Hírek Nostradamus négy hátborzongató jóslata 2025-re: ez vár ránk a következő évben!

Michel de Nostredame, vagy latinosított nevén Nostradamus rémisztő jóslatai értelmezői szerint messze előremutatnak a jövőbe, és még ma is nagy jelentőséget tulajdonítanak a 16. századi francia asztrológus szavainak. Nostradamus A próféciák című könyvében adta közre jövendöléseit, többnyire négysoros (kisebb számban hatsoros) rímes versekben, amelyeket százas csoportokba, centuriákra osztott.

Jóslatainak értelmezői szerint pedig a következő négy jövendölés 2025-ben válhat valóra.

Vulkánkitörések és árvizek Brazíliában

Nostradamus jóslatai között gyakran szerepelnek természeti katasztrófák, például földrengések, vulkánkitörések és szélsőséges időjárási jelenségek. Egyes elemzők szerint 2025-ben a természeti katasztrófák Brazíliát sújthatják majd.

„A világ kertje az új város közelében, Az üreges hegyek ösvényén: Megragadják és a Kádba merítik, Kénnel mérgezett vizek ivására kényszerítik” – áll Nostradamus egyik jósversében.


A „világ kertje” állítólag az amazóniai esőerdőre utal, míg az „új város” Brazília fővárosa, Brazíliaváros lehet. Néhányan úgy gondolják, hogy a „kádba merítik” rész árvizekre utal, a kén pedig a vulkanikus tevékenységre.

Háború és járvány Európában

Nostradamus szerint nem csak a dél-amerikai kontinensen lesznek problémák, mivel azt is megjósolta, hogy Európában háború és járvány tör ki.

A jóslat szerint amikor „Anglia hátul állít trónt”, kegyetlen háborúk törnek ki, de a járványok még az ellenségnél is rosszabbak lesznek. Ezt sokan az Egyesült Királyság Brexit utáni elzárkózására való utalásként értelmezik, és attól tartanak, hogy az ország beavatkozhat az Ukrajnában zajló háborúba, vagy a közel-keleti konfliktusba, ami súlyos következményekkel járhat.

Egy aszteroida ütközése a Földdel

Nostradamus állítólag azt is megjósolta, hogy egy aszteroida, amit ő a „sors hírnökének” nevezett, 2025-ben becsapódhat a Földbe.

„A kozmoszból egy tűzgolyó emelkedik fel, A sors hírnöke, a világ könyörög. Tudomány és sors kozmikus táncban, A Föld sorsa, egy második esély” – áll az erre vonatkozó jósversben.

Egyesek úgy vélik, hogy ez a „2024 PT5” nevű, Föld méretű aszteroidára utalhat, amely jövőre aránylag közel fog elhaladni mellettünk.

A vízi birodalom felemelkedése és bukása

Az utolsó nyugtalanító jóslat szerint szörnyű árvizek fogják elpusztítani a tengerparti városokat, és emberek milliói veszítik el az otthonukat. Miközben a kormányok küzdenek a helyzet kezelésével, az asztrológus azt jósolja, hogy egy „titokzatos vezető” érkezik a tengerből, és egy „vízi birodalom” felemelkedését hozza el.

Ez a legtöbb értelmezés szerint a globális felmelegedés okozta pusztító változásokra való utalás lehet, mivel az átlaghőmérséklet folyamatosan emelkedik, ami növeli a szélsőségesebb időjárás valószínűségét világszerte.

1736140327378.jpeg
 
Az uj nemzedék nem attol olyan, hogy ugy szuletik, hanem tolunk :)
Mi neveljuk oket!
A mi elvárásainknak tesznek eleget akkor, amikor ugy viselkednek ahogy viselkednek.
Aztan persze lázadnak meg hasonlok, de aaz alapok - amiket MI neveltunk belejuk - ott maradnak!
Nem család szintről beszélek!
 
Nem család szintről beszélek!
A MI az egyreszt a csalad, masreszt a minket korulvevo emberek, a társadalom!
Mindig mások rontanak el mindent, sohasem mi?
A kormany, a szomszed, a munkatarsak...

A fenet!
MI vagyunk az emberiseg!
Te, Én és a tobbiek!

A vilag akkor fog változni, ha majd a MI hulyeségeinkért MI vállaljuk a felelőséget, és nem kenjuk masokra!
 
A MI az egyreszt a csalad, masreszt a minket korulvevo emberek, a társadalom!
Mindig mások rontanak el mindent, sohasem mi?
A kormany, a szomszed, a munkatarsak...

A fenet!
MI vagyunk az emberiseg!
Te, Én és a tobbiek!

A vilag akkor fog változni, ha majd a MI hulyeségeinkért MI vállaljuk a felelőséget, és nem kenjuk masokra!
Amit írsz, az rendben van, csak nem az eredeti kommentemhez fűződik. Elbeszélünk egymás mellett. :dr_31:
 
A MI az egyreszt a csalad, masreszt a minket korulvevo emberek, a társadalom!
Mindig mások rontanak el mindent, sohasem mi?
A kormany, a szomszed, a munkatarsak...

A fenet!
MI vagyunk az emberiseg!
Te, Én és a tobbiek!

A vilag akkor fog változni, ha majd a MI hulyeségeinkért MI vállaljuk a felelőséget, és nem kenjuk masokra!
Ez beleillik abba a szemléletbe, hogy "tehetünk a klímaválság ellen, a sárga kukába tegyük a nejlonzacskót".
Ahogyan ez az idézőjeles marhaság is parasztvakítás, ugyanúgy az is az, ha az új nemzedék nevelését egyedül a családok felelősségének tartjuk.
 
B
A két nagy oszlop rengése előtti napon,
A Nap földjén a hatalom koronát vált.
A hajnalcsillag és a szeretett Vénusz táncol,
Az arany hajfonat visszatér a trónra.

Ám a nép szíve kettészakad, harc zúg,
A madár szárnya alá rejtett tőrrel fordul.
A nagy nyugati ország határán villám ég,
A múlt árnya árnyékként terül a jövőre.

Érdekes együttállást jósolt meg Nostradamus, talán jelentheti az aranyhaj az új elnököt és a kettészakadt USA-t? A villám ég pedig a két szomszédos országgal való konfrontációt?
 
Kiveve Trumpnak. :)
Ő akarja a "kettészakadt" USA közé beékelődött Kanadát bekebelezni...
ugyanmaaaaa kedvenc madaram !!
mi itt kirohogjuk es egy percre se vesszuk komolyan
hisz egyebkent is 3/4 Canada amerikai is !!
mikent novembertol -majusig az allamokban napozunk
a tobbi idot meghagyjuk Canadanak
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Üdvözlök mindenkit. Kicsit furcsa nekem az oldal, nem látom át teljesen a működését. Mármint a felhasználói felületnek a használatával kapcsolatban. Azt sem tudom, hogy jó oldalon vagy fórumon kutatok-e.
Néhány kanadai rokon után kutakodtam, de nem tudom sajnos semmi konkrét infót róluk, ezért úgy döntöttem, ha én megosztok egy-kettőt, hátha megtalálnak ők.
Sziasztok. Szép szombatot.
Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.
Andrea Dózsa wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Végre sikerült regisztrálnom és így mostmár majd itt is olvashatom a fordításaidat. Köszönöm az eddigieket is. :)

Statisztikák

Témák
39,194
Üzenet
5,049,718
Tagok
630,508
Legújabb tagunk
Shadowkissed
Oldal tetejére