Hackereket keres a Pentagon

Hackereket keres a Pentagon, hogy megtudják fel lehet e törni a védelmi minisztérium nyilvánosan elérhető honlapjait.

A Pentagon szerint ez az első alkalom, hogy a kormány külsősöket kér fel erre a feladatra. Az AP amerikai hírügynökség szerint a program részleteit nem hozták nyilvánosságra, s az sem ismert, pontosan milyen informatikai rendszereket szeretne a Pentagon ilyen módon tesztelni.

A "Hackeld meg a Pentagont" elnevezésű program a jövő hónapban indul. Ashton Carter védelmi miniszter elmondta: azt reméli, hogy a program javítja majd a minisztérium digitális védelmét, s végső soron a nemzetbiztonságot is. A programot az úgynevezett Digitális Védelmi Szolgálat irányítja majd, melyet Carter múlt novemberben hozott létre.

A Pentagon informatikai hálózatát naponta több millió támadás éri. Nevük mellőzését kérő tisztviselők elmondták, hogy a "Hackeld meg a Pentagont" csak olyan rendszereket érint majd, amelyek semmilyen érzékeny információt nem tartalmaznak.

faktor

hacker.jpg
 
Talán a legnagyobb élő "hacker" legenda - Kevin Mitnick - megmutatta, hogy az informatikai rendszereket nem informatikai oldalról kell feltörni. Megfelelő odafigyeléssel például közel sebezhetetlen rendszereket lehet építeni. Azonban a felhasználója messze nem ennyire sebezhetetlen, és Mitnick tevékenysége erre mutatott rá.
Sokkal könnyebb út találni valakit, aki naivitásánál vagy vesztegethetőségénél fogva közel enged a kényes helyekhez, mint szórakozni operációs rendszerek feltörésével.
 
Kinek ahogy tetszik.
A heckerkodas buncselekmeny, ha valaki szorakozasbol csinalja meg sittre is lehet menni erte, de ha hackernek erzi magat es valoban annyit tud ami a topot jelenti akkor inkabb penzert dolgozik es jo fizeto allast kinalank neki.

A legtobb hacker csalodott mert nem vettek fel valahova es o megmutatja mit tud .....es elkezd illegalis dolgokba menni.
 
A legtobb hacker csalodott mert nem vettek fel valahova es o megmutatja mit tud .....es elkezd illegalis dolgokba menni.
az Army evente 8-10 gyereket vesz fel a jelentkezo nagyon sokszazbol
akiket tobbekkozott ilyen specialis tudasra IS kikepez .
a bejutas oriasi ezerlepcsos szuron at es a tesztek eszmeletlenek
Nos azert elofordul ,hogy egy-egy super zseni nem jut be (bar altalaban ott vannak)

ilyen hirdetmenyek igazoljak hogy lemaradt egy-ket brillians elme
es azt be KELL szipkazni
olyan tudassal jonnek onnet ki ,hogy az anyjuk megijed
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,797
Tagok
615,966
Legújabb tagunk
Votika
Oldal tetejére