Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.


Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9



1718054362959.jpeg
 
Igen, pontosan erről beszélek! Két olyan kerületben indított jelöltet, ahol a választás eredményét várhatóan nem befolyásolja bármilyen jó százalékot is ér el, ez be is jött, maradt az ellenzéki vezetés, tehát a DK aggodalma, hogy a fidesz kezére játssza a körzeteket ha nem fognak össze, mellébeszélés volt.
A cél a DK valós támogatottságának elkerülése volt.
Megnéztem a fidesz esélyesnél is, ott valamivel jobb eredményt ért el a Tisza, de ebből sem lehet messzemenő következtetést levonni.
Ne áltassuk magunkat.
A jelző nélküli fidesz nyert megint.
Nem nem az ál-fidesz és nem a kék-fidesz.
 
Ez azért fontos mert a Gyurcsány Ferenc Már 2006-2010 között is azt mondta
"Nem találtuk még meg a fogást az Orbánon" keressük
És már 2024 van!!
Akkor még hihetett benne, hogy sikerülhet. De nem buta ember, hamar rá kellett jönnie, hogy ezt a történetet neki el kell engednie, és meg kell elégednie az ellenzék vezető ereje pozicióval. Dobrev még megpróbált mellébeszélni Gulyás Marcinál, neki többé-kevésbé sikerült is, de a nagykanizsai polgármesternek csak kevésbé. De leginkább semennyire.
 
szeretni való, emberarcú, mosolygós

Húha! Ez is egy vélemény. Bizonyára egy másik generáció képviselője írta. Lehet, hogy már akkor is Magyar Péter tévesztett meg a nevében írt szövegekkel?
 
Nem néztem végig
Mert Lengyel Lászlót nem kedvelem
5 percig néztem tökéletesen írta le most nála is ott az igazság.
Régóta balra húzó elfogult De most jól elszomoríthatta a Gyurcsány féle működés
Tedd félre a szimpátiát/unszimpátiát, és anélkül nézd!!! (én is most nézem, annyira új) kiutat mutat Budapestnek. Talán az egyetlen kiutat.

U.i: Nem szó szerinti, de elgondolkodtató idézet a végéről:
Magyar Péter kiszállása azt a gyanakvást hihetetlenül megerősítette táboron belül, hogy ha őmegtehette, hogy kiszállt, és ilyen sikert ért el, akkor mi fog történni, ha egy nagyobb kaliberű ember jön ki az ajtón?
 
Utoljára módosítva:
nála is ott az igazság
"Mindenkinél ott az igazság, ha velem teljesen azonos módon vélekedik."

Látod, ez a probléma.
Sokféle egymás mellett létező "igazság" létezik, nem csak a sajátom.
A legtöbb dolog nem fekete fehér, bár sokan képesek még a fehéret is feketének látni vagy fordítva.
Az első lépcső, amit meg kellene már ugrani, az hogy a másiknak is lehet igaza.
Külön külön csak veszíthetünk.
Ha valaki megint azt ígéri, hogy csak ő a helikopter és a többiek mind hülyék, egyedül mindent is megold, lehetne legalább egy kicsit gyanús ennyi idő és tapasztalat után.
 
Most került fel a youtube-ra:


De könyörgöm, mire ment az ellenzék, amíg nem verték szét?
Semmire.
Akkor miért kéne sajnálni?
nem értem, és egyre jobban bosszant, hogy ezen sajnálkozunk.
Az eddigi ellenzék egy jól fizetett, a Fidesznek is nagyon megfelelő gárda volt, akikre mindig lehetett mutogatni, dollárbaloldalozni, gyurcsányozni.
Azt kellett volna fenntartani?
Hagyjuk már.
 
De könyörgöm, mire ment az ellenzék, amíg nem verték szét?
Semmire.
Akkor miért kéne sajnálni?
nem értem, és egyre jobban bosszant, hogy ezen sajnálkozunk.
Az eddigi ellenzék egy jól fizetett, a Fidesznek is nagyon megfelelő gárda volt, akikre mindig lehetett mutogatni, dollárbaloldalozni, gyurcsányozni.
Azt kellett volna fenntartani?
Hagyjuk már.
Kezd átmenni az itteni diskurzus egy leplezetlen, fidesz-melletti kampányba.
Merthogy ez az irányvonal csakis, kizárólag nekik jó.
 
De könyörgöm, mire ment az ellenzék, amíg nem verték szét?
Semmire.
Akkor miért kéne sajnálni?
nem értem, és egyre jobban bosszant, hogy ezen sajnálkozunk.
Az eddigi ellenzék egy jól fizetett, a Fidesznek is nagyon megfelelő gárda volt, akikre mindig lehetett mutogatni, dollárbaloldalozni, gyurcsányozni.
Azt kellett volna fenntartani?
Hagyjuk már.
Abban igazat adok neki, hogy baloldalra szükség van Magyarország. De abban is, hogy nem erre, főleg nem ebben a formában.
Bennem egyre erősíti ez az adás is, hogy ebből Budapesten újraválasztás lesz. Nem fognak tudni egy ciklust végigbukdácsolni. Talán még ezt az évet sem.
 
A Tiszának meg egyetlen nap alatt hozott pár ezer rendszerváltó támogatót.
Ha javul a helyzet ugy legyen!

De kétlem, hohy egy narcisztikus, pszichopata jobbá tudja tenni ezt az orszagot.
Hitler is meg volt arrol gyozodve, hogy ot isten csak azert helyezte erre a vilagra, hogy boldogga tegye az embereket!
 

Friss profil üzenetek

T.Andrea68 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm az új könyvet! Nagyon szeretem a fordításaidat! :)
Marcsello71 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm az új fordítást, már olvasom is ma. Szép napot kívánok!
Csilinkóné Lulács Éva wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági!
Köszönöm a Carol Lynne és a Mazzy J March könyveket. Éva
balancewhite wrote on modder's profile.
Helló! Te vagy KÁK?
Valtozott az email.cimem, hova irhatok

Statisztikák

Témák
39,246
Üzenet
5,065,336
Tagok
631,215
Legújabb tagunk
Roland04
Oldal tetejére