Óriásit megy a világhálón egy dal, amelyben öntudatos vajdasági magyarok arról énekelnek, hogy bár a magyar kormány számolatlanul önti beléjük a pénzt, ők
Nézzék meg a felvételt, amíg lehet, mert ez úgy odavág a Fidesz-kormánynak, hogy Orbánéknak a fal adja a másikat.
A vajdasági morális dilemmáról szóló dal egyébként az Átrium színház „A trianoni csata” című darabjában hangzik el és valóban határon túliak is énekelnek benne, mivel
A színpadra vitt történet során a budapesti és délvidéki színészek olyan kérdéseket tesznek fel, mint például hogy miért kap magyar szavazati jogot az, aki nem itt él és nem is ide adózik? Miért kell ahhoz bármit is visszacsatolni fizikailag Magyarországhoz, hogy egy szabadkai magyar jobban érezze magát? Mire való a kettős állampolgárság, a szavazati jog és a magyar útlevél?
Az előadás első felvonása megmutatja, milyen az, amikor értelmes érvek mentén lehet vitatkozni vak érzelmek és indulatok helyett, míg a második fele arrról szól, hogyan használja fel és mocskolja be a politika Trianon fájdalmát. Egyáltalán nem túlzás: ezt az előadást minden magyarnak látnia kellene, már csak azért is, mert
Persze, ez korántsem véletlen: az orbáni kultúrpolitikába ugyanis már régóta nem fér bele az igazság kimondása. Mivel nem tudni, meddig lehet még elérni a felvételt, álljon itt leírva is a Vajdasági morális dilemma című dal szövege:
„Vajdasági becsületes magyar ember vagyok,
csak az kell nekem, amiért megdolgozok.
De az anyaország ezt másképp gondolja,
akkor érzi jól magát, ha gondjaim megoldja.
Két marokkal szórná ölembe vagyonát,
juttatások, támogatás és egyebek gyanánt.
És nekem ezekért semmit nem kell tennem,
elég az, hogy vajdasági magyarnak születtem.
Vannak akik úgy gondolják, hogy vajszívű vagyok,
szerintem meg az a jó, ha mindent másnak adok.
Különben sem gondolhatok mindig csak magamra,
ha magyarhonban testvéreim le vannak szarva.
Én nem kérek a magyar állam pénzéből,
én húsz forintot sem vehetek el!
Én nem fogadom el az alamizsnát,
ha másoknak ezért éhezni kell!
Én nem tudnék úgy nyugodt szívvel élni,
ha magyarhonban felkopik az áll!
Én nem kérek a magyar állam pénzéből,
ha magyar testvéreimnek se jár!
Szegény Magyarország, tele van a kórház,
míg a drága politikus felénk lóvét lóbáz.
Hát miből lesz a magyaroknak gyógyszerre, vízre?
Traktorra, házra, karácsonyfadíszre?
Mert nem jut nekik elég pénz számlafizetésre,
egy szép jó ruhára, gondtalan életre.
Határon túl bezzeg díszkastélyok állnak,
pöröghet az üzlet, hála a kormánynak!”
nem fogadják el az alamizsnát, ha az anyaországi magyaroknak ezért nélkülözniük kell!
Nézzék meg a felvételt, amíg lehet, mert ez úgy odavág a Fidesz-kormánynak, hogy Orbánéknak a fal adja a másikat.
A vajdasági morális dilemmáról szóló dal egyébként az Átrium színház „A trianoni csata” című darabjában hangzik el és valóban határon túliak is énekelnek benne, mivel
az előadás az Átrium és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház közös produkciója!
A színpadra vitt történet során a budapesti és délvidéki színészek olyan kérdéseket tesznek fel, mint például hogy miért kap magyar szavazati jogot az, aki nem itt él és nem is ide adózik? Miért kell ahhoz bármit is visszacsatolni fizikailag Magyarországhoz, hogy egy szabadkai magyar jobban érezze magát? Mire való a kettős állampolgárság, a szavazati jog és a magyar útlevél?
Miért vándorol el a magyar közpénz külhoni stadionépítésre, miközben a magyar egészségügy és oktatás romokban hever?
Az előadás első felvonása megmutatja, milyen az, amikor értelmes érvek mentén lehet vitatkozni vak érzelmek és indulatok helyett, míg a második fele arrról szól, hogyan használja fel és mocskolja be a politika Trianon fájdalmát. Egyáltalán nem túlzás: ezt az előadást minden magyarnak látnia kellene, már csak azért is, mert
a Fidesz-kormány még az Átrium színháznak törvényesen járó támogatást sem fizette ki!
Persze, ez korántsem véletlen: az orbáni kultúrpolitikába ugyanis már régóta nem fér bele az igazság kimondása. Mivel nem tudni, meddig lehet még elérni a felvételt, álljon itt leírva is a Vajdasági morális dilemma című dal szövege:
„Vajdasági becsületes magyar ember vagyok,
csak az kell nekem, amiért megdolgozok.
De az anyaország ezt másképp gondolja,
akkor érzi jól magát, ha gondjaim megoldja.
Két marokkal szórná ölembe vagyonát,
juttatások, támogatás és egyebek gyanánt.
És nekem ezekért semmit nem kell tennem,
elég az, hogy vajdasági magyarnak születtem.
Vannak akik úgy gondolják, hogy vajszívű vagyok,
szerintem meg az a jó, ha mindent másnak adok.
Különben sem gondolhatok mindig csak magamra,
ha magyarhonban testvéreim le vannak szarva.
Én nem kérek a magyar állam pénzéből,
én húsz forintot sem vehetek el!
Én nem fogadom el az alamizsnát,
ha másoknak ezért éhezni kell!
Én nem tudnék úgy nyugodt szívvel élni,
ha magyarhonban felkopik az áll!
Én nem kérek a magyar állam pénzéből,
ha magyar testvéreimnek se jár!
Szegény Magyarország, tele van a kórház,
míg a drága politikus felénk lóvét lóbáz.
Hát miből lesz a magyaroknak gyógyszerre, vízre?
Traktorra, házra, karácsonyfadíszre?
Mert nem jut nekik elég pénz számlafizetésre,
egy szép jó ruhára, gondtalan életre.
Határon túl bezzeg díszkastélyok állnak,
pöröghet az üzlet, hála a kormánynak!”