Hírek Bukta Béla minisztériumi tanácsadó volt, menedékjogot kért Amerikában, és nem akar magyar bíróság elé állni

A rendőrség körözési adatbázisa szerint jelenleg is nemzetközi elfogatóparancs van érvényben Bukta Béla ellen, de a Telexnek a jelenlegi pénzügyminiszter, Varga Mihály egykori tanácsadója azt mondta, esze ágában sincs a magyar bíróság elé állni, miután az Egyesült Államokban politikai menedékjogot kapott.
Bukta az első Orbán-kormány alatt a Miniszterelnökségen dolgozott, később az Országgyűlés gazdasági bizottságának a tanácsadója lett, 2007-től három éven át piaci területen tevékenykedett, ezután visszakerült a kormányzatba: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium munkatársa lett, majd 2014 után a Magyar Nemzeti Kereskedőháznál tanácsadó. Korábban dolgozott a Világbanknak is.

Az Egyesült Államokban tartózkodó Bukta Béla ellen jelenleg hamis tanúzás miatt folyik büntetőeljárás (és emiatt van nemzetközi elfogatóparancs is kiadva ellene), de korábban őt és szintén magyar társait kémkedéssel is vádolták.
Nem is akármilyen kémkedéssel: a vád szerint a társaság Magyarországon egy Birodalom nevű kémszervezetet működtetett, és ugyancsak a vád szerint ez a csoport
  • az Egyesült Államoknak;
  • az IMF-nek; és
  • a Svájci Alapnak is kémkedett, méghozzá Magyarország rovására.
Csakhogy a kémvádat nem látta bizonyítottnak a bíróság, így Buktát és a társait is jogerősen felmentették.
Ám a szövevényes ügy nem ért véget, mert a kémügy lezártával a társaság tagjai, így Bukta ellen is újabb büntetőeljárás indult hamis tanúzás miatt.
Bukta Béla a kémügyben született jogerős döntés után, 2019-ben hagyta el Magyarországot. Az Egyesült Államokba ment, ahol politikai menedékjogot kért és kapott. Ennek azért van jelentősége, mert eszerint az amerikaiak úgy ítélték meg, hogy a hamis tanúzás ügyében Magyarországon Bukta Bélának nem lenne garantálva a tisztességes büntetőeljárás.

A Birodalom​

Az elsőnek indult, meglehetősen bizarr és zavaros kémügyben Buktáékat azzal vádolták, hogy az elsőrendű vádlott, M. N. egy olyan, magát Birodalomnak nevező szervezetet irányított, amelynek Bukta Béla is a tagja volt. A rendőrség azt állította, hogy 2008-ban M. N. megbízásából Bukta az amerikai nagykövetség egyik fedésben dolgozó hírszerző tisztjének bizalmas minősítésű honvédségi dokumentumot adott át. De azzal is vádolták, hogy 2010 nyarán a MÁV, a Malév, a BKV adósságállományát tárta fel a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációvezetőjének, Irina Ivascsenkónak.
És hogy miért volt kezdetektől fogva bizarr a kémügy? Például azért, mert mielőtt a kémügyben a rendőrség az eljárást 2016-ban megindította, a szervezet állítólagos feje, M. N. már a rendőrség látókörébe került.
De nem egy kémszervezet irányítójaként, hanem emberölés áldozataként.
Az M. N. érdekeltségeibe tartozó cég egyik vezetője ugyanis a rendőrségen bejelentést tett, miszerint az egyik cég irodájaként és egyben M. N. lakhelyéül szolgáló lakást feldúlva találta, az ingatlanból milliárdos értékű műkincsek, köztük könyvek, szobrok tűntek el. És nyoma veszett M. N.-nek is.

Az ügyben akkor lopás miatt indult eljárás, amit a Nemzeti Nyomozó Irodán belül a műkincsvédelmiek folytattak, ám idővel emberölési ügyben nyomozott ugyanez az alosztály – holttest híján. A Bukta és mások ellen jelenleg folyamatban lévő hamis tanúzás miatt indított eljárás is erre az „emberöléses” történetre vezethető vissza, amelyben elvileg M. N. volt az áldozat. Amikor ugyanis a rendőrök tanúként kihallgatták M. N. barátait, közeli ismerőseit, köztük Bukta Bélát is, a tanúvallomások alapján a nyomozók azt szűrték le, hogy „valami történhetett” M. N.-nel. Ám amikor ugyanebben az ügyben a nyomozást meghosszabbították, akkor az nem az emberölési, hanem a lopási ügyre vonatkozott.
A „kémügy” ebből az eleve zavaros, hol lopásként, hol emberölésként vizsgált ügyből nőtte ki magát. Ebben és a későbbi ügyekben is szerepet játszott M. N. egykori élettársának a vallomása, aki azt állította: a férfi csak megrendezte saját halálát, és a barátait, köztük Bukta Bélát is M. N. oktatta ki arra, mit kell mondani a rendőröknek. M. N. egykori élettársa volt a kémügy koronatanúja is. A nő vallott ugyanis arról, hogy élettársa egy kémszervezet feje, és a szervezet tagjai, köztük Bukta is az ő irányítása alatt cselekszenek. Természetesen ekkor már a rendőrök számára is világossá vált, hogy M.N életben van, senki nem ölte meg.

Bizalmas honvédségi irat a külső merevlemezen​

De az ügy még ennél is szövevényesebb. Bukta ellen ugyanis már a kémügy előtt is folyt egy eljárás, később részben ennek az ügynek a folyományaként indult maga a kémügy is. Buktát ugyanis azzal gyanúsították, hogy ő állt egy Vályi-Nagy Vilmos egykori informatikai államtitkárt rágalmazó, interneten megjelent írás mögött. A rágalmazási ügyben tartott házkutatáson Bukta lakásában a rendőrök lefoglaltak egy külső merevlemezt, amit egyből elküldtek a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ) Szakértői Intézetébe, hogy lementsék az adatokat és a korábban esetleg már törölt fájlokat visszaállítsák. Ezen a merevlemezen találtak meg később egy „Bizalmas” jelzéssel ellátott, a Honvédelmi Minisztériumból származó, a magyar honvédség tízéves stratégiai tervét taglaló iratot.
A rendőrök, később pedig az ügyészség is azzal vádolta a társaságot, hogy M. N. utasítására Bukta ezt a dokumentumot átadta a budapesti amerikai követség Védelmi Együttműködési Irodájának.
A kémvád ugyanakkor kezdettől fogva elég gyenge lábakon állt. Az ügyészség ugyanis az állítólagos átadást azzal akarta bizonyítani, hogy a merevlemezre mentett feljegyzésben ez szerepelt. Ez azért számított gyenge bizonyítéknak, mert Bukta azt állította, hogy a kémügy alapjául szolgáló bizonyíték utólag került fel a merevlemezre. Védekezését erősítette, hogy a rendőrség elég hanyagul járt el, miután a rágalmazási ügyben lefoglalta a winchestert. A lefoglalt tárgy bűnjelcímkéjét a gyanúsított vagy hatósági tanú nem írta alá, de még a lefoglalt tárgyat sem nevezték meg a címkén. A lefoglalt bűnjeleket a jogszabály szerint úgy kellett volna felbontani, hogy a felbontáskor a gyanúsított vagy legalább egy hatósági tanú jelen legyen, de ebben az ügyben ezt is elmulasztották a rendőrök.

A vád: hamis tanúzás​

A kémügyben indult eljárás végén minden vádlottat felmentettek. Ám ekkor már nemcsak a kémügy zajlott, hanem ezzel párhuzamosan más eljárások is. M. N.-t és a barátait is hamis tanúzással vádolták meg, mondván, hogy az üzletember csak „megrendezte” a halálát, ebben pedig a társai is a segítségére voltak. Emellett a társaság egy része ellen csődbűncselekmény miatt is folyik egy eljárás.
Ahogy a kémügy, úgy a hamis tanúzási ügy is M. N. egykori élettársának a vallomására épült.
De míg a kémügyben jogerős felmentő ítélet született, a hamis tanúzás kapcsán indult eljárásban sorra ítélték el Bukta társait.
Legutóbb néhány hónappal ezelőtt M. N.-t is elítélték. Egyikük sem kapott letöltendő börtönbüntetést.
Bukta Béla először azt szerette volna, ha a bíróság távmeghallgatáson meghallgatja és szembesíti M. N.-nel. Ám mire erre sor került volna, M. N.-t már elítélték, Bukta pedig úgy vélte, ettől kezdve az eljárás nem más, mint színjáték. Ezután már csak azt kérte, hogy a bíróságon a bíró olvassa fel az ügyvédjén keresztül megküldött írásbeli vallomását. Ennek a bíró végül eleget is tett.
„2023. december elején egy beadványban közöltem a bírósággal, hogy online vallomást kívánok tenni. Mindezt azért, hogy én is kérdéseket tudjak feltenni, illetve az ügyben lévő nyilvánvaló ellentmondásokat szembesítéssel is tisztázni lehessen. Erre nem kaptam semmilyen lehetőséget, csak fél év elteltével, idén május végén” – mondta a Telexnek Bukta Béla. Szerinte azzal, hogy az általános eljárásrendtől eltérve időközben M. N.-t elítélték, és az ítéletében benne van, hogy ő is bűnös, a védekezési joga „csak egy vicc”.
„Így már az égvilágon nem volt semmi értelme, hogy online vallomást tegyek, mert én maradtam az egyetlen vádlott, a többieket időközben mind elítélték. Így legfeljebb csak magamnak tudtam volna kérdéseket feltenni, vagyis egy elég nevetséges helyzet alakult ki. Mivel az online vallomás értelmetlenné vált számomra, ezért írásban tettem vallomást, amiben azt is leírtam, miért értelmetlen többé szóbeli online vallomást tennem” – magyarázta Bukta.
Mindenesetre a rá vonatkozó vádbeszéd időpontját szeptember 11-re tűzte ki a bíróság.

Dezső András

1724976289099.jpeg
 
Hmmmm
Most ezzel csak terelni akarsz, vagy tenyleg igy gondolod :)
Az amerikai hirszerzokozossegben - de mashol a vilagon is - egesz biztos, hogy vannak olyan reszlegek amik a kozépeuropai terseggel foglalkoznak!
Ha nem lenne akkor a kongresszus kidobja a penzt az ablakon :)
De3 a magyar elharitas és hirszerzes is biztos, hogy rendelkezik olyan reszleggel, ami a szovetséges erok tevekenyseget ellenorzi :)

Ha meg se ott, se ott nincs ilyenm, akkor el kell zavarni oket a fenebe, és olyan embereket tenni a helyukbe, akik gondolkodnak is:)

Politikai donmtesek informaciok nelkul nem szulethetnek.
Tuti nem ugy mukodik, hogy mindenki elfogadja mindenkinek a jelentéseit kétségek nélkul :)

Ugy leirni a hirszerzo szerveket, hogy mindenkinek mindent elhivo joindulatu nagybacsik...hát izéééé....

(tudom, Snowden is csak orosz propaganda, és az NSA valojaban angolkisasszonyok szombati teadelutanjat elokeszito bevasarlasra szakosodott szervezet :p )

Minden orszag - hangsulyozottan MIND - valodi infortmaciokat szeretne, és ez értheto is, és a vilag legtermészetesebb dolga!
Merkelt sem csak az oroszok hallgatták le ... Az is irtó kínos volt mikor kiderült, aztán a sajtó elsunnyogta a dolgot.
 
Merkelt sem csak az oroszok hallgatták le ... Az is irtó kínos volt mikor kiderült, aztán a sajtó elsunnyogta a dolgot.
Na de pont ezt kellene megerteni, hogy a hirszerzoszerveknek mindenhol a vilagon ez a dolguk!
Ezert fizetik oket, em iatt az oriasi koltsegvetesi penzek.

Informacio nelkul a politika nulla!
 
Na de pont ezt kellene megerteni, hogy a hirszerzoszerveknek mindenhol a vilagon ez a dolguk!
Ezert fizetik oket, em iatt az oriasi koltsegvetesi penzek.

Informacio nelkul a politika nulla!
Néha információval is. Gondolom itt is él a mondás, hogy tartsd közel a barátaidat, az ellenségeidet meg még közelebb. Minden csak nézőpont kérdése. Egyes területeken az Eu vagy egyes EU államok szövetségesek az USAval, más területeken meg ellenségek. Ha gyengül az eu piaca az jó az USA gazdaságnak, ha gyenge az EU és az USA kell megvédeni, az meg nem, stb. Itt a politika dönt, de valóban kell infó, minél több, minél részletesebb, nem csak a hadseregről, a rendőrségről, a vállalatokról, hanem mindenről is.
Plusz aki ma szövetséges, lehet 10 év múlva ellenség. A 2012 ukrán EB alatt kiröhögtek volna, hogy 10 év múlva háború lesz Oroszországgal.
 
Néha információval is. Gondolom itt is él a mondás, hogy tartsd közel a barátaidat, az ellenségeidet meg még közelebb. Minden csak nézőpont kérdése. Egyes területeken az Eu vagy egyes EU államok szövetségesek az USAval, más területeken meg ellenségek. Ha gyengül az eu piaca az jó az USA gazdaságnak, ha gyenge az EU és az USA kell megvédeni, az meg nem, stb. Itt a politika dönt, de valóban kell infó, minél több, minél részletesebb, nem csak a hadseregről, a rendőrségről, a vállalatokról, hanem mindenről is.
Plusz aki ma szövetséges, lehet 10 év múlva ellenség. A 2012 ukrán EB alatt kiröhögtek volna, hogy 10 év múlva háború lesz Oroszországgal.
Na igen, mar ez is eleg regi dolog, hogy a hirszerzes barmennyire is mentegetjuk kettos cellal dolgozik.
A politika mellett legalabb annyira fontos gazdasagi eredmenyek megszerzese is.
A sajat ipar...
Nem beszelve kicsit sajat zsebrol sem, amikor pl egy szervezet elemzoje lesz lefizetve azert, hogy a nagyvallalat szamara fontos informaciok odakeruljenek.
 
Lett valami komolyabb következmény? Haza zavarták a nagykövetet, vagy hasonló? Én nem emlékszem ilyenre, persze nem olvasom a német nyelvű sajtót, de szerepel a terveimben, hogy megtanulok németül.
Ilyenkor megy a szerecsenmosdatas.
De az volt az az idoszak, amikor az amerikai hirszerzoszerveknel eleg komoly kiszivarogtatások voltak.
Snowden mellett meg voltak paran, akik m,egszelloztettek dolgokat.
De mivel szovetsegesekrol volt szo a hatterben tortentek a megegyezések.
A német hirszerzes egesz boztos, hogy komoly informaciokhoz jutott oket érdekli dolgokrol cserebe a tudomasulvetelért
 
Lett valami komolyabb következmény? Haza zavarták a nagykövetet, vagy hasonló? Én nem emlékszem ilyenre, persze nem olvasom a német nyelvű sajtót, de szerepel a terveimben, hogy megtanulok németül.
Szerintem népiesre leegyszerűsítve, ez a választás elé állított megcsalt élettárs tipikus esete.
Vagy kirúgja a hűtlen kutyát, vagy lenyeli a békát és nem
beszél róla többet.
 
Szerintem népiesre leegyszerűsítve, ez a választás elé állított megcsalt élettárs tipikus esete.
Vagy kirúgja a hűtlen kutyát, vagy lenyeli a békát és nem
beszél róla többet.
Mi más az északi áramlat felrobbantasa is?
Szovetséges, vagy izééé...hmmm....
Szoval ha a politikank ezt kivanja le kell nyelni a békát
 
Mi más az északi áramlat felrobbantasa is?
Szovetséges, vagy izééé...hmmm....
Szoval ha a politikank ezt kivanja le kell nyelni a békát
Az eleve kínos, hogy a megjelent cikkek szerint nem csak a CIA hanem más EU titkosszolgálatok is tudtak a dologról, csak éppen a németeknek nem szóltak volna. Másrészt ehhez is kellett bő két év, hogy előadjanak egy ilyen sztorit, mig az elején ment a nagy asztalverés itt is a fórumon, hogy Putyin vót csőgörénnyel, biztos nem a CIA vagy főleg nem az Ukránok. Robert Castel nem tudni mennyire kompetens valójában, de azt elhiszem neki, hogy egy ilyen fontos objektum megsemmisítését nem 6 ukrán hozta össze sufnituningal. Eleve meg kell találni hol megy a vezeték, kell nem két kg harcászati robbanóanyag, amit át kell vinni az EU határokon, össze kell szerelni a nyomásnak ellenálló tölteteket, maga a búvár felkészítés is nem sétagalopp ilyen mélységnél. 40 m mélyebb merülésnél dekompressziós megállók is kellenek, vagyis rengeteg palack, spec gázkeverékkel és stb.
 
Robert Castel nem tudni mennyire kompetens valójában...
Jelernleg az izraeli nemzeti parkok biztonsagijainak a vezetoje, de egyebkent az izraeli hadsereg tisztje, volt hirszerzoje, aki tobbszor is meghivast kapott a pentagonba...
Szoval én neki jobban hiszek mint azoknak a fotelelemzoknek, akik fegyverdorgest csak a tv-ben hallottak.
De eleg konzervativ a gondolkodasa, ugy hogy a baloldaliak szerint buta ember :)

A napokban cafolta, hogy a moszaddal kapcsolatban állna, mivel mint mondja, ő csak egy vadőr :p azota azt gondolom volt ott azert valami :) :)
Ja és szeretem a humorát. Pl. a vilag szabadelvu urai csak addig enegik nyujtozkodni a szolasszasbadsagot, amig a hangfogujuk ér.. és hasonlok :)
Valamint felhivja a figyelmet olyan jelenségekre, amik nem rogton szurnak cszemet. Pl hogy az amerikai haditengerészetnek az izraeli válság ota egyetlen harccsoportja sincs a csendes oceanon...
 
...kell nem két kg harcászati robbanóanyag, amit át kell vinni az EU határokon, össze kell szerelni a nyomásnak ellenálló tölteteket, maga a búvár felkészítés is nem sétagalopp ilyen mélységnél. 40 m mélyebb merülésnél dekompressziós megállók is kellenek, vagyis rengeteg palack, spec gázkeverékkel és stb.
Én nem érterk hozza, de abban az elemzésében szova tette azokat az idoértékeket is, amit az ujsagok hoztak.
Szerinte nagyon nem stimmeltek a dkompresszira szánt idok...
A fene tudja, én tenyleg nem értek hozza, de meglepne ha nem szakemberektol szerezte volna az infokat
(marpedig az izraeli sayeret matkalban van nerhany buvarszakember :) )
 
Hmmmm
Most ezzel csak terelni akarsz, vagy tenyleg igy gondolod :)
Ugyan miről terelnék?
Az amerikai hirszerzokozossegben - de mashol a vilagon is - egesz biztos, hogy vannak olyan reszlegek amik a kozépeuropai terseggel foglalkoznak!
Ha nem lenne akkor a kongresszus kidobja a penzt az ablakon :)
De3 a magyar elharitas és hirszerzes is biztos, hogy rendelkezik olyan reszleggel, ami a szovetséges erok tevekenyseget ellenorzi :)
Ettől még a kémvád, hogy is mondják ügyészileg, "nem életszerű"...
Egyrészt, mint civil, legfeljebb szoftver/hardver karbantartókent fért volna hozzá honvédségi számítógépekhez, de akkoriban (véletlenül tudom) biztos nem voltak a honvédségnek AS400-ai. Banki szoftvert sem nagyon használtak, mert a legkomolyabb számviteli rendszerük, a KGIR is, csak mintegy 600 PC-n futott.
Szóval kötve hiszem, hogy 1/Z-s belépővel mászkálhatott volna a honvédségi objektumokbán. Távhozzáférése meg pláne nem volt szoftverekhez.
Szóval milyen honvédségi titkokat tovabbithatott volna?
Ha meg se ott, se ott nincs ilyenm, akkor el kell zavarni oket a fenebe, és olyan embereket tenni a helyukbe, akik gondolkodnak is:)
Természetesen van.
Sőt az is nyílt titok, hogy az USA a világ összes országávsl szemben (így még a NATO szövetségesekkel szemben is) dolgozott ki haditervet ha úgy adódna.
(Az persze, amit tartalmaz, már korántsem nyilvános.)
Politikai donmtesek informaciok nelkul nem szulethetnek.
Ne nevettess! Nézd a kormányunkat!
Tuti nem ugy mukodik, hogy mindenki elfogadja mindenkinek a jelentéseit kétségek nélkul :)
A témánál, vagyis ennél a témánál maradva, a NATO tudtommal még mindig úgy működik, hogy a tagállamok célfeladatokra felajánlanak a saját seregükből erőforrásokat.
Ezért is szívta meg az elején a magyar vezetés, mert fűt-fát felajánlott és kiderült, hogy ha kell használni, nem marad a honi feladatokra erőforrás.
(Például a kezdetben mint a 12 Grioent felajánlották. Vagy az afgán/iraki missziókra rádiókat, na nem a kis Sokolt, hanem ugrókódos norvégokat az akkor meglévő mennyiségből csak úgy lehetett biztosítani, ha az itthon maradó egységek csak korlátozott mennyiséget kapnak.)
Ugy leirni a hirszerzo szerveket, hogy mindenkinek mindent elhivo joindulatu nagybacsik...hát izéééé....

(tudom, Snowden is csak orosz propaganda, és az NSA valojaban angolkisasszonyok szombati teadelutanjat elokeszito bevasarlasra szakosodott szervezet :p )
Nem tudom továbbra sem logikailag a kapcsolatot meglátni a Bukta csapat és a katonai információk szsállitasa a CIA -nak között.
Minden orszag - hangsulyozottan MIND - valodi infortmaciokat szeretne, és ez értheto is, és a vilag legtermészetesebb dolga!
Na ebben egyetértünk.
Sőt még vagyok győződve, hogy Magyarországon még albán kémek is vannak, de pont a hírszerzés feltételezett okossága miatt gondolom, hogy már - ha volt is - az első két jelentésből levették, hogy ezen a téren semmi haszna.
Az persze más kérdés, hogy Bukta és csapata tudhat-e olyan pénzmosási akciókról a banki rendszerek karbantartásával kapcsolatban kapott hozzáférésekből fakadólag, ami nagyon is érdekelheti az USA -t.
Az amatőrség magyar részről ott mutatkozik, hogy valami nagyokos kitalálta, hogy majd jól elkaszáljuk katonai titkok miatt. De még a között a kevés hadbiró között sem találtak olyat, aki bevállalta volna az elitélését.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss üzenetek

Friss profil üzenetek

Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika
Alex von Palota wrote on balacy's profile.
Sajnos a tegnapi feltöltéseidnél (Véletlenül katona, nyomok a hóban) csak 1 rar file van, a többi hiányzik. Köszönöm és üdv !
Amortisha wrote on AgnesB73's profile.
Ezer köszönet az OceanofPDF oldal linkjének megosztásáért. Halálra kerestem több könyvet és itt most sikerült őket letöltenem. Mégegyszer nagyon köszönöm.

Statisztikák

Témák
38,392
Üzenet
4,853,530
Tagok
618,745
Legújabb tagunk
GeorgeItasp
Oldal tetejére