Napi 200 halott a modern orvoslás egyik legnagyobb hibája miatt

72 ezer, azaz naponta közel 200 ember halt meg gyógyszer- és drogtúladagolás miatt 2017-ben az Amerikai Egyesült Államokban, 49 ezer ember opioidtartalmú szerek miatt. Többen haltak emiatt naponta, mint ahányan autóbalesetben veszítik életüket, a krízisnek pedig még korántsincs vége.

Cikkünkben nem csak azt mutatjuk be, hogy hogyan esett az USA az opioidok fogságába, hanem azt is, hogy az egyik legnagyobb gyógyszergyártó cég milyen gátlástalan módon terítette a piacon a termékeit. Azt is megnézzük, Magyarországon előfordulhat-e hasonló válság.
Korábban a témában:

Hidd el, mindent megtennél azért, hogy elmúljon a fájdalom.

Valamikor a 2000-es évek elején az amerikai Nyugat-Virginia állam Lebanon városában élő Debbie Honaker rutineljárásnak számító epehólyagműtéten esett át. A műtét utáni fájdalomra 10 milligrammos Oxycontint írt fel neki az orvosa, majd egy hónappal később az ellenőrzéskor 40 milligrammosra változtatta a receptet. Debbie panaszai azonban nem múltak el, ezért a sebészorvos egy újabb gyógyszert, az Oxycontinhoz hasonló Percocetet írt fel.

Az utasítás az volt, hogy Debbie ne csak akkor használja a szert, amikor fáj a háta, hanem kétóránként vegyen be egyet Percocetből, és mellette 12 óránként egy szemet a már korábban felírt Oxycontinból is. Debbie bízott orvosában, hallgatott rá. Fájdalma azonban nem múlt, kétségbeesésében az egyik, közismerten gyógyszerfüggő szomszédjához fordult.

Ha az orrodon keresztül szippantod fel, sokkal jobban hat

– hangzott a jótanács. Amikor Debbie receptre felírt gyógyszere elfogyott, a nőnél elvonási tünetek jelentkeztek: „Hánysz. Hasmenésed van. Annyira érzékeny minden porcikád, hogy az is fáj, ha megérintenek. Annyira remeg a lábad, hogy nem tudsz aludni.”

Debbie hamarosan egy másik ismerősét, a környékbeli sorozatos bánya- és gyárbezárások miatt munkanélkülivé vált Margie-t rávette arra, hogy menjen el az úgynevezett „fájdalomdokihoz”, mondja azt, hogy sokkal jobban fáj a csípője, mint valójában, és írasson fel receptre erős fájdalomcsillapítót. Margie először vonakodott, de Debbie fizetett neki a szívességért, neki pedig jól jött a pénz.

gettyimages-994507602-1024x683.jpg

Logan városa Nyugat-Virginiában Fotó: Andrew Lichtenstein/Corbis/ Getty Images
Három hónapon belül Debbie Honakernek már ismerősök segítsége nélkül is sikerült átvernie az orvosokat: azt mondta, hogy vesefájdalmai vannak, majd amikor vizeletmintát kértek tőle, az orvosi rendelő wc-jében megszúrta az ujját, és egy csepp vért beleejtett a vizeletes üvegcsébe.

Debbie Honaker csak egy abból a sok millió amerikaiból, akik nem úgy lettek opioidfüggők, hogy kedvet kaptak a kábítószerekhez, hanem csak a receptre felírt gyógyszereket kezdték el a megbízhatónak tartott orvosuk által javasolt módon szedni. És ő még szerencsésnek mondhatja magát, hiszen életben van.

Fogalommagyarázat
Eredetileg opiátok alatt azokat a kábítószereket értették, amelyeket természetes alapanyagokból, máktejből állítottak elő, az opioid pedig a vegyi előállítású drogok neve volt. Ahogy azonban Beth Macy Dopesick című könyvében megjegyzi, mára már elfogadottá vált, hogy mindkét szerre az opioid kifejezést használják, ezért az egyszerűség miatt cikkünkben mi is ezt tesszük.

Gyógyszerből kábszer
Az opioidtartalmú szerek használata nem új fejlemény, a legrégebbi leletek, ahol erre utaló nyomot találtak, 8-12 ezer évesek. A sárga szarumákról ma már tudjuk, hogy erősen mérgező, de alkalmas volt arra, hogy az ősemberek fájdalmat csillapítsanak vele. Ráadásul nagyobb mennyiségben gyomorgörcsöt okoz, így kisebb volt az esély, hogy túladagolják.

Az azóta eltelt évezredek alatt kétféle alkalmazási területe alakult ki az opioidoknak: a gyógyszer és a kábítószer. Hogy a kettőt mennyire nehéz szétválasztani, jól mutatja, hogy a heroint eredetileg köhögéscsillapítóként szabadalmaztatta a Bayer német gyógyszergyár a XIX. században és kisgyerekeknek is rendszeresen felírták.

Néhány évtizeddel később már az utcán árulták kábítószerként, és a helyzet annyira elfajult, hogy az 1910-es években az amerikai kormány kénytelen volt törvényi szabályozással válaszolni. Ekkorra már az is közismert volt, hogy a morfium fájdalomcsillapítóként való alkalmazása függőséghez is vezethet, így az orvosok és a páciensek pánikszerűen igyekeztek kerülni a használatát. Még a súlyos fájdalmakkal küzdő rákbetegek esetében is a végsőkig késleltették a használatát, így viszont a betegek sokkal jobban szenvedtek.

Az 1990-es évekre megfordult a folyamat, mert elterjedt az a nézet, hogy az orvosok „alulkezelik” a fájdalmat. A részben gyógyszergyárak által finanszírozott, a fájdalomcsillapítást promotáló American Pain Society azt javasolta, hogy az orvosi diagnózisban kulcsszerepet játszó négy kardinális tünet (testhőmérséklet, légzés, pulzus, vérnyomás) mellé vegyék fel ötödikként a fájdalmat is. A beteg teljesen szubjektív módon, egy 1-től 10-ig terjedő skálán határozta meg, mekkora fájdalmat érez, az orvos pedig ezt vette figyelembe a fájdalomcsillapítók felírásakor.

Ezzel egy időben a gyógyszergyárak váltig állították, hogy a receptre felírt opioidok csak ritkán okoznak függőséget, így bátran használhatók. Ez is közrejátszott abban, hogy 1991-ben elkezdődött az amerikai opioidkrízis első hulláma.

Tűcsereprogram Washingtonban Fotó: Andre Chung for The Washington Post/ Getty Images
Reklám az élet
Négy-öt évvel később a Purdue Pharma engedélyt kapott egy új gyógyszer, az Oxycontin forgalmazására, amely egy korábbi gyógyszerét, a morfiumtartalmú, lassan felszívódó MS Contint kombinálta az oxikodon nevű hatóanyaggal. Ahogy arról egy korábbi cikkünkben beszámoltunk, a Purdue Pharma úgy állította azt, hogy az Oxycontin nem okoz függőséget, hogy nem végzett erre vonatkozó vizsgálatokat.

A cég hatalmas reklámkampányba kezdett, 800 ezer dollárt csak Oxycontin feliratos tollakra, mappákra és poszterekre szántak. De ez csak a jéghegy csúcsa volt: az amerikai gyógyszergyárak reklámköltései az 1995-ös 360 millió dollárról 1998-ra 1,3 milliárd dollárra emelkedtek.

A feliratos tollak mellett a Purdue Pharma más módszert is talált arra, hogy megpróbálja rávenni az orvosokat arra, hogy gyakrabban írják fel az Oxycontint. Nem csak konferenciákra hívták meg őket (minden költséget állva), hanem az orvoslátogatók elvitték őket vacsorázni, küldtek nekik virágot Valentin-napra, sőt, manikűr-pedikűrre feljogosító kuponokat is osztogattak nekik.

Sok orvost célzottan látogattak meg: az IMS Health nevű adatbázisban megnézték, melyik településen, melyik orvos írta fel a legtöbb Oxycontin-rivális gyógyszert, mint a Percocetet vagy a Vicodint. Ha ilyen orvost találtak, hozzá rögtön kiküldtek egy területi képviselőt, hogy meggyőzze az Oxycontin hatékonyságáról.

Egy kutatás szerint 2015-ben az amerikai orvosok közel fele kapott és elfogadott különböző ajándékokat a gyógyszercégek képviselőitől. Az ajándékok majdnem 90 százaléka ingyen étel és ital volt.

Szívélyes vacsorameghívásoktól és ingyen tollaktól persze még nem tör ki opioidválság, ám a gyógyszervállalatok marketinges gyakorlata rámutat, hogy pszichológiai eszközök segítségével az orvosok vényíró tolla is jobban fog. A viszonosság igényére alapozzák a szociálpszichológusok és marketinges szakemberek a „repi ajándékok” működési mechanizmusát, vagyis: az ajándékot elfogadók nagy eséllyel érzik úgy, hogy viszonozni kell a kedvességet, jelen esetben úgy, hogy az adott gyógyszercég fájdalomcsillapítóit írja fel a betegnek.

gettyimages-1021405584-1024x690.jpg

Clarksburg Nyugat Virginia Fotó: Spencer Platt/Getty Images

És az már nagyon nem mindegy, az orvos mennyit és hány napra, hétre ír fel a páciensnek addiktív fájdalomcsillapítóból. Az opioid alapú fájdalomcsillapítók 5 napos használata – tehát nem hetekről vagy hónapokról van szó – is növelheti annak a kockázatát, hogy a beteg rácsúszik a pirulákra. Vagy amikor az orvos három helyett kilenc napnyi adagot ír fel, növeli annak a veszélyét, hogy a fájdalomtól megszabadulni kívánó páciense opioidfüggővé válik.

A legnagyobb hiba
A Purdue Pharma 1998-ban egy promóciós videóban mutatta be, hogy a krónikus fájdalommal élőknek jelentős életminőségváltozást hoz az Oxycontin használata. A 15 ezer orvosnak szétküldött videóban betegek bizonygatták, hogy a fájdalomcsillapító visszaadta az életüket. A cég szlogenje is ez volt:

„Visszakaptam az életemet”.

Ebben a videóban hangzik el egy orvos szájából az a mondat is, hogy az Oxycontinnak nincsen komoly mellékhatása, és a szert használók kevesebb, mint egy százaléka lesz függő. Mind a két súlyos állítást évekkel később minden jelentősebb tudományos kutatás megcáfolta.

Hogy mennyire tisztában voltak a veszélyekkel, jól mutatja egy Michael Friedman, a Purdue Pharma főmarketingese és a gyárat alapító család egy tagja, Richard Sackler között lezajlott levelezés. Friedman azt írta Sacklernek, hogy „Pontosan tudjuk, hogy sok orvos azt hiszi, hogy az oxikodon gyengébb, mint a morfium. Nem tervezek ezen változtatni”, mire Sackler azt válaszolta: „Egyetértek”.

Mint minden gyógyszert, így az Oxycontint is az USA Élelmiszerbiztonsági és Gyógyszerészeti Hivatala engedélyezte 1996-ban. Először a 40 mg-os tablettát, később pedig a nagyobb, 80, majd 160 mg-osat. Az FDA akkori vezetője később úgy írta le az opioidkrízist, mint „egy járványt, amit nem láttunk előre”, és beismerte, hogy az Oxycontin engedélyezése

„a modern orvostudomány egyik legnagyobb hibája volt”.

„A hivatal, a gyógyszercégek és az orvosok is felelősek. Nem láttuk, hogy mikre képesek valójában ezek a fájdalomcsillapító szerek” – ismerte el húsz évvel később David Kessler, aki 1997-ben otthagyta az FDA-t. Szerinte ha a hivatal a kilencvenes években jól végezte volna a munkáját, akkor a Purdue-nak és a többi nagy gyógyszergyártó cégnek a palliatív ellátásra (tehát a rendkívül súlyos, például a daganatos betegségek fájdalomcsillapítására) adott volna csak engedélyt. Így a Purdue nem tudta volna a háziorvosok körében promotálni az Oxycontint.

Ezen az ábrán az látható, hogy hogyan alakult az opioidtartalmú gyógyszerekre kiváltott receptek száma az USA egészét tekintve. A hasábok az összes ilyen recept darabszámát jelzik évenkénti bontásban, a piros vonal pedig a 100 főre vetített arányt.

Hatékony fájdalomkampány
2007-ben a Purdue Pharmát 634 millió dollár büntetés kifizetésére kötelezték, mert valótlanul állította, hogy az Oxycontin kevésbé okoz függőséget, mint más opioidok. 2010-ben aztán megváltoztatták a gyógyszer összetételét is, aminek következtében, ha valaki megpróbálta széttörni a kapszulát, nem por lett belőle, hanem az injekciózáshoz használhatatlan, gumiszerű anyag. Szigorúbbá váltak az opioidtartalmú gyógyszerek felírásának szabályai is, de a baj nem szűnt meg, csak átalakult. Elkezdődött az opioidkrízis második hulláma.

Az előzmények néhány évvel korábbra vezethetők vissza. 1999-ben a hatékony „fájdalomkampánynak” köszönhetően az opioidtartalmú gyógyszerrel kezelt betegek 86 százaléka nem daganatos betegségből származó fájdalom csillapításához használta azt. Sőt, egyre több embernél minősült át az Oxycontin kábítószerré: porrá törték és felszippantották, vagy injekciós tűvel beadták maguknak.

A gyógyszerkábulat nem csak átmeneti boldogságot nyújtott a munkájukat vesztett, vagy krónikus fájdalommal és depresszióval küzdő embereknek, de az illegális gyógyszerkereskedelem sokuk számára a megélhetés egyetlen módját jelentette. Egy nyugat-virginiai helyi orvos úgy számolt, hogy ha valaki szerzett néhány csomag 80 mg-os Oxycontint, és a tablettákat milligrammonként egy dollárért árulta, egy hónapra elegendő pénzt tudott keresni. Aki pedig nem tudott gyógyszert szerezni, annak is volt esélye folytatni a dílerkedést, mégpedig heroinnal.

A jogi egyetemet végzett Ashlyn Keikilani Kessler 2008-ban adott életet kisfiának, a szülés után fellépő, a kismamáknál gyakori mellgyulladásra pedig Lortabot írtak fel neki. Kesslernek derékfájdalmai is voltak, miután a baba a harmadik trimeszter alatt végig nyomta a gerincét, ezért miután elfogyott a Lortab, Oxycontinra váltott az orvosa. Ashlyn elmondása szerint a szülést követő hat héten belül függő lett.

gettyimages-1021414644-1024x684.jpg

Fotó: Spencer Platt/Getty Images
Amikor az orvosa elköltözött, az utóda pedig nem volt hajlandó Oxycontint felírni, a fiatal nő a fekete piacon szerezte be a gyógyszert, majd miután megváltoztatták az Oxy receptjét, Roxicodone-ra váltott. Hamarosan azonban rájött, hogy a heroin olcsóbb és könnyebb is hozzájutni. Mire fia elkezdett beszélni, Ashlyn nem csak fogyasztotta, de terjesztette is a heroint. Miután a rendőrség elkapta, hét és fél év börtönbüntetést kapott.

Kessler esete nem egyedi: a 2010-es évek környékén hirtelen megnövekedett a herointúladagolásban elhunytak száma, ugyanis a függők sokkal könnyebben hozzájutottak a kábítószerhez, mint a gyógyszerekhez. A heroinhasználat elterjedésének más káros következményei is lettek: egyre több HIV/AIDS-es, valamint hepatitisz B és C fertőzött beteget regisztráltak.

Az alábbi térképen azt ábrázoltuk államokra lebontva, hogy 100 emberenként hány darab olyan receptet állítottak ki, amelyeket opioidtartalmú gyógyszerre váltottak ki. Minél sötétebb a szín, annál többet.

Amikor már a heroin is túl gyenge
A krízis következő, máig tartó, harmadik hullámának elindulásához már csak három évre volt szükség: 2013 óta a fentanil áll az opioidproblémák középpontjában. Amint arról egy korábbi cikkünkben már beszámoltunk, a fentanilt a hatvanas években végső stádiumban lévő rákbetegeknek, és a kilencvenes kezdték el igazán nagy mennyiségben kábítószerként használni.

A fentanil a legerősebb opioid az orvoslásban. A kábító fájdalomcsillapítót altatás előtt, rendkívül kis mennyiségben használják ahhoz, hogy leszedálják, bebóbídítsák a beteget, hogy aztán megkaphassa a tényleges altatószert. Magyarországon – szigorúan vényköteles formában – fentanil tapaszt is lehet kapni, ami például a daganatos betegek fájdalomcsillapítására szolgál. De fentanil injekciót kaphatnak a kábítószerfüggők is az elvonási tüneteikre, pedig a fentanil a morfiumnál százszor, a heroinnál pedig ötvenszer is erősebb lehet.

Csak 2016-ban 20 ezren haltak meg fentanilhasználat következtében az USA-ban, főként Kínából becsempészett szállítmányoktól.

gettyimages-936530692-1024x683.jpg

Egy adag heroin és egy adag fentanil mennyiségének összehasonlítása Fotó: Chip Somodevilla/Getty Images
A fentanillal nemcsak az a baj, hogy nagyon erős, hanem az is, hogy a dílerek sokszor keverik más szerekkel, például heroinnal. Ez azért különösen veszélyes, mert ha egy függő túladagolja magát, ha időben érkezik a mentő, van esély megmenteni. Ez azonban csak akkor működik, ha a mentők tudják, hogy milyen szer hatását kell ellensúlyozniuk.

A fentanilkrízisen Donald Trump amerikai elnök szerint segíthet az általa szorgalmazott fal felhúzása az amerikai-mexikói határon – ennek a valóságtartalma azonban kétséges. Jól példázza ezt az a január elején lezajlott akció, amelynek során 115 kiló fentanilt foglaltak le egy hivatalos határátkelőnél Arizona államban. Mivel a szakemberek szerint egy átlagos ember már 2 milligram fentanillal túl tudja adagolni magát, ekkora mennyiség 60-70 millió ember megölésére elegendő.

És ott van még a carfentanil nevű változata is, amely a „sima” fentanilnál is százszor erősebb. Mindössze 0,25 milligramm is halálos lehet belőle, és extrém gyors túladagolás vezethet. Annyira durva anyag, hogy a dark weben működő drogkereskedők önként kezdték el betiltani a szert, mert az túl veszélyes.

A fal haszontalanságára erősített rá a New Yorker cikke is, amely két bírósági üggyel kapcsolatban írt arról, hogy szakértők szerint nem az illegális bevándorlóknál kell keresni a drogszállítmányt, hanem a határon legálisan átkelő teherautókban és kocsikban, illetve a Kínából az amerikai kikötőkbe érkező hajókon. Ezért a kétséges hatékonyságú falra szánt dollármilliárdokat inkább ezekre a helyekre kellene átcsatornázni.

Megállíthatatlanul pusztít a heroinnál százszor halálosabb kábítószer

Drogfüggővé tettek egy nemzetet, majd a dílerek karmai közé lökték.
Széles színskála
Az Egyesült Államokban, illetve Kanadában más a helyzet, ott hosszú évek óta tartó probléma, hogy fájdalomtünetekre könnyen írnak fel magas addikciós potenciállal rendelkező gyógyszereket az orvosok, így ezen szerek hozzáférhetősége jelentős mértékben megnőtt. A hazai gyakorlatban ez kevésbé jellemző – mondta megkeresésünkre Kapitány-Fövény Máté klinikai szakpszichológus, aki hozzáteszi: a nemzetközi színtéren is az okozza az elsődleges problémát, hogy a páciensek visszaélésszerűen használják a receptre írt gyógyszereket, nem feltétlenül az, hogy az orvosok túlzottan magas dózisban írnák fel például az opiátokat.

Az opiátkrízis rendkívül széles színskálát fed le a társadalmi palettán, lévén, hogy korábbi opiátfüggőket éppúgy érinti, mint például a kanadai hockey-mamákat (értsd: középosztálybeli háziasszonyok, akiknek valamelyik gyermeke jégkorongozni jár). Ez utóbbi populációban túlnyomórészt fájdalomtünetekkel kísért depresszió állt a felírások és később a túlhasználat hátterében – magyarázza a szakértő.

A visszaélésszerű gyógyszerhasználat trendje hazánkat is érinti. Kapitány-Fövény Máté a 2015-ös ESPAD (European School Survey Project on Alcohol and Other Drugs) vizsgálat eredményeit idézve kiemeli, a magyar fiatalok 7 százaléka használt már életében fájdalomcsillapító gyógyszert hangulatjavító célzattal (tehát az előírtnak nem megfelelő módon). Szintén elgondolkodtató ténynek tartja klinikai szakpszichológus, hogy az éves mérgezések tekintetében a gyógyszer intoxikációk minden évben kimagasló gyakoriságot mutatnak itthon:

Mondhatjuk tehát, hogy az érem világos oldala az a szerencsés helyzet, hogy idehaza még nem beszélhetünk opiátkrízisről, az érem sötét oldalát azonban kétségkívül az a jelenség képviseli, hogy a magyar társadalom jelentős mértékben túlszedi példának okáért a benzodiazepineket (nyugtató-, altató-, szorongásoldó szereket).

gettyimages-1090645444-1024x683.jpg

Opioidkrízis miatt családtagjaikat elvesztő tüntetők egy bostoni bíróság előtt Fotó: Suzanne Kreiter/The Boston Globe / Getty Images

Magyarországon az alkohol a keménydrog
Az opiáthasználók, illetve a klinikumban megjelenő opiátfüggők jellemzően heroint, mákteát vagy éppen tramadolt, valamint újabban designer drogokat, azon belül is főként szintetikus katinon-származékokat (ilyen drog a Katiként elhíresült mefedron is) használtak. A heroin tisztasága, elérhetősége az elmúlt évtizedben drasztikusan csökkent. A Kábítószer és a Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontja (EMCDDA) információi szerint ennek oka többek között az, hogy az egyik elsődleges exportőr, Afganisztán mákültetvényeit több áradás és növényi fertőzés is jelentős mértékben károsította, így jóval kisebb arányban tudtak heroint és egyéb opiátokat Európa felé küldeni – magyarázza Kapitány-Fövény Máté. Mint mondja:

Ebben az időszakban nőtt meg a designerdrogok népszerűsége, és szintén ebben az időszakban figyelhettük meg az úgynevezett szerváltás jelenségét, amikor az intravénás használók egyszerűen lecserélték a rossz minőségű opiátokat intenzív droghatású szintetikus katinonokra.

A 2015-ös OLAAP (Országos Lakossági Adatfelvétel az Addiktológiai Problémákról) eredményei alapján látszik, hogy a felnőtt lakosság heroin- és egyéb opiáthasználatának úgynevezett életprevalenciája (vagyis az élethossz alatt történt-e használat) mindössze 0,7-0,7 százalék. Ennél valamivel magasabbnak bizonyult az új stimulánsok fogyasztási gyakorisága, 2,1 százalékos életprevalenciával, és még magasabb a nyugtató-altató típusú gyógyszerek (jellemzően benzodiazepinek) rendelvény nélküli, visszaélésszerű fogyasztása.

Hazánkban a legelterjedtebb keménydrog az alkohol – értékeli a magyarországi helyzetet Kapitány-Fövény Máté, aki szerint az alkoholprobléma dominanciája magyarázattal szolgálhat arra is, hogy nálunk miért nem jelent meg olyan tendenciaszinten a fájdalomcsillapító-/opioidkrízis:

Egész egyszerűen kisebb rá a kereslet, hiszen van más szer (az alkohol), ami hasonlóképpen szedál, bódít, euforizál, és így tovább.

D. Kovács Ildikó Benke Ágnes
 
Nekem van. Nem nyomják. Én egy zárt csoport adminja vagyok ott, és a csoport szabályzata a következő mondattal kezdődik:
“Kedves Barátaink!
Szépen megkérek mindenkit hogy mellőzzék a politikai megnyilvánulásokat és uszító, sárdobáló hozzászólásokat!
Annak is megvan a helye és ideje, amikor ki lehet fejezni, úgy hívják szavazás, vagy egyéb más fórumok! “
És eddig még nem volt szükség ilyen irányú moderálásra. Több más csoportnak is tagja vagyok különféle témakörökben, de sehol nem találkoztam semmiféle fent említett plakáttal. Nem bántasképpen, de pont ezen az oldalon keveredik bele a politika a hozzászólásokba, függetlenül az eredeti témától. Mint Móricka, akinek mindenről a pina jut eszébe.
Jöhetsz adminnak bármelyik müncheni csoportba, meglesz elfoglaltságod napi 24 órában. Az egyik nyílt csoport, ma kaphatsz ízelítőt belőle, ilyenkor nagyon sok a ráérős emberke, aki az egész heti gőzt ott engedi ki.
És igen! A világ összes Mórickája oda tömörült, mert legyen az bármilyen kérés vagy kérdés, kiadó szoba, eladó bicikli, vagy munkahely keresés, csak a táv hossza kérdéses, hogy mikor jutunk el az O1G-ig. :D
 
Kedvesnek lenni normális emberekkel, öröm. Kedvesnek lenni hülyékkel, ügyfélszolgálat, azért fizetni kell. :rohog:
 
Kb. 2 nappal ezelőtt megint az egészségügy került terítékre. Először az ismert színvonalú ellátás, majd az, hogy a milliárdokért felújított kórházban omlik le a mennyezet, és napokat kell várni egy leletre, mert nincs szakorvos. Na, ez volt az utolsó csepp a pohárban, azonnal törölték az egész postot.
Pedig, ha valakinek van egy csöpp esze, az felmegy egyenként a kórházak honlapjára, és azonnal láthatja, hogy milyen szakorvosokat, és egyéb nővéreket, stb. keresnek azonnali belépésre.
Ha igazán titokban akarják tartani, mekkora a gond, akkor azt is meg kell tiltani, hogy nyíltan, hirdetés útján akarjon egy kórház megüresedett posztokra orvost találni, nem csak a facebookon moderálni.
 
szabályzata a következő mondattal kezdődik:
“Kedves Barátaink!
Szépen megkérek mindenkit hogy mellőzzék
Ez egy bárhol leírható és le is szokták kincstári szöveg.
Ezen felül miként kerül például a videa film elejére a kormány siker hirdetés?
Az hogy admin vagy nem admin azt felül képes írni egy meghekkelt kormányhirdetés.
Képes ezt mondom,
Nem azt cáfolom amit te írtál
No meg az a kiírt kincstári szöveg az a mezei tagokra vonatkozik
De nemzetbiztonság képes belenyúlni
Nos még mindég azt mondod nincs.?
 
Miért, mi van most a frászbukon? Nekem nincs...
Ott is nyomják ezerrel a kék plakátot?
Ott mindent nyomnak. Vannak külön migráns gyalázó oldalak magyarul is, ahol kitalált hírekkel, összevágott filmeken rémhíreket terjesztenek vagy összeeszkabált újságcikkekben idézik Sororost.

Például tavaly a svájci tv híreiben helyi focicsapatok szurkoloínak verekedését mutatták.
A Facebookon ebböl randalírozó migránsok lettek.

Ezt a képet egyik magyar weboldal is bemutattat.
Szerintük, itt a Svájcban élő moszlemek a svájci zászlót égetik a kereszt miatt és követelik, hogy változtassák meg a zászlójukat, mert sérti őket.

CDD686C8-451E-4331-A591-8D0F260470E8.jpeg

Ez dán zászló. Egyik dán újság gúnyrajzokat publikált a prófétárol. A képet Pakisztánban csinálták 2006 ban. A felháborodásuk érthető.

Salnos sajnos nekem ezt egy vidéki rokongyerek küldi.
Németországban kapott munkát, tehát szintén migráncs és onnan áskálódik a Merkel ellen is.
 
Utoljára módosítva:

Csatolás megtekintése 1654682

Ez dán zászló. Egyik dán újság gúnyrajzokat publikált a prófétárol. A képet Pakisztánban csinálták 2006 ban. A felháborodásuk érthető.

Salnos sajnos nekem ezt egy vidéki rokongyerek küldi.
Németországban kapott munkát, tehát szintén migráncs és onnan áskálódik a Merkel ellen is.
Köszönöm, Gumelig! Gyanítottam, hogy valami ilyesmi lehet de, hogy mindent mindenáron..? Hihetetlen...
 
Nem kék plakát, most a legutóbbi kórháztéma volt. Egy darabig csak egyes kommentek tűntek el, aztán ahogy elfogyott a türelem, az egész postot törölték. Ha valami kínos hsz-t dobnak be, figyelem, hány percet él meg. :)

Egyébként meg muszáj ott is nyomni, sokaknak nincs televíziójuk.
Lehet, hogy volt csak akkor munkahelynek, szomszédnak hívták...:D
 
*
Félelmetes, hogy az emberek között többen a legkisebb fájdalmat sem tűrik. A nagyobbról nem is szólva. Meg lehet érteni, akinek nem volt olyan fájdalma, amitől a falat kaparná, az nem is érti meg azokat, akik ilyenkor a gyógyszerhez nyúlnak. Könnyen megbillenhet a dolog. S, ilyenkor IS azzal szembesülök, hogy bizony az egészségünknél nincsen nagyobb kincs. Ha valakinek sok pénze van, több mindenhez hozzá tud jutni, más ápolásban részesül(het). Vegyük komolyan az orvosi figyelmeztetéseket, vigyázzunk arra, amit soha nem szabadna eltékozolni, az egészségünkre, az életünkre.
Mondok egy saját példát.
Kb. 15 éve volt egy igen erős vesegörcsöm. A mentőknél a fájdalom-sürgősségi szint: 1: vese 2: epe 3: a többi.
A párom felhívta a ügyeletet éjjel 2-kor, ahol megkérdezték a tüneteket, majd közölték vele, hogy ez vesegörcs. Az orvos azonnal nem tud menni, mert két hasonló esethez küldték, de mi leszünk a következők. Aha, mondtam én, ez a vesegörcs tünete?
Én akkor már beleástam magam különböző gyógyszermentes kezelésekbe, és így tudtam, hogy mit kellene tennem. Akupresszurás kezelés - ami ugyebár gyógyszermentes - azt ígérte, hogy egy gumikalapáccsal, amivel a reflexet váltják ki a lábon, két-három jól elhelyezett ütéssel le lehet törni a rohamot. Gumikalapácsom nem volt, de volt a hüvelykujjam első bütyke, amivel megpróbálkoztam, hogy múködik-e? Működött.
Mikor az orvos 20 perc múlva kiért, én már aludtam. A párom mondta neki, hogy én magamnak 5 perc alatt letörtem a rohamot. Egész egyszerűen nem hitte el! Mindenesetre beadott egy Algopyrin injekciót és elküldött urológushoz. Elmentem és neki is elmindtam, mit csináltam. Nem hogy nem hitte, de egyenesen beszámíthatatlannak minősített. És felírt egy rahedli igen erős fájdalomcsillapítót, amiket ki se váltottam.
Tehát namcsak a beteg kéri a fájdalomcsillapítót, hanem az orvosok is kiírják szinte kéretlenül.
 
Venni én sem vettem még ott gyógyszert, főleg azért mert még egy szem antibiotikumot vagy fájdalomcsillapítót sem vagyok hajlandó lenyelni! Ha beteg vagyok azt kialszom, ha fáj valami előbb utóbb túllépek a fájdalmon. De, volt egy barátom aki annyira rászokott ezekre a szarokra, hogy amit a doki felírt neki kevés volt, az utánpótlást mindig a jófogáson vette meg.
A hatóságokat? Ne nevettess már, milyen hatóságot érdekelne?
Nézz utána csak úgy kíváncsiságból miket lehet venni, le fogsz döbbenni!
No, azért ez kissé sarkos megfogalmazás.
Lassacskán most már kezdek túl lenni egy kétoldali bakteriális tüdőgyulladáson (ügyelet - mentő - 2 hét kórház) és bizony beszedtem mindent (antibiotikum, szteroid), amit kaptam vénásan és tablettában... amikor nincs korty levegőd sem és azt mondják a kutyaszartól lesz, bizony beveszed akár azt is.
 
Ott nem volt szerencsém, meglehet rosszul kerestem, viszont gugli barátom talált nekem egy ilyet:
https://www.ingyenbazar.hu/ingyen-elviheto75/

Eszem megáll !
 
Persze, a kórházban én sem tiltakoztam a gyógyszerek ellen, oda gyógyulni vittek, természetes hogy gyógyszert is kaptam. De, ha megfázom nem tolom a torkomon lefelé kilószámra az antibiotikumot, ha fájok nem nyúlok a fájdalomcsillapítóért. Főleg úgy nem, hogy tudom, fog ez még jobban is fájni. Lassan második éve küzdök egy ülőideg gyulladással, doki szerint a gyógymód: forróvizes medencében kellene úsznia, a telet meg melegebb éghajlaton tölteni. Egyik sem megoldható, tehát marad a mankózás meg a járókeret.
Ott nem volt szerencsém, meglehet rosszul kerestem, viszont gugli barátom talált nekem egy ilyet:
https://www.ingyenbazar.hu/ingyen-elviheto75/

Eszem megáll !
Mondtam, hogy le fogsz döbbenni! Olyan bogyókat lehet venni és ész nélkül szedni amikhez egyébként csak szakorvoson keresztül lehetne hozzájutni. Inzulint csak úgy zsebből?! Antidepresszánsokat felügyelet nélkül?! Az ember esze valóban megáll, de a gyógyszerfüggőknek szükségük van rá, tehát a kereslet és a kínálat a neten keresztül egálban van egymással.
 
És te nem onnan tájékozódsz ajánlom inkább az m1-t
Ők a feceről veszik ha más nem jut eszükbe
Egy svájci napilapban olvastam pár hónappal ezelőtt a történetet.
Sajnos a faceröl is kapok rettenetes dolgokat. Két mostoha ágbeli rokontol.
Orbán függők, fidesz rajongók, migráns gyűlölők és mélymagyarok.
Tőlük tudom, hogy magyar tudósok minden hónapban feltalálnak valami ultimativ gyógyszert a rák ellen.
A földkerekség összes nyelve a magyarbol ered.
4000 éves magyar törzs temetőjét fedezték fel kínába, amit az MTA elhalgat.
Bebizonyított dolog, hogy már 30’000, írva harmincezer évvel ezelőtt éltek magyarok Európában.
Néha megpróbálom elképzelni, ahogy “Ria Ria Hungária” üvöltéssel üldöztük a mamutokat.:rohog:

Folytassam?:D
 
A nől rokon két migràns gyülölö irás között ilyenekkel kínoz.

1915B7F9-63D1-47A0-82C5-89192DAB0700.jpeg

Sikoltozni tudnék. :rohog:
 
72 ezer, azaz naponta közel 200 ember halt meg gyógyszer- és drogtúladagolás miatt 2017-ben az Amerikai Egyesült Államokban, 49 ezer ember opioidtartalmú szerek miatt. Többen haltak emiatt naponta, mint ahányan autóbalesetben veszítik életüket, a krízisnek pedig még korántsincs vége.

Cikkünkben nem csak azt mutatjuk be, hogy hogyan esett az USA az opioidok fogságába, hanem azt is, hogy az egyik legnagyobb gyógyszergyártó cég milyen gátlástalan módon terítette a piacon a termékeit. Azt is megnézzük, Magyarországon előfordulhat-e hasonló válság.
Korábban a témában:

Hidd el, mindent megtennél azért, hogy elmúljon a fájdalom.

Valamikor a 2000-es évek elején az amerikai Nyugat-Virginia állam Lebanon városában élő Debbie Honaker rutineljárásnak számító epehólyagműtéten esett át. A műtét utáni fájdalomra 10 milligrammos Oxycontint írt fel neki az orvosa, majd egy hónappal később az ellenőrzéskor 40 milligrammosra változtatta a receptet. Debbie panaszai azonban nem múltak el, ezért a sebészorvos egy újabb gyógyszert, az Oxycontinhoz hasonló Percocetet írt fel.

Az utasítás az volt, hogy Debbie ne csak akkor használja a szert, amikor fáj a háta, hanem kétóránként vegyen be egyet Percocetből, és mellette 12 óránként egy szemet a már korábban felírt Oxycontinból is. Debbie bízott orvosában, hallgatott rá. Fájdalma azonban nem múlt, kétségbeesésében az egyik, közismerten gyógyszerfüggő szomszédjához fordult.

Ha az orrodon keresztül szippantod fel, sokkal jobban hat

– hangzott a jótanács. Amikor Debbie receptre felírt gyógyszere elfogyott, a nőnél elvonási tünetek jelentkeztek: „Hánysz. Hasmenésed van. Annyira érzékeny minden porcikád, hogy az is fáj, ha megérintenek. Annyira remeg a lábad, hogy nem tudsz aludni.”

Debbie hamarosan egy másik ismerősét, a környékbeli sorozatos bánya- és gyárbezárások miatt munkanélkülivé vált Margie-t rávette arra, hogy menjen el az úgynevezett „fájdalomdokihoz”, mondja azt, hogy sokkal jobban fáj a csípője, mint valójában, és írasson fel receptre erős fájdalomcsillapítót. Margie először vonakodott, de Debbie fizetett neki a szívességért, neki pedig jól jött a pénz.

gettyimages-994507602-1024x683.jpg

Logan városa Nyugat-Virginiában Fotó: Andrew Lichtenstein/Corbis/ Getty Images
Három hónapon belül Debbie Honakernek már ismerősök segítsége nélkül is sikerült átvernie az orvosokat: azt mondta, hogy vesefájdalmai vannak, majd amikor vizeletmintát kértek tőle, az orvosi rendelő wc-jében megszúrta az ujját, és egy csepp vért beleejtett a vizeletes üvegcsébe.

Debbie Honaker csak egy abból a sok millió amerikaiból, akik nem úgy lettek opioidfüggők, hogy kedvet kaptak a kábítószerekhez, hanem csak a receptre felírt gyógyszereket kezdték el a megbízhatónak tartott orvosuk által javasolt módon szedni. És ő még szerencsésnek mondhatja magát, hiszen életben van.

Fogalommagyarázat
Eredetileg opiátok alatt azokat a kábítószereket értették, amelyeket természetes alapanyagokból, máktejből állítottak elő, az opioid pedig a vegyi előállítású drogok neve volt. Ahogy azonban Beth Macy Dopesick című könyvében megjegyzi, mára már elfogadottá vált, hogy mindkét szerre az opioid kifejezést használják, ezért az egyszerűség miatt cikkünkben mi is ezt tesszük.

Gyógyszerből kábszer
Az opioidtartalmú szerek használata nem új fejlemény, a legrégebbi leletek, ahol erre utaló nyomot találtak, 8-12 ezer évesek. A sárga szarumákról ma már tudjuk, hogy erősen mérgező, de alkalmas volt arra, hogy az ősemberek fájdalmat csillapítsanak vele. Ráadásul nagyobb mennyiségben gyomorgörcsöt okoz, így kisebb volt az esély, hogy túladagolják.

Az azóta eltelt évezredek alatt kétféle alkalmazási területe alakult ki az opioidoknak: a gyógyszer és a kábítószer. Hogy a kettőt mennyire nehéz szétválasztani, jól mutatja, hogy a heroint eredetileg köhögéscsillapítóként szabadalmaztatta a Bayer német gyógyszergyár a XIX. században és kisgyerekeknek is rendszeresen felírták.

Néhány évtizeddel később már az utcán árulták kábítószerként, és a helyzet annyira elfajult, hogy az 1910-es években az amerikai kormány kénytelen volt törvényi szabályozással válaszolni. Ekkorra már az is közismert volt, hogy a morfium fájdalomcsillapítóként való alkalmazása függőséghez is vezethet, így az orvosok és a páciensek pánikszerűen igyekeztek kerülni a használatát. Még a súlyos fájdalmakkal küzdő rákbetegek esetében is a végsőkig késleltették a használatát, így viszont a betegek sokkal jobban szenvedtek.

Az 1990-es évekre megfordult a folyamat, mert elterjedt az a nézet, hogy az orvosok „alulkezelik” a fájdalmat. A részben gyógyszergyárak által finanszírozott, a fájdalomcsillapítást promotáló American Pain Society azt javasolta, hogy az orvosi diagnózisban kulcsszerepet játszó négy kardinális tünet (testhőmérséklet, légzés, pulzus, vérnyomás) mellé vegyék fel ötödikként a fájdalmat is. A beteg teljesen szubjektív módon, egy 1-től 10-ig terjedő skálán határozta meg, mekkora fájdalmat érez, az orvos pedig ezt vette figyelembe a fájdalomcsillapítók felírásakor.

Ezzel egy időben a gyógyszergyárak váltig állították, hogy a receptre felírt opioidok csak ritkán okoznak függőséget, így bátran használhatók. Ez is közrejátszott abban, hogy 1991-ben elkezdődött az amerikai opioidkrízis első hulláma.

Tűcsereprogram Washingtonban Fotó: Andre Chung for The Washington Post/ Getty Images
Reklám az élet
Négy-öt évvel később a Purdue Pharma engedélyt kapott egy új gyógyszer, az Oxycontin forgalmazására, amely egy korábbi gyógyszerét, a morfiumtartalmú, lassan felszívódó MS Contint kombinálta az oxikodon nevű hatóanyaggal. Ahogy arról egy korábbi cikkünkben beszámoltunk, a Purdue Pharma úgy állította azt, hogy az Oxycontin nem okoz függőséget, hogy nem végzett erre vonatkozó vizsgálatokat.

A cég hatalmas reklámkampányba kezdett, 800 ezer dollárt csak Oxycontin feliratos tollakra, mappákra és poszterekre szántak. De ez csak a jéghegy csúcsa volt: az amerikai gyógyszergyárak reklámköltései az 1995-ös 360 millió dollárról 1998-ra 1,3 milliárd dollárra emelkedtek.

A feliratos tollak mellett a Purdue Pharma más módszert is talált arra, hogy megpróbálja rávenni az orvosokat arra, hogy gyakrabban írják fel az Oxycontint. Nem csak konferenciákra hívták meg őket (minden költséget állva), hanem az orvoslátogatók elvitték őket vacsorázni, küldtek nekik virágot Valentin-napra, sőt, manikűr-pedikűrre feljogosító kuponokat is osztogattak nekik.

Sok orvost célzottan látogattak meg: az IMS Health nevű adatbázisban megnézték, melyik településen, melyik orvos írta fel a legtöbb Oxycontin-rivális gyógyszert, mint a Percocetet vagy a Vicodint. Ha ilyen orvost találtak, hozzá rögtön kiküldtek egy területi képviselőt, hogy meggyőzze az Oxycontin hatékonyságáról.

Egy kutatás szerint 2015-ben az amerikai orvosok közel fele kapott és elfogadott különböző ajándékokat a gyógyszercégek képviselőitől. Az ajándékok majdnem 90 százaléka ingyen étel és ital volt.

Szívélyes vacsorameghívásoktól és ingyen tollaktól persze még nem tör ki opioidválság, ám a gyógyszervállalatok marketinges gyakorlata rámutat, hogy pszichológiai eszközök segítségével az orvosok vényíró tolla is jobban fog. A viszonosság igényére alapozzák a szociálpszichológusok és marketinges szakemberek a „repi ajándékok” működési mechanizmusát, vagyis: az ajándékot elfogadók nagy eséllyel érzik úgy, hogy viszonozni kell a kedvességet, jelen esetben úgy, hogy az adott gyógyszercég fájdalomcsillapítóit írja fel a betegnek.

gettyimages-1021405584-1024x690.jpg

Clarksburg Nyugat Virginia Fotó: Spencer Platt/Getty Images

És az már nagyon nem mindegy, az orvos mennyit és hány napra, hétre ír fel a páciensnek addiktív fájdalomcsillapítóból. Az opioid alapú fájdalomcsillapítók 5 napos használata – tehát nem hetekről vagy hónapokról van szó – is növelheti annak a kockázatát, hogy a beteg rácsúszik a pirulákra. Vagy amikor az orvos három helyett kilenc napnyi adagot ír fel, növeli annak a veszélyét, hogy a fájdalomtól megszabadulni kívánó páciense opioidfüggővé válik.

A legnagyobb hiba
A Purdue Pharma 1998-ban egy promóciós videóban mutatta be, hogy a krónikus fájdalommal élőknek jelentős életminőségváltozást hoz az Oxycontin használata. A 15 ezer orvosnak szétküldött videóban betegek bizonygatták, hogy a fájdalomcsillapító visszaadta az életüket. A cég szlogenje is ez volt:

„Visszakaptam az életemet”.

Ebben a videóban hangzik el egy orvos szájából az a mondat is, hogy az Oxycontinnak nincsen komoly mellékhatása, és a szert használók kevesebb, mint egy százaléka lesz függő. Mind a két súlyos állítást évekkel később minden jelentősebb tudományos kutatás megcáfolta.

Hogy mennyire tisztában voltak a veszélyekkel, jól mutatja egy Michael Friedman, a Purdue Pharma főmarketingese és a gyárat alapító család egy tagja, Richard Sackler között lezajlott levelezés. Friedman azt írta Sacklernek, hogy „Pontosan tudjuk, hogy sok orvos azt hiszi, hogy az oxikodon gyengébb, mint a morfium. Nem tervezek ezen változtatni”, mire Sackler azt válaszolta: „Egyetértek”.

Mint minden gyógyszert, így az Oxycontint is az USA Élelmiszerbiztonsági és Gyógyszerészeti Hivatala engedélyezte 1996-ban. Először a 40 mg-os tablettát, később pedig a nagyobb, 80, majd 160 mg-osat. Az FDA akkori vezetője később úgy írta le az opioidkrízist, mint „egy járványt, amit nem láttunk előre”, és beismerte, hogy az Oxycontin engedélyezése

„a modern orvostudomány egyik legnagyobb hibája volt”.

„A hivatal, a gyógyszercégek és az orvosok is felelősek. Nem láttuk, hogy mikre képesek valójában ezek a fájdalomcsillapító szerek” – ismerte el húsz évvel később David Kessler, aki 1997-ben otthagyta az FDA-t. Szerinte ha a hivatal a kilencvenes években jól végezte volna a munkáját, akkor a Purdue-nak és a többi nagy gyógyszergyártó cégnek a palliatív ellátásra (tehát a rendkívül súlyos, például a daganatos betegségek fájdalomcsillapítására) adott volna csak engedélyt. Így a Purdue nem tudta volna a háziorvosok körében promotálni az Oxycontint.

Ezen az ábrán az látható, hogy hogyan alakult az opioidtartalmú gyógyszerekre kiváltott receptek száma az USA egészét tekintve. A hasábok az összes ilyen recept darabszámát jelzik évenkénti bontásban, a piros vonal pedig a 100 főre vetített arányt.

Hatékony fájdalomkampány
2007-ben a Purdue Pharmát 634 millió dollár büntetés kifizetésére kötelezték, mert valótlanul állította, hogy az Oxycontin kevésbé okoz függőséget, mint más opioidok. 2010-ben aztán megváltoztatták a gyógyszer összetételét is, aminek következtében, ha valaki megpróbálta széttörni a kapszulát, nem por lett belőle, hanem az injekciózáshoz használhatatlan, gumiszerű anyag. Szigorúbbá váltak az opioidtartalmú gyógyszerek felírásának szabályai is, de a baj nem szűnt meg, csak átalakult. Elkezdődött az opioidkrízis második hulláma.

Az előzmények néhány évvel korábbra vezethetők vissza. 1999-ben a hatékony „fájdalomkampánynak” köszönhetően az opioidtartalmú gyógyszerrel kezelt betegek 86 százaléka nem daganatos betegségből származó fájdalom csillapításához használta azt. Sőt, egyre több embernél minősült át az Oxycontin kábítószerré: porrá törték és felszippantották, vagy injekciós tűvel beadták maguknak.

A gyógyszerkábulat nem csak átmeneti boldogságot nyújtott a munkájukat vesztett, vagy krónikus fájdalommal és depresszióval küzdő embereknek, de az illegális gyógyszerkereskedelem sokuk számára a megélhetés egyetlen módját jelentette. Egy nyugat-virginiai helyi orvos úgy számolt, hogy ha valaki szerzett néhány csomag 80 mg-os Oxycontint, és a tablettákat milligrammonként egy dollárért árulta, egy hónapra elegendő pénzt tudott keresni. Aki pedig nem tudott gyógyszert szerezni, annak is volt esélye folytatni a dílerkedést, mégpedig heroinnal.

A jogi egyetemet végzett Ashlyn Keikilani Kessler 2008-ban adott életet kisfiának, a szülés után fellépő, a kismamáknál gyakori mellgyulladásra pedig Lortabot írtak fel neki. Kesslernek derékfájdalmai is voltak, miután a baba a harmadik trimeszter alatt végig nyomta a gerincét, ezért miután elfogyott a Lortab, Oxycontinra váltott az orvosa. Ashlyn elmondása szerint a szülést követő hat héten belül függő lett.

gettyimages-1021414644-1024x684.jpg

Fotó: Spencer Platt/Getty Images
Amikor az orvosa elköltözött, az utóda pedig nem volt hajlandó Oxycontint felírni, a fiatal nő a fekete piacon szerezte be a gyógyszert, majd miután megváltoztatták az Oxy receptjét, Roxicodone-ra váltott. Hamarosan azonban rájött, hogy a heroin olcsóbb és könnyebb is hozzájutni. Mire fia elkezdett beszélni, Ashlyn nem csak fogyasztotta, de terjesztette is a heroint. Miután a rendőrség elkapta, hét és fél év börtönbüntetést kapott.

Kessler esete nem egyedi: a 2010-es évek környékén hirtelen megnövekedett a herointúladagolásban elhunytak száma, ugyanis a függők sokkal könnyebben hozzájutottak a kábítószerhez, mint a gyógyszerekhez. A heroinhasználat elterjedésének más káros következményei is lettek: egyre több HIV/AIDS-es, valamint hepatitisz B és C fertőzött beteget regisztráltak.

Az alábbi térképen azt ábrázoltuk államokra lebontva, hogy 100 emberenként hány darab olyan receptet állítottak ki, amelyeket opioidtartalmú gyógyszerre váltottak ki. Minél sötétebb a szín, annál többet.

Amikor már a heroin is túl gyenge
A krízis következő, máig tartó, harmadik hullámának elindulásához már csak három évre volt szükség: 2013 óta a fentanil áll az opioidproblémák középpontjában. Amint arról egy korábbi cikkünkben már beszámoltunk, a fentanilt a hatvanas években végső stádiumban lévő rákbetegeknek, és a kilencvenes kezdték el igazán nagy mennyiségben kábítószerként használni.

A fentanil a legerősebb opioid az orvoslásban. A kábító fájdalomcsillapítót altatás előtt, rendkívül kis mennyiségben használják ahhoz, hogy leszedálják, bebóbídítsák a beteget, hogy aztán megkaphassa a tényleges altatószert. Magyarországon – szigorúan vényköteles formában – fentanil tapaszt is lehet kapni, ami például a daganatos betegek fájdalomcsillapítására szolgál. De fentanil injekciót kaphatnak a kábítószerfüggők is az elvonási tüneteikre, pedig a fentanil a morfiumnál százszor, a heroinnál pedig ötvenszer is erősebb lehet.

Csak 2016-ban 20 ezren haltak meg fentanilhasználat következtében az USA-ban, főként Kínából becsempészett szállítmányoktól.

gettyimages-936530692-1024x683.jpg

Egy adag heroin és egy adag fentanil mennyiségének összehasonlítása Fotó: Chip Somodevilla/Getty Images
A fentanillal nemcsak az a baj, hogy nagyon erős, hanem az is, hogy a dílerek sokszor keverik más szerekkel, például heroinnal. Ez azért különösen veszélyes, mert ha egy függő túladagolja magát, ha időben érkezik a mentő, van esély megmenteni. Ez azonban csak akkor működik, ha a mentők tudják, hogy milyen szer hatását kell ellensúlyozniuk.

A fentanilkrízisen Donald Trump amerikai elnök szerint segíthet az általa szorgalmazott fal felhúzása az amerikai-mexikói határon – ennek a valóságtartalma azonban kétséges. Jól példázza ezt az a január elején lezajlott akció, amelynek során 115 kiló fentanilt foglaltak le egy hivatalos határátkelőnél Arizona államban. Mivel a szakemberek szerint egy átlagos ember már 2 milligram fentanillal túl tudja adagolni magát, ekkora mennyiség 60-70 millió ember megölésére elegendő.

És ott van még a carfentanil nevű változata is, amely a „sima” fentanilnál is százszor erősebb. Mindössze 0,25 milligramm is halálos lehet belőle, és extrém gyors túladagolás vezethet. Annyira durva anyag, hogy a dark weben működő drogkereskedők önként kezdték el betiltani a szert, mert az túl veszélyes.

A fal haszontalanságára erősített rá a New Yorker cikke is, amely két bírósági üggyel kapcsolatban írt arról, hogy szakértők szerint nem az illegális bevándorlóknál kell keresni a drogszállítmányt, hanem a határon legálisan átkelő teherautókban és kocsikban, illetve a Kínából az amerikai kikötőkbe érkező hajókon. Ezért a kétséges hatékonyságú falra szánt dollármilliárdokat inkább ezekre a helyekre kellene átcsatornázni.

Megállíthatatlanul pusztít a heroinnál százszor halálosabb kábítószer

Drogfüggővé tettek egy nemzetet, majd a dílerek karmai közé lökték.
Széles színskála
Az Egyesült Államokban, illetve Kanadában más a helyzet, ott hosszú évek óta tartó probléma, hogy fájdalomtünetekre könnyen írnak fel magas addikciós potenciállal rendelkező gyógyszereket az orvosok, így ezen szerek hozzáférhetősége jelentős mértékben megnőtt. A hazai gyakorlatban ez kevésbé jellemző – mondta megkeresésünkre Kapitány-Fövény Máté klinikai szakpszichológus, aki hozzáteszi: a nemzetközi színtéren is az okozza az elsődleges problémát, hogy a páciensek visszaélésszerűen használják a receptre írt gyógyszereket, nem feltétlenül az, hogy az orvosok túlzottan magas dózisban írnák fel például az opiátokat.

Az opiátkrízis rendkívül széles színskálát fed le a társadalmi palettán, lévén, hogy korábbi opiátfüggőket éppúgy érinti, mint például a kanadai hockey-mamákat (értsd: középosztálybeli háziasszonyok, akiknek valamelyik gyermeke jégkorongozni jár). Ez utóbbi populációban túlnyomórészt fájdalomtünetekkel kísért depresszió állt a felírások és később a túlhasználat hátterében – magyarázza a szakértő.

A visszaélésszerű gyógyszerhasználat trendje hazánkat is érinti. Kapitány-Fövény Máté a 2015-ös ESPAD (European School Survey Project on Alcohol and Other Drugs) vizsgálat eredményeit idézve kiemeli, a magyar fiatalok 7 százaléka használt már életében fájdalomcsillapító gyógyszert hangulatjavító célzattal (tehát az előírtnak nem megfelelő módon). Szintén elgondolkodtató ténynek tartja klinikai szakpszichológus, hogy az éves mérgezések tekintetében a gyógyszer intoxikációk minden évben kimagasló gyakoriságot mutatnak itthon:

Mondhatjuk tehát, hogy az érem világos oldala az a szerencsés helyzet, hogy idehaza még nem beszélhetünk opiátkrízisről, az érem sötét oldalát azonban kétségkívül az a jelenség képviseli, hogy a magyar társadalom jelentős mértékben túlszedi példának okáért a benzodiazepineket (nyugtató-, altató-, szorongásoldó szereket).

gettyimages-1090645444-1024x683.jpg

Opioidkrízis miatt családtagjaikat elvesztő tüntetők egy bostoni bíróság előtt Fotó: Suzanne Kreiter/The Boston Globe / Getty Images

Magyarországon az alkohol a keménydrog
Az opiáthasználók, illetve a klinikumban megjelenő opiátfüggők jellemzően heroint, mákteát vagy éppen tramadolt, valamint újabban designer drogokat, azon belül is főként szintetikus katinon-származékokat (ilyen drog a Katiként elhíresült mefedron is) használtak. A heroin tisztasága, elérhetősége az elmúlt évtizedben drasztikusan csökkent. A Kábítószer és a Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontja (EMCDDA) információi szerint ennek oka többek között az, hogy az egyik elsődleges exportőr, Afganisztán mákültetvényeit több áradás és növényi fertőzés is jelentős mértékben károsította, így jóval kisebb arányban tudtak heroint és egyéb opiátokat Európa felé küldeni – magyarázza Kapitány-Fövény Máté. Mint mondja:

Ebben az időszakban nőtt meg a designerdrogok népszerűsége, és szintén ebben az időszakban figyelhettük meg az úgynevezett szerváltás jelenségét, amikor az intravénás használók egyszerűen lecserélték a rossz minőségű opiátokat intenzív droghatású szintetikus katinonokra.

A 2015-ös OLAAP (Országos Lakossági Adatfelvétel az Addiktológiai Problémákról) eredményei alapján látszik, hogy a felnőtt lakosság heroin- és egyéb opiáthasználatának úgynevezett életprevalenciája (vagyis az élethossz alatt történt-e használat) mindössze 0,7-0,7 százalék. Ennél valamivel magasabbnak bizonyult az új stimulánsok fogyasztási gyakorisága, 2,1 százalékos életprevalenciával, és még magasabb a nyugtató-altató típusú gyógyszerek (jellemzően benzodiazepinek) rendelvény nélküli, visszaélésszerű fogyasztása.

Hazánkban a legelterjedtebb keménydrog az alkohol – értékeli a magyarországi helyzetet Kapitány-Fövény Máté, aki szerint az alkoholprobléma dominanciája magyarázattal szolgálhat arra is, hogy nálunk miért nem jelent meg olyan tendenciaszinten a fájdalomcsillapító-/opioidkrízis:

Egész egyszerűen kisebb rá a kereslet, hiszen van más szer (az alkohol), ami hasonlóképpen szedál, bódít, euforizál, és így tovább.

D. Kovács Ildikó Benke Ágnes
Növekszik a fiatal alkoholista nők száma Magyarországon.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,741
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére