Ha a melegek a heteroszexuálisokkal egyenlő jogokat kapnak, akkor nem melegből lesz több, hanem boldog emberből

Szerzőnk szerint nemhogy nem pedofilellenes, de még csak nem is kizárólag melegellenes a kedden a Parlament által elfogadott törvény. Publicisztikájában arra próbál rávilágítani, hogy miért tartja emberellenesnek az új szabályozást, és hogy miért érint ez többeket, mint a szexuális kisebbségek csoportjait.

Egy történetet mesélnék el úgy 15 évvel ezelőttről. Egy kedves ismerősöm épp hazatért Torontóból, ahol egy melegfelvonuláson kapott apróságot mutatott meg nekem. Mivel abban az évben (is) itthon komolyabb atrocitások mellett zajlott a budapesti Pride-felvonulás, megkérdeztem, vajon Kanadában hogyan állnak ehhez az ellenzők. Mint kiderült Torontóban egy keresztény közösség éppen közös imát szervezett a mássággal élők lelki üdvéért, ahova mindenkit vártak egy közeli templomba. Bár sem vallásos nem vagyok, sem nem gondolom, hogy bármilyen módon jogunk vagy feladatunk lenne megváltoztatni emberek szexuális irányultságát, de ez a megoldás, bevallom, meglehetősen tetszett. Az illetőknek volt egy hitük és meggyőződésük, amit saját körükben gyakoroltak is. Mikor (egyébként sokáig ott élő) ismerősömet megkérdeztem, hogy oké, mindez szép, de balhé nem volt-e a felvonuláson, teljesen értetlenül nézett rám: „Minek mentek volna oda, ha egyszer nem értenek egyet velük?!” Hát, igen, ez arrafelé ennyire egyértelmű volt.

Amit tegnap a Parlamentben elfogadtak a honatyák és -anyák, azt hívják pedofiltörvénynek, ami hiba. Mostanra már nyilvánvalóan látszik, hogy egy szexuális bűnöző csoportot csak álcaként használtak ahhoz, hogy egy Európában példátlanul embertelen, a társadalmat megosztó (ám a párbeszédre nem törekvő), egy egész csoportot ab ovo megbélyegző törvényt hozzanak. Adná magát, hogy „melegtörvénynek” vagy – nem kerülgetve a forró kását – homofób törvénynek nevezzük.

De én itt sem állnék meg: a kedden az Országgyűlés többsége által elfogadott törvény egyszerűen emberellenes.
Mikor egy kommentszekcióban kifejtettem a véleményem a törvényről, egy vicceskedő ellenoldali röhögős emojik mellett megjegyezte, hogy: „Érintett vagy a témában, mi?” Gondolkodás nélkül vágtam rá, hogy: igen. Harmincas éveiben járó, heteroszexuális párkapcsolatban élő férfiként naná, hogy érintett vagyok abban, ha hozzám rengeteg dologban hasonló honfitársaimat egy születéskor eldőlő adottságuk miatt nemhogy másodrendű, de kifejezetten nem kívánatos állampolgárnak tartanak. Érintettebb már nem is lehetnék. Rendkívül ostoba az, aki nem veszi észre, hogy ő is érintett. Mindannyian azok vagyunk, még ha sokan most legyintve azt is gondolják, hogy „Hja, már megint hisztiznek a buzik!” Ilyesmi esetekben nagyon óvatosan kell fogalmazni, de szeretném, ha egy pillanatra belegondolnánk azokba az időkbe,

amikor utoljára kellett honfitársainknak így vagy úgy bűnhődniük azért, amilyennek születtek. Hol vagyonelkobzással, hol megkülönböztető jelzéssel – hol pedig 18-as karikával és 22 óra utánra száműzve.
Az elmúlt napokban sokan belementek abba a kérdésbe, hogy ezt most vajon miért kellett. Érdekes megoldások születtek, valószínűleg van bennük igazság. Jó ez a törvény a koronavírus utáni részben talán megtépázott renomé visszaállítására azzal, hogy egyben tartja a tábort egy új ellenségkép kialakításával. És valószínűleg az sem elvetendő ötlet, hogy igyekeztek olyan törvényt alkotni, amivel potenciálisan szétszabdalhatják a számukra oly kellemetlen (és oly sokszor gúnyolt) „nagy politikai összefogást” is. Ez mind meglehet, de ha hátrébb lépünk, ezek a napi politikai kérdések csak apró és jelentéktelen kis foltocskák az egyébként összképében is ocsmány (az elmúlt 30 év egyik legocsmányabb) törvénykiegészítésén.

Mit állít egy egyszeri homofób a melegekről? (Most ne jöjjünk azzal, hogy nem azok: akikről itt és most beszélek, azok bizony vastagon homofóbok, bárhogy igyekeznek kozmetikázni magunkat, akárhogy lobogtatják a Freddie Mercury-lemezüket vagy takaróznak azzal, hogy Oli úr volt a kedvenc Szomszédok-szereplőjük). „A melegekkel semmi baj nem lenne, ha nem nyomulnának ennyire”. Azaz, ha csendben, meghúzódva gyakorolnák teljesen alapvető emberi jogukat a szeretetre. Ismerős? Néhány éve Orbán Viktor is „megdicsérte” azokat a homoszexuálisokat, akik „tudnak viselkedni”, akik nem „provokálnak”. „Akkor most mi vagyunk a jó buzik?” - tette fel a legendás és zseniálisan találó kérdést a Kossuth-díjas Kulka János. Aki hamarosan ilyeneket lehet, hogy csak 22 óra után tehet fel. Egyáltalán: szerepelhet ő még a tévében 18-as karika nélkül? Énekelve például a több értelmezés szerint a másság himnuszaként is felfogható Hallelujah című Leonard Cohen-dalt? Kínzó kérdés, és sokkal komolyabb jelentőségű, mint sokan gondolják.

Szóval homofóbék szerint a melegek állítólag túlságosan nyomulnak, és mit ad isten: ott az utalás a törvényben! Nem tehetik be a lábukat az iskolákba olyan szervezetek, akik akár csak utalás szintjén is beszélnének arról, hogy létezhetnek a többségtől eltérő szexuális irányultságú egyének. Nem „nyomulhatnak” be a gyerekek életébe olyan szakértők(!) sem, akik adott esetben egy fiatalnak tudnának segíteni azzal, hogy megmutatnák: „nem vagy egyedül, amit érzel, teljesen normális, segítünk abban, hogy ezzel együtt tudj élni”. Ehelyett a törvénykiegészítés az amúgy is zaklatott és zavart tinédzsernek kimondja: „amit érzel és amivel vívódsz magadban, az bűn. Te egy két lábon járó tizennyolcas karika vagy, sötétedésig itt látni sem akarunk”.

Ha eddig is voltak tizenévesek, akik nem bírva az érzéseikkel és a környezetük által rájuk nehezedő nyomással, inkább a halált választották a szenvedések helyett, mi várható akkor, ha az állam, amiben élnek, deklaráltan is kirekeszti őket a társadalomból?
Nem kell szeretni vagy pártolni a melegeket ahhoz, hogy felismerjük, amit fentebb említettem: az új szabályok nem melegellenesek, hanem emberellenesek.

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy Magyarország Országgyűlésének választott képviselői közül több mint másfél százan (igen, a "szent leváltó összefogás" tagjai is) minden idők legprimitívebb, legalpáribb és legaljasabb melegellenes tételére húzták fel javaslatukat: a pedofilok és a homoszexuálisok összemosására. Egy percig se gondoljuk, hogy a képviselők ne tudnák, hogy a kettőnek semmi köze egymáshoz. (Na jó, legyünk megengedőek: az elmúlt évek politikusi nyilatkozataiból kiindulva talán mégis lehet, hogy néhányan valóban megrekedtek ezen a szinten.) Ez az összemosás semmi más, mint a legalantasabb érzelmekkel való tudatos játék. Egy olyan veszélyes és kegyetlen játék, amit általában a legvaskosabb diktatúrákban "játszanak" – és most, a 21. század harmadik évtizedében az Európai Unió egyik tagállamában is.
Civil szervezetek kezdeményezésére több ezren tiltakoztak hétfőn a Parlamentnél a homofób törvénykiegészítés ellen.
”[...] tilos tizennyolc éven aluliak számára […] olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely […] a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.” Minden bizonnyal a szöveg megalkotói is érezték, hogy a szexuális másság bemutatásával senkinek nem a népszerűsítés a célja, hanem a megismertetés, az elfogadás erősítése. Úgyhogy akkurátusan, egyszersmind a leggonoszabb módon kiegészítették azzal, hogy a fiatalok soha ne is láthassanak ilyet. Mert nem szabad - sem látni, sem ilyennek lenni. Ezután viszont semmi túlzás nincs abban, amit sz RTL Magyarország üzent.

A Harry Potter- és a Bridget Jones-filmek is tiltólistára kerülhetnek az RTL szerint, ha elfogadják a módosított pedofiltörvényt

A televíziós csatorna szerint a múlt héten beterjesztett törvénytervezet súlyosan sérti a szólásszabadságot, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai uniós egyezmény diszkrimináció tilalmáról szóló rendelkezéseit is.

Persze a rendelkezés nem fogalmaz ennél részletesebben (az efféle szövegek sosem teszik), így a szabály gumi volta miatt ki-ki kedvére büntetheti az iskolai tanárt, aki mondjuk Oscar Wilde Dorian Gray arcképe című, homoerotikus vonallal fűszerezett művét mutatja be. Vagy akár meg akarja ismertetni Márai Sándor rendkívül fontos, Egy polgár vallomásai című művének teljes szövegét, olyan mondatokkal, mint például: „A legtöbb ember néha homoszexuális, néha nem az”.

Kérdezhetném, hogy ennek az őrületnek vajon hol van a vége, de az igazság az, hogy azt sem nagyon látjuk, hol kezdődik.
Egyáltalán beszélhetünk-e a fiataloknak Csajkovszkijról, az említett Wilde-ról, Verlaine-ről és Rimbaud-ról (nem beszélve kettejük viharos kapcsolatáról), Pilinszky Jánosról? És amíg pont nem kerül az irodalomtörténeti vita végére, énekelhetjük, taníthatjuk-e a jó eséllyel homoszexuális Kölcsey Ferenc Himnusz című művét?

Én nem vagyok meleg - de erről nem tehetek. Sokan mások azok – és épp annyira nem tehetnek róla, mint én az ellenkezőjéről.
Nem akarnak plusz jogokat, de ahhoz ragaszkodnának, hogy annyi illesse meg őket, mint engem. Miért gondolunk vajon sokszor a jogra úgy, mint egy véges dologra? Amiből ha rajtam kívül részesül valaki, akkor az én érdekeim sérülnek? Ha Zsolt és Judit összeházasodnának, ezt akkor is gond nélkül megtehetik, ha János és Zoltán is részesülhetnek ebből az alapvető jogból. Ha Zsófia és Adrienn egy párként örökbe fogadhatnak egy gyereket, miért gondoljuk azt, hogy ez sérti Gábor és Szilvia családalapításának jogait? Márpedig aki a családok védelmében korlátozná a melegek jogait a fenti dolgokban, az ezt gondolja. És vajon az a gondolat honnan jön, hogy ha valaki szembesül azzal, hogy léteznek melegek, maga is azzá akar válni? Annyi mindent látunk felnőtt korunkig a filmekben, klipekben, Híradóban vagy akár csak a mindennapokban, és a töredékét sem akarjuk magunk megélni.

Meggyőződésem, hogy ha a melegek a heteroszexuálisokkal egyenlő jogokat kapnak házasságra, családalapításra, bujkálásmentes életre, akkor nem melegből lesz több, hanem boldog emberből.
Amikor fiatal fiúként majd felnőtt férfiként a páromról kérdeztek, sosem kellett köhécselve elmismásolnom a kérdést. Amikor a munkahelyemen jelezték, hogy egy összejövetelre elhozhatom az élettársam is, sosem kellett kimentenem magam (vagy őt), esetleg hosszan tépelődnöm, hogy jó ötlet-e felvállalnom mások előtt. Az utcán bármikor megfoghattam szerelmem kezét, a parkban bármikor megcsókolhattam – anélkül, hogy emiatt atrocitás vagy megvetés lett volna a jutalmunk. Ez az a dolog, amit egyáltalán nem irigylek el meleg honfitársaimtól, hovatovább boldoggá tenne, ha ezt mindenki szabadon megélhetné.

Nem tudom megérteni, hogy másoknak miért fáj ez ennyire. Azt pedig végképp nem tudom – mert nem lehet, sőt nem szabad – elfogadni, hogy az eddig is csak nyomokban meglévő, törékeny egyenlőséget egy ország vezetése deklaráltan elvegye a körülöttünk elő emberek egy részétől.

Ne a melegek miatt álljunk ki a súlyosan homofób és emberellenes törvény ellen – hanem magunk, mindannyiunk miatt.

meleg-par_pixa-resized-970.jp2.jpg
 
Pedig ez a leggyakoribb lereagálás.
Olyannyira hogy pszichológia is foglalkozik vele
Hogy a szülő egy része saját meg nem valósult álmait akarta volna megvalósítani.
És kudarcként élte meg.
És Setninek van igaza mikor az alábbit válaszolta szárnyalásodra:
Ha neked ez a mondat szárnyalás - Milyen kudarcról beszélsz? Még ha betegen is születik egy gyerek, ő sem kudarc a szüleinek! -
mert erre volt a válasz az ühüm, akkor max. sajnálni tudlak!

Egyébként egy apró kérdéske, te nem vagy kudarc?
Csodálatos érzés azt tudni, hogy itt mindenki egészséges, hiba nélküli, és elégedett boldog ember!
 
Megy a vita...
Orbán azt írta: valótlan állításokra épül az Európai Bizottság elnökének állítása. Azzal érvelt, hogy mivel a felnőttek szexuális orientációhoz való jogát nem érinti a törvény, az nem is lehet diszkriminatív.
 
Megy a vita...
Orbán azt írta: valótlan állításokra épül az Európai Bizottság elnökének állítása. Azzal érvelt, hogy mivel a felnőttek szexuális orientációhoz való jogát nem érinti a törvény, az nem is lehet diszkriminatív.
Hát az biztos Orbán tud érvelni.
Lyukat beszél ha hagyják a hasába, bárkinek.
Kommunikációban sok erős neveltje van
Ha még médiát is csinált hozzá.
Sok ember hisz neki.(10 év és mégis)
született lókupec
 
Az én fiam nem volt lázadó kamasz, mégis nagy hatással voltak rá a haverok, a barátok. Érződött a változás: 15-16 évesen már nem illik "anya szoknyáján ülni".(Szerencsére nem lépett át elfogadható határokat.)
Ennek ellenére sok minden megbeszélésére volt még igénye, de egyre inkább "kispadra" kerültünk.
Egyszer megkérdezte, mit szólnék, ha fülbevalót hordana. Próbáltam mismásolni, ez olyan feminin kisfiam, minek, stb. Válasz: igen ezt vártam, a te korosztályod így áll ehhez.
Meg is jelent pár nap múlva egy fél fülbevalóval, ráadásul köves volt. Honnan van? - kérdeztem. A barátjától kapta - volt a válasz.
Anyám, gondoltam, már csak ez hiányzott!
De nem szóltam, mert ez az ő élete. Azt is tudtam, ha bárki bántaná miatta, velem is szembetalálja magát, mert ez csak az ő döntése lehet.
Egész életében segítettem megvalósítani önmagát, most sem tehetek mást.
Aztán fél év/egy év múlva egyszer csak eltűnt a füléből, s manapság az egyik legjobb édesapa, akit valaha láttam :)

Na, most egy 13-17 évesnek nem hagyni, hogy beszéljen a problémáiról, akár a szexuális gondjairól, a gyerek ellen való vétek.
Csak úgy beszélni, ahogyan nekünk megfelel - az a másik vétek.

S mit is kellene a pedagógus kollégáknak mondani? Te, Gyurika még csak 17 éves vagy, húzz el balra, de te Zsuzsó, te évvesztes vagy, elmúltál 18, tehát veled már beszélhetünk a szexualitásról?
Vagy aszerint osztályozzuk a gyerekeket órán, hogy a szülő enged-e az eltérő nemi fejlődésről beszélni vagy nem?

Erről is engedélyeket fogunk aláíratni, mint a fénykép, videó ügyében?
S mondjuk biológia órán, amikor pl. beszélünk a hermafrodita fogalmáról (genetikai/kromoszóma témakör), akkor küldjük ki azt, akinek nem engedélyezték a szülei a témát, mert csak ők beszélhetnek róla?

S arról még nem hallott Orbán, hogy, amit tiltanak egy kamasznak, arra vágyik a leginkább?
Majd a netről beszerzi azokat az ismereteket, amiről lehet, eddig sem a szüleit kérdezte meg.
Az jó lesz?
 
Az, hogy lyukat beszél valaki hasába, az nem érvelés!!!
akkor ismered a másikat? kibeszéli a hasából a gyereket.
A lókupeciséggel együtt csak érted.
Azt mondod nem érvelés.
Mondod, mert azt képzeled, az érvelés az tisztán logikai.
de a lókupeccel együtt már érted!
Mi az: hamis és érzelmekre is együttesen ható meggyőzés aminek lényege hogy elsózd a lovaz mi nem is ér annyit mint aminek bemutattad
Érvelés érzelmi és tárgyi alapon és meggyőzés csalással együtt!!
Csalás
 
15 évvel ezelőttről. Egy kedves ismerősöm épp hazatért Torontóból, ahol egy melegfelvonuláson kapott apróságot mutatott meg nekem. Mivel abban az évben (is) itthon komolyabb atrocitások mellett zajlott a budapesti Pride-felvonulás, megkérdeztem, vajon Kanadában hogyan állnak ehhez az ellenzők. Mint kiderült Torontóban egy keresztény közösség éppen közös imát szervezett a mássággal élők lelki üdvéért, ahova mindenkit vártak egy közeli templomba. Bár sem vallásos nem vagyok, sem nem gondolom, hogy bármilyen módon jogunk vagy feladatunk lenne megváltoztatni emberek szexuális irányultságát, de ez a megoldás, bevallom, meglehetősen tetszett. Az illetőknek volt egy hitük és meggyőződésük, amit saját körükben gyakoroltak is. Mikor (egyébként sokáig ott élő) ismerősömet megkérdeztem, hogy oké, mindez szép, de balhé nem volt-e a felvonuláson, teljesen értetlenül nézett rám: „Minek mentek volna oda, ha egyszer nem értenek egyet velük?!” Hát, igen, ez arrafelé ennyire egyértelmű volt.

A helyzet csak annyit változott, hogy most már az ilyen keresztény közösségeket gyűlöletbeszéddel vádolják meg ezért.
 
Ez egy álszent cirkusz. Semmi köze a melegek jogaihoz ami most Magyarországon megy. Olyanok állnak ki a meleg mozgalom mellett az interneten óbégatva, akinek közük nincs az egészhez, és az életben nem védenének meg pl a munkahelyükön egyetlen transzneműt, vagy homoszexuálist. Álszentség az egész, és a kormány elleni tiltakozás ezzel a béna kinyalom a szivárványt a facebook profilomra móddal. Nekem gyomrom kifordul tőle. Eleve nem értem a problémát? Gatyát hordani kötelező. Akkor vajon miért foglalkozik mindenki azzal, kinek mi van benne és hova teszi? Engem pl egyáltalán nem érdekel. Viszont irritál, hogy napi szinten az arcomba nyomják a kötelező meleg, meg etnikum és fogyatékkal élő kört. Ma már egy film nem attól, hogy jó, hogy milyen a sztori, vagy milyen a színészi alakítás stb, hanem attól, hány fogyatékkal élő, kisebbségi, meg meleg szerepel benne. Nekem ebből elegem van. Felvonulni sem értem minek kell? Csak a homofóbokat irritálja és nem tesz jót az ügynek. Akár kibe lennék szerelmes, eszembe nem jutna felvonulni emiatt és mutogatni magam. A gyerekekkel kell beszélni a témáról ez nem vitás, de ne legyen már érdem, hogy valaki a saját neméhez vonzódik. Hiszen az sem az, ha a másik nemhez. Ami a legszomorúbb, hogy divat melegnek lenni. A menő filmekbe sorozatokba beleteszik a meleg párokat, celebeket és a fiatal közönség utánozza őket. Napi szinten látom a problémát. És ez olyan korosztály problémája akik tizenévesek, vagy a huszes éveik elején járnak. Túltengnek bennük a hormonok és minden nap mást éreznek. Szerintem nem nyerő még ezzel is megkavarni őket vonzó példát állítva nekik. Félreértés ne essék, semmi gondom azzal aki a saját neméhez vonzódik, csak legyen már mindenki azzal akivel akar cirkusz meg műsor nélkül. Azt meg el kell fogadni, hogy pár évtizeddel ezelőtt még börtönbe zárták aki meleg volt. Az a korosztály nem tud ekkora váltást tolerálni. És ezt is tiszteletben kéne tartani, nem az arcukba tolni az egymással enyelgő meleg párokat, és azt várni Mariska nénitől, hogy legyen Peace.
 
Azt is tiszteletben kéne tartani, nem az arcukba tolni az egymással enyelgő hetero párokat! Az is irritáló, közlekedési eszközökön parkban, utcán és egyéb nyilvános helyeken azt is tilthatnák!
Ha az egyik nem viheti ki, ne vigye ki a másik sem!
 
Na, most egy 13-17 évesnek nem hagyni, hogy beszéljen a problémáiról, akár a szexuális gondjairól, a gyerek ellen való vétek.
Csak úgy beszélni, ahogyan nekünk megfelel - az a másik vétek.
...aha... kellemetlen, ha valaki a saját gyerekét a maga felfogásában kívánná felnevelni, az kétségtelen... valahogy... nem elég vonalas, meg minden...igazis, nem hagyni beszélni a problémáiról - ha valaki ezt az egész törvényt meg gondolkodásmódot ÍGY értelmezi, azt tényleg nem nagyon hasznos gyerekkel beszélgettetni...
S mit is kellene a pedagógus kollégáknak mondani? Te, Gyurika még csak 17 éves vagy, húzz el balra, de te Zsuzsó, te évvesztes vagy, elmúltál 18, tehát veled már beszélhetünk a szexualitásról?
Vagy aszerint osztályozzuk a gyerekeket órán, hogy a szülő enged-e az eltérő nemi fejlődésről beszélni vagy nem?
Óriási szerencsére a pedagógusok NEM így gondolkodnak - sem erről, sem az egészről. Még mielött - rettenet mennyiséget ismerek napi szinten, nem kell überelni...
S mondjuk biológia órán, amikor pl. beszélünk a hermafrodita fogalmáról (genetikai/kromoszóma témakör), akkor küldjük ki azt, akinek nem engedélyezték a szülei a témát, mert csak ők beszélhetnek róla?
Hát, ez a kicsavart előkotort érvecske sem megy a gyakorlatban... viszont remekül mutat érvként
S arról még nem hallott Orbán, hogy, amit tiltanak egy kamasznak, arra vágyik a leginkább?
Majd a netről beszerzi azokat az ismereteket, amiről lehet, eddig sem a szüleit kérdezte meg.
Az jó lesz?
Eddig nem szerezte uge? Eddig a bölcs pedagógusok bölcsen felvilá... hagyjuk már a bolond dolgokat, kérem. Ellenben teljes erővel folyik a minden rétegben, szinten és eszközzel történő Nagy Felvilágosító Eszme beerőltetése a gyerekek közé. Nem kell cáfolgatni, számtalan napi példa van rá. Mindenki megoldotta magának a dolgot eddig is. Meg fogja ezután is - de nem kell hozzá a rendkívül felvilágosult szabad szellő és a zászlóvivő lelkes asszisztencia. Nem mellesleg a gyerek hatévesen jobban kezeli a Netet, mint a szülei, régesrég ahhoz fér hozzá, amihez nem restell. Nem kell még útmutató és kalauz is nekik mindehhez. Pont erről szól az egész történet, nem másról.
 
A gyerek az mindenre kivancsi. A szuletes a halal a sex azok ahol tabu tema a csaladba sot esetleg az iskolaba is azoknal a gyerekeknel marad a baratok a kicsit idosebb testver rokon, barat "felvilagositasa" ill. a net.
Mert nem beszelnek rola attol meg , minden gyerek erdeklodesebe ez benne van.
A pedofil torveny vedenie kell a torvenynek a gyereket de nem ugy mint a Kaleta fidesznyikot vedtek.
A homo torvenynek semmi koze a pedofilokhoz.
 
Óriási szerencsére a pedagógusok NEM így gondolkodnak - sem erről, sem az egészről. Még mielött - rettenet mennyiséget ismerek napi szinten, nem kell überelni...
Hát, nagyon nem! Már az "óvodapedagógus" is kikéri magának, hogy ő nem óvónő, hanem pedagógus, és lelkesen kampányol az online óvodai oktatás mellett. Vigyázni vigyázzon a gyerekre aki megcsinálta, az ugyan nem az ő, vagyis az óvodapedagógus dolga!
 
Kösz, hogy végre reagáltál is rá. Egyébként neked mi a véleményed mindezekről?
Kinek a nézőpontjából?
Az apa amikor elvált nem csak a feleségét hagyta el hanem a lányát is! Valószínűnek tartom, hogy elvesztette a lánya bizalmát is, ha nem így lenne lett módja rá, hogy alaposan megbeszélje a lányával az egészet.
A lány szemszögéből nézve, talán elkapkodott döntés. Csak remélni tudom, hogy a pszichológus elég érettnek találta, és akkor senki nem fogja rábírni hogy megváltoztassa a döntését.
Az apa pedig azzal, hogy bírósághoz fordult, egy ország előtt tárta fel a lánya magánéletét végleg elveszítette a gyerekét, ezt soha nem fogja megbocsátani az apjának!
A fiúnk is kb. 14 éves lehetett amikor elmondta, hogy a lányok helyett a fiúkhoz vonzódik, de nem kell megijednünk, úgyis szerzetes lesz és nem fog kapcsolatot létesíteni senkivel. Mi megbeszéltük vele, hogy nem tudjuk mi zajlik benne, így segíteni sem tudunk, hagyjon időt magának, végezze el az iskolákat amiket szeretne aztán meglátjuk hogyan tovább. Tudnia kell, hogy bármi történik is, mellette vagyunk, attól amit mondott nem veszítette el a szeretetünket, és ha egyszer egy fiút fog bemutatni, mint a párját akkor is a mi fiúnk marad. Nem kell elbújni az emberek elől, Magyarországon nem üldözik a homoszexuális embereket, itt vagy Franciaországban az édesapjánál békés tartalmas életet élhet.
Szerzetesként él, és boldog. Márpedig egy szülőnek ez a legfontosabb, a gyereke boldogsága, nincs joga beleszólni abba, hogy milyen életet választott!
 
Kinek a nézőpontjából?
Az apa amikor elvált nem csak a feleségét hagyta el hanem a lányát is! Valószínűnek tartom, hogy elvesztette a lánya bizalmát is, ha nem így lenne lett módja rá, hogy alaposan megbeszélje a lányával az egészet.
A lány szemszögéből nézve, talán elkapkodott döntés. Csak remélni tudom, hogy a pszichológus elég érettnek találta, és akkor senki nem fogja rábírni hogy megváltoztassa a döntését.
Az apa pedig azzal, hogy bírósághoz fordult, egy ország előtt tárta fel a lánya magánéletét végleg elveszítette a gyerekét, ezt soha nem fogja megbocsátani az apjának!
A fiúnk is kb. 14 éves lehetett amikor elmondta, hogy a lányok helyett a fiúkhoz vonzódik, de nem kell megijednünk, úgyis szerzetes lesz és nem fog kapcsolatot létesíteni senkivel. Mi megbeszéltük vele, hogy nem tudjuk mi zajlik benne, így segíteni sem tudunk, hagyjon időt magának, végezze el az iskolákat amiket szeretne aztán meglátjuk hogyan tovább. Tudnia kell, hogy bármi történik is, mellette vagyunk, attól amit mondott nem veszítette el a szeretetünket, és ha egyszer egy fiút fog bemutatni, mint a párját akkor is a mi fiúnk marad. Nem kell elbújni az emberek elől, Magyarországon nem üldözik a homoszexuális embereket, itt vagy Franciaországban az édesapjánál békés tartalmas életet élhet.
Szerzetesként él, és boldog. Márpedig egy szülőnek ez a legfontosabb, a gyereke boldogsága, nincs joga beleszólni abba, hogy milyen életet választott!
Ez nem ugyanaz az eset. Egy nemváltoztató kezelés - már csak a hormonkezelési része -, még ha abba is hagyják terméketlenséget és egyéb vissza nem fordítható károkat okozhat. Egy sérült gyerek, könnyen befolyásolható (a lány azelőtt egy hónappal például reménytelenül szerelmes volt egy férfi tanárba, elég hirtelen váltás, hogy férfi akar lenni). Meg kéne várni az ilyen dolgokkal legalább a 18 éves kort, mire elméletileg "felnőttként" dönthet, és addig segíteni neki, hogy valóban megtalálja önmagát. Egy ismerős házaspárnál elkezdte a fiúgyerek lánynak vallani magát és lányos játékokkal játszani, elvitték pszichológushoz, ott derült ki, az volt az egész hátterében, hogy nemrég született a húga, akivel nagyon sokat foglalkoztak és úgy érezte, hogy háttérbe szorult. Azért viselkedett így mert azt szerette volna ha több figyelmet kap. Ez Magyarországon volt, Kanadában erre az lett volna a válasz, hogy a szülők megkérdezése nélkül elkezdték volna a hormonkezelést, mert ott ez most nagyon divat.
 
Ez nem ugyanaz az eset. Egy nemváltoztató kezelés - már csak a hormonkezelési része -, még ha abba is hagyják terméketlenséget és egyéb vissza nem fordítható károkat okozhat. Egy sérült gyerek, könnyen befolyásolható (a lány azelőtt egy hónappal például reménytelenül szerelmes volt egy férfi tanárba, elég hirtelen váltás, hogy férfi akar lenni). Meg kéne várni az ilyen dolgokkal legalább a 18 éves kort, mire elméletileg "felnőttként" dönthet, és addig segíteni neki, hogy valóban megtalálja önmagát. Egy ismerős házaspárnál elkezdte a fiúgyerek lánynak vallani magát és lányos játékokkal játszani, elvitték pszichológushoz, ott derült ki, az volt az egész hátterében, hogy nemrég született a húga, akivel nagyon sokat foglalkoztak és úgy érezte, hogy háttérbe szorult. Azért viselkedett így mert azt szerette volna ha több figyelmet kap. Ez Magyarországon volt, Kanadában erre az lett volna a válasz, hogy a szülők megkérdezése nélkül elkezdték volna a hormonkezelést, mert ott ez most nagyon divat.
Ha jól értelmeztem a lány anyja aláírta a beleegyezését. Nem ismerjük a teljes történetet csak azt amit az apa nyilatkozott. Így véleményt is nehéz mondani. Ettől függetlenül értem miről írsz!
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,668
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére