Legutóbbi tartalom: dezsoili

Segítség! Egy egyszerű pontra is több ezres karaktert ír ki és visszautasít a blogom. Miért nem lehet tölteni semmit sem?

Szilvagombóc

Nos, én csak egy butuska festő, költő, író vagyok, akinek senki sem mondta el, mit is kellene tennie. Olvasgattam itt a saját műveimet, és nem értettem hogy a csodába írhatnak be mások, amikor én meg nem. Most kaptam erre választ és kezdtem el rögtönözni ezt a reggeli történetecskét, persze nem...

Még be sem fejeztem a reggeli egypercesemet és már meg is van a 20 beszólás. remélem ezentúl már minden más lesz, és végre teljes jogú tag leszek abban a blogban, ahová beregiztem, több, mint egy éve már.

Látom, a közeli ág szirmából, a méhecske ezt észreveszi. Megáll, és egyhelyben duruzsol, majd valami hihetetlen energiával elszáll a hangya felett, akár egy helikopter. Nem akarok hinni a szememnek… a méhecske ezzel az apró gesztussal, menti meg a pók életét. A hangya megtorpan, a pók a lábát...

Semmit sem akarok tölteni, van mindenem. A blogomat akarom végre töltögetni. van ám saját honosom is, de ha már felléptem ide, akkor jó lenne megszerkeszteni. Eddig nem tudtam, miért nem sikeredik. Most végre elmondták. Anyagokat fogok majd felhozni azoknak, akik esetleg akarnak letölteni. Te...

Itt bent, már a szemem is kitárva drukkolok neki. Na, még egyet lökj már magadon te drága, és ím, a fát egy hatalmas mozdulattal, végre eléri. A hangya is, az egyik lábát. S nézd csak!- mily harcias tud lenni, meg is ragadja, és húzná lefelé. De a pók már stabilan tapadt a fa törzséhez és egyből...

S míg a hangya ide-oda szaladgál, egy aprócska pók tanulgatja a földi közlekedés rejtélyeit, idétlen mód teszi-veszi nagy lábait, és iparkodik gyorsabban elérni a fa törzsét, mint, ahogyan a hangya, hisz jól tudja, ha nem sikerülne neki, az éhség nagy úr, s a könyörtelen ragadozóból lehet mára...

Képzeld Magdi, én már letettem 7 éve. Addig biza elszívtam az összeset, amit magamnak engedélyeztem az életem folyamán. Így most kénytelen vagyok azzal beérni, amikor más rágyújt. Finom is az, egy jó kávé, hozzá egy cigi... na de hagyjuk a régi szép időket, ma már nem hiányzik, sőt boldog...

Reggeli szertartásom, legalább ne teljen feleslegesen el, annyi kitelhet tőlem is, hogy látva a természet csodáit, megfigyeljem és megnézzem. Sőt, tovább menve le is írjam, hogyha esetleg te még nem figyelted meg őket, hát ezután lásd, mily hatalmas nagy egészben vagyunk mi ember, sokkal apróbb...

Drága Magdikám nem messze tőled, Debrecentől délre Nagyrábén.

A hangya sem hagyja magát, arrébb dobja az idétlen teremtményt, és, ha nem tudnám milyen veszélyeset tud harapni az ember óvatlan lábában, még meg is sajnálnám, sőt, még meg is szeretném. De harapása igen csak nagy fájdalommal járt, már megtapasztaltam az elmúlt évek folyamán, így elkerülöm őt...

Látom kevesebbel is meg lehetne oldani, de ha már belekezdtem, akkor írogatom tovább azt, amit én most itt valóban látok és megélek. Épp kávézom, tarts velem Magdikám.

A fám tövében most megjelent egy katona bogár. Kis idétlen testével, olyan, akár egy jókora hordócska, a lábai alig bírják el hatalmas potrohát, még a katicánál és termetesebb, most valamit húz.. von maga után, de olyan nagy lendülettel, ami még nevetségesebbé teszi, hopp…hopp…felbukik, a hátára...

Szia Magdalena! legalább így alkotunk is valamit, meg be is jutunk a mennyország kapuján túlra is. Amúgy is azért jövünk, hogy picivel nagyobb adagot gyűjthessünk össze a sok szépségből, amiket itt rendre megtalálok.Áldott hétvégétek legyen.