Hírek Kárpátaljai katona: Túlságosan eldurvultak a dolgok, most már túl késő a béke

Három nap eltávot kapott Traski Viktor, hogy részt vegyen a Közép-európai Stratégia Intézet (ICES) által szervezett Re:Open Zakarpattia fórumon, ahol alkalmunk volt beszélni vele. A munkácsi 128. hegyi rohamdandár tüzére azután indult is vissza a zaporizzsjai frontra. Az Ungvári Nemzeti Egyetem matematikusoktatója még 2022-ben önkéntesként vonult be. Elmondása szerint a front megacélozta, és a háborút meg lehet szokni, de a két kisfiától való elválást soha.

Láttam a háború előtt készült képeket Önről – nem ismertem fel. Így megedzette a front?

A háború senkinek nem tesz jót. Se az egészségének, se a szellemnek. Bizonyára azokat a képeket látta, mikor még hosszabb volt a hajam és a szakállam. Így most kényelmesebb a fronton.

Onnan jött?
Igen, tegnap érkeztem, egyenesen a frontról. Két napig maradok, amíg a konferencia tart, aztán indulok vissza Zaporizzsja alá.

Milyen a helyzet?
Nagyon más, mint 2022-ben, a drónok mindent megváltoztattak. Például 2022-ben még elég volt egy erdőbe húzódni, nehogy leleplezzük a pozíciónkat, most már azt is át kell gondolni, az erdő melyik részében helyezkedünk el. Talán ez így nem hangzik drasztikusnak, de valójában az, hogy többet látnak, mindent befolyásol: csapatmozgást, ellátmányt. És nem csak a frontvonalon, hanem akár kilométerekkel hátrébb is.

Hozzá lehet ehhez hozzászokni?
Azt szokták mondani, akik régóta harcolnak, hogy a katonaság és a háború két külön dolog. A katonaságot nehéz megszokni, a háborút sajnos könnyű. Ami komoly gond: nagyon könnyű elveszíteni a félelemérzetet. Akkor pedig jönnek a bajok.

Mert túl sokat kockáztat?

Képzelje el, hogy kikerül a frontra, mondjuk, 2022-ben, és egyetlen lövés sem találja el. A huszadik lövés sem. A századik sem. Könnyen beleéli magát az ember, hogy nem is olyan veszélyes itt. Úgy érzi, nincs olyan nagy gond. Na ilyenkor jönnek a hibák, a figyelmetlenségek. Különösen most, 2025-ben, mikor még egy mezőn vagy erdőségben sem tudhatjuk, melyik bokorban várakozik egy drón.

Ön még nem esett ebbe a hibába?

Hál’ Istennek úgy látszik, hogy még nem. Elárulom, én is naponta 4–4,5 kilométert csak gyalog teszek meg. Az autó óriási célpontnak számít.

És a család, ők meg tudják szokni?

Két kisfiam van, öt- és hétévesek. Ők azért nehezen. Főleg az idősebbik fiam, aki már iskolás. Én eddig igyekeztem megóvni őket a háborútól, minimálisan meséltem a frontról. De az iskolában, főleg ha nagyobb fiúkkal barátkozik, már mindent megbeszélnek, a telefonjaikon mutogatják, mi történik. Szóval most már jobban érti, miről van szó. Képzelje, úgy egy éve hazajöttem szabadságra. A fiúk újságolják, hogy ástak nekem egy bunkert, lefedték ágakkal is. Azt mondták, oda kell bújnom, hogy meg kell menteni az életem. Nagyon nehéz volt a feleségemnek is, különösen miután elmentem. Akkor a kisebbik fiam másfél éves volt. Az egyik gyerek óvodában volt, de a másik otthon, közben ott volt a munka. Most se sokkal könnyebb, de legalább idősebbek, már legalább átalusszák az éjszakát, jobban ki tudja pihenni magát. Ha a családnak hiányzik egy része, az sosem könnyű.

Mit mond, mikor megkérdezik: apa, mikor jössz haza?

Állandóan ezt kérdezik. Tegnap este is azt kérdezte a kisebbik fiam: apa, mikor lesz már vége ennek az orosz háborúnak? Mit tudok erre válaszolni? Semmit.

A sok távollét nincs rossz hatással az apa-gyermek kapcsolatokra?


Most még kevéssé érzékelhető, de arra számítok majd kamaszkorban meglesz az ára. Most ott az anyjuk, minden rendben van. De ők mégiscsak fiúk, másképpen látják a világot, mint a lányok. Fontos lenne, hogy legyen mellettük egy apa. Hogy egészséges családban éljenek.


Az elváláshoz hozzá lehet szokni, megacélozta magát?


Teljesen lehetetlen. Mindig könnyes dolog.


És nekem mit válaszol, mikor lesz vége a háborúnak?

Remélem mielőbb, de attól tartok, nagyon nehéz lesz. Túlságosan eldurvultak a dolgok. Ha ’22-ben vagy ’23-ban bizonyos országok másképpen állnak a helyzethez, békét sürgetnek, akkor talán másképpen alakulhatott volna. Most már túl késő.

Hogy látja a kárpátaljai magyarság jövőjét?

Átalakul. Sokan mondják, hogy a különböző törvények elnyomnak minket. Én úgy látom, 2014 óta a háború sokkal nagyobb problémát jelent a magyarságnak. Mert lehetnek bármilyen szuper törvények, amelyek akár megvédenek, de mire megyünk vele, ha nem marad ember Kárpátalján? Akkor hol lesz a nyelv? Hol lesz a kultúra? Nem lesz ott semmi. Jómagam 2015 óta az ungvári egyetemen dolgozom, ahol magyarul oktattam. Már akkor érezhető volt, hogy csökkent a felvételizők száma. 2022 óta pedig alig lehet diákot találni. No nem azért, mert inkább az ukrán egyetemekre mennek, hanem mert kiutaznak, valószínűleg a mozgósítás miatt is. És ezzel együtt kiürülnek az iskolák. Én otthon a fiúkkal magyarul beszélek. Biztos vannak, akiknek nem tetszik, de én még nem találkoztam olyannal, aki számonkért volna miatta.

1763168153113.jpeg
 
Hát ja.
Meg az ukran 1991-es népszavazas kárpátalja autonomiajarol, ami elsopro igennel zárult , és amit az ukran vezetés mind a mai napig nem hajlando teljesiteni.

Errol sosem beszelsz fura módon!
Lehet hogy a magyar kormánynak erősebben kellene fellépni ezügyben.
Nem tudom mennyire menne ez könnyebben ha jobban lennének az ukrán kormánnyal.
 
Valamit probaljunk tisztazni:

Ez a terv amit most keszitettek, nem az elso!
Tobbszor, tobbféleképpen probaltak már feloldani ezt a konfliktust.

Ami most szerintem lényeges az az, hogy az ukranok nincsennek jó helyzetben!
Zelenszkinek az a válasza, hogy meggondolas tárgyát klépezi a dolog, nem utolso sorban ennek koszonheto.
A fronthelyzet, és a korrupcios botrany mellett egy lehetséges kiutat ad a jelenlegi vezetésnek!

A masik: amikor a felek leulnek tárgyaklni, mindenki egy maximum elképzeléssel indit. és ez kell majd kompromisszumra vezessen!

Amiert bemasoltam azt a 28 pontot annak ez az oka!
Innen indulnak.
Aztan lesz belole valami, ami akar meg jol is sulhet el!
A jelenlegi front és poliotikai hjelyzetben ezt a variaciot mindenképpen elobbremutatonak tartom, mint azt a fajta kemenykedest, amit foleg a franciaktol és angoloktol latunk.
 
Na miért is...ja ezt akarom írni.
A Reuters szerint az amerikai kormány megfenyegette Ukrajnát, hogy leállítja a fegyverszállítmányokat és a hírszerzési információk megosztását, ha az ukrán kormány nem írja alá az Egyesült Államok által javasolt, 28 pontos békemegállapodást.

A névtelenséget kérő források szerint az amerikaiak szoros határidőt is szabtak a követelésük teljesítésére. Azt akarják, hogy az ukránok hálaadás napjáig, vagyis november 27-ig írják alá a békéről szóló megállapodást. Az Egyesült Államok ukrajnai nagykövete azt mondta, hogy az amerikai kormány „agresszív határidőt” kért az ukránoktól a dokumentum aláírására.
 
Ha neked saját értelmezésed van akkor rendben
Nezzuk akkor mit mond erre az AI:

A "proxy" szó az angol "proxy war" kifejezésből származik, amely "helyettes háborút" jelent. Olyan fegyveres konfliktust ír le, amelyben két vagy több nagyhatalom nem egymással, hanem külső, harmadik felek (azaz helyettesek) útján vívja meg a harcot. Ezek a harmadik felek gyakran kisebb országok vagy nem állami szereplők, akiket a háborúban érintett nagyhatalmak pénzügyi, katonai és egyéb támogatással látnak el, hogy elérjék saját stratégiai céljaikat anélkül, hogy a közvetlen konfrontáció kockázatát vállalnák.
 
Valamit probaljunk tisztazni:

Ez a terv amit most keszitettek, nem az elso!
Meglehet, de attól még irreális.
Tobbszor, tobbféleképpen probaltak már feloldani ezt a konfliktust.

Ami most szerintem lényeges az az, hogy az ukranok nincsennek jó helyzetben!
Valóban 2022 februárja óta.
Zelenszkinek az a válasza, hogy meggondolas tárgyát klépezi a dolog, nem utolso sorban ennek koszonheto.
A fronthelyzet, és a korrupcios botrany mellett egy lehetséges kiutat ad a jelenlegi vezetésnek!
Ha Zelenszkijek mennek a levesbe, bárki is jön utánuk,, nem tudja majd elfogadni, mert másnap már nem ők az ország vezetői.
A masik: amikor a felek leulnek tárgyaklni, mindenki egy maximum elképzeléssel indit. és ez kell majd kompromisszumra vezessen!
Felek? Mióta fél Trump?
Gyakorlatilag a Fehér ház megégette magát, mert sem az oroszok, sem az ukránok nem fogadják el a 28 pontot.
Nem is szólva az EU-rol és G7-ről.
Amiert bemasoltam azt a 28 pontot annak ez az oka!
Innen indulnak.
Aztan lesz belole valami, ami akar meg jol is sulhet el!
Szerintem legfeljebb, ha kivesznek belöle 28 pontot.
A jelenlegi front és poliotikai hjelyzetben ezt a variaciot mindenképpen elobbremutatonak tartom, mint azt a fajta kemenykedest, amit foleg a franciaktol és angoloktol latunk.
Miben mutatna ez előte?
Katonák tízezrei haltak meg és most adják fel az ukránok, mert a szőke ciklon így gondolja?
Aki így véli, az még sosem járt Ukrajnában és sosem beszélt ukrán allampolgárral.
 
Felek? Mióta fél Trump?
Gyakorlatilag a Fehér ház megégette magát, mert sem az oroszok, sem az ukránok nem fogadják el a 28 pontot.
Nem is szólva az EU-rol és G7-ről.
Gyakorlatilag innentol ertelmetlen beszelgetni!
Te ugy fogod ezt fel, hogy amerika tomje csak ukrajnat pénzzel, fegyverrel, informaciokkal, de onnantol kuss neki!

Erdekes álláspont!
 
Gyakorlatilag innentol ertelmetlen beszelgetni!
Te ugy fogod ezt fel, hogy amerika tomje csak ukrajnat pénzzel, fegyverrel, informaciokkal, de onnantol kuss neki!

Erdekes álláspont!
Ahogy Trump hatalomra került, leállította a penzügyi támogatást. Tehát ez már eleve nem játszik.
A fegyvereket meg az EU fizeti és amilyen balfekek nem az EU -ban gyártott fegyvereket veszik, hanem az usa-ét.
Ami a hírszerzési információkat illeti, az tényleg kemény lenne, de megkérdezném, nem a NATO biztosítja azt?
Vagy Trump úgy véli, hogy bár felajánlotta a DPQ-jukban, attól még visszavetheti. Akkor a NATO is annyit ér és ideje a saját EU hadseregnek.
 
Ahogy Trump hatalomra került, leállította a penzügyi támogatást. Tehát ez már eleve nem játszik.
A fegyvereket meg az EU fizeti és amilyen balfekek nem az EU -ban gyártott fegyvereket veszik, hanem az usa-ét.
Ami a hírszerzési információkat illeti, az tényleg kemény lenne, de megkérdezném, nem a NATO biztosítja azt?
Vagy Trump úgy véli, hogy bár felajánlotta a DPQ-jukban, attól még visszavetheti. Akkor a NATO is annyit ér és ideje a saját EU hadseregnek.
Ezzel azt a megallapitast erositetted: amerikanak kuss! :)
Diplomatikus valasz!
 
Zelenszkinek az a válasza, hogy meggondolas tárgyát klépezi a dolog, nem utolso sorban ennek koszonheto.
Zelenszkij Ukrajna választott vezetője.
Köteles tárgyalóképes álláspontot képviselni. (Mióta nekiugrottak az Ovális Irodában, azóta is folyamatosan hangoztatja: kész Ukrajna nevében tárgyalni.)

Más dolog, hogy a tárgyalási alap elfogadható-e.
 
Ne feledkezzünk meg két évfordulórol.
80 éve indult be a Nürnbergi Törvényszék. Annak része volt a mai Oroszország elödje.
Akinek füle van a hallásra....

S ma 12 éve, hogy a legitim elnökkel szemben elindult Kievben a Viktoria Nuland szervezte - 5 milliárdnyi USD-be kerülö - Maidan-puncs.

Az elsö évfordulóval kapcsolatban beugrott: a nagy szürke háttéreminenciás Jermaknak is ma van a szülinapja.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Kolonel0708 wrote on petrucy's profile.
Szia! Tudnál segíteni? Hiányzik az első link elérhetősége:
Jones, Lisa Renee - Gyilkos lány - Lilah Love 1.
Gyilkossági feljegyzések

Köszönettel: Kolonel0708.
könyveket forditok szabadidőmben
Üdvözlök mindenkit. Kicsit furcsa nekem az oldal, nem látom át teljesen a működését. Mármint a felhasználói felületnek a használatával kapcsolatban. Azt sem tudom, hogy jó oldalon vagy fórumon kutatok-e.
Néhány kanadai rokon után kutakodtam, de nem tudom sajnos semmi konkrét infót róluk, ezért úgy döntöttem, ha én megosztok egy-kettőt, hátha megtalálnak ők.
Sziasztok. Szép szombatot.
Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.

Statisztikák

Témák
39,197
Üzenet
5,050,637
Tagok
630,547
Legújabb tagunk
yuqiluv
Oldal tetejére