Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.


Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9



1718054362959.jpeg
 
Nézd meg és döntsd el
adásban ilyen kell-e?
A jelenet kimunkált megtervezett volt-e?
Mi volt a célja?
A riportert utasítást kapott-e hogy ezen a napon ezt tegye?
100% hogy volt szerkesztőségi beszélgetés hisz lista készült a hívásokról.
Vagyis megtervezett volt.
De, hogy ez rosszindulattal készült vagy csak a tv saját védelme miatt...?
 
100% hogy volt szerkesztőségi beszélgetés hisz lista készült a hívásokról.
Vagyis megtervezett volt.
De, hogy ez rosszindulattal készült vagy csak a tv saját védelme miatt...?
A következtetésed jó a megtervezettségről
A plusz kérdések fontosabbak így adásban kellett-e?
A műsorvezetőt utasították e hibázott e hogy elvállalta Egon?
 
A melyik ellenfél kérdésre magadtól is rájössz, mi a válasz.
Te meg nevezd nevén mert a Fidesz nem gyengült meg
dehogy van padlón
Ne túlozz vagy ne tévedj
EZZEL ÉN LEZÁRTAM EZT PADLÓRA KERÜLT BUTASÁGOT
casaloma írta:
A politika nem boxmeccs. Nem elég az ellenfelet a padlóra küldeni, azt is meg kell akadályozni, hogy fel tudjon állni, különben visszatérünk az origóhoz.
 
Te meg nevezd nevén mert a Fidesz nem gyengült meg
dehogy van padlón
Ne túlozz vagy ne tévedj
EZZEL ÉN LEZÁRTAM EZT PADLÓRA KERÜLT BUTASÁGOT
A DK-ra céloztam. Ezt az ATV-s lufi életben tartása és ha lehet még nagyobbra fújása nekik még inkább áll érdekükben, mint a kormánypártnak annál az egyszerű oknál fogva, hogy a 300ezer kevesebb, mint a 2 millió, így gyorsabban el tud fogyni.
A halálos ölelés ugyan nem működött, de egy pillanatra se feledd Karácsony arckifejezését, amikor a kamerába közölte, hogy Magyart is belekényszerítik a halálos ölelésbe, efelől neki nincsenek kétségei.
 
M. P. ígérete szerint mindent megnyer, és egyes egyedül kisöpri a mindenféle színű fideszeket.
Nem követem percre pontosan, remélem, pontos határidőt nem mondott, mert akkor bajban van.
 
A DK-ra céloztam. Ezt az ATV-s lufi életben tartása és ha lehet még nagyobbra fújása nekik még inkább áll érdekükben, mint a kormánypártnak annál az egyszerű oknál fogva, hogy a 300ezer kevesebb, mint a 2 millió, így gyorsabban el tud fogyni.
A halálos ölelés ugyan nem működött, de egy pillanatra se feledd Karácsony arckifejezését, amikor a kamerába közölte, hogy Magyart is belekényszerítik a halálos ölelésbe, efelől neki nincsenek kétségei.
Kivesézzük mit írtál Ne célozz írd ki
Itt ellenkezek kicsit illendőségből a DK nem lehetett célpont
(nem ellenfél) de örök fék
az ATV részt egyáltalán nem értem se a számokat
Ezt pedig nem láttam nem olvastam:

"Magyart is belekényszerítik a halálos ölelésbe, efelől neki nincsenek kétségei.
Annyira rád ható érzelmi rész én meg kihagytam
A képek "halálos ölelés" arcvonás nem láttam engem nem vonzanak nem azon át ítélem meg.
 
A szájkarate még tart, de közben a mélyen tisztelt főni megint a botocskájával játszadozik.
Most éppen a NATO küllői közé dugdossa, remélhetőleg csak a saját eszement érdekében, és nem direkt segíti Putyin barátját.
Már világméretű terveket dédelget, a magyar és az európai játszótér kevés neki, mert ezeken annyira könnyű győzni, hogy nincs benne szinte semmi izgalmas.
 
Kivesézzük mit írtál Ne célozz írd ki
Itt ellenkezek kicsit illendőségből a DK nem lehetett célpont
(nem ellenfél) de örök fék
az ATV részt egyáltalán nem értem se a számokat
Ezt pedig nem láttam nem olvastam:


Annyira rád ható érzelmi rész én meg kihagytam
A képek "halálos ölelés" arcvonás nem láttam engem nem vonzanak nem azon át ítélem meg
Jó, akkor folytatom, továbbra is tartom a válaszom, hogy igenis komoly kihatása van a mostani eredménynek 2026-ra. Ne feledd, egy pártszövetségnek nem az 5%-os küszöböt kell megugrania!!!
Karácsony: nem tudta a DK félreállítani, hiába támadták az elmúlt években, nem jártak sikerrel, az összefogással viszont hajszál híján (bár még ez sem lefutott meccs) sikerrel jártak. Karácsony népszerűsége bezuhant.
 
A DK-ra céloztam. Ezt az ATV-s lufi életben tartása és ha lehet még nagyobbra fújása nekik még inkább áll érdekükben, mint a kormánypártnak annál az egyszerű oknál fogva, hogy a 300ezer kevesebb, mint a 2 millió, így gyorsabban el tud fogyni.
Tényleg mi történt a DK-val eddig annyi hír jelent meg itt is róluk és most semmi....De Magyar Péterről meg már rengeteg....sajna egyik sem dicsérő miért támadják ennyire?
 
Tényleg mi történt a DK-val eddig annyi hír jelent meg itt is róluk és most semmi....De Magyar Péterről meg már rengeteg....sajna egyik sem dicsérő miért támadják ennyire?
Magyar Pétert szinte kizárólag csak Magyar Péter támadja, hogy sokat beszéljenek róla.
A fidesz nem támadja.
Ha a fidesz támadná, az a Holdról is látszana.
A sas nem kapkod legyekért.
 
Tényleg mi történt a DK-val eddig annyi hír jelent meg itt is róluk és most semmi....De Magyar Péterről meg már rengeteg....sajna egyik sem dicsérő miért támadják ennyire?
A DK-val annyi történt, hogy kipukkadt a lufi. A választás kíméletlenül, feketén-fehéren megmutatta, hogy mekkora a valódi támogatottságuk, amit az eddigi évek alatt sikerült az összefogásokkal takargatni.
A mostani összefogással is ez lett volna a cél, hogy ezt elkerüljék, de még így sem sikerült, ehhez az mszp és párbeszéd nagyon kevés volt. Ehhez Magyart próbálták az összefogásba belezsarolni a "mindenkinek kötelező összefogni aki Orbánt akarja leváltani" mantrával, csak most nem működött.
 
Tényleg mi történt a DK-val eddig
Ne mondd már. te is betetted az árnyékkormány feloszlatását
Én is betettem keresik az új módszereket
(szerintem sikertelenül)
Nincs mit beszélni róla
Nem gyors folyamat egy bevégeztetettség
És én nem is szeretnék beszélni róla.Mert komolyan hiszik amit tesznek. Munkát tettek bele. Csak a módszert nem találták meg
És ez számomra éppen a gyengébb iránti részvétel érzése
Amíg nem harap nem bántom.könnyet se hullajtok de emberileg velük érzek.
 
Utoljára módosítva:
mindenkinek kötelező összefogni aki Orbánt akarja leváltani . . . most nem működött
8,84.Jpg

Mindenre van példa, és az ellenkezőjére is.
Itt pl. a fidesz és a Tisza együtt is jóval kevesebb volt, mint az összefogás.
Úgy gondolod, az összefogásnak nincs semmi értelme?
 
Utoljára módosítva:
A DK-val annyi történt, hogy kipukkadt a lufi. A választás kíméletlenül, feketén-fehéren megmutatta, hogy mekkora a valódi támogatottságuk, amit az eddigi évek alatt sikerült az összefogásokkal takargatni.
A mostani összefogással is ez lett volna a cél, hogy ezt elkerüljék, de még így sem sikerült, ehhez az mszp és párbeszéd nagyon kevés volt. Ehhez Magyart próbálták az összefogásba belezsarolni a "mindenkinek kötelező összefogni aki Orbánt akarja leváltani" mantrával, csak most nem működött.
Ebben minden igaz tárgyszerű érthető nem érzelmi megközelítés.Minden kiírva semmi kép
Egy van a belezsarolni
és egy idézet: "mindenkinek kötelező összefogni aki Orbánt akarja leváltani"
De így megírva érthető és igaz az üzeneted.
 
Csatolás megtekintése 2002800

( Mindenre van példa, és az ellenkezőjére is. )
Igen, pontosan erről beszélek! Két olyan kerületben indított jelöltet, ahol a választás eredményét várhatóan nem befolyásolja bármilyen jó százalékot is ér el, ez be is jött, maradt az ellenzéki vezetés, tehát a DK aggodalma, hogy a fidesz kezére játssza a körzeteket ha nem fognak össze, mellébeszélés volt.
A cél a DK valós támogatottságának elkerülése volt.
 

Friss profil üzenetek

T.Andrea68 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm az új könyvet! Nagyon szeretem a fordításaidat! :)
Marcsello71 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm az új fordítást, már olvasom is ma. Szép napot kívánok!
Csilinkóné Lulács Éva wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági!
Köszönöm a Carol Lynne és a Mazzy J March könyveket. Éva
balancewhite wrote on modder's profile.
Helló! Te vagy KÁK?
Valtozott az email.cimem, hova irhatok

Statisztikák

Témák
39,246
Üzenet
5,065,353
Tagok
631,217
Legújabb tagunk
axm55
Oldal tetejére