrajnában és Horvátországban sem ukrán vagy horvát állampolgár az elnök),...
Ezt meg honnét veszed? Ukrajnában TILOS a kettős állampolgárság és akárcsak nálunk - miniszter sem lehet külföldi állampolgár. (Gubernátor, azaz kormányzó lehet - lásd Szakasvili, de az messze nem az elnök.)
 
Még nem terjesztették elő, szavazták meg, addig csak pánikkeltés.
Mondjuk már az is elég baj, hogy egyáltalán felmerülhetett.
pánikkeltés lenne? nem gondolom. a megszavazás meg nem kérdés. ugyan 2/3-os törvény lenne, de nem gond, simán átszavaz a Jobbikból és/vagy az LMP-ből bárki, akit megvesznek kilóra. van az a pénz, amiért bárki honatyának a haja korpásodhat.
ajánlom figyelmetekbe a témába vágó írásomat az Ellenszélben.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,160
Tagok
615,927
Legújabb tagunk
Butterfly.22
Oldal tetejére