Hírek Soha nem látott botrány: közel 2 milliárdos tartozás miatt indult végrehajtás a végrehajtók ellen

A végrehajtói kar tíz éve alatt még nem fordult elő ilyen ügy. Egy szoftverfejlesztési vita miatt indult a per, amely jogerős ítélettel zárult, de a pénzt azóta sem fizették ki.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar történetében először indult végrehajtás a szervezet ellen, mert nem fizette ki egy megnyert per után járó tartozását. A kamatokkal együtt az összeg közel kétmilliárd forint – írta meg a hvg.

A per 2020 őszén indult, miután a végrehajtói kar felmondta a Sysdata PSE Kft.-vel kötött, 2017-es szoftverfejlesztési szerződését. A megbízás értéke 3,427 milliárd forint volt. A cég speciális, új szoftvert készített, de a végrehajtók „indoklás nélkül megtagadták már átvett és leszámlázott munkarészek kifizetését”, majd „a teljes együttműködést beszüntették”.

A Fővárosi Ítélőtábla 2025. június 17-én jogerős ítéletet hozott. Eszerint a végrehajtóknak 1 113 985 346 forintot és kamatait kellett volna megfizetniük, ami bő 1,9 milliárd forintra rúg. A cég előzetes fizetési felhívást is küldött, de a kar nem fizetett.

A szoftverfejlesztési munka a 114 hetes tervezett idő alatt, 2019 nyaráig rendben haladt. A kapcsolat akkor változott meg, amikor Varga Judit akkori igazságügyi miniszter a végrehajtói kar felügyeletét államtitkárára, Völner Pálra bízta, aki a Völner–Schadl-ügyben vádlott.
A vád szerint Schadl György, a végrehajtók korábbi elnöke rendszeresen pénzt adott át Völnernek, összesen legalább 83 millió forintot. Ezért Völner befolyását Schadl érdekei szerint használta.

Az ügyészség szerint Schadl hét társával abban állapodott meg, hogy egyesek önálló bírósági végrehajtói kinevezést kapnak, cserébe a végrehajtói irodájuk működéséből származó osztalékot részben vagy egészben visszaadták neki.

A hét végrehajtóból hat beismerte a vádakat, őket jogerősen elítélték. Az ügyészség szerint Schadl több mint 924 millió forint illegális jövedelmet szerzett. A két fővádlott ellen korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, valamint pénzmosás miatt emeltek vádat.
Az ügyészség beismerés esetére Schadlra tíz, Völnerre nyolc év börtönt kért. Emellett pénzbüntetést, közügyektől eltiltást, a jogi végzettséghez kötött munkától való végleges eltiltást és vagyonelkobzást is indítványoztak.

Maier Vilmos

1754785563469.jpeg
 
Mivel állítólag jogbiztonság van idehaza így biztos megkapják a pénzüket azok akik erre fordították a munka idejüket.
 
Jogbiztonság ...
Pár hete jelent meg, hogy bár schadl és felesége ellen folyik, ami folyik, a nem kis pénzt hozó anyagi bevételi forrásaik változatlanul hozzák nekik a hasznot.
 
Azert arra is kivancsi lennek 2017-ben mi a Jo Isten kerult 3,427 milliard forintba? Mifele szoftver?

az mai aron ≈ 5.91 milliard forint..

az magyarorszagon ma pl. 500 darab full extras Toyota Corolla; vagy 20 millio Big Mac -> egy evig ehetne 55.000 ember (nyilvan nem lennenek tul jol)
 
Sok mindentől függ, pl nem derül ki, mi is volt a cél, mennyit fektettek be ebbe. Pl. ha speciális hardvereket kellett beszerezni, az már eleve megdobja a költségeket. Pl. hány programozó dolgozott rajta + egyébb informatikusok, stb. Milyen egyébb kapcsolódó szolgáltatások lettek megigényelve, stb. Egy szoftver fejlesztés olyan, mint egy kocsi építése. Nem csak az alkatrészeket, hanem a gyártósort is meg kell venni, vagy bérelni. Te sem örülnél, ha kifizetnél előre több 100 milliót, aztán szólnak, bocsi mégsem kel.
 
Kaserolásban verhetetlen vagy. :D;)
 
Azert arra is kivancsi lennek 2017-ben mi a Jo Isten kerult 3,427 milliard forintba? Mifele szoftver?

az mai aron ≈ 5.91 milliard forint..

az magyarorszagon ma pl. 500 darab full extras Toyota Corolla; vagy 20 millio Big Mac -> egy evig ehetne 55.000 ember (nyilvan nem lennenek tul jol)
Ha köbgyököt vonsz az összegből, aztán megint, aztán megint és megint és megint, s az így kapott számot elosztod 2-vel, akkor kb. megkapod a lehet, hogy kifizetett, bár erősen túlárazott teljes bekerülési költséget. A köbgyökvonás közben eltűnt összeg elvesztette közpénz jellegét, s kézen-közön át ismeretlen helyre távozott. Ha nyomot nem is, de NAV-tökéletes számlát hagyott maga után.
Te ott, messze, a civilizációban el sem tudod képzelni, hogy néhányan milyen vérszemet kaptak, és milyen feneketlen bendővel rendelkeznek. Kedvencem az egyik balatoni vasúti megállóhely. Pár éve felújították. 5-6 m2-nyi alapterület, 3 oldala vakolt-meszelt téglafal, nyitott elejű, tetején hullámpala vagy bádog, nem emlékszem. Na, ez a felújítás került több tízmillió Ft-ba. Felújítottunk, úgyhogy kapásból megmondtam, hogy a milliós helyett sima ezres nagyságrend ugyanazokkal a mérőszámokkal is bőven elég. Igaz, én nem számoltam "alkotmányos" költséggel.
 
Utoljára módosítva:
Felújítottunk, úgyhogy kapásból megmondtam, hogy a milliós helyett sima ezres nagyságrend ugyanazokkal a mérőszámokkal is bőven elég. Igaz, én nem számoltam "alkotmányos" költséggel.

Na, olyan is az......
 
Sok mindentől függ, pl nem derül ki, mi is volt a cél, mennyit fektettek be ebbe. Pl. ha speciális hardvereket kellett beszerezni, az már eleve megdobja a költségeket. Pl. hány programozó dolgozott rajta + egyébb informatikusok, stb. Milyen egyébb kapcsolódó szolgáltatások lettek megigényelve, stb. Egy szoftver fejlesztés olyan, mint egy kocsi építése. Nem csak az alkatrészeket, hanem a gyártósort is meg kell venni, vagy bérelni. Te sem örülnél, ha kifizetnél előre több 100 milliót, aztán szólnak, bocsi mégsem kel.
Szóval akkor lehetséges, hogy meg kellett venni egy processzorgyártó céget, egy alaplapgyártó céget, (az egyéb alkatrészeket talán-talán meg lehetett vásárolni valahol), aztán a programfejlesztőknek a cuccait (hogy tudjanak min fejleszteni!), bérelni nekik egy irodaházat, személyzettel, kocsikat a seggük alá, hát így már tényleg nem is sok az a pénz.....
 
Látom továbbra sem értitek. Egy ilyen fejlesztés nem csak a kód megírásából áll. Az állami szektorban a szoftverfejlesztési projektek költségeinek becslésekor figyelembe kell venni a teljes birtoklási költséget (TCO), ami nem csak a fejlesztési díjakat, hanem a karbantartási, támogatási és továbbfejlesztési költségeket is magában foglalja.
Ha ránézel az informatikai eszközök árára, pl, egy nagy teljesítményű szerver simán kerülhet 200-300 millió forintba, nem a fizikai ára, hanem a hozzá járó garanciák, licenszek és szolgáltatások miatt.
Mivel a szoftver jó eséllyel egyedi, nem lehet másnak eladni, igy a teljes profitot is bele építi az árba a fejlesztő. Csak matekozz. Három évre jutott kb. 1,1 milliárd. Az évi 360 millió. Egy programozó fizetése, nyelvektől függően 1-3 millió között van. Senioré magasabb, de a nagyon junior is 750 000 környékén kezd. Ha csak 10 ember fejleszti és csak 1 milkával számolunk\hó, az évi 12 milka, az is 120 millió minimum bérköltség per év 10 emberre. Licenszek, adó, stb. meg számos költség nincs is számolva. Hogy az elhuzódó per miatt megháromszorozódott az összeg, az nem a fejlesztő cég, hanem a végrehajtói kar hibája, mert nem tettek pl. elállási jogot a szerződésbe és stb.
Tudom nagyon szép egysikúan eldönteni, hogy ez egy lopás, de a világ sokkal bonyolultabb. Egy sima egyedi weboldalért is kiszámláznak több millió forintot, akkor egy három évig fejlesztett program ne kerülne 1,1 milliárdba?
 
Tudod nekik azt tanitja zsenialis mesteruk, hogy komoly koltsege csak az ÁLTALA készitett cuccoknak van, a tobbiek érjék be azzal, hogy talan a fejlesztés ára visszajon.
MAr mas kapcsán is feltunt, hogy minimalis "hozzaertessel" itt nem csak képzuett politikusok, de zsenialis árkalkulatorok is irnak kommenteket.
Egyeb iránt miért olyan draga a serverbérlet a CH-nak?
Hat tobbek kozt azert amit leirtal!
De ezt felfogni tobbeknek nem konnyu ugy tunik!
 
Volt szerencsém egy magyar adatközpontban járni nem is olyan régen. Mikor egy hat raklapnyi nemrég érkezett felszerelésre azt mondták, hogy 1,6 milliárd forint, nekem is elkerekedett a szemem. Egy core switch, "csak" 250 millió, tehát kilója 1 milliónál is drágább, mert a garanciák, licenszek mellett, benn van az árban, hogy külföldről jönnek a melósok és össze rakják. Ez a csomag része és vagy így veszed meg, vagy sehogy. Aztán a technikai fejlődés miatt lehet 5 év múlva már cserélni is kell.
 
:rohog:
 
Sajna az van, hogy mi pornepek a webrol tajekozodunk.
Eleve abbol indulunk ki, hogy hány olyan hely van ahol ingyen tárhelyet adnak.
Van ugye az internetunk ma már akár egy két giga sávszálességgel, aztan a szomszed Pistike majd rittyent egy jo kis honlapot, de olyat, hogy ihaj!
Wordpressel dolgozik a csávo, és olyan témái vannak, hogy csak még! Torrentel lopta, nem ingyenes ám!
VAn az a xar starlinkes inmternet, ami t4errás sávszélességet kinal, de ki a fenenek kell az? A CoD-hoz elég ez ami van! Még hogy azert fizessunk minimum havi 110.000 forintot?
Meg lehet lopni a wifit a kozeli orvosi rendelobol is, szoval baromsag!
Windowsos kulcsokat millio helyen lehet talalni a neten, majd bolond leszek fizetnio érte!
Meg az office! Na hiszen!
Az Adobe programokat is le lehet már lopni barhonna, meg frissiti is magat, mer olyan hulyek voltak a programozok!
Szoval ócsón ki lehet jönni ha az ember elég fifikas!
Egy 30E ft-os hasznalt markás gép oszt maris van egy faca masinam. A fulem vesz 230.000 ft-ért videokartyat, mikor ezzel az alaplapival is lehet passzianszozni...

Jovanazigy! Kokanysufni xarra dobaljuk ki azt a sok lóvét, akkor mibo fogunk szorakozni menni a hetvegen!
 
Tudod nekik azt tanitja zsenialis mesteruk, hogy komoly koltsege csak az ÁLTALA készitett cuccoknak van, a tobbiek érjék be azzal, hogy talan a fejlesztés ára visszajon.
MAr mas kapcsán is feltunt, hogy minimalis "hozzaertessel" itt nem csak képzuett politikusok, de zsenialis árkalkulatorok is irnak kommenteket.
Egyeb iránt miért olyan draga a serverbérlet a CH-nak?
Hat tobbek kozt azert amit leirtal!
De ezt felfogni tobbeknek nem konnyu ugy tunik!
Gyönygyöt szórtok a disznók elé. :)
 
Látom továbbra sem értitek. Egy ilyen fejlesztés nem csak a kód megírásából áll. Az állami szektorban a szoftverfejlesztési projektek költségeinek becslésekor figyelembe kell venni a teljes birtoklási költséget (TCO), ami nem csak a fejlesztési díjakat, hanem a karbantartási, támogatási és továbbfejlesztési költségeket is magában foglalja.
Ha ránézel az informatikai eszközök árára, pl, egy nagy teljesítményű szerver simán kerülhet 200-300 millió forintba, nem a fizikai ára, hanem a hozzá járó garanciák, licenszek és szolgáltatások miatt.
Mivel a szoftver jó eséllyel egyedi, nem lehet másnak eladni, igy a teljes profitot is bele építi az árba a fejlesztő. Csak matekozz. Három évre jutott kb. 1,1 milliárd. Az évi 360 millió. Egy programozó fizetése, nyelvektől függően 1-3 millió között van. Senioré magasabb, de a nagyon junior is 750 000 környékén kezd. Ha csak 10 ember fejleszti és csak 1 milkával számolunk\hó, az évi 12 milka, az is 120 millió minimum bérköltség per év 10 emberre. Licenszek, adó, stb. meg számos költség nincs is számolva. Hogy az elhuzódó per miatt megháromszorozódott az összeg, az nem a fejlesztő cég, hanem a végrehajtói kar hibája, mert nem tettek pl. elállási jogot a szerződésbe és stb.
Tudom nagyon szép egysikúan eldönteni, hogy ez egy lopás, de a világ sokkal bonyolultabb. Egy sima egyedi weboldalért is kiszámláznak több millió forintot, akkor egy három évig fejlesztett program ne kerülne 1,1 milliárdba?
Felteszem ekkora összegnel közbeszerzést írtak ki. Annak a tenderanyagát , ha nyílt megveheti bárki és eldöntheti érdemes e pénzt, energiát fektetni a pályázat előkészítésébe.
Az, hogy óten vagy húszan dolgoznak rajta ebből a szempontból lényegtelen.
Más a helyzet, ha meghívásos a kiírás,. Viszont ebben az esetben indokolni kell (legalábbis kellett a régi közbesz törveny alapján), hogy miért csak a meghjívott(ak) alkalmas(ak) az adott feladat elvégzésére.
Mellesleg kötve hiszem, hogy a végrehajtó kamatai ezt megelőzően ne rendelkezett volna számítástechnikai infrastrukturálval, tehát a pályázatot eleve úgy kell(ett volna) kiírni, hogy a meglévő eszközparkon elfusson.
Amúgy gondolkodom, de nem igazán látom, hogy mitől lenne különleges ez a szoftver. Nyilván kell egy adatbázis, aminek az elemeit eleve a bírósági ítéletek tartalmazzák.
Kell egy olyan rész, mint a bíróságoknak, hogy ki, melyik esetét kapja és egy határidő figyelő. (Ezek az adatok meg nyilván szabvány protokollokon keresztül megkaphatók a bíróságtól .)
Ezek mind létező modulok, csak akkor nem lehet tilitolizni a zsírosabb esetekkel, ha a szoftver delegálja az ügyeket.
Szóval nagyon túlárazott szagú az egész...
 
Utoljára módosítva:
"Sok mindentől függ, pl nem derül ki, mi is volt a cél, mennyit fektettek be ebbe. Pl. ha speciális hardvereket kellett beszerezni, az már eleve megdobja a költségeket. Pl. hány programozó dolgozott rajta + egyébb informatikusok, stb. Milyen egyébb kapcsolódó szolgáltatások lettek megigényelve, stb. Egy szoftver fejlesztés olyan, mint egy kocsi építése. Nem csak az alkatrészeket, hanem a gyártósort is meg kell venni, vagy bérelni."

Ezzel a agyarázattal egy a baj.
Az, hogy az összes közbeszerzést, pénzköltést stb. stb. ugyanúgy ki fogják magyarázni. Egy kanyi közpénzt sem fog visszakapni az ország egy esetleges rendszerváltás után, mert mindenre lesz magyarázat, hogy mire és miért, és miért annyit költöttek.
 
Tudod nekik azt tanitja zsenialis mesteruk, hogy komoly koltsege csak az ÁLTALA készitett cuccoknak van, a tobbiek érjék be azzal, hogy talan a fejlesztés ára visszajon.
MAr mas kapcsán is feltunt, hogy minimalis "hozzaertessel" itt nem csak képzuett politikusok, de zsenialis árkalkulatorok is irnak kommenteket.
Egyeb iránt miért olyan draga a serverbérlet a CH-nak?
Hat tobbek kozt azert amit leirtal!
De ezt felfogni tobbeknek nem konnyu ugy tunik!
Az előbbi hsz-emhez annyi kiegészítés, ha már elő lett hozva a ch:
Ezt a szervert egy magánszemély fizeti a lehetősegeihez képest.
Egyfelől kötve van a webmester egyéb feladatai, másfelől a tulaj penztarcaja miatt.
Ami vérlázító, hogy a végrehajtók szoftverét mi állampolgárok álljunk az adoforintjainkbol, míg a ch egy magánszemély azon elképzeléseinek megvalósítása, hogy néhány ember közelebb kerülhessen más hasonló gondolkozasuakhoz.
 
Felteszem ekkora összegnel közbeszerzést írták ki. Annak a tenfera yagat , ha nyílt meg eheti bárki és eldöntheti érdemes R pénzt, energiát fektetni a pályázat előkészítésébe.
Az, hogy óten vagy húszan dolgoznak rajta ebből a szempontból lényegtelen.
Más a helyzet, ha meghívásos a kiírás,. Viszont ebben az esetben indokolni kell (legalábbis kellett a régi közbesz törveny alapján), hogy miért csak a meghjívott(ak) alkalmas(ak) az adott feladat elvégzésére.
Mellesleg kötve hiszem, hogy a végrehajtó kamatai ezt megelőzően ne rendelkezett volna számítástechnikai infrastrukturálval, tehát a pályázatot eleve úgy kell(ett volna) kiírni, hogy a meglévő eszközparkon elfusson.
Amúgy gondolkodom, de nem igazán látom, hogy mitől lenne különleges ez a szoftver. Nyilván kell egy adatbázis, aminek az elemeit eleve a bírósági ítéletek tartalmazzák.
Kell egy olyan rész, mint a bíróságoknak, hogy ki, melyik esetét kapja és egy határidő figyelő.
Ezek mind létező modulok, csak akkor nem lehet tilitolizni a zsírosabb esetekkel, ha a szoftver delegálja az ügyeket.
Szóval nagyon túlárazott szagú az egész...
Telexes korábbi cikk szerint: „szoftverfejlesztés, oktatás, üzembehelyezési szolgáltatás” kapták ezt a "kis pénzt". Hogy túl volt árazva azt nem tudom. Viszont egy ilyen csomag ára lehet ennyi is. Oktatásra annyit kérnek el amennyit nem szégyelnek. Szemezek egy hat hónapos képzéssel, ami 900 000 Ft lenne és még államilag elismert papírt sem kapnák. Ismerős most volt egy vizsgafelkészítő infós képzésen, öt nap 480 000 Ft.
Szóval ez egy reális összeg is lehet. Ahol Én dolgozom a SNOW használják egy informatikai igények vagy hibák bejelentésére és kezelésére. Én csak feladom az igényemet, de igy is 100 dollár per hó per évet fizetnek licenszdíjként értem, mint az informatikus kolléga elárulta. Ezt akkor is ennyi, ha naponta használom, vagy csak évente 1x. A szolgáltatásoknál hihetetlen összegek repkednek :(
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

robi90 wrote on sirius14's profile.
Kedves Sirius14 lehetne egy kéresem ? ha nem probléma . Ki ballagok a vasutra D mollba. Nagyon szépen kőszőnőm. Tiszteletel Bánzi János
vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Köszönöm szépen a fordításokat !
ametiszt99 wrote on Ajuda67's profile.
Szia ☺️
Annyira örülök, hogy folytatod az Ősi fajokat,sőt most nagyon rákapcsoltál a fordításra, sűrűn jönnek a könyvek.Szuper vagy.Köszönöm szépen ❤️❤️❤️
gizko52 wrote on atapata's profile.
Szia Ata! Vajon megismersz még? De jó lenne újra kicsit beszélgetni! Oly sok év telt el, mióta nem tudok rólad semmit. Emlékszel? Van egy közös gyerek képünk, bár szerkesztett, de akkor úgy mondtuk, hogy ikertestvérek vagyunk. Azóta megöregedtünk...
janicsar wrote on Titkovics Krisztina's profile.
Nem tudok neked abban segíteni, hogy a Glass sorozatot hol tudod megtalálni magyarul. Amit felraktam, azt az itt talált angol változatból készítettem gépi fordítással.

Statisztikák

Témák
38,918
Üzenet
4,973,723
Tagok
626,492
Legújabb tagunk
Bartha Sára
Oldal tetejére