Visszaszólt a magyar kormánynak......................

Visszaszólt a magyar kormánynak a megalázott menekültekről szóló riportja miatt támadott svéd újságíró.

Nagy vihart kavart március első hétvégéjén a svéd Aftonbladet riportja, amely azzal foglalkozott, hogy mi történik a Szerbia felől Magyarországra menekülni próbálókkal,

A svéd lap az Orvosok Határok Nélkül segélyszervezetre és menekültek beszámolóira hivatkozva arról írt, hogy 2016 nyara óta egyre többen térnek vissza a magyar határról kutyaharapásokkal, ütés- és rúgásnyomokkal valamint olyan irritációval, amit paprikaspray okozhatott.

A cikkre reagálva a magyar Belügyminisztérium március 6-án hosszas közleményt adott ki, amelyben

  • tagadták, hogy magyar rendőrök migránsokat bántalmaznának,
  • az Orvosok Határok Nélküliről közölték, hogy Soros Györgyhöz kötődik,
  • és a cikket szerző Staffan Lindberget kioktatták arról, hogy kell felelősen újságot írni.
Most a Medievarlden nevű svéd médiaipari lap megkérdezte a szerzőt, hogy mit szól a magyar kormány reakciójához.

Lindberg elmondta, hogy alapvetően örül annak, hogy ez a téma hirtelen elkezdte érdekelni a magyarokat, és szerinte ez lehet az oka annak, hogy a magyar belügy úgy válaszolt, ahogy. Ugyanakkor szerinte elég furcsa, hogy őt személyében támadják, és eleve nem a rossz hírek hozóját kellene kioktatni, hanem inkább kivizsgálni, hogy pontosan mi történt a sebesült, megharapott menekültekkel.

Lindberg szerint ők csak úgy dolgoztak, ahogy egy újságírónak dolgoznia kell, de a cikk megjelenése óta már értesült arról, hogy Magyarországon bevett gyakorlat, hogy a hivatalok megpróbálják hitelteleníteni a sajtó képviselőit.

Bede Márt

menekult veres.jpg
 
Nézzd kedves barátom,
-
én anyi agresszivitás kapok itt ezen a békés forumon egysektöl csupán amiatt mert megprobállak rábeszélni benneteket, hogy vegyétek emberszámba a menekülésben levöket, az egy jobb élet után törekvöket.
-
Nem nehéz elképzelni hogyan reagálnátok rám ha én lennék a börükben. ;)
-

Neked az már agresszivitás, ha valaki vitázik veled?
Nekem inkább úgy tűnik, nagyon szeretnéd, ha a "menekülésben levők" itt lennének nálunk, nem ott, nálatok. ;)
Miért nem reklamálsz az olajtól gazdag arab országoknál? Ott lenne csak igazán jó életük.
Gyere, próbáld ki! :)
 
Jó kifogás.
Te örülnél, ha mindenféle bizonyíték nélkül bekasztliznának? Mert mondjuk a szomszéd Jóska azt állítja, hogy megverted. Nem kérnéd, hogy ugyan, bizonyítsa már be?
Látom, nem akarod érteni.
Akit ütnek, rúgnak annak nincs lehetősége végigfotózni a szadista barmok akcióját. Erről ennyit.
 
Látom, nem akarod érteni.
Akit ütnek, rúgnak annak nincs lehetősége végigfotózni a szadista barmok akcióját. Erről ennyit.

Mindegyik tök egyedül volt... persze.
Ja, egész Belgrádig futottak vissza, hogy ott kezeljék őket. Annyira komoly sérüléseik voltak. (Amúgy ezek az állítólagosan szadista barmok - vajon mi alapján döntötted így el? - védik a se**edet...)
De a kérdésemre nem válaszoltál. Te nem kérnél bizonyítékot, ha megvádolnának?
 
Utoljára módosítva:
Mindegyik tök egyedül volt... persze.
Ja, egész Belgrádig futottak vissza, hogy ott kezeljék őket. Annyira komoly sérüléseik voltak.
De a kérdésemre nem válaszoltál. Te nem kérnél bizonyítékot, ha megvádolnának?
Gyakran elhiszik a nemi erőszakolt lányoknak is hogy megtörtént az erőszak, hiába nem fényképezte le az erőszaktevőt. Sokszor nincs mód erre ugyanis. És lehet bőven más bizonyíték is mint egy fotó. Különben is, hiába van fotó, azonnal azt mondanák hogy Photoshoppal van hamisítva. Aki nem akar hinni nem hisz, ürügy mindig van rá.
 
Azért ott is lefolytatnak egy bizonyítási eljárást. Pusztán a vád még kevés. (Egyébként az is érdekes, hogy miért a sajtóhoz vezetett az első útjuk, miért nem feljelentést tett ez a szervezet, ha annyira meg vannak győződve az igazukról?)
Ebben az esetben semmi más bizonyíték nincs egyelőre, mint az akárhol szerzett sérülések fotói. (A bicskei kamu után nem csoda, ha az ember szkepikus.)
Ti érdekes mód mégis készséggel elhiszitek a vádakat, miközben a legtöbb "menekült" még a nevét és születési dátumát is kamuzza.
 
Én se vitatom hogy a legtöbb magyar DOLGOZNI ment el! Épp ez igazolja amit írtam!

Vedd szemügyre e következtetési láncolatomat:

1. Magyarországról elment dolgozni a lakjosság kb egyhuszada.
2. Magyarországról azért mentek el ezek dolgozni mert nem volt elég munka, vagy nem volt elég jó munka.
3. Annak ellenére nem volt Magyarországon elég munka hogy Magyarországon nem dúlt háború sem.
4. Szíriában van háború évek óta.
5. Szerinted akkor Szíriában van munka most elegendő, s olyan amit meg is fizetnek?
6. Szíriából is elment a lakosság huszadrésze.

És ezek után te ezen csodálkozol? Miért ne menne el aki tud Szíriából az aki dolgozni akar, ha egyszer ott még kevesebb a munka a háború miatt, mint Magyarországon?

S ehhez hozzájön hogy aki ott él nyilván félti az életét is a háború miatt.

Te meg bizonygatod milyen furcsa hogy onnan ugyanannyian mennek el arányaikban, mint Magyarországról. Szerintem kérd meg a megbízóidat hogy adjanak más érveket neked amiket propagálhatsz mert ez nagyon nem jött most össze neked!
Te úgyis beleszarsz mindenbe ami itt folyik, légy szíves keress mást, akivel kötekedhetsz.
 
Honnan veszed, hogy embertelenek a rendőreink? Bizonyíték?
-

Minket meg az, hogy vajon miért csak Németország, meg Svédország felel meg a szegény bombák elől menekülőknek? A bicskei rendőrök vizet oszottak pl., amit a "menekültek" a sínek közé dobtak.
-

Honnan veszed, hogy egyáltalán vannak ilyenek? Ez nettó vádaskodás megint, bizonyíték nélkül. Amit te itt folytatsz, nem gyűlöletkeltés véletlenül? (De.)
-

Nálunk a határt védik, nem egy idegen országban akcióznak. Annyira sikerült a szőnyeg alá söpörni, hogy nem is találják... ;)

"Amnesty embertelen bánásmodot vet a magyar kormány szemére."
"UN és Amnesty: Magyarország internierungs-törvénye megsérti az EU jogokat"

-
ungarn-263~_v-modPremium.jpg

-
A jelentések igazságértékében semmi kétsége nem lehet annak aki beszélt már magyar állampolgárokkal.
-
Ha anyi agresszivitás van emberekben akik soha életükben nem találkoztak egy menekülttel
de a propaganda miatt kapásbol nyársrahuznának minden egyest, akkor mit lehet elvárni olyanoktol akik önként (sokan megbizás nélkül), vagy megfizettetve magukat mind a volt disko-ajtonállo, résztvesznek hajtovadászatokon. ;)
-
Az Amnesty sokkal megbizhatobb mind akár melyik magyar kormány, tekintsed bizonyitéknak a szocializmus nevü rendszerben átélteket, a sok magyar emigráns aki nyugatrol irogat mind mind élö bizonyiték.Egy szot sem kell szolni, csak összeszámolni.
 
Utoljára módosítva:
az Orvosok Határok Nélküliről közölték, hogy Soros Györgyhöz kötődik,

Meg még jó pár ezer adakozóhoz, mivel ez egy olyan független segélyszervezet ami magánadományokból tartja fenn magát!
Milyen indoklás ez? Mitől lett hirtelen össznépi ellensége a magyaroknak Soros György?

Valakire csak rá kell kenni ezt a sok sz...t, a Mikulásra mégsem lehet.
 
Ernoe, mutass példát, fogadj be egy családot :)

Nem várom el tölled, hogy a jocselekedeteiddel dicsekedjél, töllem se várd el, hogy a felszolitásodra válaszoljak.
-
Tudod elég lenne ha nem gyülölködnél, ha meglátnád, milyen körülmények közül probálnak emberek kitörni egy elviselhetö élet felé, kivánnak maguknak és a családjuknak egy perspektivát nyujto emberi életet. Milyen jogon tagadod ezt meg töllük?
-
Nemetország sem vesz fel mindenkit de az emberek többsége (a közvélemény) megérti a menekültek inditékait és sajnálatát fejezi ki velük szembe. Te meg csak heccelsz ahogy a kormányod ezt elöirja neked.
 
"Amnesty embertelen bánásmodot vet a magyar kormány szemére."
"UN és Amnesty: Magyarország internierungs-törvénye megsérti az EU jogokat"

A jelentések igazságértékében semmi kétsége nem lehet annak aki beszélt már magyar állampolgárokkal.
-
Ha anyi agresszivitás van emberekben akik soha életükben nem találkoztak egy menekülttel
de a propaganda miatt kapásbol nyársrahuznának minden egyest, akkor mit lehet elvárni olyanoktol akik önként (sokan megbizás nélkül), vagy megfizettetve magukat mind a volt disko-ajtonállo, résztvesznek hajtovadászatokon. ;)
-
Az Amnesty sokkal megbizhatobb mind akár melyik magyar kormány, tekintsed bizonyitéknak a szocializmus nevü rendszerben átélteket, a sok magyar emigráns aki nyugatrol irogat mind mind élö bizonyiték.Egy szot sem kell szolni, csak összeszámolni.

Az az Amnesty, amelyik előre kinyomtatott szöveg alapján íratott levelet iskolásokkal Orbánnak? (Mintha a saját gondolataik lennének.)

Nap mint nap beszélek magyar állampolgárokkal, lehet, hogy többel, mint te. :)
Agresszivitást pl. ezen az oldalon leginkább tőled tapasztaltam.
A szocializmus, meg az akkor disszidáltak hogy jönnek ide?
 
Ezt a "okos tanácsot" hallottam már, véleményem szerin a cinizmus magas foka.
Próbáld ki 1x az igazoltató rendőrt levideózni a telefonoddal. Vagy csak kiveri a kezedből, vagy bevisz az őrsre és rabosít. Habitusától függ. Többé nem adsz ilyen tippeket, a rendőröket pedig nagy ívben elkerülöd.

Amúgy meg cinizmus ide vagy oda, a törvény a büntethetőséghez azt is megköveteli, hogy a sérülések eredete is bizonyítva legyen. Tetszik, vagy nem tetszik. Sehol nem úgy megy, hogy rámutatok valakire és a szavam alapján elítélik.
 
Utoljára módosítva:
Az az Amnesty, amelyik előre kinyomtatott szöveg alapján íratott levelet iskolásokkal Orbánnak? (Mintha a saját gondolataik lennének.)

Nap mint nap beszélek magyar állampolgárokkal, lehet, hogy többel, mint te. :)
Agresszivitást pl. ezen az oldalon leginkább tőled tapasztaltam.
A szocializmus, meg az akkor disszidáltak hogy jönnek ide?

Nem tudom milyen "elöre kinyomtatott levélröl" beszélsz de ha aláirást gyüjtene az Amnesty internationál az mégsem lenne olyan ökörnek tartás mind a "népi motivum" az X odabigyesztése egy referendum nevü papirra.
-
Eltudom képzelni, hogy a légkör az elvtársaiddal nem agressziv, ezt egyhuron pendülésnek nevezném.
-
"A szocializmus, meg az akkor disszidáltak hogy jönnek ide?" segitek, hogy ne kelljen mégegyszer elolvasnod amit irtam. Ugy, hogy az Amnesty-nek a szocialista Mo.-al is volt problémája, mind tudjuk joggal. (egyébként Soros már akkor is támogatott humanista szervezeteket, nélküle még mindig kifelé is zárva lennének a keritések Mo körül)
 
Gyakran elhiszik a nemi erőszakolt lányoknak is hogy megtörtént az erőszak, hiába nem fényképezte le az erőszaktevőt. Sokszor nincs mód erre ugyanis. És lehet bőven más bizonyíték is mint egy fotó. Különben is, hiába van fotó, azonnal azt mondanák hogy Photoshoppal van hamisítva. Aki nem akar hinni nem hisz, ürügy mindig van rá.
Olyan nincs, hogy egy ítélet indoklása "elhiszem" lenne. A fotó, videó egy lehetőség, igazad van, van más is. Kizárólag az "elhiszem" hiányzik közülük.
 
Arra reagáltam, amit írtál, hogy amúgy is rossz állapotú tanyák voltak. Tehát nem tudom, mit veszel csúsztatásnak.
Attól még, hogy esetleg kártérítést kaphatok, nagyon nem örülnék, ha szétbarmolnák a tulajdonomat (akármilyen is).

Nem volt biztositva a telek? :(
-
Mondjam neked, hogy keleteuropábol (Mo.) jött betörök itt nyugaton még olyan lakást is kifosztanak amiben laknak emberek. Nézzd meg egyszer az XY-Aktenzeichen cimü müsort. :)
 
Nos ezesetben azonban én cseppet se tartom furcsának hogy egy annyira szétcseszett háborús országból mint Szíria, ahol laknak 22 millióan szerinted is, eljöjjön 1 millió, azaz minden kb huszadik ember. A magyarok vannak kb 10 millióan, de a kormány is elismeri hogy ebből az utóbbi években elment legalább félmillió, s ez szintén kb a lakosság huszadrésze, holott háború sincs Magyarországon!
Hmmm! 20% és 20%, mégis mennyivel több éhes száj!
 
Amúgy meg cinizmus ide vagy oda, a törvény a büntethetőséghez azt is megköveteli, hogy a sérülések eredete is bizonyítva legyen. Tetszik, vagy nem tetszik. Sehol nem úgy megy, hogy rámutatok valakire és a szavam alapján elítélik.
Látom, Te is bizonyítékot akarsz mindenről, különben nem hiszed el. Hát akkor egy nagyon hétköznapi dolgot kérek. No politik! Bizonyítsd be, h a Föld gömbölyű. Ha nem tudod, akkor csak hasra ütéssel mondta valaki, és ezt Te bizonyíték nélkül elhitted. ;)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,993
Tagok
615,986
Legújabb tagunk
Psychiatriczex
Oldal tetejére