Édes anyanyelvünk, azaz "Mely nyelv merne versenyezni véled."

"Tanítottuk-e iskoláinkban a nyelvet úgy, amint kellene? Érettségivel, tanári oklevéllel eresztettünk rá a magyar életre olyanokat, akiknek nyelvismerete fogyatékos, kiejtése rossz, gondolkodása a nyelv szellemétől idegen. Ha csak feleannyi gondot fordítottunk volna anyanyelvünk tanítására, mint az idegen nyelvekére, nem jutottunk volna ennyire. ... Mindenkibe bele kell nevelni a nyelv sorsa iránti érdeklődést, a saját beszéde-írásáért való felelősséget. ... kell mindenekelőtt az írók tudatos közreműködése. Olyan íróké, akik minden leírt szavukért érzik, vállalják a felelősséget, akik hajlandók egészen megtanulni magyarul, hogy a remek hangszert egész terjedelmében használhassák, ne csak egy-két szűk részletében." (Kodály Zoltán, 1974, Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok, II, Budapest: Zeneműkiadó, 327-328 o.).

"IV. Béla királyunk elküldte Juliánuszt, hogy megkeresse az őshazában maradt magyarokat. Nem azért, hogy visszatérjen hozzájuk, hanem hogy őket hívja ide, az európai magyarságot megerősíteni. ... Mi sem akarunk visszatérni az őshazába. Ami megtartott Európában idáig, majd csak megtart ezután is. Mi lehet az? Nem az, amiben alkalmazkodtunk, hasonlók lettünk környezetünkhöz, hanem amiben különböztünk tőle. Hisz, ha mindenben hasonlókká lettünk volna, eltűnt volna a magyarság.
Így is sokat letett régi mivoltából ezer év alatt. De megtartotta külön lelkiségét. Annak két legmegfoghatóbb nyilvánulása: a nyelv és zene." (Kodály Zoltán, 1974, Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok, I, Budapest: Zeneműkiadó, 69 o.).

"Mikor látják be íróink, hogy teljes fegyverzetű magyar író csak rendszeres kódexolvasó lehet? Az volt Arany János, az volt Móricz Zsigmond. De még Ady Endre és Kosztolányi is tudta, hogy a régiek buzgó és mindennapos forgatása nélkül magyar író nem áll a lábán." (Kodály Zoltán, 1974, Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok, III, Budapest: Zeneműkiadó, 428 o.).

Dr.Marácz László: A magyar nyelv eredetéről



Dr. Marácz László, Amszterdami Egyetem




A magyar nyelvet jelenleg leginkább az úgynevezett finnugor nyelvcsaládhoz osztják be. Ehhez a nyelvcsaládhoz, a finn és az észt mellett, olyan nyelveket sorolnak be, amelyeket Szibéria északi részén beszélnek.[2] Hogy a magyar nyelv esetleg rokonnyelve lehet az északi nyelveknek, azt aránylag késôn, a tizennyolcadik században fedezték fel. Magyarországon ez a felfedezés nem lett egyszerre általánosan elfogadott. Egészen a tizenkilencedik század második felében a magyarok azt gondolták, hogy a közép-ázsiai szkita népektôl származnak. Azt gondolták, hogy nyelvük rokona olyan keleti nyelveknek mint a töröknek vagy a mongolnak. Ezt vallották a középkori magyar krónikák is. E cikkben kimutatjuk, hogy a múltban miként vélekedtek a magyar nyelv eredetérôl és hogy miért keresték a magyar nyelv eredetét Észak-Európában, Észak-Szibériában és nem Közép-Ázsiában.

A régi elbeszélések szerint, amelyeket a középkori magyar királyok króníkásai feljegyeztek, Ázsia a magyarok és magyar nyelv ôshazája.[3] Kézai Simon, IV. László (1272-1290) király udvari papja az 1282-ben kiadott A magyarok történetében, az ún. Gesta Hungarorum-banmindenféle magyar mítoszt és mondát dolgozott fel a magyarok eredetérôl. Kézai a bábeli toronyépítésérôl a következôket mondja el:

‘A vízözön után a kétszázegyedik esztendôben a Jáfet magvából eredt Menróth óriás, Thana fia, minden atyafiaival a múlt veszedelemre gondolva tornyot kezde építeni […] ki a nyelvek megkezdôdött összezavarodása után Eviláth földére méne, mellyet ez idôben Persia tartományának neveznek, és ott nejétôl Eneth-tôl két fiat nemze, Hunort tudniillik és Mogort...’[4]

A magyar mitológia Hunort és Magort a magyarok, illetve a hunnok ôsatyjuknak tekinti és Nimródot (Kézainál: Ménroth) pedig e két testvérnép ôsatyjának. Endrey rámutatott arra, hogy a bábeli torony elbeszélése Kézainál lényegesen eltér a Biblia változatától.[5]
A Bibliában Nimród Kámtól származik és nem Jáfettól, ahogy Kézainál, Nimrod apja a Bibliában pedig Kus és nem Thana, ahogyan Kézainál.[6] Másodszor a Biblia nem ad meg semmiféle idômeghatározást a bábeli toronyépítésrôl. Harmadszor a Biblia nem adja meg, hogy ki építette a tornyot, semmit sem mond arról, hogy Nimród ‘Eviláth földjére’ költözött volna. Végül is Kézai Nimródot ‘óriás’-nak (gygas) nevezi, miközben a Biblia szerint Nimród a ‘Nagy vadász az Úr elôtt’.
Götz László helyesen mutatott rá arra, hogy ilyen jellegû epitheton ornans-ok arra utalnak, hogy a Biblia elôtt már léteztek babiloniai hôsénekek Nimródról.[7] Azokat az elbeszéléseket, amelyeket Kézai is papírra vetett visszamennek ezekre az ôsi babiloniai mondákra. Götz szerint a magyarok ezeket a mondákat magukkal hozták keletrôl. Már Berossos a babiloniai történész Kr. e. 270 körul Nimród nevét összefüggésbe hozza a szkitákkal és Thana nevét a Tanais-szal, a Don folyó ókori görög nevével. A Don folyó az ókorban Európa és Ázsia határát jelölte. Kézai szerint meg Nimród apja Thana. Az ókorban a közép-ázsiai szkiták és hunnok földjét ‘Eviláth’-nak nevezték. Ezek az elbeszélések buzdították a magyarokat arra, hogy kutassák nyelvük eredetét.
Az olasz nyelvtudós Umberto Eco a The Search for the Perfect Language c. könyvében felvázolja a bábeli torony elôtti ôsnyelv kutatásának több évszázados történetét. E könyv megemlíti a magyar teológus Otrokócsi Fóris Ferenc-et is, aki szerint a magyar az emberiség ôsnyelve. Otrokócsi akkor jutott erre a következtetésre, amikor 1693-ban a Franekeri Egyetemen írta a doktori disszertációját a magyarok eredetérôl. Hasonlóan Otrokócsihoz a holland Becanus, a lengyel Dembolenski, a svéd Stiernhielm mind azt próbálták bizonygatni, hogy az ô népük nyelve volt a paradicsom nyelve. Ugyanúgy mint sok honfitársa Otrokócsi meg volt gyôzôdve arról, hogy a magyarok ázsiai gyökerekkel rendelkeznek és rokonok a szkitáknak és hunnoknak.[8]

Nagy Északi Felfedezô Út

Nem-magyarok hozták elôzör kapcsolatba a magyar nyelvet a finnel. Az elsô terjedelmes írás, amely a magyar nyelv északi rokonságát megemlíti a svéd Philip Johan Strahlenberg Das Nord- und Ostliche Theil von Europa und Asia c. könyve. A svéd tiszt ezt a könyvet 1730-ban adta ki Stockholmban. Strahlenberg 1709-ben, mikor az oroszok megverték a svédeket a Poltavai ütközetnél orosz fogságba került. A tizenhárom éves fogsága alatt lehetôséget kapott, hogy kutassa Észak-Európa és Szibéria kultúráját, történelmét, nyelveit. A könyv mellékletként közzétett szójegyzékben, az ún. Harmonia Linguarum, Strahlenberg hatvan magyar szót sorol fel, hasonlít össze ötvennyolc finnugor ellenpárjával. Manapság ezt a Strahlenberg-féle listát már nem lehet komolyan venni. Bakay Kornél régész nemrég nagyon helyesen mutatott rá arra, hogy a listán szereplô szavak egy része pontotlan, eltorzult vagy egyszerûen nem is létezik a magyar nyelvben.[9]
A magyar nyelv északi rokonításával néhány német tudós is foglalkozott, akik az 1737-ben alapított Göttingai Egyetemen tanítottak.[10] Johann Eberhard Fischer (1697-1771), az Orosz Tudományos Akadémia tagja, 1733-1734 között részt vett a Nagy Északi Felfedezô Úton. Fischer errôl beszámolt a Siberische Geschichte von der Entdeckung Sibiriens bis auf die Eroberung dieses Landes durch die Russische Waffen (Szentpétervár, 1768) c. könyvében. A magyarok, vogulok, osztjákok, finnek rokonságát azzal próbálta bizonygatni, hogy ezeknek a nyelveknek közös szavai vannak. A Vocabularium Sibiricum, azaz Szibériai Szójegyzékben, melyet a második Kamcsatkai Felfedezô Úton állított össze 1739-ben 158 magyar szónak etimológiáját adja meg.
A német történész August Ludwig Schlözer (1735-1809), aki szintén a Göttingai Egyetemen tanított, és tagja volt az Orosz Tudományos Akadémiának használta Fischer szólistáját az Allgemeine Nordische Geschichte c. könyvében. Ez a könyv 1711-ben Halleben jelent meg. Schlözer a magyarokat, mint a finnek európai ‘melléklete’ tartja számon:

‘Magyarok (Magyaren). Ezt csak hozzátoldom, mert nem tartoznak ide, mivel nem ôsnép, hanem csak a IX. században vándoroltak be Ázsiából. Hogy a magyaroknak a nyelve a finnel és a lappal közeli rokon és így a nemzet a nagy finn néptörzs egyik ága volna régtôl ismert.’[11]

Az Allgemeine Nördische Geschichté-ben sok megalázó megjegyzést lehet találni Európa északi népeirôl. A magyarokról sincsen jó véleménye Schlözernek:

‘Még három nép van egyébként, amelyek részben északon élnek ugyan, de önálló államot nem alkotnak és nincs saját történelmük. […] Ezek a finnek, a románok és a magyarok.[…]. Ezek a részben ôsi, népes, nagy nemzetek (néhány magyart kivéve) nem játszottak soha szerepet a népek színpadán.’[12]

‘Néhány magyar kivételével az utóbbi idôkben, ôk sem hódításra termett nép, hanem mindig a szomszédaik martalékai voltak, következésképpen saját történelmük nincsen.’[13]

A tizennyolcadik század végétôl magyar kutatók is kiálltak a magyar nyelv északi rokonsága mellett. 1769-ben VII. Krisztián norvég és dán király Mária Terézia (1740-1780) osztrák császárnôt megkéri arra, hogy bocsátson rendelkezésére néhány csillagászt, akik majd megfigyelik Venusz bolygót Vardö szigetén, Norvégia legészakibb pontján. Mária Terézia a magyar csillagászt Hell Miksát bízza meg azzal, hogy ezt az északi expedíciót szervezze meg. Mivel Hell hallott valamit a magyar-finn-lapp nyelvrokonságról, magával vitte a csillagászt Sajnovics Jánost, jezsuïta szerzetestársát a kérdést részletes kutatása céljából.
Az utazásuk elôtti évben Sajnovics már tanulmányozta a magyar-lapp nyelvrokonságot, 1770-ben jelentette meg a Demonstratio idioma Ungarorum et Lapponum idem esse c. könyvét, amelyben százötven‘közös’ magyar-lapp szót sorol fel. A finnugrista Lakó György szerint Sajnovics azonban csak 114 szót talált. Ebbôl a finnugristák ma már csak negyvenet ismernek el mint közös magyar-lapp szót.[14]
Barcsay Ábrahám író, aki 1762-1767 között a császári testôrség magyar osztályának volt tagja, aforizmája leghívebben tükrözi, hogyan fogadták kortársai Sajnovics könyvét:

‘Sajnovics jármától óvjuk nemzetünket,
Ki Lapponiából hurcolja nyelvünket!’[15]

Sajnovics könyvét a Demonstratió-tlatinul tette közzé. A Demonstratio soha nem jelent meg magyarul. Emiatt Magyarországon hosszú ideig Sajnovics egy fontos közlésére nem figyeltek fel. Sajnovics, a finnugor nyelvrokonság alapítója, azt vallotta, hogy a magyar nyelv nemcsak rokona az észak-európai finn és lapp nyelvnek, hanem hogy létezik ‘Finnarchiától Ázsián kereztül Kináig terjedô rokonnyelvek láncolata’.[16]
Sajnovicset követôen az erdélyi orvos Gyarmathi Sámuel (1751-1830) próbálta a magyar nyelvet északi nyelvekkel rokonítani. 1795-ben találkozott Schlözer történésszel a Göttingai Egyetemen. Schlözer nagy hatással volt Gyarmathira, ô állította rá a magyar nyelv finn rokonságának kutatására. Gyarmathi az ô könyvében, az 1799-ben Göttingában megjelent Affinitas Lingua Hungaricae cvm linguis Fennicae originis grammaticae demonstrata fanatikusabb hirdetôjévé bizonyult a magyar-finn-lapp nyelvrokonság elméletének, mint német mestere Schlözer. Ellenhangok is voltak azonban. Az angol nyelvtudós Sir John Bowring nem volt jó véleménnyel Gyarmathi magyar, finn, észt, lapp nyelvi egyezéséirôl. Bowring ezeket ‘szertelen ábrándok’-nak nevezte.[17]

Az ázsiai ôshaza

A magyar nyelv északi rokonságát Magyarországon is kétellyel fogadták. A tizennyolcadik század végén jelent meg az elsô rendszeres tanulmány, amely a magyar nyelvet rokonította az ázsiai nyelvekkel. Ezt a tanulmányt a nyelvész, teológus Beregszászi Nagy Pál (1750-1828) készítette. Beregszászi Nagy keleti nyelveket, teológiát tanított az Erlangeni Egyetemen. A magyar nyelv rokonságát kereste a keleti nyelvekkel, fôleg a törökkel. Kutatásaiból azt a következtetést vonta le, hogy a magyar ázsiai nyelv, elutasította a finn-magyar nyelvrokonsági elméletet.
Beregszászi Nagy nyomába lépett a székely Kôrösi Csoma Sándornak (1784-1842), aki a Göttingai Egyetemen az arabista Johann Gottfried Eichhorn óráit látogatta. Eichhorn hívta fel Kôrösi Csoma figyelmét arra, hogy a korai közepkorban arab utazók arról tudósítanak, hogy a magyarok az eurázsiai sztyeppén vándorolnak.
Miután Kôrösi Csoma Göttingából visszatért Erdélybe elhatározta, hogy meg fogja keresni a magyarok ôshazáját Közép-Ázsiában. A költô és szerkesztô Döbrentei Gábor, aki késôbb a Magyar Tudományos Akadémia titkára is lett, 1819-ben találkozott Kôrösi Csomával. Döbrentei felajánlotta neki, hogy pénzgyûjtéssel támogatja vállalkozását. Kôrösi Csoma azonban elutasította ajánlatát. Mivel Döbrentei nagy figyelemmel kísérte Kôrösi Csoma közép-ázsiai útját a Magyar Tudományos Akadémia értesítve volt Kôrösi Csoma tevékenykedésérôl.
1820-ban Kôrösi Csoma elutazott szülôföldjérôl, 1822-ben érkezett meg Kasmírban. Ott találkozott a brit kormánybiztossal William Moorcrofttal, aki Tibetre és a tibeti nyelvre hívta fel Kôrösi Csomának figyelmét. Kôrösi Csoma Calcuttában írta meg tibeti szótárát, nyelvtanát a brit Királyi Ázsiai Társaság tagjaként. Ezek a munkák 1834-ben jelentek meg és Kôrösi Csoma otthonában Magyarországon is elismerést aratott. Kôrösi Csoma azon a véleményen volt, hogy a magyar, török, szanszkrit, kinai, mongol, tibeti nyelvek rokonnyelvek, mert szerkezetük egyezik, amelyben gyökérszavak központi helyet foglalnak el.[18] Anélkül, hogy elérte volna az útjának valós célját, a közép-ázsiai újgurok földjét, Kôrösi Csoma 1842-ben Darjeelingben maláriában halt meg.
Attól eltekintve, hogy különbözô tanulmányok léteznek Kôrösi Csoma életérôl, munkásságáról még mindig nem tisztázódott, hogy mit is ért el. Azok az anyagok, amelyeket Kôrösi Csoma gyûjtött ott hevernek érintetlenül a budapesti Magyar Tudományos Akadémia levéltáraiban. A magyarok ázsiai ôshazának keresésének azonban más eredménye is lett. Kôrösi Csoma a Nyugatnak szerzett betekintést a tibeti nyelv, a tibeti buddhizmus régi szövegeinek titkaiba.[19]
Reguly Antal (1819-1858) utazó, a magyar nyelv eredetét Észak-Európában kereste. A szabadelvû államférfi és író Eötvös József báró (1813-1871) tájékoztatásából tudjuk meg, mikor 1863-ban Reguly tiszteletére emlékbeszédet tart a Magyar Tudományos Akadémián, hogy Reguly húsz éves diákként 1839-ben utazik el az akkori cári Oroszországhoz tartozó Finnországba. Ott véletlenül találkozik a finn tudóssal Arvidsonnal, aki ôt a magyar nyelv finn rokonságára irányítja rá. Reguly finnül, lappul tanul, meg van gyôzôdve arról, hogy a magyar-finn nyelvrokonságot nem lehet csak nyelvészeti-filológiai módszerekkel bebizonyítani, hanem néprajzi és történelmi adatok is fontos szerepet játszanak.[20]
Finnországi tanulmányai után Reguly Szentpétervárra utazik, hogy élôkészítse szibériai útját a magyarok rokonaihoz. Reguly nem bizonyította be a magyarok északi eredetét, de 1844-es északnyugati szibériai tanulmányútja során eredeti vogul és osztják hôskölteményeket gyûjt.

Széchenyi István

Széchenyi István gróf (1791-1860) a magyar reformkor szellemi motorja azon a véleményen volt, hogy a magyaroknak legfontosabb feladata, hogy ázsiai népként bontakozzon ki Európában:

‘A’ magyar népnek nincs csekélyebb hivatása, mint képviselni – Európában egyedüli heterogen sarjadék – ázsiai bölcsôjében rejtezô, eddigelé sehol ki nem fejlett, sehol érettségre nem virult sajátságit; sajátságit […]’[21]

A szabadelvû Széchenyi és más felvilágosult magyar nemes azon törekedtek, hogy Magyarországot korszerûsítsék, adjanak az országnak méltó helyet a Habsburg birodalomban. Széchenyi korszerûsítési programja nemcsak politikai-társadalmi kérdésekkel foglalkozott, hanem kultúrális kérdésekkel is. A program kultúrális részében a magyar nyelv foglalt el központi szerepet. A magyar nyelvnek olyan státuszt kellett biztosítani, mint a többi európai nemzeti nyelvnek. A magyar nyelvet arra a rangra kellett emelni, hogy hivatalos nyelvvé váljon.
A reformkorig a latin volt Magyarország hivatalos nyelve. Széchenyi erôfeszítéseinek köszönhetôen 1830 november 17-én felavatták a Magyar Tudományos Akadémiát. Az elsô elnöke a történész Teleki József gróf lett; Széchenyi maga alelnök lett; és a fentebb említett költô és szerkesztô Döbrentei lett az akadémia elsô titkára.
Döbrenteinek (1786 – 1851) nagy érdemei voltak a magyar nyelv és irodalom területén. Molière és Shakespeare munkáját fordította magyarra, 1814-ben megallapította a nagytekintélyû Erdélyi Múzeum nevû folyóiratot. Döbrentei Széchenyi bizalmasainak egyike volt és legbefolyásosabb tanácsadója a magyar nyelv és irodalom területén.
Az idôben Nyugaton figyelemmel kísérték a magyar politikai és gazdasági reformokat. A nyugatiak keveset tudtak azonban arról, hogy Széchenyi és csoportja tanulmányozzák a magyar nyelvet. Kivételnek számított a brit tudós és diplomata Sir John Bowring (1792-1872). A korai tizenkilencedik századi Magyarországnak különleges vonzása kellett, hogy legyen a brit nyelvészre. A politikai és gazdasági reformok liberális irányának mintája, amelyet Bowring lelkesen támogatott, Nagy-Britannia volt. A magyar református egyházak, amelyek sokat szenvedtek a habsburg, katolikus ellenreformációtól az európai reformációnak legkeletibb bástyájának tekintették. Mivel a magyar nyelv különálló nyelv az európai nyelvek közül, Bowring felfigyelt a magyar nyelvre. Nem csoda, hogy Bowring tartós kapcsolatban állt a Széchenyi csoporttal. Bowring levelezett a Magyar Tudományos Akadémia tagjaival, fôleg elsô titkárával Döbrenteivel.[22]
Bowring 1830-ban közzétesz egy angolnyelvû versgyûjteményt Poetry of the Magyars címmel. A kötet elôszavában néhány figyelemreméltó kijelentést tesz a magyar nyelvrôl. Szerinte a magyar nyelv önálló, nagyon régi nyelv.[23] Továbbá a magyar nyelv alig változott és megtartotta az ázsiai ôsszerkezetét.[24] Végül Bowring azt állítja, hogy a magyar nyelv ôsformái, gyökérszavai egyszerû és egyszótagú szótári elemekbôl állnak. Ezek az elemek végtelen mennyiségû új szótári elemet tudnak teremteni ragozás segítségével.[25]
Bowring kijelentései a magyar nyelvrôl tényleg figyelemre méltóak, hiszen 1830-ban ezek a elméletek a magyar nyelvrôl még Magyarországon sem voltak általánosan elfogadottak. Bowringnak a Poetry of the Magyars-ban tett kijelentéseiben visszhangzanak azok a vélemények amagyar nyelvrôl, amelyeket Széchenyi és csoportja vallottak a tizenkilencedik század huszas éveiben. Bowring tudása a magyar nyelv- és irodalomról nagy részben Döbrenteitôl származott, ahogy a Poetry of the Magyars elôszavában ezt ki is hangsúlyozta. Bowring egész életében foglalkozott a magyar nyelv és irodalommal.
Berzenczey László, utazó, az 1848-49-es Szabadságharc veteránja a tizenkilencedik század ötvenes éveiben Kôrösi Csomához hasonlóan próbálkozott eljutni Közép-Ázsiába. Utazása alatt találkozott Bowringgal, akit 1852-ben Nagy-Britannia hongkongi konzuljává nevezték ki. Bowring elmondta Berzenczeynek, hogy személyesen ismerte Kôrösi Csomát, nagyra értékelte nyelvészeti tudását. Berzenczeynek is kifejtette gondolatait a magyar nyelvrôl, amelyeket a Poetry of the Magyars c. könyvében már közzétett. A Magyar nyelv magából sarjad, logikai, majdnem matematikai szerkezettel bír.[26]

Az elsô magyar akadémiai szótár

1821-ben Teleki József gróf kezdeményezte, hogy szótárt szerkesszenek a magyar nyelvrôl. Ez a szótár Magyarország legnagyobb szótári projektuma lett a tizenkilencedik században. A Tudományos Akadémia két tagját, Czuczor Gergelyt és Fogarasi Jánost bizták meg azzal, hogy írják meg ezt a szótárt. Czuczor Gergely (1800-1866) bencésszerzetes volt, romantikus költeményeket írt, az 1848-1849-es Szabadságharc császári hatalomellenes, forradalmi tevékenységei miatt a kufsteini börtönbe zárták. Fogarasi János (1801-1878) nyelvész, bíróként dolgozott a felsôbíróságon. Czuczor és Fogarasi tizenkét évig írták az Akadémiai Nagyszótár-t. Hat részben adták ki 1862 és 1874 között, 110.784 szócikket tartalmaz.
Czuczor és Fogarasi a szótár megírásához a következô négy alapelvet követték: összegyûjteni a magyar szavakat és szórészeket; megadni a nyelvtani tulajdonságait; körülírni jelentésüket; végül megállapítani a magyar szavak etimológiáját a magyar gyökérszavak segítségével, összehasonlítani a gyökérszavakat más nyelvek gyökérszavaival. Ezért a Czuczor-Fogarasi szótár értelmezô, összehasonlító és etimológiai szótár egyben.
A szótár korszerû, mert Czuczorék leválasszák a ragokat, képzôket a gyökérszavakról. Szerintük a magyar gyökérszavak olyan szótári elemek, amelyeket nem lehet tovább kicsinyíteni anélkül, hogy jelentésüket, formájukat elvesszék. Czuczor és Fogarasi arra a következtetésre jutottak, hogy a magyar nyelv több mint kétezer egyszerû gyökérszót számlal. Ezek mind egyszótagúak és sok, más szónak alapját képezik. Továbbá azt a következtetést vonták le, hogy a magyar nyelv ragozó nyelv és sok raggal, képzôvel rendelkezik. Szerintük a magyar nyelv több mint kétszáz képzôt, ragot számlál. Ebbôl nyolcvan egyszerû és egyszótagú. Ezek segítségével nagyon sok új szó képezhetô.[27]
A magyar szavak etimológiáját Czuczor és Fogarasi a gyökérszavak segítségével vezették le. Czuczorék alaposan dolgoztak, mikor a magyar gyökérszavakat összehasonlították más nyelvek, nyelvcsaládok gyökérszavaival. Attól eltekintve, hogy minél több egyezô gyökérszót vettek figyelembe – hangutánzókat mellôzve – ovakodtak olyan párhuzamok alapján, mint például 150 szanszkrittal egyezô gyökérszó alapján, a magyar nyelvnek ilyen-olyan rokonságot tulajdonítani. Szerintük a rokonsági kérdés még több kutatást igényel.

Német nyelvlaboratórium

A tizenkilencedik század második feléig alig volt valamilyen rendszeres kutatás a magyar nyelv és a finnségi nyelvek rokonsági kérdésében. Legfeljebb felületes, korlátozott nyelvi párhuzamokról volt szó, amelyeket bizonyítékként használtak arra a feltevésre, hogy a magyarok és a finnek ugyanabból a törzsbôl fakadnak, a magyar ôshaza Európa vagy Szibéria északi részén terül el.
Ez a helyzet változott, mikor a magyarok 1849-ben elvesztették Szabadságharcukat. Kiderûlt, hogy osztrák uralom alatt kellett maradniuk. Tíz évig, 1849-tôl 1859-ig az osztrák kormányzó Alexander Bach erôs kézzel kormányozta Magyarországot. Az ô uralma alatt kemény germánosító politikát folytattak Magyarországon. Sôt 1858-ban azt tervezgették, hogy a németet tegyék a Tudományos Akadémia hivatalos nyelvvé.[28] Ezellen Széchenyi is tiltakozott attól félve, hogy az Akadémia eredeti célkitûzését, a magyar nyelv tanulmányozását, nem lehet megvalósítani.[29] A Bach-korszakban a magyar nyelv északi rokonságának gondolata teret hódított, fôleg akadémiai körökben.
A jogász Hunfalvy Pál (1810-1891) fanatikus hírdetôje lett annak a feltevésnek, hogy a magyar és a finn nyelv külön nyelvcsoportot alkotnak. Hunfalvy a felvidéki német kisebbséghez tartozott. Eredeti családnevét Hunsdorfer-t akkor magyarosította, mikor 1841-ben tagja lett a Magyar Tudományos Akadémiának. A Békepárt parlamenti képviselôje volt. Annak a Békepártnak, amely a Habsburg Házzal kiegyezni akart. Hunfalvyt 1851-ben kinevezték a Magyar Tudományos Akadémia fôkönyvtárossá. Ezt a állást haláláig 1891-ig töltötte be.
Hogy Hunfalvyról miként vélekedtek akadémiai körökben azt ô magától tudjuk meg. 1883-ban azt írta, hogy 27 évvel elôbb, azaz 1856-ban, ismert, tekintélyes magyar nyelvészeket szólított fel arra, hogy támogassák az ô új folyóiratát, a Magyar Nyelvészet-et. Többen azonban erre nem voltak hajlandók, mivel akadémiai körökben azt suttogták, hogy az osztrák kormány lefizette Hunfalvy-t azzal a céllal, hogy a magyar nemzet becsületét szégyenítse meg az állítólagos finn rokonsággal.[30] Tény, hogy Hunfalvy Pál rögtön az akadémiai kinevezése után 1851-ben támadásba lendült az Akadémiai Nagyszótár ellen. Hunfalvy azonban már nem volt képes a projektumot leállítani. Ahelyett azzal próbálkozott, hogy kiüsse a projektum tudományos alapjait:

‘A’ kôszirtek, mellyekben a’ nyelvvizsgálás nálunk ütközik, leginkább a’ betûk jelentése ’s a’ szógyökök.’[31]

‘Valamelly nyelvnek szógyökeirôl egyedûl a’ rokon nyelvek vizsgálatával együtt lehet okosan beszélni.’[32]

Hunfalvy ezzel azt akarta mondani, hogy a magyar nyelv gyökérszavai csak akkor számítanak az alapszókincshez, ha ezek a szavak elôfordulnak rokonnyelvekben is, mint a finnben. Olyan magyar gyökérszavak, amelyeknek nincsen ellenpárja a rokonnyelvekben szerinte jövevényszavak. Hunfalvy eleinte rokonnyelvnek tekintette az összes urál-altaji nyelvcsalád tagjait, a tunguzt, mongolt, törököt, finnt.[33]
Reguly Antal, Budenz Jozef, a német nyelvész, aki 1858-ban került Magyarországra, hatására Hunfalvy 1860 körül a magyar nyelv rokonságát leszûkítette az északi nyelvekre. Az 1861-ben közzétett Finn Olvasókönyvében Hunfalvy a finn nyelvet jelöli ki, mint a nyelvrokonsági kérdés kutatására nézve legfontosabb nyelv.[34] Hunfalvy álláspontja teljesen eltért az Akadémiai Nagyszótár elveitôl, amelyet ô ‘tudománytalan’-nak mondta. Ironikusan az ô nyelvkutatási programja egyáltalán nem volt ésszerû nyelvkutatás, de az agyonpolitizált, magyarellenes Bach-korszakban mégis sikerült neki programját áterôszakolni a az Akadémián. Hunfalvy a következô elveket vallotta: a magyar nyelv anyagát rekonstrukció nélkül kell bemutatni, ami azt jelenti, hogy a gyökérszavakról nem szabadott leválasztani a ragokat, képzôket. Elvben minden magyar szótári elemnek meg kell adni a rokonnyelvi ellenpárját. Végül a gyökérszók hamis tanát mint
‘tudománytalan’-t el kell utasítani.
Miközben Hunfalvy a magyar nyelv finn rokonságot bizonyító kutatási programjának a nagy vonalait vázolta fel, ennek a programnak a technikai kivitelezésével megbízta a német nyelvészt Budenz Jozefet, akit ezért a célért hoztak Magyarországra. Budenz 1858-ben érkezett Magyarországra. Huszonkétévesen még meg kellett neki tanulnia magyarul.[35] Budenz 1836-ban született a német birodalomban, Rasdorfban. Klasszikus nyelveket, összehasonlító indogermán nyelvészetet, orientalisztikát végzett a Göttingai Egyetemen. Göttinga volt valószínûleg a legalkalmasabb hely Európában, ahol a magyar nyelv északi rokonságát lehetett tanulmányozni. Egy rövid száz évvel korábban német tudósok, akik a német-orosz akadémián és a Göttingai Egyetemen dolgoztak, ezt a kutatási vonalat már elkezdték. Hunfalvy 1861-ben Budenzet kinevezte a Magyar Tudományos Akadémia levelezô tagjának és a könyvtárban maga mellé vette. Budenznek feladatul tûzték ki, hogy a magyart vezesse le egy hipotetikus finnugor ôsnyelvbôl. Ez laboratóriummodeli kísérlet volt rekonstruált ôsszavakkal, hangtörvényekkel, családfákkal az indo-európai nyelvészet mintájára. A huszonöt éves Budenz Budapesten inkább más dolgokkal foglalkozott volna: ‘Az ember könnyen elveszíti kedvét Magyarországon, ha olyan haszontalan dolgokkal foglalkozik, mint a magyar nemzet nyelvének kutatása.’[36]
A magyar nyelv északi rokonságának kutatása nagy lendületet kapott, mikor Budenzet 1868-ban kinevezték a Budapesti Egyetemen, a magyar-finn-ugor nyelvészet magántanárjának. 1872-ben tanszékvezetô lett az altaji összehasonlító nyelvészet tanszékén.[37] Attól eltekintve, hogy a tanszék neve utalt mind a finnségi, mind a törökségi nyelvekre Budenz kinevezése után fôleg a magyar északi finnugor rokonításán dolgozott.[38] Emiatt az altaji összehasonlító nyelvészet tanszékét úgy lehet tekinteni, mint az elsô finnugrisztikai tanszék Magyarországon.[39]

Ugor-török háború

Mielôtt az az elmélet, hogy a magyar nyelv kizárólagosan rokonnyelve a finn nyelvnek végérvényesen gyôzedelmeskedett, azt az alternatívát, amelyet a török rokonság nyújtott mellékvágányra kellett terelni. A török rokonsági elméletet a lángeszû turkológus Vámbéry Ármin (1831/1832-1913) képviselte, akinek eredeti neve Hermann Wamberger volt. Vámbéry szegény zsidó családban született a felvidéki Szentgyörgyön. Török nyelveket tanított a Budapesti Egyetemen és titkosügynök volt a brittek szólgalatában.[40]
Az ugor-török háborút, ahogy a vitát a magyar nyelv finn, illetve török rokonságának követôi között nevezték, Vámbéry 1869-ben közzétett Magyar és török-tatár szóegyezések c. tanulmány robbantotta ki. Ebben azt állította, hogy a magyar nyelv, holott elvben finnugor eredetû, annyi elemet vett át a törökbôl, hogy keverék nyelvrôl beszélhetünk.[41]
Az ugor-török háború tényleg kemény csata volt. Hunfalvy megakadályozta például, hogy a tehetséges nyelvész Szentkatolnai Bálint Gábor, aki a Vámbéry-táborhoz csatlakozott és a magyar nyelvet a török, mongol, dravida, kaukázusi nyelvekhez hasonlította, állást kapjon a Tudományos Akadémián. Szentkatolnai Bálint elkeseredve hagyta el Magyarországot 1879-ben. A nemzeti költô Arany János 1878-ban a következô epigrammát írta Hunfalvy és Szentkatolnai Bálint összetûzéseirôl:

‘Budenzhez. Igazi vasfejû székely a Bálint:
Nem arra megy, amerre Hunfalvy Pál int.’[42]

Az a tény, hogy a ‘finnek’ nyerték meg az ugor-török háborút alig lehet tudományos érdemnek nevezni. Ez lényegében annak volt köszönhetô, hogy Hunfalvy és tábora a Bach-korszakban hatalomra került a Magyar Tudományos Akadémián.
Hogy ez tényleg így van, azt a magyar szókincs finnugor elemeinek feltérképezése támasztja alá, amit a finnugrista Klima László végzett el 1991-ben. Klima szerint a magyar nyelvben 660 finnugor szótári elem fordul elô. Ebbôl a finnugristák szerint 319 egyezik meg a vogullal, 287 az osztjákkal, 221 a zürjénnel, 199 a votjákkal, 153 a cseremisszel, 156 a mordvinnal, 212 a finnel, 160 az észttel, 173 a lappal.[43] Ha Czuczor-Fogarasit követve a magyar nyelv szótári alapelemeit bô 2080-ra tesszük, azaz bô 2000 gyökérszó és 80 egyszerû rag, képzô, akkor a magyar és a finn szótári elemek párhuzamai csak tíz százalékát teszik ki az összes magyar szótári alapelemnek. Ez a százalékarány még kisebb lesz, ha a finn nyelvbôl is csak az alapelemeket, a gyökérszavakat, vesszük figyelembe.
Az 1867-es, Ausztria és Magyarország közötti kiegyezésnek köszönhetôen jött létre az Osztrák-Magyar Monarchia Ferenc József császár és király uralma alatt. Az a kérdés merül fel, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia idején a magyar nyelv ázsiai rokonságnak kutatása miért nem élvezte ugyanazt a státuszt, mint az északi rokonság kutatása. Hiszen a kiegyezéssel véget ért Magyarország germánosítása és lehetôséget adott a magyaroknak, hogy minden területen szabadon bontakozzanak ki. A megváltozott politikai és kultúrális légkör miatt már nem volt a tizenkilencedik század második felében olyan egyértelmû a magyar nyelvet Ázsiával kapcsolatba hozni, mint a tizenkilencedik század elsô felében.
Széchenyi és reformnemzedéke saját erejükben bíztak, mikor igyekeztek kiharcolni a magyar nemzetnek önálló, független helyét Európában. Büszkén vallották, hogy a magyar nemzet önazonosságtudatának tartalmát az ázsiai rokonság adja meg. A kiegyezés nemzedéke viszont tanult az 1848-1849-es Szabadságharc kudarcaiból. 1867 után a magyaroknak a legelônyösebb volt az ésszerû szövetség a német Habsburgokkal, az orosz veszély elhárítása érdekében is. Továbbá a tizenkilencedik század második felében Európában Ázsia-ellenesebb lett a hangulat, megnôtt a félelem a ‘sárga veszély’-tôl. Emiatt az északi – európai – rokonság kutatása részesült elônyben. Trefort Ágoston (1817-1888) az elsô, 1848-as magyar kormány mezôgazdasági és kereskedelmi államtitkára; a kiegyezés utáni vallás és oktatási ügyek minisztere 1877-ben a következôket mondta:

‘…én az ország érdekeit kell nézzem és ezért a külsô tekintély szempontjából az elônyösebb, a finnugor származás principiumát fogadom el, mert nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szükségünk. A kormány a jövôben csakis a tudomány ama képviselôit fogja támogatni, akik a finn-ugor eredete mellett törnek lándzsát.’[44]

A magyar nyelv finnugor rokonsága a huszadik században is, miután Magyarország a Szovjetúnió hatalmi övezetébe került, a nyelvrokonság kutatásának legfôbb területe marad. A kommunista uralomnak jól jött, hogy az úgynevezett finnugor népek nagyobikk része a Szovjetúnió területén él.









Irodalomjegyzék:
Ács, Tivadar. 1940. Akik elvándoroltak. Budapest.
Alder, Lory and Richard Dalby. 1979. The Dervish of Windsor Castle. The Life of Arminius Vambery. London Bachman and Turner.
Arany, János. 1956. Arany János összes költeményei I. Budapest: Szépirodalmi könyvkiadó.
Bakay, Kornél. 2000. Árpádok országa. Ôstörténetünk titkai. Miskolc: Nagy Lajos Király Magánegyetem.
Barthélemy-Saint-Hilaire, Jules. 1887 nov. Life and Works of Alexander Csoma de Körös by Theodore Duka, M.D. London, 1885. Journal des Savants, 673-86.
Beregszászi, Paulus. 1796. Ueber die Aehnlichkeit der hungarischen Sprache mit den morgenländischen. Leipzig.
Bowring, Sir John. 1830. Poetry of the Magyars, Preceded by a Sketch of the language and literature of Hungary and Transylvania. London. Printed for the author and sold by Robert Heward. 312 pp.
Budenz, József. 1873-1881. Magyar-ugor összehasonlító szótár. Budapest: MTA. Reprint kiadás. Budenz, József. 1966. A Comparative Dictionary of the Finno-Ugric Elements in the Hungarian Vocabulary. In Indiana University Publications Uralic and Altaic Series vol. 78. The Hague: Mouton.
Czuczor, Gergely, Fogarasi János. 1862-1874. A magyar nyelv szótára I-VI. Pest.
Doerfer, Gerhard. 1965. Ältere Westeuropäische Quellen zur Kalmückischen Sprachgeschichte (Witsen 1692 bis Zwick 1827). Wiesbaden: Otto Harrassowitz. Domokos, Péter, Paládi-Kovács, Attila. 1986. Hunfalvy Pál. In A múlt magyar tudósai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Duka, Tivadar. 1885. Körösi Csoma Sándor dolgozatai. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia.
Eco, Umberto. 1997. The Search for the Perfect Language. London: Fontana Press.
Endrey, Anthony. 1975. Sons of Nimrod, The Origins of Hungarians. Melbourne: The Hawthorn Press.
Eötvös, József. 1975. Reguly Antal. 1863. In Arcképek és programok, 171-212. Budapest: Magyar Helikon.
Farkas, Julius von. 1948. Samuel Gyarmathi und die finnisch-ugrische Sprachvergleichung. In Nachrichten der Akademie der Wissenschaften in Göttingen, Philologisch-Historische Klasse 1948. Göttingen.
Götz, László. 1994. Keleten kél a nap. Kultúránk a történelmi ôsidôkbôl I.-II. Budapest: Püski.
Gulya, János. 1978. Gyarmathi Sámuel. In A múlt magyar tudósai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Gyarmathi, Sámuel. 1799. Affinitas Lingvae Hvngaricae cvm Lingvius Fennicae originis grammatice demonstrata. Nec non Vocabvlaria dialectorvm Tataricarvm et Slavicarvm cvm Hvngarica comparata. Gottingae. Reprint kiadás angolul: Gyarmathi, Sámuel. 1983. Grammatical Proof of the Affinity of the Hungarian Language with Languages of Fennic Origin. In Amsterdam Studies in the Theory and History of Linguistic Science Vol. 15. Amsterdam: John Benjamins.
Hunfalvy Pál. 1851. Kis gyülés, mart. 17. 1851. Magyar Akademiai Értesítô 78-112.
Lakó, György. 1973. Sajnovics János. In A múlt magyar tudósai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Lakó, György. 1980. Budenz József. In A múlt magyar tudósai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Makkay, János. 1998. Az indoeurópai nyelvû népek ôstörténete. Budapest.
Marácz László and Attila Montvai. 2003. Quantitative Exploration of the Conceptual and Semantic Structures of Contemporary Hungarian. In Communication and Culture, Argumentative, Cognitive and Linguistic Perspectives, eds. Komlósi László, Peter Houtlosser and Michiel Leezenberg, 143-154. Amsterdam: SicSat.
Naarden, Bruno. 2004. Nicolaas Witsen en de Europese obsessie met talen in de zestiende en zeventiende eeuw. In Het Babylonische Europa. Opstellen over Veeltaligheid, eds. A. van Heerikhuizen, M. van Montfrans, B. Naarden, J.H. Reestman, 21-41. Amsterdam: Amsterdam University Press, Salomé.
Otrokócsi, Fóris Ferenc. 1693. Origines Hungaricae. Franequera.
Péntek, János. 1994. Szentkatolnai Bálint Gábor. Koreszmék és rörgeszmék. Erdélyi tudományos füzetek 220: 13-20.
Pusztay, János. 1977. Az “ugor-török háború” után. Fejezetek a magyar nyelvhasonlítás történetébôl. Budapest: Magvetô.
Sajnovics, Joannis. 1770. Demonstratio idioma Ungarorum et Lapponum idem esse. Tyrnaviae: Typis Collegii Akademici Societatis Jesu. Reprint kiadás németül: Sajnovics, Johannes. 1972. Beweis, dass die Sprache der Ungarn und Lappen dieselbe ist. Veröffentlichungen der Societas Uralo-Altaica Band 5. Wiesbaden: Otto Harrassowitz.
Sára, Péter. 1994. A magyar nyelv eredetérôl másképpen. Magyar-török rokon szavak, szókapcsolatok. Budapest: Arculat Bt.
Schlözer, August Ludwig. 1771. Allgemeine Nordische Geschichte. Halle.
Spira, György, ed. 1991. Széchenyi István válogatott mûvei, második kötet 1841-1860. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó.
Strahlenberg, Philip Johan. 1730. Das Nord- und Ostliche Theil von Europa und Asia. Stockholm
Széchenyi, István. 1841. A’ Kelet Népe. Pozsony: Wigand.
Széchenyi, István. 1982. Napló. 2. kiadás. Budapest: Gondolat.
Szentkatolnai Bálint, Gábor. 1877. Párhuzam a magyar-mongol nyelv terén. Budapest.
Varannai, Aurél. 1983. Sir John Bowring és Kôrösi Csoma Sándor. In Magyar Nemzet, szept. 6.
Zakar, András. 1976. Elhallgatott fejezetek a magyar történelembôl. Fahrwangen.




<HR align=left width="33%" SIZE=1>[1] Ez az írás eredetileg holland nyelven jelent meg: Marácz, László. 2004. De oorsprong van de Hongaarse taal. Het Babylonische Europa. Opstellen over Veeltaligheid, A. van Heerikhuizen, M. van Montfrans, B. Naarden, J.H. Reestman eds., 81-97. Amsterdam: Amsterdam University Press.

[2] Ezek a nyelvek többek között lapp, mordvin, cseremisz, zürjén, votják, osztják, vogul. A vogul nyelvet körülbelül még négyezren beszélik Szibériában és eszerint az elmélet szerint a magyarnak legközelebbi nyelvrokona.

[3] Endrey 1975, 5-12; Götz 1994, 334-339.

[4] Idézetek Kézai Simon mester Magyar krónikájából. Fordította Szabó Károly. 1862. Pest: Ráth Mór.

[5] Endrey, 5-12.

[6] Genesis, 10. fej. 2-9. vers.

[7] Götz, 337.

[8] Lásd Bruno Naarden írását Wilhelm Leibniz nyelvészeti munkásságáról; továbbá azokról a tizenhatodik, tizenhetedik századi ôsnyelvelméletekrôl a nemzeti nyelvek alapján. A tizenhetedik századbeli amszterdami polgármester Nicolaas Witsen is feljegyezte, hogy a magyar nyelv rokona valamilyen Volga-vidék környékén élô nép nyelvével.

[9] Bakay 2000, 138 – 144.

[10] Lásd Doefer 1965 a német tudomány hozzájárulásáról Szibéria és Közép-Ázsia tanulmányozásában.

[11] August Schlözer 1771, 306.
<SUP>12</SUP> Uott 248.




[13] Uott 301.

[14] Lakó 1973, 127.

[15] Pusztay 1977,151.

[16] Sajnovics 1972, 10.

[17] Sir John Bowring 1830, elôszó xiv.


[18] Duka 1885, 47-48.

[19] Bartélemy-Saint-Hilaire 1887, 673-686.

[20] Eötvös 1975, 201.

[21] Széchenyi 1841, 16


[22] Varannai, Magyar Nemzet, 1983 szept 6.

[23] Bowring, elôszó vi.

[24] Uott viii.

[25] Uott iv.

[26] Ács 1940, 240.

[27] Czuczor és Fogarasi 1867, 4, 62-66. Lásd a Czuczor-Fogarasi szótár további nyelvészeti elemzését: Marácz - Montvai 2003.

[28] Zakar 1976, 9.

[29] Lásd Széchenyi gróf levelét, amelyet 1858 november 6-án Döblingbôl írt a a Magyar Tudományos Akadémia vezetôségének: Spira. Széchenyi 1991, 875-877.

[30] Bakay 2000, 183.

[31] Hunfalvy 1851, 110.

[32] Uott 111.

[33] Uott 91.

[34] Domokos - Paládi-Kovács 1986, 82.

[35] Lakó 1980, 11-13.

[36] Vö. Makkay 1998, 40. Ez az idézet Budenz A. Altquist-nak írt levelébôl való. A régész Makkay felháborodik Budenz magatartásán: ‘Gondoljunk bele, hogy ez a férfiú oktatta a teljes következô tudósgenerációt’.

[37] Pusztay 1977, 162.

[38] Lakó 1980, 180. Szintén lásd a magyar-ugor összehasonlító szótárt, melyet Budenz 1873 és 1881 között tett közzé.

[39] Bakay 2000, 200. Csak 1953-ban a kommunizmus alatt kapta meg a tanszék a jelenlegi nevét: Finnugor Nyelvtudományi Tanszék.

[40] Adler - Dalby 1979.

[41] Sára Péter turkológus 1994-ben megállapította, hogy kb. 800 közös magyar-török szó létezik. Szerinte ebbôl több száz az alapszókincs gyökérszavaihoz tartozik.

[42] Arany 1956, 439.

[43] Bakay 2000, 151.

[44] Uott 143.

<B>Oláh Gábor<BD+>: Tóth Árpád költészete<BD></B>
4.

A fantázia képei: a nyelv, a stílus ruhájában jelennek meg. Akinek kedves vagy királyi a fantáziája: annak kedves vagy királyi szépségű a nyelve is. Tóth Árpád gazdag és ártisztikus képzeletének gazdag és ártisztikus nyelv a hordozója. Stílusa, előadásmódja változáson megy keresztül. Legelső kötetében még k i s s é bágyadt, k i s s é talán affektáló is ez a nyelv, túlzsúfoltságában, szakadatlan omló jelzőivel, szóhalmazával nem mindig tökéletes. Sokszor a túlmesterkélő gond annyira finomítja, csiszolja a szavak anyagát, hogy a stílus elveszti érzéki varázsát; pedig Tóth Árpád nyelvének éppen ez a legfőbb ereje. A költő <IT+>ötvöz,<IT> ahogy maga jellemzi munkáját; ez az írói ötvösség ezer apró szépségével elvonja figyelmünket, de az alkotó figyelmét is a fő dologról s olyanná válik a nyelv, mint néha Vörösmartynál: önmagában is súlya, fentartó ereje van, a tartalom mellékes. Pedig Tóth Árpád gondolati csattanó nélkül nehezen bocsát ki kezéből verset; ez a gondolati csattanó rendesen egy frappáns kép záró frízével fejezi be az ornamentumot.
De már első kötetében is valami fínom, úri hang üti meg a fülünket. Nem akarok túlozni, de Tóth Árpád költészete elegánsabb, szalonibb, vagy ha tetszik: modernebbül műveltebb magyar nyelvet hoz, mint a 19-ik század magyar költészete. Ez a finomság a gyöngédségben és a választékosságban nyilatkozik. A gyöngédség a költő érzéséből sugárzik, a fájó lélek nagyon vigyáz, hogy meg ne sértsen másokat, mert ez is neki fáj; sérteni pedig éles szavakkal lehet a legvéresebben. Tóth Árpád, ha nem tompít is, selyembe vonja a szavak élét. A nagy közönség azért szerette meg a verseit, mert olyan királyi módon tud formát adni közönséges, t. i. mindenkivel közös érzelmeknek is. Ifjúságunk a 20-ik század második évtizedében Tóth Árpádtól tanulja, hogyan kell a bánatot, a sóvárgást, a szerelmi vágyat, a melancholiát szépen és finoman kifejezni. A debreceni gyökeres magyar nyelv humuszából bontakozik ki húsz év folyamán ez a választékos stíl; zamatát és ízét mindig a diszkréten érző földiség adja meg; kifejlő, pompázatos virága pedig a szakadatlanul új színeket adó műveltség napsugarában szökken fel; az idegen nyelvek szépségeinek visszaadásával, ezzel a teremtő gyakorlattal, szinte raffinált pompát ad neki. Magyarság és modernség, már szóval: hagyomány és újszerűség ölelkezik benne. Ha festői képekben adnák vissza verseit, sokszor Corot tájképeit, sokszor Böcklin meseszerű fantáziáit, sokszor Szinnyei Merse üde természetét tükröznék.
De nemcsak finom, választékos nyelv ez, hanem: <IT+>szabatos <IT>is. Különösen két utolsó kötetében. A szabatosság annyi, mint sem több, sem kevesebb a kelleténél. Tóth Árpád stílusa különösen a részlet-visszaadásokban bámulatosan precíz; hiszen költői képeinek tökéletessége is innen magyarázható. A részletek gondos kialakítása szerető bibelés eredménye, ez pedig lassú, hosszas munkával jár; tudjuk, hogy Tóth Árpád igen lassan dolgozott, sokat javított, sokszor átírta első fogalmazását. Ő maga mondta: a verset meg kell komponálni, mint egy zeneművet; a megkomponálás nála nemcsak a belső szerkezet tervszerűségét jelenti, hanem a külső forma tökéletességét, célszerűségét is. Nem sokat írt húsz év alatt (166 verse van négy kötetében), de elnagyolt vers soha nem került ki keze alól. Talán a szonett-formát azért is szerette, mert a legzártabb versforma, amely szinte összepréseli a belezáródó tartalmat. Ott minden sornak megvan a maga feszítő ereje és sűrítő korlátja.
Éles megfigyelés, egy rejtőzködő festő szeme látja és adja vissza <IT+>frappáns jelzőkben <IT>a tárgyak, a dolgok lényegét. Egyik versében «ködzsákokat emel a görbehátú domb». <IT+>(Éjféli litánia.) <IT>A finom életről azt mondja: <IT+>selyembevont bokákkal<IT> surran el a fák közt. Pazar gazdagsággal lehet fölsorolni egyetlen kötetéből (a <IT+>Lomha gályán-<IT>ból) a diszítő jelzők és az új szóvonzatok költői seregét: a <IT+>könnyszínű <IT>holdat, a <IT+>mézszínű <IT>napot, a <IT+>hűs<IT> zenét, a <IT+>sóhajtó <IT>illatot, a <IT+>vaskorbácsú<IT> élethajszát, az erdei <IT+>züllött <IT>utat, az <IT+>arany<IT> fényt, ezt a forró arany árvizet, a fény futosó arany hangyáit a bőrön, a röpke táncú percet, a szellők buja dudáját, a virágok rózsaszín tajtékját, a láthatár vízszintes közönyét, a szemeket: e régi hű ékszereket, a bánat ében őrtornyát, az elvakult időket, a gondok ráncrepesztő ostorát, a lábujjhegyre álló karcsú jegenyéket, a fénylő pőre testüket illatokkal kenő tömzsi hársakat, a lámpát: ezt a porcellán süvegű furcsa törpét, a holdat: a háztetőn ülő bizarr aranykandúrt. Tóth Árpád diszítő jelzői nem henye cifraságok, hanem a tárgyak és fogalmak lelkét kifejező, sűrített szavak.
Van az ő stílusának valami <IT+>játékos kedvessége<IT> is; a diákosság művészi fokra emelt pajzánsága; finom zsonglőrködés a szavakkal, a mondatokkal, néha a gondolatokkal; az ereje teljében levő költőnek a maga mulattatására szentelt játéka ez. Ez pattog a <IT+>Rimes furcsa játék<IT> c. verse külső csilingelésében, túlzottan pompás rímeiben, rövid sorainak dacos lüktetésében, csak azért, hogy a csengős sapka alatt bánkódó, vergődő fej, agy szomorúsága annál visszásabb, megdöbbentőbb legyen. De ugyanez a kedves fürgeség pergeti-forgatja <IT+>Április<IT> versének táncra perdülő rítmusát, csodálatosan érzéki, friss képeit; az ifjúságától nekibolondult Természet kárneválja ez, újra fájó ellentétben az ember, a költő eredendő bánatával. A stílusnak ezt a játékosságát a <IT+>miniatür elemek<IT> művészi mozgósításával éri el Tóth Árpád, éppenúgy, mint Csokonai. És éppúgy, mint Csokonainál, őnála is a <IT+>báj <IT>forrása ez. Egyik költeményét így kezdi:

Örök tavaszban járnék, melyben a rügyek barna
Puháján új levél görbűl már szeliden,
Mint enyhe nap verőjén ha kismacska pihen
S bársony talpából lágyan ferdül ki gyenge karma.

Amint a heverő kis macska képét belopja a természet tavaszi képébe: éppen kicsiségével önti el a <IT+>báj<IT> színét az egész versszakon. Egy másik tavaszi versének a kezdetén Csokonaias kedvességgel és hűséggel figyeli a rügyek kibontakozását: «Az új tavasz játékos ujja rügyet sodort az ághegyen s most lágyan enyhe szája fújja, hogy szétnyíljék és lomb legyen». <IT+>(Az új tavasz.)

Forrás:Nyugat 1929/6.szám

Elhoztam ezt a szép idézetet a Szép képeslapokból. Ugye milyen csodásan cseng-bong? Hát ilyen a mi nyelvünk!!!

Papp László írása

Papp László: Anyanyelvünk ápolása




Mindig örömmel és tanulsággal olvasom a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága által kiadott NYELVÜNK ÉS KULTÚRÁNK című folyóirat cikkeit. A 2007/2 szám külön örömet jelentett számomra, mert részletesen foglalkozott a nyugati magyarok anyanyelv oktatási kérdéseivel. Persze a nyelvművelés ügyét az otthoniak szemszögéből is hangsúlyozták a cikkek, hiszen ahogy Balázs Géza írta a nyelv pallérozásáról szóló írásában: „nyelvi hátrányból társadalmi hátrány következhet”. Megtoldotta ezt még egy francia nyelvművelő, Bernard Cassent gondolatával, miszerint „Az anyanyelv elszegényedése ... a társadalom emberi-érzelmi-értelmi elszegényedésével jár együtt.”
Ennek a témának megható kiegészítése volt a Svédországban élő Bartha István vallomása arról, hogy ő milyen erőfeszítést tett a magyar nyelv elsajátítása és megőrzése érdekében. Őt Erdélyben román általános iskolába íratták a szülei, hogy “tanulja meg jól az ország nyelvét”, de közben csaknam teljesen elfelejtette magyar anyanyelvét. Most aztán, idegenben, annál jobban őrködik azon, hogy míg más nyelvet beszélünk, “ne tegyük tönkre a mienket”. Éppen annyira sérti az ő fülét a magyartalan kifejezések és idegen szavak keverése, mint az enyémet. „Ötven éve élek Svédországban, de Isten mentsen attól, hogy svéd szavakat keverjek beszédembe, csak azért, mert valami nem jut eszembe ÉDESANYÁM NYELVÉN” -írja Bartha István. Nekem is, minthogy én is ötven éve nem-magyar környezetben élek és dolgozom, sokszor könnyebb lenne gondolatomat idegen szavakkal kifejezni, de nem engedhetem meg magamnak azt a „szellemi tunyaságot”, hogy összekeverjem az otthonról hozott értékemet az itt megismerttel.

Gyakran elrettenve olvasok magyar kiadványokban, szakmai cikkekben olyan írásokat, amelyekben rengeteg az idegen (rendszerint angol) eredetű szó. Úgy tűnik, hogy divatos olyan kifejezésekkel élni, amelyeket az átlag ember nem érthet meg, csak “vájtfülűek” számára jelentenek valamit. Persze az is lehet, hogy ötven év alatt az otthoni nyelv annyit változott (szerintem szegényedett), hogy már csak az én egykori debreceni fülemet bántják az idegen szavak.

Még egy ilyen a “nyelvet és kultúrát” művelő folyóiratban is, egy nyugati magyar oktatást tárgyaló cikk hemzseg a szükségtelenül használt idegen szavaktól. Az még csak hagyján, hogy az író olyan már szinte meghonosodott szavakat nem helyettesít azonos jelentésű magyarral, mint: asszimiláció, identitás, kommunikáció, finanszírozás, stratégia. De miért nem lehet tisztességes magyar szót találni arra, hogy: virtuális, integrált, differenciált, erodált, demográfia, tendencia, konstans, alternatív, koncepció, preferencia, diaszpóra, narratíva, migráns, dekonjunktúra, akkulturalizáció, mobilabb, definiált, motivált, generál, trendek, tendenciák, proaktív, szupervízió, tréning, attitűd, koordinálás ?

Ha már panaszolom a fülemet sértő magyartalanságokat, hadd említsem meg a nevek előtt ma már általánosan használt határozott névelő esetét.

Ezzel már el is árultam a koromat. Hiszen ötven-hatvan évvel ezelőtt soha sem hallottam úgy beszélni emberekről, hogy A Balog, A Jóska, stb. (Kivéve jelzős összetételben: A sánta Balog, A szeplős Jóska.) Manapság pedig ez lett az általános, nemcsak Pesten, de sajnos vidéken is.

Más valami: a magyar nyelv ragozó jellegzetességét mellőzve a részeshatározót kiiktatják olyasféle szerkezettel: „megküldték …felé, ahelyett, hogy –nak, -nek ragokat használnák. Persze lehetne ezt sorolni, csaknem a végtelenségig.


Kérdem tisztelettel, érdemes-e a nyugati szórványban élők magyar nyelvének megőrzésén fáradoznunk, míg közben otthon ilyen mértékben “erodálódik” a nyelv ? Valamikor Arany, Jókai, Nyírő, Tamási, Kosztolányi olvasása tanított bennünket szókincsünk fejlesztésére. Ma a számítógép és a televízió silányodó nyelvezete formálja a fiatalok beszédkészségét. Rendben van, ez világjelenség. Mégis, lehetne, kellene ez ellen küzdeni írásban és szóban.

Táltos írta:

FELELET KAZINCZY ELSŐ SZONETTJÉRE
​

Pirúlva jött fel égi szép tüzével
Auróra, s láng borítá képemet,
Szemléltem őt szelíd tekintetével,
És Lotti képe tölté lelkemet.​

Búsan dallott egy fűlmile, énekével,
Mint Orfeusz, áthevítvén szívemet,
Szelíd álomnak karján szendergém el,
És Lotti képe tölté lelkemet.​

Csenddel merengvén bájos képzetembe,
Remegve fogtam lantomat kezembe,
S az édes Ámort zengék húrjaim.​

De, óh, Kazinczyt hallám, énekére
Bámúltak a Kegyek, s Ámor, Cythére,
S egyszerre némúltak meg dalaim.​

Kölcsey Ferenc
Álmosd, 1813. június​

Hát nem gyönyörű? Verselve egy válasz.​

Kattints a kibontásához...

Köszönöm, drága Táltos, hogy meglátogattál és hoztad e szép verset!

Áprily Lajos: Csendes pillanat

A magyar nyelv sokszínűsége

Tudod-e ........ ki hogyan hal meg?

A tűzoltó elég gyorsan,
Az aratóért jön a kaszás,
A házmester beadja a kulcsot,
A molnárt felőrli az élete,
A szabónak elszakad élete fonala,
A pék megeszi kenyere javát,
A kertész a paradicsomba kerül,
A postásnak megnyílik a mennyország kapuja,
Az órásnak üt az utolsó órája,
A kalauz eléri a végállomást,
A prímásnak elszakad a húrja,
A matróz az örök nyugalom tengerére hajózik,
A pénztáros elszámol az élettel,
A búvár örök álomba merül,
A trombitásból kifogy a szusz,
A koldus jobblétre szenderűl,
A dijbirkozót maga alá gyűri a halál,
A bérlő örökös otthonra lel,
A boldogtalan megboldogul,
A léghajósnak elszáll a lelke,
A vegeteriánus fűbe harap,
A virágárus alulról szagolja az ibolyát,
A lovász elpatkol,
A papnak harangoznak,
A vadásznak lőttek,
A színésznek legördül a függöny,
A muzsikusnak elhúzzák az utolsó nótáját,
A szabót kinyírják,
A kis embereket elteszik láb alól,
A meteorológusnak befellegzett.


Milyen változatos is a nyelvünk...

Brachfeld Siegfried: Nehéz nyelv a magyar

Brachfeld Siegfried: Nehéz nyelv a magyar (kabaré)

Kedves Ile57!
Köszönöm a nálam tett látogatásodat, igyekszem majd viszonozni azt, itt a topikodban. Az általad képre írott versekkel is találkoztam már, igazán szépek és kedvesek!
( Sajnos amiket én eddig feltettem 4 db-ot valaki ma reggelre törölte,de az egyiket újra feltettem a "Költő" oldalára. Talán az már ott marad, és sikerül majd Neked is megnézned.)

Tamási Áron -

Az anyanyelvről:

„Olyanok a szavak, mint a hírnökök: mindazt a jót vagy rosszat elbeszélik, ami ott honol abban az országban, ahonnét jönnek... üzenhetünk általuk, hadd mondják meg minden magyarnak: becsüljetek meg minket, magyar szavakat, hogy egyértelmű és erős nemzeti lelkületet s igazságos magyar társadalmat tudjunk teremteni!”

Tamásinak az itt következő felismerése, illetve intelme is fontos számunkra:

„A magyarságot nemzetté a magyar szó teremtette. Mint jelképes erő és hatalom, a magyar szó nekünk a legnagyobb ereklye. Kegyelet, hűség és becsület illeti őt.”

forrás: szekelyhirmondo.ro

Kedves Msmester, Táltos, Idill és Házitündér!

Szép estét szereztetek nekem, hogy itt jártatok, és meglepetéseket hoztatok! Köszönöm Mindnyájatoknak!
Gyertek máskor is!

BÁGYONI SZABÓ ISTVÁN: Anyanyelvtelen

Bágyonyi Szabó István

Anyanyelvtelen

fiú volt - mondták
s mint fény a tükrön
villant át csorba életünkön

fiú volt
derék
s mint vadász vadját
dicsérték hosszan
a magzat anyját
ki egyenest a méhéből temet...
vajon az egek hogyan fogadják
a föl nem síró
tetemet
a névtelent az anyanyelvtelent?

vajon ott kik lajstromozzák
a hangtalanul érkezőt?
a holdfény-tisztát
a sosem-vétkezőt

ott is vajon csak paragrafusra
nyisszentik el a köldököd zsinórját?
vajon az illetéket
ott is kiróják?

a buszok ott is rozsda-dobozok?
az utcarikkancs ott is egyet fúj?
a betűbölcsőt ott is kihajítják?
sújt-e ott is a nyelvi egyensúly?

a zászlók ott is csapnak, ostorognak?
az anyagerinc ott is akasztófa?
szólniuk kell vajon kakasszóra
a magzatvíztől hurkos ostoroknak?

-----
fiú volt - mondták
két keze ökölbe’
hajtja szekerünk'
körbe... körbe

csak száll nem szól
nem szólint
mélyül az első
anyaszóig

<TABLE class=post cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%"><TBODY class=sectiontableentry1><TR><TD><TABLE class=postheader cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%"><TBODY><TR><TD align=left>Beidézés a MAGYAR _ HON _ LAP portálról



Kata3

</TD><TD align=right>|2008-04-22 14:58:56 </TD></TR></TBODY></TABLE></TD></TR><TR><TD colSpan=2><TABLE class=postbody cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%"><TBODY><TR><TD style="OVERFLOW: hidden">Édes anyanyelvünk






A gyermekeinket szép, ízes magyar beszédre kicsi koruktól fogva oktatni, nevelni kell. Olyan csodálatos a mi nyelvünk, hogy igazán megérdemli a törődésünket, s ezt az igényt gyermekeinkben a beszédtanulás első pillanatától fejlesztenünk kell!
Soha nem szerettem, ha beszélgetőpartnereim szleng szavakat használtak, használnak, esetleg idegen szavakat, hiszen nyelvünk csodálatos gazdagsága lehetővé teszi, hogy gondolatainkat szépen, változatosan kifejezhessük.
Kislányom az óvodában, a kis gyermekközösségben olyan szavakat kezdett használni, amiket nem helyeseltem, és mindig kijavítottam, behelyettesítve szép magyar szóval a szlenget, értelmetlen rövidítést, netán az igen helyett rendszeresen használt oké-t is.
S mindig elmondtam azt is, hogyha nem használjuk nyelvünket, elvész értékes, szép édes-anyanyelvünk.
Egyik alkalommal kislányom az igen helyett ismét az oké szót használta. Ránéztem, mire Ő huncut mosollyal az arcán azt mondta: bocsánat, igen, mert ha nem használom a magyar szavakat, elvesztődik az édesanyám, és a nyelvem.
Azt hiszem, ennél csodálatosabban talán még Kazinczy Ferenc sem fogalmazhatná meg az anyanyelv fogalmát, fontosságát.
</TD></TR></TBODY></TABLE></TD></TR></TBODY></TABLE>

&laquo;Micsoda bűvös, megható lélekjárás&raquo; - írja Kosztolányi Dezső, néhai jó tanárára, Simonyi Zsigmondra emlékezve, aki &laquo;a temetőből is küldözgeti kéziratait&raquo; folyóiratának, a Magyar Nyelvőr-nek. Az Erős várunk, a nyelv kötetét lapozgatva ezek a kegyeletes szavak ragadják meg figyelmünket. Kosztolányi is a sírból ajándékoz meg bennünket nagyszerű munkájával. Minden sorát ismerjük már életéből, mégis fokozódó meglepetéssel olvassuk újra meg újra a kötetbe testesített írásokat.
A gazdag írói hagyaték összegyüjtőjét, Illyés Gyulát is meglepte, hogy ezek az éveken át elszórt tanulmányok mily könnyedén &laquo;kerekednek könyvvé... A szerkesztést szinte isteni kéz végzi, maga a Múzsa.&raquo;
Meggyőződéssel valljuk, hálás és mohó olvasók, az előszó írójával: &laquo;...íme itt a mű, a legkülönb, amit eddig a magyar nyelvről magyar szépíró alkotott. Szellemes, elmélyülő; pompás felkészültséggel harcoló és hódító. De elsősorban azzal ejt meg, hogy vallomás.&raquo;
Vallomás. Igaz. Hallgassuk meg, mit mond anyanyelvéről: &laquo;Az a tény, hogy anyanyelvem magyar és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható.&raquo; Másutt így vall róla: &laquo;Beletörődöm abba, hogy megsemmisülök. De nem tudom elfogadni, hogy szellemiségemnek legalább az a töredéke ne maradjon utánam, melyet valaha átitattam lelkemmel, s hogy miután lélegzetem mindörökre elakad, legalább azok a szavak ne lebegjenek sírom fölött, melyeket egykor a lehelletemmel mozgattam, az anyanyelvem, a legközelebbi testvéreim beszéde, a lélek beszéde, mely minden elmúláson túl is olyan, mint a családi folytonosság dallama...&raquo;
Forró gyönyörűsége telt magyarságában. Rajongója nyelvünk szépségének, kifejező erejének. Játékos beszélgetés közben is elapadhatatlanok voltak mélybevilágító gondolatai. Soha könyv még annyira föl nem támasztotta halottaiból íróját, mint ez az élő-eleven kötet.
Négyessy László, az Akadémia Nyelvművelő Bizottságának elnöke 1931-ben mondotta előterjesztésében Kosztolányi nyelvi cikksorozatáról, hogy &laquo;ki kellene menteni a feledésből és... könyvben tenni állandó olvasmánnyá.&raquo;
Óhajtása most teljesedett. Az irodalom és a nyelvtudomány egy hasonlíthatatlanul eredeti munkával gazdagodott vele.
Most, amikor beszélni készülök a könyvről, a mondanivaló bőségének a zavarával küzdök. Soha könyvismertető nem érezhetett erősebb csábítást, hogy magát az írót szólaltassa meg. Hiába sorolnám föl apróra, mi mindenről szól ez a könyv, ez semmit sem mondana magáról a csillogó műről. Lényege a forma.
A puszta tartalomjegyzék segíthetne rajtam: az legalább kíváncsiságot ébresztene, ugyan mit is írhatott Kosztolányi például ezekről a furcsa fejezetcímekről: Öreg szavak. - Cz. - Portugálul olvasok. - Pajzán szóképek. - Majdnem-mondások. - A nyájtól elbitangolt szavak. - Bábel tornya. - A színésznő százéves. - A tíz legszebb szó. - Der, die, das. - Szótárat lapozgatok. (És még sok más.)
Azt mondtuk, egységes ez a könyv. Igaz. És mégis milyen változatos, mennyi felé tekintő, mily könnyed, derült és csapongó! Egy gazdag és hajlékony elme kápráztató tüzijátéka. Meghat és megnevettet, elgondolkoztat és elképeszt, meggyőz és mulattat.
Első írását a legújabbaktól évtizedek választják el, mégis alig fedezünk föl ellenmondást nézeteiben. Legelső kis cikke talán az egyetlen, amelyre rácáfolnak későbbi írásai. A huszonegyéves Kosztolányi még hitt az egységes világnyelv jövőjében, nyelvészeti remekműnek mondja az esperanto-t és &laquo;sikert kivánó üdvözletét&raquo; küldi a genfi Kongreso universala de Esperanto-nak. Könyvében többször visszatér még a világnyelvekre. Már nem hisz bennük.
Én híttam föl a figyelmét Ogden tanár &laquo;találmányára&raquo;, az angolból egyszerűsített Basic English-re. Megmosolyogta ezt az ösztövérséget. &laquo;Nem erre a 750 szóra (százzal tévedett!) vágyakozunk mi&raquo; - írja. - &laquo;Anyanyelvünknek mind a 140.000 szavára vágyakozunk... anyanyelvünk... bűvös szellemi légkörére van szükségünk, mely levegő gyanánt vesz körül bennünket, él és éltet.&raquo;
Hét-nyolc nyelven olvas, mégis csak anyanyelve &laquo;az igazi, a komoly nyelv.&raquo; Csak ezt érdemes beszélni. A többi egy kicsit afféle madárnyelv. Európaisága viaskodik magyarságával.
De szeszélyességében is tárgyilagos: magasztalja a franciát, megvédi a legparányibb nemzeti nyelvet. Csak idegenmajmolásunkat veti meg és ítéli el. Itt aztán nem ismer irgalmat. Németes mondatszerkesztésünket, latin szavaink túltengését ostorozza. A napilapok a bacillusgazdák (főleg voltak), mindenre van rovatuk, csak a nyelvészet a mostohagyermek. (Ezt régebben írta.) Eleven és fürge irodalmi társaságot sürget a nyelvszegényítés ellen.
Ő figyelmeztet rá, hogy ha Csonka Magyarország nem ország, &laquo;a csonka magyar nyelv sem magyar nyelv.&raquo;
&laquo;Keresztvízre tartja&raquo; a szópályázaton megszületett fellegjárót és elképesztőt s ezen a példán mutatja meg, nem vagyunk szegények, válogathatunk kincseinkben. Harminchat szót ajánl a fantasztikusra.
Megmagyarosítja az intelligenst, a pedánst, a konzervatívot, a statisztikát, a dumpingot és tömérdek más idegen szót, de megvédi a már polgárjogot szerzett jövevényeket. &laquo;...ha tiszteljük ázsiai mivoltunkat, mikor perzsák s egyéb népek szókincse hatott ránk, miért vessük meg európai mivoltunkat? Az ázsiai ezredév szent? Az európai ezredév kutya?&raquo;
Síkra száll a nyelvújítás meghonosult szavaiért, ezek sikeréből meríti a reményt, hogy &laquo;megférgesedett keveréknyelvünk&raquo; előbb-utóbb megtisztul. Akkor kell fülönfogni az idegen szót, amikor átlépi a határt.
Tízezer szót köszönhetünk a nyelvújításnak. Ez a mai nyelvvédő mozgalom szerényebb, &laquo;arányaiban és erényeiben kisebb, de talán hibáiban is.&raquo; Hatezer fölösleges idegen szó burjánzott el nálunk. Már-már csak a névelők és a ragok magyarok egyik-másik cikkben. Gondolkozzunk és írjunk magyarul. A gyermekeket tanítsuk meg nyelvünkre. &laquo;Lelkük még szűz. Agyvelejük még beíratlan, fehér lap... Kezdődjék itt a nyelvtisztítás, a nyelvművelés, a nyelvújítás.&raquo; De ugyanakkor a legmagasabb fokon is: az irodalmon. (Ez nem ellenmondás.)
A művészi irály titkairól is van mondanivalója, bár szabadkozik, hogy a nyelvművelő mozgalomnak nem célja, hogy megtanítsa írni, aki nem tud. Ezt többször ismétli, védekezésül, amikor a vitában ráolvassák, hogy &laquo;írni nem nyelvészeti kérdés&raquo;. Mellének szögezik a kérdést, nem fölösleges rémlátás-e nyelvünk veszedelméről beszélni. Szeretném idézni talpraesett válaszát.
1916-ban írja első nyelvtisztító cikkét, éppen a Nyugatban. Panaszkodik, hogy fölszólítására senki sem hederített akkor. (Én is abban az évben küldtem első ilyesféle írásomat az orosz harctér fedezékéből - főként bizonyos magyarkodások megrovására - ugyancsak a Nyugatnak. A rövid vitát a hadifogság vágta ketté. De a jég meg volt törve.)
&laquo;Sokáig tétováztam, különösen a nyelvtisztaságot illetőleg&raquo; - írja. &laquo;Sajnáltam regényesen csillogó, távoli égtájakat sejtető, idegen szavainkat, melyekhez engem is megannyi emlék és élmény köt. Fájdalommal mondtam le róluk, egyenként. Ott hagytam őket, de sóvárogva utánuk tekintgettem.&raquo;
Aki &laquo;puristasággal&raquo; vádolja Kosztolányit, jussanak eszébe ezek a jellemző szavak. Önmagán kezdte a harcot s csak önmagához volt szigorú. Másokat türelemre int. Bölcsen tudja, hogy a nyelvtisztításnak van határa. (Csak &laquo;a nyelvpiszkításnak nincs határa&raquo; - csattan fel.) &laquo;Ez a harc legyen izzó, de ne könyörtelen.&raquo;
Kétfelé kell hadakoznia: a nyelvrontók ellen és a fejcsóválók ellen, akik eleve megjósolják a nyelvművelés kudarcát. Közben megfelel a mindent megértőknek, akik szentségtörésnek ítélik a mesterséges beavatkozást a nyelv fejlődésébe. Ezek még az Akadémia mozgalmától is idegenkednek, pedig a Magyar Tudós Társaság rendszabályának első paragrafusa így hangzik: &laquo;A M. T. Társaság a magyar nyelv kiműveltetésén igyekszik egyedül&raquo;. Érdekes véletlen, hogy éppen száz éves volt Akadémiánk, amikor Nyelvművelő Bizottságát megalakította. Kosztolányi lelkes tagja ennek, szívesen eljár üléseire, felszólal s lapjában egyre tüzesebb hadjáratot indít nyelvünk védelmére. Megannyi cikksorozata: Túlvilági séták. - Nyelvtisztítók és nyelvpiszkítók. - Bábel tornya. - Nyelvművelés. - A lélek beszéde. - Nyelvünk ügye. - Egy kis merénylet a magyar nyelv ellen.
A címekből kitetszik, hogy ezek közül sokban heves csatákat vív, barátaival és ellenfeleivel. A Bábel tornyá-ban még a Nyelvművelés-ben Schöpflin Aladárral kel vitára, &laquo;olyan ellenféllel, aki egy gondolat becsületéért küzd,... tiszteletben tartja a vívás szabályait. Még sebet kapni is jobb tőle, mint tapsot attól, aki nem érthet meg.&raquo;
A Nyelvünk ügye című nyilt levelében egy egyetemi orvostanár elnöki megnyitójára válaszol keményen és meggyőzőn, lesujtóan gazdag adatokat vonultatva föl. Talán ennél is megsemmisítőbb az a cikke, amelyben a Nyelvünk és a nemzeti szellem című kis füzet szerzőjét figyelmezteti okoskodásának képtelenségére. Ez a füzetecske keveseli a nyelvünkben tért foglaló idegen szavakat, azt szeretné, ha azok is föltámadnának sírjukból, amelyek felett a nyelvújítás magyar szavai már diadalt arattak.
Az Antoine Meillethez intézett nyilt levelében forrósodik legizzóbbra Kosztolányi hangja. A Collčge de France tanárának az európai nyelvekről írt könyvét ostromolja meg és szedi ízekre ebben, a szellem és tudás fegyverével. Lehetetlen, hogy magát a tudós ellenfelet is meg ne hódította volna ezzel a lelkesült szózatával.
Az indogermán összehasonlító nyelvész elveri a port nyelvünkön, &laquo;a finn-ugor nyelvcsalád e csodálatos árváján&raquo;.
Az arany-lenről, a csak Európa e keleti szögén nyíló aranysárga virágról - nyelvünk jelképéről - írt megkapó soraiban a költő szólal meg.
Költő műve ez a könyv. Az írás művészéé. Úgy tudott magyarul, mint kevesen valaha. Nemcsak ötletes és meggyőző nyelvi példáival mutatja meg, mi a helyes - a maga példaadásával is: könyvének kristálytiszta nyelvével, egyszerűségével, világosságával. Akaratlanul is megtanítja írni értő olvasóit - bármennyire szabadkozik is, hogy célja ennél jóval szerényebb. Gondolkodóba ejtő és mulattató stíluspéldákkal vet fényt az írásművészet sarkalatos titkára, a tömörségre.
Búcsúzóul egyik fejezetének a címét idézem: &laquo;Az anyanyelv édessége és végtelensége.&raquo; Édes anyanyelvünk bája ömlik el minden során. Azzal a szilárd hittel tesszük le könyvét, hogy Erős várunk, a nyelv, őrködik jövőnkön.


<!-- START of joscomment -->

<TABLE height=73 cellSpacing=1 cellPadding=2 width=600><TBODY><TR vAlign=top align=middle><TD height=20>
mint a gyermekeinket.
Apáink örökét ápolni, az ő jövőjükért,
nekünk magunknak kell
(Oberhauser Csaba)






</TD></TR></TBODY></TABLE>