Orbán Viktor bejelentette, hogy Zalaegerszegen kormányzati segítséggel Mindszenty József egykori bíboros-hercegprímásról elnevezett emlékközpontot hoznak létre több milliárdért.
*
Mindszenty József életművének egy része, az antikommunista kiállása önmagában nem teszi alkalmassá arra, hogy egy demokratikus társadalom számára példaképül szolgáljon, s tiltakozni kell az ellen, hogy az életét bemutató nemzeti emlékhely látogatók százezrei felé sugározzon a fentieket nyilván elhallgató vagy elferdítő hazugságot!
Mindszenty József kanonizálása abba a tendenciába illik, amely megteremteni igyekszik Nyírő József, Prohászka Ottokár, Tormay Cecil, Hómann Bálint és legutóbb Donáth György kultuszát is. A súlyos tévedésnél is több.
*
Ki is volt ez az ember, akire több milliárdot szórnak? Mármint az emlékparkra, hogy neve és tettei fenn maradjanak?! Itt alább olvasható.
Miért háborgok ismét? Unásig hajtogatom: az egészségügy, orvosok, ápolók, oktatás, pedagógusok, kultúra, színházak egyéb és a szociális háló, nyugdíjak, utak és ez is, meg az is...
Ezek mind háttérbe szorulnak, mert jelenlegi kormányunknak más ötletei vannak. Lehetőség szerint olyan ötletei, melyek sok, nagyon sok pénzbe kerülnek, a magyar állampolgárokat felháborítja, sőt fel is bőszíti. Ami a lényeg, hogy nap, mint nap bizonygatják, hogy ők az erősebbek. Legyen szó a városligeti fák kigyomlálásáról, vagy a budai várbeli dolgokról, de említésre méltó ez a tervük is.
Miért?
Ezeket a felesleges pénzköltéseket ép ésszel nem lehet felfogni. Ezekhez már más kell, amivel sem én, de más sem rendelkezik.
*
Mindszenty (Pehm) József 1892-ben született a Vas megyei Csehimindszenten. Iskoláit Szombathelyen végezte, s itt is szentelték pappá 1915-ben.
Zalaegerszegre 1918-ban a szombathelyi megyéspüspök nevezte ki Pehm Józsefet. Tagja lett a városi képviselőtestületnek is. Politikai nézeteit nem sokáig rejtette véka alá. Már 1918 őszén szervezkedésbe kezdett a Károlyi-kormány ellen. Nem a Tanácsköztársaság ellen, hanem a polgári demokratikus fordulat ellen. 1919-ben Mindszenty Józsefet nem a bolsevik hatalom, hanem a Károlyi-kormány tartóztatta le a demokratikus államrend elleni aknamunka miatt, helyezte házi őrizetbe, s majd néhány hónap múlva a Tanácsköztársaság terrorja idején engedik szabadon! Ekkor tért haza szülőfalujába, Csehimindszentre.
Már 1918 karácsonyán megalapította a Zala-megyei Újság című lapot, amelynek kezdetben ő volt a főszerkesztője és a 2. világháború végéig a zalaegerszegi plébánia által fenntartott cég adta ki, s mindvégig Mindszenty határozta meg a lap szellemiségét. Hasábjain a keresztény-nemzeti eszme radikális, da nem horthysta, hanem Habsburg-hű vonulatát képviselte, harsány antiszemitizmussal kísérve. „Azt hittük, hogy az a Friedrich István [az ellenforradalmi rendszer első miniszterelnöke]… megért bennünket és kifejezi a mi akaratunkat, ami az egész világ akarata is: és megtisztítja ezt a nyomorúságos hazát a betolakodó kellemetlen vendégseregektől. Azt hittük, hogy az a nemzetrontó, vallásmételyező galíciai zsidó horda, amelyik elözönlötte sáska módra hazánkat, végképpen megszűnik itt létezni. Azt hittük, hogy ez a bűzös fekély, az a förtelmes gennyező seb, amit egyszerűen zsidónak hívnak Magyarországon – orvosi műtét alá kerül…”
„Vigyázzatok az újsággal” című brosúrája, amelyet a „destruktív”, azaz zsidó–liberális–szabadkőműves sajtó ellen írt a keresztény sajtó védelmében, s amelyet Zalaegerszegen széles körben terjesztettek. Ebben a zsidó származású magyar írókat, művészeket, újságírókat – Molnár Ferencet, Bródy Sándort, Szomori Dezsőt, Szép Ernőt, Ignotus Pált, Lengyel Menyhértet stb. – a nemzet ellenségének nevezte, akik destruktív módon rombolják a társadalom erkölcseit, összetartó erejét. Vajon ki lesz-e állítva a Mindszenty Emlékközpontban ez a röpirat, s ha igen, akkor vajon hogyan fogja azt elmagyarázni, hogy „A Pál utcai fiúk” egy a magyar társadalom erkölcseit romboló, destruktív mű?
Lapja sajtótámadást indított azok ellen a zsidó kereskedők ellen is, akik katolikus ünnepnapon nem zárták be a boltjukat, holott erre semmi nem kötelezte őket, egy ízben pedig türelmetlensége a tettlegességig fajult: 1922-ben a nyílt utcán ütött arcon egy embert, mert az nem vette le előtte a kalapját. Az esetből bírósági ügy lett, melynek eredményeként a város plébánosát testi sértésért 200 korona pénzbüntetésre ítélték.
Az 1920-as és 1930-as években pártpolitikai szerepet is vállalt. Bizalmasa volt Fangler Béla, aki az egyik zalai választókerület képviselőjeként 1920. április 19-én a nemzetgyűlésben zsidótörvény megalkotását követelte, s mindjárt be is terjesztette a magyarországi zsidóság jogfosztására irányuló javaslatát. Ebben zsidókataszter felállítását kezdeményezte, amelynek a legszélső katasztere elképzelése szerint a következőképpen festett volna: „Az első osztályban lévőktől elsősorban el kell vonni a vagyont tökéletesen, 100 %-ra. Sem az első-, sem a másodosztályú zsidó cselédet nem tarthat, az üzlethelyiséget tőle el kell venni, lakásába úgy be kell szorítani, hogy csak egy kis szobája maradjon meg, minden egyéb mellékhelyiség nélkül.”
Az 1930-as évek második felében, az első zsidótörvény megjelenésekor azt fanyalogva fogadta, ugyanis túl kevésnek tartotta: „A zsidókérdés tehát végre a megoldás útjára kerül. … Megvalljuk a törvényjavaslat minden jó szándéka ellenére kezdő lépésnek sem teljesen kielégítő.”
Később, veszprémi püspöksége idején, a püspökség által kiadott „keresztény politikai lap”-ról, a deportálások idején azt írja Kiss György romándi plébános a püspökének írt felháborodott hangú levelében, hogy „a lapnak a zsidókérdésben elfoglalt álláspontja … egy hajszálnyival sem maradt alul a legvéresebb szájú ún. szélsőjobboldali kiadványok hangja mellett!”
„A zsidókérdést mi szociális, gazdasági és világnézeti kérdésnek tekintjük… Az általunk támogatott kereszténypárt hozta létre az egyetlen fajvédő törvényt, a numerus clausust, viselve annak ódiumát mind a mai napig.”
Tehát a politikai nyilatkozata pozitív, előremutató példának említi a numerust clausus törvényt, sőt elismeri, hogy azt a kereszténypárt kezdeményezésére hozták meg.
A világháború után, 1945. október 2-án kinevezte Mindszenty Józsefet a hercegprímási tisztségre. Mindez már a szovjet hadsereg által megszállt országban következett be, ahol a magyar kommunista párt megkezdte tevékenységét a hatalom teljes kisajátítására. Ez ellen Mindszenty, mint a katolikus egyház feje, természetesen mindent megtett. Tevékenységének hatékonyságát azonban rontotta, hogy, finoman fogalmazva, a politikai éleslátás szikrájával sem rendelkezett. Hercegprímási kinevezése után, mint az ország első közjogi méltósága mutatkozott be, amivel kivívta a többi közjogi méltóság megdöbbenését. Egyik első intézkedéseként futárt küldött Habsburg Ottóhoz, amelyben biztosította rendíthetetlen hűségéről, s egyben felajánlotta számára a trónt, megjegyezve, hogyha majd elfoglalja azt, akkor mindjárt szerezzen vissza Magyarország számára néhány vármegyét.
Antikommunista volt, de nem demokrata.
*
Mindszenty József életművének egy része, az antikommunista kiállása önmagában nem teszi alkalmassá arra, hogy egy demokratikus társadalom számára példaképül szolgáljon, s tiltakozni kell az ellen, hogy az életét bemutató nemzeti emlékhely látogatók százezrei felé sugározzon a fentieket nyilván elhallgató vagy elferdítő hazugságot!
Mindszenty József kanonizálása abba a tendenciába illik, amely megteremteni igyekszik Nyírő József, Prohászka Ottokár, Tormay Cecil, Hómann Bálint és legutóbb Donáth György kultuszát is. A súlyos tévedésnél is több.
*
Ki is volt ez az ember, akire több milliárdot szórnak? Mármint az emlékparkra, hogy neve és tettei fenn maradjanak?! Itt alább olvasható.
Miért háborgok ismét? Unásig hajtogatom: az egészségügy, orvosok, ápolók, oktatás, pedagógusok, kultúra, színházak egyéb és a szociális háló, nyugdíjak, utak és ez is, meg az is...
Ezek mind háttérbe szorulnak, mert jelenlegi kormányunknak más ötletei vannak. Lehetőség szerint olyan ötletei, melyek sok, nagyon sok pénzbe kerülnek, a magyar állampolgárokat felháborítja, sőt fel is bőszíti. Ami a lényeg, hogy nap, mint nap bizonygatják, hogy ők az erősebbek. Legyen szó a városligeti fák kigyomlálásáról, vagy a budai várbeli dolgokról, de említésre méltó ez a tervük is.
Miért?
Ezeket a felesleges pénzköltéseket ép ésszel nem lehet felfogni. Ezekhez már más kell, amivel sem én, de más sem rendelkezik.
*
Mindszenty (Pehm) József 1892-ben született a Vas megyei Csehimindszenten. Iskoláit Szombathelyen végezte, s itt is szentelték pappá 1915-ben.
Zalaegerszegre 1918-ban a szombathelyi megyéspüspök nevezte ki Pehm Józsefet. Tagja lett a városi képviselőtestületnek is. Politikai nézeteit nem sokáig rejtette véka alá. Már 1918 őszén szervezkedésbe kezdett a Károlyi-kormány ellen. Nem a Tanácsköztársaság ellen, hanem a polgári demokratikus fordulat ellen. 1919-ben Mindszenty Józsefet nem a bolsevik hatalom, hanem a Károlyi-kormány tartóztatta le a demokratikus államrend elleni aknamunka miatt, helyezte házi őrizetbe, s majd néhány hónap múlva a Tanácsköztársaság terrorja idején engedik szabadon! Ekkor tért haza szülőfalujába, Csehimindszentre.
Már 1918 karácsonyán megalapította a Zala-megyei Újság című lapot, amelynek kezdetben ő volt a főszerkesztője és a 2. világháború végéig a zalaegerszegi plébánia által fenntartott cég adta ki, s mindvégig Mindszenty határozta meg a lap szellemiségét. Hasábjain a keresztény-nemzeti eszme radikális, da nem horthysta, hanem Habsburg-hű vonulatát képviselte, harsány antiszemitizmussal kísérve. „Azt hittük, hogy az a Friedrich István [az ellenforradalmi rendszer első miniszterelnöke]… megért bennünket és kifejezi a mi akaratunkat, ami az egész világ akarata is: és megtisztítja ezt a nyomorúságos hazát a betolakodó kellemetlen vendégseregektől. Azt hittük, hogy az a nemzetrontó, vallásmételyező galíciai zsidó horda, amelyik elözönlötte sáska módra hazánkat, végképpen megszűnik itt létezni. Azt hittük, hogy ez a bűzös fekély, az a förtelmes gennyező seb, amit egyszerűen zsidónak hívnak Magyarországon – orvosi műtét alá kerül…”
„Vigyázzatok az újsággal” című brosúrája, amelyet a „destruktív”, azaz zsidó–liberális–szabadkőműves sajtó ellen írt a keresztény sajtó védelmében, s amelyet Zalaegerszegen széles körben terjesztettek. Ebben a zsidó származású magyar írókat, művészeket, újságírókat – Molnár Ferencet, Bródy Sándort, Szomori Dezsőt, Szép Ernőt, Ignotus Pált, Lengyel Menyhértet stb. – a nemzet ellenségének nevezte, akik destruktív módon rombolják a társadalom erkölcseit, összetartó erejét. Vajon ki lesz-e állítva a Mindszenty Emlékközpontban ez a röpirat, s ha igen, akkor vajon hogyan fogja azt elmagyarázni, hogy „A Pál utcai fiúk” egy a magyar társadalom erkölcseit romboló, destruktív mű?
Lapja sajtótámadást indított azok ellen a zsidó kereskedők ellen is, akik katolikus ünnepnapon nem zárták be a boltjukat, holott erre semmi nem kötelezte őket, egy ízben pedig türelmetlensége a tettlegességig fajult: 1922-ben a nyílt utcán ütött arcon egy embert, mert az nem vette le előtte a kalapját. Az esetből bírósági ügy lett, melynek eredményeként a város plébánosát testi sértésért 200 korona pénzbüntetésre ítélték.
Az 1920-as és 1930-as években pártpolitikai szerepet is vállalt. Bizalmasa volt Fangler Béla, aki az egyik zalai választókerület képviselőjeként 1920. április 19-én a nemzetgyűlésben zsidótörvény megalkotását követelte, s mindjárt be is terjesztette a magyarországi zsidóság jogfosztására irányuló javaslatát. Ebben zsidókataszter felállítását kezdeményezte, amelynek a legszélső katasztere elképzelése szerint a következőképpen festett volna: „Az első osztályban lévőktől elsősorban el kell vonni a vagyont tökéletesen, 100 %-ra. Sem az első-, sem a másodosztályú zsidó cselédet nem tarthat, az üzlethelyiséget tőle el kell venni, lakásába úgy be kell szorítani, hogy csak egy kis szobája maradjon meg, minden egyéb mellékhelyiség nélkül.”
Az 1930-as évek második felében, az első zsidótörvény megjelenésekor azt fanyalogva fogadta, ugyanis túl kevésnek tartotta: „A zsidókérdés tehát végre a megoldás útjára kerül. … Megvalljuk a törvényjavaslat minden jó szándéka ellenére kezdő lépésnek sem teljesen kielégítő.”
Később, veszprémi püspöksége idején, a püspökség által kiadott „keresztény politikai lap”-ról, a deportálások idején azt írja Kiss György romándi plébános a püspökének írt felháborodott hangú levelében, hogy „a lapnak a zsidókérdésben elfoglalt álláspontja … egy hajszálnyival sem maradt alul a legvéresebb szájú ún. szélsőjobboldali kiadványok hangja mellett!”
„A zsidókérdést mi szociális, gazdasági és világnézeti kérdésnek tekintjük… Az általunk támogatott kereszténypárt hozta létre az egyetlen fajvédő törvényt, a numerus clausust, viselve annak ódiumát mind a mai napig.”
Tehát a politikai nyilatkozata pozitív, előremutató példának említi a numerust clausus törvényt, sőt elismeri, hogy azt a kereszténypárt kezdeményezésére hozták meg.
A világháború után, 1945. október 2-án kinevezte Mindszenty Józsefet a hercegprímási tisztségre. Mindez már a szovjet hadsereg által megszállt országban következett be, ahol a magyar kommunista párt megkezdte tevékenységét a hatalom teljes kisajátítására. Ez ellen Mindszenty, mint a katolikus egyház feje, természetesen mindent megtett. Tevékenységének hatékonyságát azonban rontotta, hogy, finoman fogalmazva, a politikai éleslátás szikrájával sem rendelkezett. Hercegprímási kinevezése után, mint az ország első közjogi méltósága mutatkozott be, amivel kivívta a többi közjogi méltóság megdöbbenését. Egyik első intézkedéseként futárt küldött Habsburg Ottóhoz, amelyben biztosította rendíthetetlen hűségéről, s egyben felajánlotta számára a trónt, megjegyezve, hogyha majd elfoglalja azt, akkor mindjárt szerezzen vissza Magyarország számára néhány vármegyét.
Antikommunista volt, de nem demokrata.