Hírek Indul a DK-MSZP-Párbeszéd közös kampánya.

Indul a DK-MSZP-Párbeszéd közös kampánya.




1713165149487.jpeg
 
Talán
De ha nem Ő nyert hanem a pártja jelölte
És csak a párt húzóereje miatt lett megválasztva?
Ez utólag megmondani lehetetlen
Ez a baj a párt jelölt indulással
Ki tudja mennyi a személyes eredménye
Sőt ha előzőleg is polgármester volt.Akkor nagy valószínűséggel épp a munkája miatt választották meg őt személyében
Két ilyen polgármestert tudok kinek példáján tettem fel a kérdést
1. Rózsa András lesz októbertől Zugló új polgármestere(Momentum Mozgalom)
2. Soproni Tamás István magyar szakfordító, a Momentum Mozgalom újra választott polgármestere.
Két eset ugyanaz a pártszín
De az egyik újrázott
Ezért vettem a két verziót és a két kérdést

Na érdekes ha a párt azért tart rá igényt hogy ne szűnhessen meg.
De nézzük tovább
Mi van
ha önmaguktól kilépnek a pártból.
És párton kívüliek lesznek?Arra gondolva más párt majd jobb lesz és addig se akadályozza a volt pártja.(ha akadályozza
Polgármestert (és országgyűlési képviselőt) személy szerint választunk, ez még akkor is igaz, ha egyes választókat befolyásol a pártpreferencia.

Ők a mandátumukat megtarthatják akkor is, ha a jelölő pártszervezetből kilépnek (pl. Déri Tibor Újpest polgármestere Momentumból), vagy másik pártszervezethez átlépnek (Juhász Béla Sződliget polgármestere Momentumból DK-ba).

Más a helyzet a miniszterelnök személyével, mert ott a győztes párt adja a miniszterelnök személyét, függetlenül attól, hogy ki volt a kampány során a miniszterelnök jelöltje.
Ebben az esetben ugyanis a párt választja ki a személyt, és nem a választó.
 
Ők a mandátumukat megtarthatják akkor is, ha a jelölő pártszervezetből kilépnek (pl. Déri Tibor Újpest polgármestere Momentumból), vagy másik pártszervezethez átlépnek (Juhász Béla Sződliget polgármestere Momentumból DK-ba).
Kiderül mert nem csak jogról van szó.
Hanem megvont testületi többségi támogatásról
Épp Sopronit néztem meg 10 képviselő van mellette.
 
Hagyjuk Karácsonyt én direkt kerületit vettem példának
A mandátuma szerintem akkor is megmarad, az már egy újabb kérdés, hogy így el tudja-e látni a feladatát, vagy működésképtelen lesz a kerülete, ebben az esetben sanszos az új választás kiírása.
A választót, vagyis engem elsősorban az érdekel, hogy a lakóhelyemen a fű le legyen vágva, az utcák, terek gondozva legyenek, stb. és nem az, hogy mindezeket a feladatokat a polgármester narancs, kék, lila vagy milyen más színben látja el.
 
Ha kilép mögüle a párt?És a testületi többség?
Megnéztem, Soproni Tamás 66,35%-kal tudott nyerni, miközben ugyanabban a kerületben az EP választáson a Momentum 14%-kal a 3. helyen végzett. Ebből nekem az következik, hogy Soproni Tamás népszerűsége messze megelőzi a Momentum népszerűségét, a választók az ő személyének szavaztak bizalmat.
Az ilyen elsöprő többséggel megválasztott polgármesternek betarthat a képviselő testület, de azért azt nem árt számításba venni, hogy a választópolgár nem felejt, és "meghálálja" a számára kedves polgármesterét ért támadásokat vagy lejáratókampányt a következő választáson. :)
 
Megnéztem, Soproni Tamás 66,35%-kal tudott nyerni, miközben ugyanabban a kerületben az EP választáson a Momentum 14%-kal a 3. helyen végzett. Ebből nekem az következik, hogy Soproni Tamás népszerűsége messze megelőzi a Momentum népszerűségét, a választók az ő személyének szavaztak bizalmat.
Így van amit írsz.
Már a választások előtt itt a CH-n felhívtam a figyelmet pár momentumos politikusra.
Köztük Soproni Tamásra is
Nem lepett meg hogy újraválasztották.
Mert jó gyakorlati politikus és kommunikátor.
És ugyanazokban az üzenetekbe írtam mennyire rossz a két nő a vezetésben.
Most lesz tisztújító
Csak remélni tudom kirúgják az Annát és a Katalint
De előttük az Orosz Anna se volt jó
Ezeknek az a bajuk elméleti értelmiségi politikusok
úgynevezett aktivisták és jogvédők.
Nem az iskolázottságuk megléte az akadály.Hanem a gyakorlati érzék hiánya.
A nélkül nem lehet politikus.
Mert jönnek olyannal mint megóvtuk Magyarországot, hogy Orbán ellopja az EU-s pénzt
Ne tégy jogvédőt vezetőnek
Jó lesz kijárónak és köznapi munkára.
Még az Orosz Anna jobb volt mint utódjai.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Kolonel0708 wrote on petrucy's profile.
Szia! Tudnál segíteni? Hiányzik az első link elérhetősége:
Jones, Lisa Renee - Gyilkos lány - Lilah Love 1.
Gyilkossági feljegyzések

Köszönettel: Kolonel0708.
könyveket forditok szabadidőmben
Üdvözlök mindenkit. Kicsit furcsa nekem az oldal, nem látom át teljesen a működését. Mármint a felhasználói felületnek a használatával kapcsolatban. Azt sem tudom, hogy jó oldalon vagy fórumon kutatok-e.
Néhány kanadai rokon után kutakodtam, de nem tudom sajnos semmi konkrét infót róluk, ezért úgy döntöttem, ha én megosztok egy-kettőt, hátha megtalálnak ők.
Sziasztok. Szép szombatot.
Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.

Statisztikák

Témák
39,199
Üzenet
5,050,642
Tagok
630,547
Legújabb tagunk
yuqiluv
Oldal tetejére