Ha Orbánnak korábban sikerül megállítania Brüsszelt....

Ha Orbánnak korábban sikerül megállítania Brüsszelt, Bözsi néni faluja most 562 millió forinttal lenne szegényebb.

A 24.hu utánanézett, nyert-e Orbán Viktor Bözsi nénijének faluja, Nagygéc az elmúlt években uniós forrásokból pénzt. Nyert, egész pontosan 562 millió forintot, amiből az elmúlt években többek között kilátótoronyra, templomfelújításra, őrtűz-oszlopra és látogatóközpontra jutott. Nagygécen Bözsi nénin kívül öt ember lakik, ennek oka, hogy az 1970-es árvíz következtében a falu elnéptelenedett.

A következetes miniszterelnöknek tehát egy olyan nénivel sikerült reklámoznia magát az anyák napjára időzített, könnyfakasztónak szánt videón, akinek faluját saját főellensége az, Európai Unió hozta rendbe néhány éve.

bozsi neni.jpg
 
Nem biztos, hogy jó oldalról közelíted meg a dolgokat. Én nem vagyok sem katolikus, sem zsidó, de mégis sok-sok zsinagógát, templomot, székesegyházat, dómot stb. láttam már belülről.
*
A távolságról beszélek, no meg arról, hogy nem tudom elhinni, hogy egy teli busz turista csak azért megy el, hogy megnézze a templomot. Enni, inni nem tud, sőt még ott aludni sem, mert nincs semmiféle motel, hotel stb. Nem bántom a templomot, felújították. Műemlék. Rendben. De a többi dolog, véleményem szerint felesleges volt. Elég lett volna egy oszlop, egy emlék oszlop mellé pár pad és kész.
 
Akik annyira odavannak érte hogy majd mennek turisták nagygecire, előbb nézzék már meg a googlemapsban, hol van az a magyarország_segglyuka! Én ugyanis megtettem. Nos, a magyar határ közvetlen közelében. Úgy értem, egy köpésre van tőle a magyar-román határ, de a magyar-ukrán határ is. Annyira közel, hogy ha Bözsi néni elfingja magát, a románok is és az ukránok is azt hiszik hogy vegyi fegyverekkel megtámadtuk őket!

Egy teljesen elhagyatott peremvidéki hely, ahol gyakorlatilag semmi sincs lapostetvek kivételével. Esetleg a zöldeket érdekelheti, hátha maradt azon a viszonylag háborítatlan tájékon néhány olyan faj ami máshonnan már kipusztult, különben felejtős az egész. Közlekedési lehetőség kb zéró. Amennyire megítélhettem a térkép alapján, a legközelebbi valamennyire városias település Vásárosnamény, de az se akkora távolságra hogy akár biciglivel is be lehessen oda kerekezni. És Vásárosnaményban már voltam, elárulom nektek tehát hogy más AZ IS a v ilágvége, Budapestről eljutni oda valóságos expedíció! Közvetlen vasúti járat nem is megy oda, csak átszállással lehet oda eljutni, de ami aztán odavisz téged vonat, jó ha 40 km/h sebességgel halad a lepusztult sineken, már ha azóta azokat is fel nem szedték a tupamaró gerillák, hehehe... És az a Vásárosnamény is olyan város hogy inkább csak egy nagy falu, kb semmi sincs benne. Sőt még a vasútállomása is olyan remekül lett felépítve, hogy mire onnan beérsz az igazi városba, annak valamiféle központnak nevezhető területére, fél óra gyalog.

Na és ismétlem, Bözsi néne nagygecije még ehhez képest is a világvégén van. Még akkor se látogatnák sokan ha építene a Viktátor nekik kisvasutat nagygeciről Vásárosnaményig!

Esetleg még említhetem „közeli” városként Mátészalkát, az se sokkal jobb, és „közeli” alatt is vagy 20 mérföldet értsetek, ami katasztrofális távolság magyar viszonyok közt, ezalatt értem az utak állapotát, a tömegközlekedés sűrűségét, az árakat, beleértve a jegyárakat és a benzinárakat... Az tehát a világvége, ott nincs munka, ott nincs szállás, ott nincs SEMMI, kérdéses hogy legalább boltok vannak-e!
Azt is kétlem, lenne ott internet. Tévé talán van, bár az se biztos, és abban se vagyok biztos, van-e normálisnak nevezhető lefedettség mobiltelefon terén.

Ki a fészkes fene menne oda?!
 
Azert azt nem mondhatod a madar se jar arra, mert latod milyen hatalmassagok megfordulnak a pici kis faluba.
Orban ur 3-4 autonyi kiseroje mar tomegnek is latszik.
 
Azert azt nem mondhatod a madar se jar arra, mert latod milyen hatalmassagok megfordulnak a pici kis faluba.
Orban ur 3-4 autonyi kiseroje mar tomegnek is latszik.
Einstein óta tudjuk, hogy az idő relatív. Orbán most bebizonyítja hogy a tömeg is relatív... Lehet hogy arra gyúr hogy a CEU kitüntesse mint nagy fizikust?
 
Akik annyira odavannak érte hogy majd mennek turisták nagygecire, előbb nézzék már meg a googlemapsban, hol van az a magyarország_segglyuka! Én ugyanis megtettem. Nos, a magyar határ közvetlen közelében. Úgy értem, egy köpésre van tőle a magyar-román határ, de a magyar-ukrán határ is. Annyira közel, hogy ha Bözsi néni elfingja magát, a románok is és az ukránok is azt hiszik hogy vegyi fegyverekkel megtámadtuk őket!

Egy teljesen elhagyatott peremvidéki hely, ahol gyakorlatilag semmi sincs lapostetvek kivételével. Esetleg a zöldeket érdekelheti, hátha maradt azon a viszonylag háborítatlan tájékon néhány olyan faj ami máshonnan már kipusztult, különben felejtős az egész. Közlekedési lehetőség kb zéró. Amennyire megítélhettem a térkép alapján, a legközelebbi valamennyire városias település Vásárosnamény, de az se akkora távolságra hogy akár biciglivel is be lehessen oda kerekezni. És Vásárosnaményban már voltam, elárulom nektek tehát hogy más AZ IS a v ilágvége, Budapestről eljutni oda valóságos expedíció! Közvetlen vasúti járat nem is megy oda, csak átszállással lehet oda eljutni, de ami aztán odavisz téged vonat, jó ha 40 km/h sebességgel halad a lepusztult sineken, már ha azóta azokat is fel nem szedték a tupamaró gerillák, hehehe... És az a Vásárosnamény is olyan város hogy inkább csak egy nagy falu, kb semmi sincs benne. Sőt még a vasútállomása is olyan remekül lett felépítve, hogy mire onnan beérsz az igazi városba, annak valamiféle központnak nevezhető területére, fél óra gyalog.

Na és ismétlem, Bözsi néne nagygecije még ehhez képest is a világvégén van. Még akkor se látogatnák sokan ha építene a Viktátor nekik kisvasutat nagygeciről Vásárosnaményig!

Esetleg még említhetem „közeli” városként Mátészalkát, az se sokkal jobb, és „közeli” alatt is vagy 20 mérföldet értsetek, ami katasztrofális távolság magyar viszonyok közt, ezalatt értem az utak állapotát, a tömegközlekedés sűrűségét, az árakat, beleértve a jegyárakat és a benzinárakat... Az tehát a világvége, ott nincs munka, ott nincs szállás, ott nincs SEMMI, kérdéses hogy legalább boltok vannak-e!
Azt is kétlem, lenne ott internet. Tévé talán van, bár az se biztos, és abban se vagyok biztos, van-e normálisnak nevezhető lefedettség mobiltelefon terén.

Ki a fészkes fene menne oda?!
Tévedsz. Sokan járnak arra.
A falu teljes neve Csengersima, Nagygéc. Azaz Csengersima egyik "kerülete", része.
A forgalom a 49-es úton folyik a csengersimai határátkelőhely, Románia felé. Nagygéc oda 1 km és a bevezető út a Megmaradás templomához vezet, ami Nemzeti Emlékpark is.
Részlet a honlapról:
"A Megmaradás Temploma" turisztikai attrakció az Új Széchenyi Terv pályázatán 2012-ben nyert támogatást. Csenger Önkormányzata a védett templom teljes felújítása mellett azt tűzte ki célul, hogy egy különleges kulturális - turisztikai attrakció jöjjön létre a településen. A XIII. században épített templom, a Megmaradás Temploma a műemlékvédők szoros felügyelete mellett újult meg."
Erről csak annyit, hogy a Műemlékvédelmet épp az elmúlt fél évben tették gallyra. Biztos emlékeztek rá, hogy a Budapesten, a Várban volt egy csőrepedés a Műemlékvédelem alagsorában, ahol az elmúlt években összegyűjtött pótolhatatlan iratokat tárolták. Azért tárolták ott, mert az épületet át akarták alakítani és az egész Műemlékvédelem valahol a Városligetben épülő projektbe akarták áttelepíteni. A ház/épület még nem áll, de a Műemlékvédelem már költözésre elő volt készítve ...
Érdemes megnézni: http://www.nagygec.hu/
Az más kérdés, hogy hányan állnak meg Nagygécen, hogy megnézzenek Mo. kismillió vidéki / parasztházaiból még egyet. Onnan 800 métert még Orbán Viktor sem gyalogol, időben sok ám az! Megaztán ott nincs kiépített parkoló, csak mezőgazdasági terület, meg kiserdő az út mellett. Gondolom ákác, ami, mint tudjuk invazív fafaj, nem sok köze van az ősmagyar erdőkhöz.
Nagyéc és a Megmaradás temploma.jpg

A jobb felső sarokban a piros pötty Nagygéc egyik háza, a bal alsó sarokban pedig a Megmaradás temploma. Az úton 800 méter.
Figyeljétek meg a sok szürke felületet: valaha megművelt területek, szántók voltak, ma portenger az Alföld homokjában.
 
Utoljára módosítva:
*
A távolságról beszélek, no meg arról, hogy nem tudom elhinni, hogy egy teli busz turista csak azért megy el, hogy megnézze a templomot. Enni, inni nem tud, sőt még ott aludni sem, mert nincs semmiféle motel, hotel stb. Nem bántom a templomot, felújították. Műemlék. Rendben. De a többi dolog, véleményem szerint felesleges volt. Elég lett volna egy oszlop, egy emlék oszlop mellé pár pad és kész.
Egyetértek veled, a templom felújítása szerintem is fontos volt. Ha egy épületet örökül kaptunk, és előttünk több száz, esetleg több ezer évig gondoskodtak róla, hogy mi is, az utókor is láthassuk, vajon van jogunk hagyni tönkremenni vagy esetleg lerombolni, mert anyagilag nem jövedelmező?

Hirtelen nem jut más eszembe, mint Dachau, ami itt van egy ugrásra. Anyagilag totál ráfizetés a németeknek, mert a látogatóktól egyetlen cent belépőt sem szednek, viszont az állagmegőrzése, a fenntartása, a látogatók igényeinek maximális kiszolgálása gondolom, milliókba kerülhet évente. Mégsem hagyják tönkremenni, nem akarják sem lerombolni, sem bezárni!

Mert az sem a miénk, mi csak megőrzésre kaptuk, egy emberöltőnyi időre.
 
Arra hogy majd 500 éve egy zrinyi nevezetű ember inkább meghalt minthogy élve kerüljön a török ostromló sereg kezébe. Akik szintúgy elvesztették egy harcias szultánjukat ebben az ostromban.
Élve kerüljön a kezükbe? Amennyire tudom, a törökök felajánlották neki a szabad elvonulást.

Ettől még oké, hős volt szerintem is. De azért ne tegyünk már úgy mintha minden kis egérfingnyi templom is dicsekedhetne efféle hősies eposszal, és ezért okvetlenül meg kéne őrizni, sokmillióért, olyan településeken amik az elnéptelenedés felé haladnak!

Közben meg iskolák felújítására se jut pénz... ami azért szerintem mégis fontosabb lenne.
 
Élve kerüljön a kezükbe? Amennyire tudom, a törökök felajánlották neki a szabad elvonulást.
Lehet hogy volt tükör a szobájában és nem félt belenézni mert úgy gondolta hogy a becsület (és a király hűség) fontosabb.
Felajánlották......Akkor egy ismertető a török igéretéről.
A gyulai várat 1566. július 2. és szeptember 2. között ostromolta Pertev pasa irányításával egy kisebb török sereg, miközben Szulejmán szultán vezetésével a fősereg Szigetvár alá vonult. A várat végül szünetekkel két hónap ostrom után szabad elvonulás fejében feladta Kerecsényi László kapitány, azonban a kivonuló katonákra a törökök rárontottak, és többségüket megölték vagy foglyul ejtették, csak keveseknek sikerült elmenekülni. A várkapitányt végül néhány hónapnyi belgrádi rabság után végezték ki.
Ez az ostrom ugyanakkor volt mint a szigetvári.
 
Becsület??? Az ma már cart se ér, nincs pénzbeli értéke. Márpedig az az egyetlen, ami fontos. Különösen egy olyan szép világban, mint a mostani, az emberek a saját anyjukon túladnak, ha már nem gazdaságos a tartása.
 
Casaloma, azt elhiszem, de fogadjunk ezt még nem láttad.
Én is sokat láttam, de ezt én sem.
Ebben a mi kis hazánkban sajnos sokkal több a templom, mint a látogató és ezt a sokkal híresebbekre is értem.
Mellesleg a templomba járás nem jelenti, hogy oda csak hívők és jó emberek járnak.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,807,111
Tagok
615,995
Legújabb tagunk
WayneFuh
Oldal tetejére