Ha Orbánnak korábban sikerül megállítania Brüsszelt....

Ha Orbánnak korábban sikerül megállítania Brüsszelt, Bözsi néni faluja most 562 millió forinttal lenne szegényebb.

A 24.hu utánanézett, nyert-e Orbán Viktor Bözsi nénijének faluja, Nagygéc az elmúlt években uniós forrásokból pénzt. Nyert, egész pontosan 562 millió forintot, amiből az elmúlt években többek között kilátótoronyra, templomfelújításra, őrtűz-oszlopra és látogatóközpontra jutott. Nagygécen Bözsi nénin kívül öt ember lakik, ennek oka, hogy az 1970-es árvíz következtében a falu elnéptelenedett.

A következetes miniszterelnöknek tehát egy olyan nénivel sikerült reklámoznia magát az anyák napjára időzített, könnyfakasztónak szánt videón, akinek faluját saját főellensége az, Európai Unió hozta rendbe néhány éve.



bozsi neni.jpg
 
Szerintem egy jól működő államban nem egymás alternatívája a műemlékek felújítása, állagmegóvása és az oktatás színvonalas fenntartása.

Az IMF hitelt sokszor emlegetik. Én is úgy gondolom, szükséges volt. Nem értem Fidesz-körökben, miért cirkuszolnak miatta. (Mintha a Rogán-féle meglehetősen kétséges hátterű letelepedési kötvény, nem lenne váltó azoknak a kezében, akik fizettek érte - ha jól tudom, rövid időn belül mintegy 400 milliárdot kell majd visszafizetni a "befektetőknek".)

Gyurcsányékat több probléma is szorongatta, és ezt hidalták át a hitellel - jó lenne, ha azok is elolvasnák, akik csak az őszödi beszéd két sorát mantrázzák:

"Magyarországnak a válság begyűrűzésekor közel hárommilliárd euró egy éven belül lejáró adóssága volt, amit meg kellett újítani, ám ez az állampapírpiac teljes befagyása miatt szinte lehetetlenné vált. Ez nem túl jelentős összeg, ennél sokkal nagyobb tétel az országban tevékenykedő bankok tartozása - 30 milliárd euró -, aminek a finanszírozhatósága, megújíthatósága a bankközi piac beállása után rövid távon szintén ellehetetlenült.

Tartani lehetett attól, hogy a globális pánik és a spekulációk hatására a külföldi befektetők tömegesen vonják ki a devizát, adják el a kezükön lévő állampapírokat, ami valóban a forint bedőlését eredményezte volna. Ráadásul a nagy befektetők többsége egy bizonyos árfolyamszintnél automatikusan elad (ezek a stop-lossok, eladási limitnek nevezett megbízások), ami akár órák alatt képes káoszt előidézni a piacokon. Márpedig az állam nem tudja, hova vannak "belőve" ezek a veszteségbehatárolók - mindegyik befektetőnél máshol -, azaz képtelen megítélni, hol van az a pont a forint gyengülése során, ahol a gátak átszakadnak."

Pontosan ! Jól foglaltad össze a lényeget.
Az meg hogy fájt nekik azért volt, mert el kellett vele számolni.
Ha visszaemlékszel a hivatkozásuk az volt, hogy túl magas az IMF kamat....aztán felvettek piaci kölcsönt jóval magasabb kamatra...igaz annál nem kérdezték meg, hogy hová, mire költötték.
 
Számolj utána!
1 műemlék renoválás (templom, várrom, stb) 3-500 millió, 1 stadion (vizes VB-t most hagyjuk) 3 Md, a különbözetet értelmes célra kell felhasználni, És mindenki jól jár. :) (A Mészáros, Garancsi-félék nem, de ez legyen az ő bajuk. Ettől még jól fogunk aludni. :D)
És míg egy templomot képesek voltak úgy megépíteni, hogy ezer év után is áll, ezek a stadionok 10-szeres költségvetéssel megépítve is (ismerve a tervezés és kivitelezés magas színvonalát :D) jó, ha 10-15 évet kibírnak.
Lásd: Athén, 2004-es olimpia után mi maradt mára? Az ókoriak mellé egy legújabb kori romhalmaz.
 
Valóban nem, Szabolcsban még sosem jártam, még átutazóban sem, nem esik útba. Azt is elfogadom, hogy szerinted túl sok a templom. De: a sok közül valóban egy ezeréves műemlék az, ami fölösleges? Vagy a többi mind, még ennél is régebbi?
Felvállalom a nézetet, hogy MINDEN templom felesleges! Ha rajtam múlna mindet lebontanám, vagy amit lehet átalakítanék hasznos célra, mondjuk gabonatárolónak vagy akármi.

Szerintem az Emberiség akkor kezd majd felnőni amikor a templomokat nem szépnek látja majd és nem holmi „megőrzendő kincsnek”, hanem BORZADÁLLYAL tekint majd rájuk, mint olyan helyre mely a népbutítás melegágya volt, ahonnan dögletes memetikai undormányként áramlott ki a hazugság, hogy akadályozza a Tudás terjedését és a felvilágosodást; ahonnan olyan tanokat hirdettek melyek emberellenesek és különösen NŐellenesek; ahonnan egymás irtására hergelték a népet (kereszteshadjáratok, stb)...

Mi a búbánatos francért kéne ezeket megőrizni?! Oké, őrizzenek meg belőlük országonként mondjuk egyet, a legszebbet. (már ha egy efféle túlméretezett bloatware „szép”...) Vagy oké, na őrizzenek meg hármat, négyet is!

De hogy MINDET, minden koszfészekben?! Ne ökörködjünk már kérem szépen...
 
Basszus ez még nekem is sok, pedig azt hittem már pillám se rezdül semmire, ami itt történik....egy 6 fős falunak bő félmilliárd templomra, meg kilátóra ?????
De most komolyan ki a hülye én, vagy ők ?

lehet hogy most te beszelsz butasagot
en lattam kilatokat az erdobe ahol senkise lakik meg hegytetokon
nagy varosba meg csak keveset
nem hiszem hogy egy kilatot az ott elo emberek hasznalnanak
azis lehet hogy a templom meg valami regi muemlek es nem a het ember miatt ujitottak meg
 
en lattam kilatoka
Ilyet is láttál? :)
http://kep.index.hu/1/0/113/1138/11383/1138309_e7c2afdfb8bc8330cd8c4f591ee11131_wm.jpg
Reálisnak tartja a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a 40 centiméteres bodrogkeresztúri kilátóra fordított 39 millió forint EU támogatást. Nem véletlen, hogy csak ekkora - ekkorára is tervezték. Az NFÜ szerint azért volt rá szükség, mert a turisták korábban a vízmű dombjáról bámészkodtak, ahova viszont tilos felmászni. (pénz nem volt drótra, h elkerítsék?)
 
ez meg hogyan jon ide nem tudom
turricse meg ketezer kilometerre van parizstol es akkor meg mi van
Tudod, nem akartam nagyon kibontani a témát, mert egy kicsit OFF. Ha azonban ráböktél volna a bemásolt linkre, akkor találtál volna egy meglehetősen visszataszító eljárást a túrricsei polgármester ténykedéséről. Nagygécen is lopnak, nem is nagyon rejtik, Túrricsén is, ami az első esettől van 20 km-re. Ezért kicsi a világ.
 
Ilyet is láttál? :)
http://kep.index.hu/1/0/113/1138/11383/1138309_e7c2afdfb8bc8330cd8c4f591ee11131_wm.jpg
Reálisnak tartja a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a 40 centiméteres bodrogkeresztúri kilátóra fordított 39 millió forint EU támogatást. Nem véletlen, hogy csak ekkora - ekkorára is tervezték. Az NFÜ szerint azért volt rá szükség, mert a turisták korábban a vízmű dombjáról bámészkodtak, ahova viszont tilos felmászni. (pénz nem volt drótra, h elkerítsék?)
Ezt most nem mondod komolyano_Omegnéztem a linket,Ha nem látom,nem hiszem el...Pont az ugrott be,hogy a szennyvíztelepen pont ilyen fedeleket szoktunk látni.Lehet azért is hajaz rá ez a kilátó,mert írja,hogy előzőleg ilyen helyről nézelődtek:D
 
Felvállalom a nézetet, hogy MINDEN templom felesleges! Ha rajtam múlna mindet lebontanám, vagy amit lehet átalakítanék hasznos célra, mondjuk gabonatárolónak vagy akármi.

Szerintem az Emberiség akkor kezd majd felnőni amikor a templomokat nem szépnek látja majd és nem holmi „megőrzendő kincsnek”, hanem BORZADÁLLYAL tekint majd rájuk, mint olyan helyre mely a népbutítás melegágya volt, ahonnan dögletes memetikai undormányként áramlott ki a hazugság, hogy akadályozza a Tudás terjedését és a felvilágosodást; ahonnan olyan tanokat hirdettek melyek emberellenesek és különösen NŐellenesek; ahonnan egymás irtására hergelték a népet (kereszteshadjáratok, stb)...

Mi a búbánatos francért kéne ezeket megőrizni?! Oké, őrizzenek meg belőlük országonként mondjuk egyet, a legszebbet. (már ha egy efféle túlméretezett bloatware „szép”...) Vagy oké, na őrizzenek meg hármat, négyet is!

De hogy MINDET, minden koszfészekben?! Ne ökörködjünk már kérem szépen...

Amikor ilyen bejegyzesek tunnek fel, egy kerdesem van a beirohoz, ezesetben hozzad.
Milyen realista indoklassal tudod alatamasztani a nezetedet?

Tudod, ugy valamennyi evl ezelott valakik valahol ugy gondoltak, jobb az osi helyeket magtarra alakitani.
Mert mi szukseg rajuk. Valakik valahol soval szortak be helyeket, es bizonyos koveket hasznaltak epitoanyagkent utburkolatkent...valakik valahol ugy gondoltak, feleslegesek a "templomok".

Melysegesen megdobbento, hogy meg ma is vannak, akiknel akar elvi szinten is felvetodik ilyen gondolat.

Szerencsere a vallasi es lelkiismereti szabadsagjogok gyakorlasa uj generacios, am annal erosebb alapjog.
Hihetetlen, hogy van, aki megkerdojelezi. De nyilvan a velemeny is szabad, a gondolatok leirasa jogkovetkezmenyek nelkuli. Megis. Valahol nagyon durva, hogy a tortenelem nem szolgaltatott eleg peldat ra, hogy az ilyesfajta gondolatok rossz iranyba vezetnek.
 
Ilyet is láttál? :)
http://kep.index.hu/1/0/113/1138/11383/1138309_e7c2afdfb8bc8330cd8c4f591ee11131_wm.jpg
Reálisnak tartja a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a 40 centiméteres bodrogkeresztúri kilátóra fordított 39 millió forint EU támogatást. Nem véletlen, hogy csak ekkora - ekkorára is tervezték. Az NFÜ szerint azért volt rá szükség, mert a turisták korábban a vízmű dombjáról bámészkodtak, ahova viszont tilos felmászni. (pénz nem volt drótra, h elkerítsék?)
jo a kep amit kuldtel
ilyet meg nem lattam de ez nem 40 centi magas a kep szerint se
a beton resz biztos annyi de van alata egy domb ami ugylatom eleg magas mer magasab mint a fak meg a vilanyoszlop
lehet hogy volt ut is epitve hozza nem tudom
de azer erdekes
es ez se varosba van
 
Tudod, nem akartam nagyon kibontani a témát, mert egy kicsit OFF. Ha azonban ráböktél volna a bemásolt linkre, akkor találtál volna egy meglehetősen visszataszító eljárást a túrricsei polgármester ténykedéséről. Nagygécen is lopnak, nem is nagyon rejtik, Túrricsén is, ami az első esettől van 20 km-re. Ezért kicsi a világ.
halottam a tvbe errol tudom mirol van szo de mier erdekes hogy milyen messze van innen
ma reggel mondta a tv hogy parizsba tuntetesek voltak tegnap
az is csak ketezer kilometerre van innen tenyleg kicsi a vilag

en azt akartam mondani hogy a turricse ugy nem tartozik ide csak azer mer közel van
 
lehet hogy most te beszelsz butasagot
en lattam kilatokat az erdobe ahol senkise lakik meg hegytetokon
nagy varosba meg csak keveset
nem hiszem hogy egy kilatot az ott elo emberek hasznalnanak
azis lehet hogy a templom meg valami regi muemlek es nem a het ember miatt ujitottak meg

Nem olvastál tovább a későbbiekben....amíg ennyi éhező ember van egy országban, tán nem egy isten háta mögötti kilátó, vagy templom az elsődeges, amire költeni kellene....hogy a többi ebek harmincadján lévő területről már ne is beszéljek.
 
Amikor ilyen bejegyzesek tunnek fel, egy kerdesem van a beirohoz, ezesetben hozzad.
Milyen realista indoklassal tudod alatamasztani a nezetedet?

Tudod, ugy valamennyi evl ezelott valakik valahol ugy gondoltak, jobb az osi helyeket magtarra alakitani.
Mert mi szukseg rajuk. Valakik valahol soval szortak be helyeket, es bizonyos koveket hasznaltak epitoanyagkent utburkolatkent...valakik valahol ugy gondoltak, feleslegesek a "templomok".

Melysegesen megdobbento, hogy meg ma is vannak, akiknel akar elvi szinten is felvetodik ilyen gondolat.

Szerencsere a vallasi es lelkiismereti szabadsagjogok gyakorlasa uj generacios, am annal erosebb alapjog.
Hihetetlen, hogy van, aki megkerdojelezi. De nyilvan a velemeny is szabad, a gondolatok leirasa jogkovetkezmenyek nelkuli. Megis. Valahol nagyon durva, hogy a tortenelem nem szolgaltatott eleg peldat ra, hogy az ilyesfajta gondolatok rossz iranyba vezetnek.

Szerintem a történelem épp arra szolgáltatott példát, mi történik akkor ha nincs elég alaposan kiirtva a vallás egy népből, és engedik hogy ez a szellemi ópium újra elterjedjen! Mert nézd meg: a szocializmus időszakában a vallás vissza volt szorítva, s az ifjú nemzedék nem volt lényeges arányban hívő. Eljött a rendszerváltás, eleinte jó irányba is fordult, a nyugatosodás irányába, sajnos azonban az MDF akkoriban néhány vén, poros gondolkodású avítt fasz vezetése alatt állt akiknek mindenáron az volt a vágya hogy az ő ifjúkoruk a Horthy-rendszer legyen restaurálva! Hiszen még a nemesi címek visszahozása is szerepelt némelyikük terveiben... És a vallásoknak, egyházaknak újra sanszot adtak az elterjedéshez. Azok persze hogy éltek vele... eltelt közben egy új generáció, s a mai fiatalság ugyanolyan hülye seggfej lett mint Horthy idejében, baromságokkal foglalkoznak a tudomány helyett, az összes szellemi métely előmászott a gondolkodás mocsarából mert ezek mind együtt járnak a vallásokkal, azok perifériáján: hogy a magyar a legősibb nép és nyelv, a Szíriuszról jöttek, az egyiptomi hieroglifák elolvashatóak rovásírással, meg felesleges is még mindet említeni. S persze aki vallásos az utálja a zsidókat hiszen állítólag azok ölték meg Jézust ugye, így terjed az antiszemitizmus is. És elfordulunk a Nyugattól...

És mindennek a magva az hogy a vallás nem lett teljesen kiirtva vagy legalábbis erősen kordában tartva!

Nem hat meg az hogy „műemlékvédelem”, leszarom. Ez csak egy jó ürügy arra hogy minden szarra el lehessen költeni állami pénzeket, eképp azokat is bevonva ennek a szellemi pestisnek a finanszírozásába az adói révén, akit marhára nem érdekel a vallás, templomok, egyebek! Ez tehát a szememben csak egy aljas, alamuszi trükk!

Mégis, mi a francért izgasson engem, Alsóbivalybasznád-kisröcsögén fenn marad-e egy templom, amit sose fogok látni, oda se megyek, ha arra járok akkor se nézem meg, s ha mégis, előre tudom, rondának tartanék és ÉRTELMETLENNEK?!

Figyelj én nem azt mondom hogy okvetlenül dózeroljuk le mindet. (nem mintha fájna a szívem ha ez megtörténne velük, de nem ezt mondom akkor se). Hanem azt, hogy effélékre az Állam ne adjon egy fillért se és kész! Efféléket tartsanak karban a hívek és az egyházak! (de ne állami pénzből! Ne kapjanak a vallási csoportok semmi pénzt az Államtól!)

Aztán ha ők összedobják a pénzt a templom megmentésére, oké, az állni fog, MERT VAN RÁ IGÉNY. Ha nem jön össze rá a pénz, elpusztul, ÉS EZ ÍGY VAN JÓL. Miért kéne az országnak több templomot fenntartani mint amire igény van, na?!

Ne gyere azzal se hogy mert történelem meg kulturális vívmány. A szememben nem kulturális vívmány hanem az emberi butaság vívmánya. Az meg hogy történelmi emlék, annyit jelent, esetleg országonként egyet-kettőt meg lehet tartani e címen. De nem mindet! Mert ezzel az erővel meg lehetne őrizni a valaha felépített összes akasztófát és kínzókamrát is! Az is történelmi emlék ugye... És ahogy e helyeken embereket gyilkoltak, úgy gyilkolták a templomokban jelképesen a haladó és szabad gondolkodást!
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,807,057
Tagok
615,991
Legújabb tagunk
Speculummew
Oldal tetejére