Folytatás
Dr. Végváry József:
Látható, hogy milyen széles harcvonalon kell dolgoznunk, hiszen a hivatalos, az akadémikus nyelvtudomány úgy tűnik, három ponton torzítja el a nyelvi tudatunkat. Torzítja a nyelvünk múltját, amennyiben a honfoglalás előtt a magyar szó, vagy a magyar nyelvre való utalás tilos; torzítja a rokonsági rendszerét, amennyiben rendkívül leszűkítve csak a finnugor rokonítást ismeri el; végül torzítja a nyelv mai működését, mai képét, a mai működéséről alkotott képünket. Ez a három dolog az egész rendszert magába foglalja.
Engem elsősorban ez érdekel. Néha azt tapasztalom, hogyha túlságosan belemelegedünk az első két torzítás javításába, elsikkad az, hogy a mai nyelvünkről alkotott képünkkel is nagyon nagy bajok vannak. Amikor ezzel nem foglalkozunk egy ideig, egyszer csak azt vesszük észre - amire Bacsi Lajos utalt -, hogy szép csendben elkezdték globalizálni a nyelvünket.
Vannak magyar szakos tanítványaim is, és egyszer kísérletképpen megkérdeztem tőlük, hogy fel tudnák-e sorolni a magyar nyelv sajátosságait. Kíváncsi voltam, ezt tanítják-e az iskolában. Kiderült, hogy nem. Tehát egy magyar származású, magyar anyanyelvű, magyar irodalom-és nyelvszakos egyetemista, hogy melyek a magyar nyelv sajátosságai, azok a tulajdonságai, amelyek megkülönböztetik a többi nyelvtől, és amelyek értékként tudatosíthatók. Ezeket tudatosítani kellene széles tömegekben az általános iskola első osztályától kezdve.
Lehetnek egyéni különbségek, hogy ki mit tart sajátosságnak, de mindenképpen közéjük tartozik, amire Záhonyi András utalt, a ragozás, és a mondatszerkesztés. Az eszközhatározós eset vagy birtokos eset kifejezések nem egy ragozó nyelv leírásához illő fogalmak. A ragozó nyelvben nincsenek esetek. Maga az eset szó is a latinból származik, a casus. Esetek a hajlító nyelvekben vannak. (Van egy szerkezet szerinti osztályozás, amely a nyelveket hajlító, ragozó, elszigetelő és bekebelező nyelvekre osztja.)
A magyar a ragozó nyelvek csoportjába kerül, és ebből le kell vonni a következtetéseket. Olyannyira le kell vonni, hogy ezentúl ne beszéljünk az oroszban igeragozásról, mert nincs igeragozás abban a nyelvben, ugyanis az oroszt a hajlító nyelvek közé sorolták az angollal, némettel, és egyéb nyelvekkel együtt. Európában tőlünk északra van egyetlen ragozó nyelv, a finn, keletre az észt. Nyugatra egyetlen ragozó nyelv a baszk. Tehát nálunk nem lehet esetekről beszélni, legfeljebb névragokról, ahogy Czuczor és Fogarasi beszél. Tárgyrag és határozórag van. A latinban és az oroszban a főnévi esetek száma korlátozott. Hat esete van a főnévnek.
A magyar egy teljesen más rendszer, nálunk húsz fölötti a névragok száma. Ez egy nyitott rendszer, valójában nem lehet pontosan megmondani, hány eset van a magyarban, mert értelmetlen maga a kérdés. Nincsenek esetek.
Ha ezen a téren nem tisztázunk kérdéseket, akkor valóban az történik, amire Bacsi Lajos utalt. '98-ban az Ozirisz kiadónál megjelent az "Új magyar nyelvtan" című könyv, amelyben a szerzők nyíltan kétségbe vonják, hogy a magyar egyáltalán ragozó nyelv-e, és megpróbálják összemosni a hajlító nyelvekkel. Kétféle hajlítás van: A belső hajlítás, ami a tőhangzó minőségi megváltozásával jár, amire egyáltalán nincs példa a magyarban. A külső hajlítás is, amikor toldalékok jelennek meg, csak messziről hasonlít a magyar ragokra, teljesen másról van szó.
Ezt a 19.század elején még tudják a nyelvészek, ez a felosztás Nyugat-Európában született meg. Nagyon jól megfogalmazzák, mi a rag. A rag a ragozó nyelvek sajátja. Az oroszban nincs rag, még ha látunk is orosz főnévragozási táblázatokat. Ez merő tévedés, az oroszban hajlítás van.
Ugyanez a könyv még tovább megy. Figyeljük meg, mi folyik a háttérben. Kétségbe vonja a nyelvünk ragozó jellegét, és nyíltan megpróbálja összemosni a hajlító nyelvekkel. Másrészt nemhogy kétségbe vonja, teljesen kihagyja a mellérendelő mondatszerkezetet. Az alárendelő összetételekkel hosszasan foglalkozik, a mellérendelést teljesen kihagyja. Hát mi ez, ha nem durva, erőszakos kísérlet a magyar nyelv globalizálására.
Februártól kezdve a debreceni magyar szakosok számára kötelező jelleggel előírták a Chomsky-féle generatív nyelvtan tanulását. Ez egy nagyon tehetséges, amerikai nyelvész. Az angol nyelvre adott leírásai nagyrészt elfogadhatók, de a magyarra nem. Ő nem is foglalkozik a mellérendeléssel, mert nem is érti a jelentőségét.
Ez azt jelenti, hogy a magyar szakosok tanításában ezentúl nem a finnugor elméletet, nem a latin grammatizálást fogjuk erőltetni, hanem hogy a generatív nyelvtan, az angolszász úthenger, ami borzalmasabb és ijesztőbb még a finnugor vagy latin grammatizálás. Úgy történik az anyag leadása, hogy az angolszász szakirodalomból az oktató kiemel egy angol példamondatot, azt lefordítja magyarra, és a továbbiakban ezt hiteles magyar mondatnak tekinti. Most már a példamondatok sem lesznek magyarok. A finnugor rokonságra és a latin grammatikára alapozó magyar nyelvtől merőben idegen módszer legalább a példamondatokat meghagyta magyarnak. Emlékezzünk vissza, hogy az unalmas nyelvtanórákon a példamondatok hoztak egy kis élénkséget, mert azok a magyar szépirodalom legjavából származtak, a legjobb íróinktól, költőinktől, a népdalokból, népmesékből. Ennek vége. A kapukon belül van a generatív gőzhenger, tarol, tipor, a nyomában nem nő magyar szó. Lehet magyar mondatokat hallani ezentúl is, de ezek már angol mondatfűzés szerint lesznek szerkesztve.
Úgy néz ki, mintha a háttérben azt mondanák, hogy ti csak vitatkozzatok, hogy finnugor, török vagy sumér, nekünk mindegy, mert szépen addig végrehajtjuk a nyelv globalizálását. Lépten-nyomon hallani ilyen példákat.
Engem nem nagyon érdekel az ősiség és a nyelvrokonság. Most például magyar-angol párhuzamokat keresek, már ezer fölött van ezek száma. Több magyar-angol párhuzam van, mint amennyire a magyar-finn rokonság alapozódik. Akkor ebből az következne, hogy az angol nyelvből származik a magyar? Nem. Inkább úgy kéne fogalmazni: A magyar nyelv ősisége abban áll, hogy olyan alapszókincset őriz, amelynek a nyomait a környező nyelvekben megtalálhatjuk. De csak a nyomait.
Nagyon fontos a nyelvrokonság kérdése, de nem szabad, hogy elhomályosítsa azt, hogy a mai nyelvhez való viszonyunkat hogyan akarják alakítani, befolyásolni.
?????????????
Végváry József szavait hallgatva eszembe jutott egy nagyon egyszerű gondolat. Az iskolában úgy tanultam, hogy ami le van írva, az biztos igaz. Az imént hallottak pont azt bizonyítják, hogy írásban lehet a legjobban hazudni, félrevezetni. Minden más áthagyományozási forma, akár szóbeli, akár valamilyen művészeti alkotásban megfogalmazott, sokkal megbízhatóbb. A régészeti leletet sokkal nehezebb hamisítani, mint például egy ősi okiratot.
Hogy lehet ez ellen védekezni? Nekünk a megoldást kell keresni, nem mindig csak felvetni a problémákat. Éppen az ősi redundancia segíthet ebben. Redundancia alatt azt értem, hogy az információ többszörösen megvan, így ellenőrizhetővé válnak az elvesztett részletek, az esetleges félremagyarázások. Így rekonstruálható az ősi nyelv, és ebből aztán a mi nyelvünkre is tudunk pontos következtetéseket levonni. Pont ez a lényeg, hogy a magyar nyelv ősi titkait, ősi erejét próbáljuk felhasználni ahhoz, hogy igazságot keressünk.
Egy példát mondok el, amely Pap Gábor és Lévay József munkáiban is tetten érhető: A valóban ősi kommunikációnál a jel maga, a vele szimbolizált tárgy, és a hozzá kapcsolódó hang szerves egységet alkot még. Ez a fajta egység a későbbi betűírás során teljesen konvencionálissá vált. Egy betű alatt értünk egy hangot, de egy egészen más hangot is mondhatnánk helyette, ennek nincs semmi belső kohéziója. Az ősi nyelvben viszont ez sokkal harmonikusabban megvolt, pontosan így alakult ki a beszéd, a hang, a szimbólumrendszer. Tehát ezeket az ősi dolgokat keresve érhetjük tetten az esetleges későbbi torzításokat, és tudjuk megítélni ennek alapján a rengeteg könyvben leírt sokféle állítást, amelyek sokszor ellent mondanak egymásnak. Talán ez által lehetne rekonstruálni azt az igazságot, amelyet a nyelvünk területén keresünk.
Kiss Dénes:
A miskolci egyetemen hetedik éve magyar nyelvről beszélek Kosztolányitól kölcsönvéve "Nyelv és lélek" ill. "Ősnyelv nyelvős" címmel. Nagyon korán kezdtem verset írni. Tízéves koromban már rengeteg verset írtam. '57-ben, 19 évesen letartóztattak, ekkor több mint tizenötezer versem volt. A nyomozók megrémültek, azt hitték, valami titkos dolog, és el kell olvasniuk. Ezt csak azért mondom el, hogy már nagyon korán észrevettem bizonyos érdekességeket a nyelvben. Nem más hívta fel a figyelmemet, hanem maga a nyelv.
Természetesen nagyon korán kezdtem olvasni, öt éves koromban a nagyapámtól minden betűt megtanultam. A nagyapám az út porába rajzolta nekem a betűket. Sokat köszönhetek neki. Gyönyörűen, képszerűen beszélt. Kimentünk Zalában egy este vihar után az udvarra, a csillagok élesen ragyogtak. A nagyapám azt mondta: "Nézd, hogy kiborotválkozott az ég." Ezeket hallottam tőle, tehát nagyon jó indítás volt.
Most, amit itt rövid idő alatt tehetek az, amiről Végváry József beszélt. Nem tudtam, hogy nem tanítják a magyar nyelv sajátosságait az iskolában. Amikor megkaptam a lehetőséget Miskolcon, mindig azzal kezdtem, hogy melyek a magyar nyelv jellemzői.
1. Az első, és legfontosabb dolog a ragozás. Mi ennek a lényege? A szavak végére ragokat rakosgatunk, ragasztgatunk. Csakhogy azt már nem tanítják, hogy a ragok előfordulnak a szó elején, a szó közepén és a szó végén. Ez a szóragozás tulajdonképpen szórakozgatás, mert szórakozunk is, miközben szót ragozunk. És ez nem csupán játék, hanem valóság.
2. A másik sajátosság a magánhangzó illeszkedés törvénye. Ez is szint egyedülálló. Igaz, már elhangzott az i és az ü problémája. Azt mondjuk: Felmegyek a hídra, de: Bemegyek a vízbe. Tehát az i hangzó nem tartja be a szabályokat. Az i hangzó az ü hangzóhoz, egy mélyebb hangzóhoz tartozott: izen-üzen, igyekszik-ügyekszik, stb. Ma is megvan még, amikor ezek a hangzók helyettesíthetik egymást teljes méltósággal, és teljes jelentéstartalommal. A magyar nyelvben egy zenei törvény működik. Ez a törvény a szó elején meghatározza, hogy magas vagy mély hang illeszkedjen a ragban és a képzőben. Zalában a kulcsot a rag alá tettük, vagyis a tető gerendarésze alá, amelyik a faltól a csatornáig fut. A rag tehát részt jelent, minden bizonnyal illeszkedést, valamihez való tartozást. Benne van a saroglya szavunkban is. A saroglya egy rész, amellyel megnövelhető a szekér raktere. Azzal foglalkozom, hogy a magyar szavak jelentése a valósággal függ össze, tehát minden szavunk, az elvont fogalom is visszavezethető az ősi valóságra.
3. A harmadik sajátosság a hangsúly. A magyar nyelv természetesen hangsúlyoz. A magyar a mondat első szavát, és a szó első szótagját hangsúlyozza. Miért? Mert ez a természetes. Ugyanis a amikor elkezdünk beszélni, akkor van a legtöbb levegő a tüdőnkben, tehát az első hangokra több levegő jut, akár akarjuk, akár nem. De ez nem azt jelenti, hogy ugyanakkor a hangsúllyal nem tehetünk hozzá valami értelmet vagy érzelmi többletet a szavakhoz.
4. A magyarban kialakult az írás és az ejtés egysége, vagyis általában azt ejtjük, amit leírunk. Ez a szabályos. A magyar, amikor odaáll mondjuk egy szállodaportás elé, és bemondja a nevét, nem kell utána betűznie. Az angol és amerikai filmekben láthatjuk, hogy ugyan a szállodaportás is angol vagy amerikai, mégis betűzni kezdi a vendég a nevét.
5. A magyar abc hangzói önmagával, másod- vagy harmadmagával még külön tisztségviselő a szó elején, közepén, végén. Ez szinte végtelenné teszi a lehetőséget a magyar szavak számára. A magyar egyébként nagyon könnyedén képez szavakat. Például a becézés szó. Minden nyelvben létezik ez a szó, csak nincs benne c hang. A szóba belerakunk egy c hangot, ezáltal lesz becézett a szó. Ez a c nem más, mint az, amit a csecsemő hallat, amikor szopik, az ős c. Volt olyan nao, amikor az unokám hétszer is szopott. Egy szopás alkalmával legalább százszor hallatja ezt a hangot, tehát összesen nagyon sokszor. A kisbabának kódolódik ez a hang a fejében, miközben kapcsolata van az emlővel, és az édességgel, az ízzel. Ez a kettő együtt hozza létre ezt a cukros becézést. Ezért a gyermek szemszögéből a borjú boci lesz, a ló paci, a szamár pedig csacsi. Ez a nyelvezet a becézéstől van, és a bennünk kódolt becézéshez csatlakozott az édesség, és a jó érzés.
A magyar nyelv nem csak szavakat hozott létre, hanem tudás rejlik benne. A márciusban megjelent könyvem címe: "Aki fázik, fát keres". Ez a példa arra mutat, hogy a magyar általában nem csak azt mondja, hogy fázom, hidegérzetem van, hanem aki fázik, fát keres. A hidegérzet megszüntetésére mi volt a legkézenfekvőbb kétmillió éve is? A fa. Tehát a fázik szóval egyszerre azt is megmondjuk, hogyan lehet a fázást megszüntetni, éppen a fázással, a fa után való járással.
Az egész nyelvünk ilyen. Sorolok még példákat: A nyilallik szó. Éles, szúró fájdalom nyilallt belém. Vagyis mire emlékszem a hetedhét ősökön keresztül? A nyíllövésre, a lövés okozta szúrásra. Tehát azt nevezem meg, ami történt. Az angolban például a nyíl és a nyilallik szónak semmi köze nincs egymáshoz. A valódi történéssel nevezzük meg a dolgot, és ma már nem is emlékszünk rá, a nyelvünk emlékezik.
Én zalai vagyok. Amikor a faluba költözött valaki, és házat épített, azt mondták rá, hogy gyökeret vert. A gyökér finnül juri, gyökerezni pedig jurta. A magyar nyelv hogy emlékezik? Ha valaki elköltözik, azt mondjuk, hogy szedi a sátorfáját. Pedig hol van már a sátor és a sátorfa? Az ember emlékezete legfeljebb a nagyapja nagyapjáig tart, a nyelv emlékezete azonban sokkal régebbi.
Nem rég láttam egy angol tudományos filmet, amelyik az ember tűzzel való kapcsolatáról szólt. Amikor az ember már tudatosan tüzet rakott, úgy, hogy vett egy száraz fát, kilyukasztotta, megpörgetett benne egy faágat, és létrejött a tűz. Ez még nem a csiholás, mert az kovakővel történt. Tehát hány éves is ez a szó, hogy fázom? A filmben elhangzott, hogy ezt kétmillió éve csinálták az emberek.
A hangadáshoz mindig levegőre volt szükség, mert ez nem más, mint levegőrezgés. Antropológusok igazolni tudják, hogy az utóbbi százezer évben lényegében a hangadó szervek, a száj, a torok nem változtak. Azt a majmot, amelyet Végváry József említett, nem találják. Harminc éve még kb. egymillió évre tették az emberszabású lény megjelenését. Ez ma már kétmillió év, mert nincs meg az a majom.
Minden egyes csecsemő a világon átéli az egész emberiség nyelvi törzsfejlődésének az alapját. Minden kisgyermek kb. másfél éves koráig egy nyelven beszél, egy gügyögő nyelven. Ezzel komoly tudományos csoport foglalkozik az Egyesült Államokban. A "Science" című tudományos folyóiratban olvastam, hogy egy csoport azzal kísérletezett, hogy egymás mellé tettek kb. ugyanolyan korú, különböző nemzetiségű csecsemőket, és az édesanyjukat. Kiderítették, hogy az anyák nagyjából egyformán beszélnek, gügyögnek a csecsemőikhez. Ezt 1974-ben a "Kortárs"-ban megírtam, én ezt a magyar nyelvből tudtam, és ez a tudományos kísérlet igazolt is.
Például a könny és a könnyű szavak. Meg is írtam a "Kortársban", hogy a könny, könnyű, megkönnyebbül szavak valószínűleg összefüggnek egymással. Idéztem egyrészt a saját tapasztalataimat, másrészt azt, hogy amikor valakit sokkhatás ér, mondják neki: "Bőgd ki magad, akkor megkönnyebbülsz." Én pusztán a valóságból következtettem, és a nyelvnek hittem. Húsz év múlva fogfájással ültem az orvosi váróban. Lapozgattam egy orvosi folyóiratot, amelynek egyik cikke azt írta: "Nagy sokkhatás következménye a könnyezés". Ugyanis a könnyezésnek nem más a természet által adott célja, hogy kimossa a mérget az agyból. Azt írta még, hogy szélsőséges esetben olyan nagy lehet a sokkhatás, hogyha azután valaki nem mosódik ki, meg is halhat. Belehalhat abba a mérgezésbe, amelyet a szervezet a sokkhatás ellen létrehoz.
A fennhéjázó szavunk. Ebben a héja nevű ragadozómadár neve rejlik, amelyik lecsap a magasból. A fennhéjázó ember is ilyen, hogy föntről lekezeli a többieket. A vércsében benne van a vér szó, az ölyvben az öl. Rengeteg ilyen példa van.
A következő példa arra utal, hogy nagyon régi a nyelvünk. A szó szavunk szinonimája a kifejezés. Ebben a fej szó rejlik. A legősibb ember is az érzelmeit a fején, az arcán fejezte ki, minden ott látszik.
A nyelvünk lényege az, hogy az ősi valóságot, és minden valóságot beépít magába, és ezt megnevezi olyannyira, hogy még a tévesztéseket is megnevezzük. Amikor valaki az s hangzót nem tudja jól kiejteni, az sejpít. Aki az sz hangzót mondja rosszul, az pösze, aki az r hangot, az raccsol. A nyelvünk tehát mindent kifejez.
A hangutánzásban az az érdekes, hogy egyetemes. Minden egyes csecsemő a világon úgy tanul meg beszélni, hogy hangutánzással próbál meg hangokat létrehozni. Kezdetben van a magánhangzós beszéd, aztán jön a mássalhangzók tudatos használata, és megjelenik az értelem, a jelentéstartalom. A magyarban a mássalhangzók hordozzák a jelentéstartalom zömét, a magánhangzók csak árnyalják azt. Ez nem jelenti azt, hogy magánhangzókkal nem tudunk szavakat alkotni. A jelek, a képzők, a ragok egyszerűsödtek egy-egy hangzóra. Ez egy csodálatos csúcstechnológia.
Mondok egy példát arra, hogy mit jelent a ragozás. "Bús düledékeiden Husztnak romvára megállék..." A düledékeiden a következő szavakat foglalja magába: dül, düle, düledék, düledéke, düledékei, düledékeid, düledékeiden. Próbáljuk ezt lefordítani angolra, németre, franciára. Még egy példa: meghívattathatnátok. Az alapszó a hív, van benne feltételes mód, felszólító mód, többes szám, stb. Mondhatnám ezt úgy is, ahogy nem egy ragozó nyelv mondaná, több mellékmondattal.
Természetesen a ragok és a képzők sem véletlenek. Például a többes szám jele egy mássalhangzó, amely önmagában is jelentéstartalmat hordoz, a k. A sok szavunkból elvesszük a k-t, és nem azt mondjuk, hogy sok könyv, hanem könyvek. Vagy: ló, lova, lovam, lovamon. Ez egy szó, a nem ragozó nyelvek ezt három szóval tudják kifejezni. Ha beleteszek még egy i-t - lovaimon - még egy jelentést viszek bele. Ez az az i amely ott van a mi, ti szavainkban.
Az látszik ma, hogy a magyar nyelv kifinomultságánál fogva, a csúcstechnológia használatával hosszú időt tudhat maga mögött, mert ezek a dolgok nem fejlődnek ki gyorsan, hosszú idő kell hozzá.
A magyarban az is egy csoda, hogy van egy mélyhangrendű, egy magashangrendű, sőt egy középhangrendű beszéd is. Például a szor, szer, ször. (A kecsua nyelv egy ragozó nyelv, ebben a ban,ben ugyanazt jelenti, mint a magyarban, és ugyanúgy a szó végén használják. Elkezdtem foglalkozni a kecsua nyelvvel, de nagyon nehéz, mert csak egy kecsua-spanyol szótáram van, és kecsua-spanyol nyelvtankönyvem. Ez az inkák ősi nyelve, Peruban a spanyol mellett hivatalos nyelv.)
Azt hisszük, hogy a ban,ben szóvégi rag. A banda szóban a jelentéstartalmat a ban hordozza. Ez az az eset, amikor a nyelv arra törekszik, hogy ne egyhangú legyen, megemeli a második hangzót. Azt mondtuk, hogy a magyar az első szótagot hangsúlyozza. Itt kiemeli. És figyelmeztet. Ez a kettő ugyanaz, csak kétszeresen van jelen, tehát az egyik a másikon belül található: bandában. Ez természetesen nem magyar eredetű szó, mint ahogy ismeretlen eredetű a bandérium, a bandita, valamint a band. Csakhogy a magyarban a ban, ben sok másra is használható.
Vagy a bendő szó. Ez belül helyezkedik el, orvosi nyelvben a tehén gyomra. Ha jót eszünk, azt mondjuk, hogy "tele van a bendő". A bél is belül van. (bél-bélül van) Ha van benne valami: bendőben. Egy másik csoda: "bensőséges beszélgetés" vagy "az egész bensőmet átjárta". Itt megemelkedik a jelentés szellemi magasságba. Egyetlen pici, szinte észrevehetetlen hangsúly, és a valóságból felemelkedtünk a magasságba. Sok szót alkothatunk még ezzel. Például: bennfentes. Ebben van egy helyhatározó rag, egy mutatószó, és egy képző. A bennfentes az, aki olyanokkal van együtt, akinek felsőbb kapcsolatai vannak. Ezt mi magyarok azonnal tudjuk, nem kell külön megmagyarázni. Ha ezt egy más nyelvre le akarjuk fordítani, egy több mondatos magyarázatra van szükség, hogy megértse.
A legfontosabb, ahogy az előbb említettem, a hangutánzás szerepe. A csecsemő, a gyerek kipróbálja a hangzókat, főleg a magánhangzókat, pl. oá. Ez szintén egyetemes. Ezek azok a bizonyítékok, amelyek azt mutatják, hogy valami miatt a magyar nyelv olyan, mintha költők, kisgyerekek, mérnökök és zeneszerzők együtt tervezték volna meg, méghozzá nagyon magas fokon.
Mindenki, aki ásít, legyen az tűzföldi, japán, koreai vagy eszkimó, á hangot ejt ki. A kisgyermeküknek gügyögő anyukákról sem lehetett tudni, hogy milyen anyanyelvűek. A hangutánzás tehát döntő dolog. A magyar az á hanggal nevezi meg a cselekvést, az ásítást. Mikor köhögünk, a k,h,g hangokat ejtjük.
Elvégezték már az ősi szógyökök százalékos összehasonlítását, amiről Kollányi ír, akit idézek a könyvemben is. Általában a nyelvekben az ősi hangutánzó szógyökök száma 3-6%, a perzsa nyelv egy fajtájában 27%, a magyarban 67%. Erre megint rengeteg példát tudnék mondani, csak egyet említek: A fiatal hajtást, vagy faágat suhángnak hívjuk. A suhánggal sújtunk, a fiatal fiú suhanc, suttyó, siheder. Az egyik valóság így megy át a másikba, és így jeleníti ezt meg a nyelv.
A szavaink tehát nem véletlenül jelentik azt, amit jelentenek. Van egy ősibb, finomabb kapcsolat. A magyarban egy olyan belső összefüggés is van, hogy a kemény, kő, kavics, kopog, kattog szavakat kemény mássalhangzóval, a k-val fejezzük ki, egymásra utal a jelentés és a hangzás. A lágy, pihe, puha, szél, szellő szavakban lágy mássalhangzók vannak. Ez azt mutatja, hogy ez egy nagyon ősi dolog, és minden a jelentésért van.
A magyar nyelv logikájáról mondanék még valamit. A csecsemő akkor kezd ocsúdni a világra, amikor mássalhangzókat kezd használni. Ezeket kettőzve használja. Ez a kettőzés a bizonyítás: baba, mama, bibi, stb. Ez a bizonyítása annak, hogy ő ezt tényleg mondja. Az egyik kijön belőle, a másikkal bizonyítja. Ez az ősi dolog a világ minden részén megjelenik.
Ősi dolog az a tudat is, hogy egy ember létrejöttéhez két emberre van szükség. Az ősi c után megjelenik az ősi, egyetemes m: hamm, hamm. A magyarban szerencsére nincsenek nemek. Ugyanakkor a nőiségre utaló szavainkban megtalálhatjuk az m-et vagy az n-et. Kb. 50-60 ilyen szavunk van, pl.: nő, né, nej, mama, anya, ünő, emse, emlő, meny, vemhes, ángyom, leány, stb. Ez megvan más nyelvekben is: Mademoiselle, Mutter, madame. A japánban one=asszony. De egyik nyelvben sem alkot ilyen nagy rendszert, mint a magyarban. Tehát az ember szó m-je a nőre utal. A magyar eredetmonda szerint a magyar ősnőt Emesének hívták, akinek az álmában megjelent a turulmadár, teherbe ejtette őt, az ágyékából királyok folyama áradt. (Az álom miatt lett a fia Álmos) Álmos apja Ügek, Ügyek volt, ami azt jelenti, hogy folyó. Ma is ezt mondjuk azzal, hogy "intézzük az ügyeinket", csak nem gondolunk rá. Erdélyben van egy Fekete Ügy nevű folyó. Aki ügyes, az egyszerre sok dolgot tud elintézni. Ügek egy nagyon ügyes ember volt.
Az az ember okos (ok-os), aki sok okot tud arra nézve, hogy mi történik körülöttünk a világban. A nyelvünk tehát tele van finom, belső logikával.
Azzal fejezném be, amivel elkezdtem: Minden magyar ember a kettes számrendszer szerint beszél, akár tudja, akár nem. Sok olyan szavunk van, amikor egyről beszélünk, de kettőre gondolunk, pl: egyenlet, együttes, együtt, megegyezés, stb. Az is elhangzott, hogy a másik is én vagyok. Hány emberről van szó, amikor azt mondom, hogy "beszéltek egymással"? Legalább kettőről, tehát a más is én vagyok, az is egy. Vagy a másfél kg, másfél liter=1 és fél. Véleményem szerint nincs is több szám, csak az egy. Ezeknek az egyeknek a kettőssége, a mássága az összes többi szám.
A Halotti beszédben az egy két formában fordul elő: ig és igg. Ebből származik a ragozott igen, amikor megegyezünk egymással. A meg-nek nyomatékosító hatása van, pl. megmondtam. A meg-nek van egy másik tisztsége a magyar nyelvben, ami a számtannál jön elő, az összeadás szava. A számtanból előjön az erő, és a nyelvtanban jelenik meg. Itt szintén nem véletlenről van szó.
A magyarban az az egészséges ember, azaz egész ember, akinek két szeme van, két lába van, két karja, stb. Akinek egy karja van, az félkarú, akinek egy szeme, az félszemű. Az együgyű az féleszű. A magyar ezt természetesnek veszi. Ha bemegyek egy üzletbe, és kérek egy pár zoknit, akkor azt kérdi az eladó: "Megfelel?" A meg és a felel benne van. Azt válaszolom, hogy igen.
Én, van, egy, igen: Érdekes, ha megnézünk néhány nyelvet, akkor ugyanezek a szavak egy másik nyelvben ezek valamelyikét jelentik. Az oroszban az én=ja. A németben a ja=igen. A van az angolban one=egy - egy, mint az őslétezés.
Én nem féltem annyira a magyar nyelvet, de védem minden erővel. Nem féltem, mert legyőzte a latint, a németet. Gyerekkoromban például rengeteg idegen szót használtunk a fociban, azóta a magyar mindenre talált saját kifejezést. Minden jel arra mutat, hogy a magyar nyelv a Kárpát-medencében alakult ki. Innen egy jelentős csoport a jégkorszakban - hogy melyikben, az még kérdéses - elvándorolt a meleg folyópartokra, tengerpartokra. Dr. Borbala János nagyon izgalmas, bizonyító erejű dolgokat talált azzal kapcsolatban, hogy a piramisépítő nép ragozó nyelven beszélt, amit magyarul meg lehet fejteni. Ő meg is fejtette. Matematikával bizonyítja. Megtalálta például az ős Pi-t, stb. A magyar nyelv körbejárt, az ezt beszélő népek körbehordozták, majd visszahozták, ezért van hon visszafoglalás. Bejárta ezt a kört, és minden nemzedék emlékezett, hogy honnan való. A lazacok nyolcezer km-t is megtesznek, hogy az ívóhelyükre visszajussanak, a költöző madarak hasonlóképp. Az ember akkor miért ne tudta volna, hogy honnan való? Egyik nemzedék átadta ezt a tudást a másiknak, és még mi is tudunk róla.
A p-b-v hasonulat: A fér-ben benne van a fél. Az r és az l egymásnak rokon hangzói. Az r az l kemény megfelelője. Ahogy a feleség szóban benne van a család egyik fele, úgy a fél a férjben is benne van. Ez egy történelmi bizonyíték arra, hogy a magyarok nagyon régen monogámok.
A párbajban két szereplő van; az marad pártában, akinek nincs párja, aki pártalan marad. Több mint háromszáz szavunk van, amelyben szerepel az egy. Ezek utalnak arra, hogy a logikai rendszer és a számtan nagyon szoros kapcsolatban van egymással. Bolyai nem véletlenül fedezte fel, hogy a gömbre vetítve a háromszög nem 180 fokos. Ő fedezte fel, hogy a világmindenségben két pont között nem a legrövidebb út az egyenes, mert a pontok mozognak, tehát mindig egy ívet kapunk. Miért találhatta fel Neumann János a számítógépet? Mert magyarul beszélt, a kettes számrendszerben.
Mesterházy Zsolt:
Ott folytatom, ahol az előbb abbahagytam. Kérdezhetik tőlem, mit akarok Kínával, Indiával meg az új kőkorral. Erre mindjárt rá fognak jönni.
Mondhatjuk, hogy Eurázsia három igen korai fejlődő motorja ez a három terület. Ezek azok, ahol folytonosan zajlik a sajátos, saját maguk által feltalált műveltségük, nyelvük építése, gyakorlása. Ami viszont megfontolásra érdemes a kínai és az indiai esetben: Kína a története során - legalább 3500 éve kezdődött - komoly hun néptömegeket fogadott be, de ettől nem lett hun. A hunok lettek kínaiak. Tehát aki a történelem során Kínába népcsoportként vagy egyénként bevonult, az kínaivá lett azért, mert Kína kínai. Ugyanez megtörtént Indiában: a massagéták, a szkíták, a tokhárok, a sakák, és ki tudja, még hány, a sztyeppéről kicsapó nép jelent meg az Indus völgyében Indiában. Uralkodtak rajtuk a hunok még a 7.században is, de mihelyst az ott uralkodó, hódító nép elvesztette a népi személyazonosságát, indiaivá lett, és eltűnt ugyanabban a kohóban, amely Kínában is beolvasztott mindenkit.
Soha egyetlen nép nem hagyta el sem Kína, sem India területét, szemben a kárpát-medencei ill. kaukázusi központú magyarokkal, ill. a ragozó nyelvűekkel. A három közül ők az utolsók, az egyetlenek, akiknek volt technológiájuk ahhoz, hogy elfoglalhassák a sztyeppét. Próbáltak már egy sivatagban életben maradni? Nem ajánlom, hogy megpróbálják, mert halál lesz a vége. Csak a legjobbak, a legokosabbak képesek életben maradni, akiknek ehhez technológiájuk van. Feltalálták a lovaglást, megfelelő az életmódjuk. Ezért a sztyeppe népei ragozó nyelvűek voltak. Miután a kínaiaknak és az indiaiaknak ugyanez a technológia nem állt a rendelkezésükre, bezárva maradtak gyakorlatilag egész történelmük során a Himalája alatti területre, ill. a sivatagon túli kínai területre.
Ez nagyon fontos felismerés abból a szempontból, hogy Eurázsia keleti része a ragozó nyelvűek birodalma volt. Hogyha a Kárpát-medence és a Kaukázus, netán még a Folyamköz között szeretnénk különbséget tenni a tekintetben, melyik volt az élen járó, akkor igen hátra kell lépnünk az időben kb. 25 ezer évet pontosan addig, amíg az általam ős kárpátinak nevezett gravetti nép szétterjedt Európában, és a legkeletebbi törzsterületét éppen a Kaukázus környékén alakította ki. Erre nézve rengeteg lelet van. A Kaukázuson túl elfogynak a leletek, ezért nem mondhatjuk, hogy a Kaukázusban fedezték föl a gravetti ill. az ős kárpáti nép műveltségét. Ez tehát Eurázsia nyugati részére vonatkozó általános megállapításom volt.
Ami magát Kelet-Európát, ill. egyáltalán Európát érinti, arra ilyenkor mindig egy térképet szoktam bemutatni. Ez egy európai földművelőket ábrázoló térkép. Magyarország keleti részére, Erdélybe, és attól délre Görögországig tartóterületre az anatóliai elvándorlók nyolcezer éve megérkezetek. Ettől É-Ny-ra a vonaldíszes műveltség elterjedési területe, és a mediterrán környékén van egy harmadik, szétszórt terület, a kardiumos kerámia népe. Ez utóbbiak később a régészek szerint nem vitték sokra.
Egész Európában a vonaldíszes alföldiek anyagát ásták ki, akik bizonyos területeken elkeveredtek az anatóliai felvándorlókkal, és egy átdolgozott, új műveltséget löktek tovább Európa tájaira. Ennek a térképnek pusztán annyi a jelentősége, hogy aki európai történelmet akar írni, annak ezt nem szabad kihagynia a számításból, ugyanis ez mindennek az eleje, ahol minden eldől. Amikor az indo-európaiak keresik az őshazájukat, akkor a 13 leghíresebb őshaza-elméletük közül nyolc tartalmazza természetesen a Kárpát-medencét is. A régészeti anyagból ők is rájöttek, hogy a Kárpát-medence Európa kezdete. Sajnos eltaktikázták magukat, mert az indo-európaiak jó szokása az, hogy keresnek egy jó helyet, ahol már van valami, oda belefekszenek, átnevezik, és utána azt mondják az eredeti tulajdonosoknak, hogy jöttment senki, és kizavarják.
Ha tehát ezt az indo-európai dolgot követni akarjuk hátrafelé az időben, mégis csak azt kell mondanunk, hogy elszámították magukat, ugyanis európa mai történelme már a magyar ókorban, tehát 15-20 ezer éve eldőlt. Az a szerves műveltség, ami itt kialakult, bizonyítja is ezt a folyamatot. Egy példát mondanék még a nyelvről: Zelenay Boros Vida egy tetovált jelet talált a nőbetegeinek a kezén. A rovás szabályai szerint elolvasta, és így értelmezte: "Egyezség, a hetet összefogó egység." Ha ez igaz, akkor ez az új kőkori ómagyar alkotmány szövege, amely vélhetően hatezer éves. A Kökénydombi Vénusz hátuljára van vésve. Hatezer évvel ezelőtt nyugodtan beszélhettek magyarul a Kárpát-medencében, akár még törzsszövetségeket is köthettek, amelyek gyakorlatilag képviselik szemünkben az új kőkori magyar államot.
Annál is inkább, mivel a péceli műveltség a Kárpát-medence első egységes, az egész medencére kiterjedő műveltsége volt. Ugyanebben az időben mit csináltak Egyiptomban vagy a Folyamközben? Nekünk ez a sors jutott, hogy ami nem illett a képbe, azt el kellett takarítani az útból. Pécelen hatezer éves cserepeken lépdelhetünk. Nálunk a kutyának nem kellenek ezek. Ha ezt nyugaton ásták volna ki, szerintem már köré építettek volna egy múzeumot, és minden egyes töredéket kifényesítve helyeztek volna a tárlókba. Sajnos nekünk nem kell Kárpát-medencei történelem. Szeretjük azt tanítani, hogy jöttmentek vagyunk, stb.
Hogy mennyire nem vagyunk azok, azt éppen a k-r gyök vizsgálatával, ill. feltérképezésével mutattam ki. Nem bocsátkoznék a részletekbe, csak nagyvonalakban: A magyar nyelvnek van egy sereg ún. teremtő gyöke. Ezek általában két mássalhangzós gerincűek, amelyek közé kerül egy magánhangzó. A gyök bővíthető, és nem csak a külalaki hasonlóság a lényege, hanem az, hogy minden olyan szónak, ami ebből a szóbokorból alakul ki, körrel kapcsolatos a jelentésmozzanata. Ilyen szavak például: kerítek, karámot készítek, körözök, környezek, kerülőt teszek, kerek vagyok, kéreg vagyok, karima van a kalapomon, karika van a kulcsomon, kürtölök, felbukok a göröngyön, elgurulok. Az eredmény elképesztő: a huszonöt vizsgált nyelvből a kelta és a sumér bizonyult 100%-osnak. Akinél ez nincs meg 100%-osan, az tőlünk vette át a nyelvét. Az arányok meglehetősen változékonyak. Ennek a kiértékelt, 35 szavas gyűjteménynek a legmagasabb arányszámai a következő eredményt adták: portugál 77%, olasz 67%, latin 70%, spanyol 74%, holland 58%, svéd 48%, angol 16%, német 48%, dán 18%, francia 20%. A szláv nyelveknél általában a kétharmados arány megvan. A szláv nyelvek közül az orosz használja a legértőbben a magyar gyököket. Ennek valószínűleg több oka is van: Fölös számban olvasztottak be az orosz etnogenezis idején területükön élő magyar nyelvű földműveseket. Az észt 10%, a görög 25%, a finn csak 48%, (holott azt mondják, a rokonunk). Érdekes, hogy a középkori német nyelvváltozatokban, pl. az ószászban, az ófelnémetben még csak 42% a gyök jelenléte, a mai németben viszont már 58%, tehát menetközben a németek a latinon keresztül kaptak újabb magyar gyököket a német köznyelv számára.
Ez természetesen azt is jelenti, hogy ma Ny-Európában ill. az Európai Közösségben hatalmas lendülettel folyik az egynyelvűség kialakulása, mégpedig óriási sajtótámogatással. Az egyik következő kérdésük az lesz majd, hogy takarékossági alapon le kell szűkíteni a hivatalos nyelvek mennyiségét az EU-ban, a kis nyelveket kilapátolni, és akkor majd mindenki tanulhat "európaiul".
A kör-értelmű szavakon túl megvizsgáltam 11 körmozgással kapcsolatos igét az európai nyelvek egy részében. Elképesztő eredményre jutottam: a csavar, forgat, forog, gördül görnyed, perdül, pereg, pödör, pörget, pörög, sodor szavakról mi tökéletesen tudjuk, mit jelentenek. Ezzel szemben a nyugatiak ezt a szabatos megfogalmazást képtelenek elvégezni. A keltával 100%-osan egyezünk itt is, de az olasz ezt a 11 igét a girare és a torcere szóval fordítja le, a portugál szintén; a németnél csak a Kreis, tehát a k-r gyökön belül megmaradt szó hasznosul két helyen, egyébként pedig a drehen szót használják; a lengyeleknél mind a 11-et a krecic szó jelenti, helyenként visszahatónak értelmezi; az ukránban krutyity.
Erre két mondatot idéznék a tanulmányomból: "E vészesen és tragikusan szegényes indoeurópai szókészlet semmiképpen sem lehetett átvételre alkalmas anyag a magyar nyelv számára semmilyen időben, amikor annak szabatossága, kifejezőképessége és árnyaltsága nyilvánvalóan nagyságrendekkel meghaladja az indoeurópai nyelvekét. Az itt bemutatott nyelvek közül egy sincs olyan, amelytől valamit is átvehettünk volna, mert mindegyik csak a sematizálás, az egyformásítás irányába vinne. A szóismétlések tömkelege mindenesetre ezt mutatja."
Dr. Magyar Gábor:
Számomra külön élmény, hogy a nyelvészet kapcsán mondunk ki ilyen kategorikusan dolgokat, annak a nyelvészetnek a kapcsán, amelyik hosszú időn keresztül a magyar szellemi elnyomás, és a magyar identitás megszüntetésének fontos eszköze volt.
Nyelvészeti könyveket olvasva hatalmas zűrzavar alakult ki bennem. Először is szeretném megköszönni, hogy ezek a munkák létrejöttek. Másodszor úgy gondolom, hogy meg kéne találni az eszközt, hogyan tegyük ezeket a műveket populárissá, mert ez nem csak a tudományos emberek számára fontos, hanem mindenki számára, mindenkinek a fejébe kellene verni ezeket a tudnivalókat. Ugyanúgy, ahogy mindenkinek tudnia kéne, hogy a magyar király apostol volt. Ez a nép megérdemli, hogy végre jókedve legyen, vagy legyen egy kis derűje.
Ami a nyelvünk csodálatos ág-bogairól szól, számomra azért döbbenetes, mert egy olyan sokszínűségről tesz tanúbizonyságot, ami a másik előadásnál pont az életmód kapcsán került előtérbe. Fontosnak tartom, hogyha egy valódi szerves gyökerekkel rendelkező, és nem egy művi rendszer részét képező nyelvről van szó, akkor az képes növekedni, képes mindenfelé rügyeket, hajtásokat adni, mert neki van egy természetes gyökere. Belehelyezkedik egy természetes rendszerbe, és a teremtett világ sokoldalúságát képes megjeleníteni. Míg azok a nyelvek, amelyek az ún. civilizációt, az ún. kultúrát építik fel, tehát egy sematikus, egy izolált, szabályozható, egyszerű eszközökkel manipulálható rendszert óhajtanak az életükben is megvalósítani. Itt kapcsolódik ehhez az életmód kérdése, hogyan élünk, mit nézünk, mit eszünk, hogyan beszélünk, mire törekszünk, mik a céljaink.
A magyar nyelv igazából azért is nem tud beleilleszkedni ebbe a művi rendszerbe, és azért fogható rá minden, mert neki ez nem életeleme. Abban a pillanatban, hogy kikerül a teremtésbe, ha a teremtett rendszert kezdjük el vizsgálni, ha természetes jelenségeket kezdünk el a magyar nyelvvel megérteni, vagy próbálunk rajta keresztül megértetni, akkor csodákat képes véghez vinni.
Drasztikusan nagy felelősségünk van abban, hogy ez az oktatásba minél előbb kikerüljön. Nem tudom, milyen eszközökkel kéne ezt megvalósítani, de minden egyes elvesztegetett napot nagyon veszélyesnek érzek. Ezeket a tényeket, játékokat most már mindenkinek a kutya kötelessége a gyerekek közelébe vinni. Ők még benne vannak. Ők meg ezen szerves játékokkal tanulják meg az életüket. Szerintem nem kell tíz év, és ebből semmi nem lesz. Ugyanis az összes más forrás a gyereknek ártalmas, veszélyes, sematikus, az már alkalmassá fogja tenni őket arra, hogy elfelejtsék a nyelvünk sokoldalúságát. Elfelejtik annak az életmódnak a sokoldalúságát is, amellyel a teremtéshez kötődnek.
Tehát azonnal el kell kezdenünk - ha csak szigetek formájában is - ennek az oktatásnak a megindítását. Most már nem hivatkozhatunk elnyomásra, és kevés ismeretere. Ismereteink vannak, és mi magunk alakítjuk a saját életünket. Nem a politika, nem a média, hanem mindenki saját maga. Hogyha tudomásul vesszük, hogy nem egy politikai párt fogja megvalósítani az életünkben a megvalósítandó tartalmakat, hanem saját magunknak kell, akkor két dolgot fogunk észrevenni. Egyrészt sokkal nagyobb felelősséget fogunk érezni, abban a pillanatban visszatalálunk a "lenyakazott" ősökhöz, és iszonyatos erővel elkezdünk távolodni a megélt valóságunkban a fikcióktól, amelyekkel körülvettek bennünket. Amíg a nyelvünk intakt, amíg egyben van és képes erre a növényszerű fejlődésre és burjánzásra, addig nincs gond, mert addig megvédi az agyunkat. Az agyunkban ugyanis azok a csodálatos asszociációk, amiket a nyelv törvényszerűségei hoztak létre, lehetővé teszik a sajátos gondolkodásunkat a világban. Egy sematikus nyelvet használó, azon felnövekvő, a világot azon keresztül szemlélő, azon keresztül kifejező embernek a fejében sokkal kevesebb lehet, amiből kifejez.
Kötelességünk azonnal elkezdeni ezt tudatosítani. Jó érzés, hogy végre megtaláltuk újra önmagunkat ezen a téren is, azon a téren is, ahol a tudomány a legkeményebben nyomta el az identitásunkat és a függetlenségünket, ami miatt egyfolytában kisebbnek és rosszabbnak éreztük magunkat másoknál. Talán a polgári körök alkalmasak erre, vagy bármilyen csoportosulás. Elsődleges céllá kell tenni, hogy az emberek fejében ezt a dolgot nagyon keményen és most még nagyon egyszerűen helyrebillentsük. Később nehéz lesz, ha már angol vagy német séma szerint fogunk beszélni, gondolkodni, szerintem akkor fogunk elveszni.
"Nyelvében él a nemzet." Ezt úgy értsük, ahogy van. "A mindenséggel mérd magad". Ne a "minden pénzzel", hanem a mindenséggel, a teremtett egésszel. Erre szeretném felhívni mindenkinek a történelmi felelősségét. Nem arról van szó, hogy játszunk mondatokkal, hétvégén megnézünk egy-két előadást, aztán hazamegyünk chipset ropogtatni. Arról van szó, hogy az életünket kell megváltoztatni, és ebben hatalmas történelmi felelősségünk van. Bármilyen egyszerű emberek is vagyunk, a történelmi felelősségünk nagy. Nekünk, akik elkezdünk ilyen előadásokat hallgatni, végre a saját kezünkbe kell venni a jelenünket.
Az előadások sokat lendítettek rajtam, ezzel az emelkedettséggel hívok mindenkit erre a feladatra, hogy álljunk neki végre helyre tenni a nyelvünket.
Mesterházy Zsolt:
A szerves műveltség kérdésében teljesen egyet értek. Az én elgondolásom szerint a szerves műveltségben élő társadalmak minden egyes tagja birtokolta a műveltség minden elemét. Ez azért fontos, mert nem csak hogy saját kezűleg bármilyen tárgyat vagy díszítményt el tudtak készíteni, hanem ők maguk állították elő a nyelvüket is. Ahhoz, hogy bármit elnevezzen, eredeti, szerzett joga volt a társadalom minden egyes tagjának. Ha én most azt a feladatot kapnám, hogy nevezzek el egy elliptikus bolygópályát. Önök, akik jól képzett, szerves műveltséggel bíró emberek, tudni fogják, hogy miről beszélek, mert a szabályok mentén adtam nevet egy új fogalomnak.
A közönségből egy történelem-magyar szakos tanárnő:
Egy csoport tagjaként már történelem- és magyartanári minőségemben is megszólíttattam, mindkét esetben elmarasztalólag. Személy szerint ezt nem veszem zokon, de kötelességem megjegyezni, - Kiss Dénestől is elhangzott, hogy nem félti annyira a magyar nyelvet - hogy nagyon sokan tevékenykednek a tanárok között is azért, hogy a magyar nyelv megmaradjon, esetleg gazdagodjon. Nem csak személyes indíttatásból, hanem lehetőségünk is van rá - általános iskolákról beszélek. A Nemzeti Tankönyvkiadó magyar nyelv könyvei csodálatosan, szívhez szólóan beszélnek a magyar nyelv szépségeiről, és hogy valóban ebben élünk, ez által élünk. Tehát tárháza Kosztolányi és Illyés Gyula szebbnél szebb gondolatainak, és természetesen a hozzá kapcsolódó nyelvtani anyagnak.
Van hibája a dolognak. Az ötödikes tankönyv elején a finnugor családfát ábrázolják. Ez viszont már tanári lelkiismeretesség kérdése, hogy tényként közöljük, vagy egy lehetséges variációként. Szerintem mindössze intelligencia kérdése hozzátenni, hogy ez egy erősen vitatott dolog, vannak más felfogások is, és esetleg ismertetni azokat. Úgy gondolom, hogy a történelemben ugyanúgy, mint az irodalomban van lehetőségünk némileg helyretenni ezt a dolgot, és a tanárok jelentős része meg is teszi ezt.
Dr. Végváry József:
Látható, hogy milyen széles harcvonalon kell dolgoznunk, hiszen a hivatalos, az akadémikus nyelvtudomány úgy tűnik, három ponton torzítja el a nyelvi tudatunkat. Torzítja a nyelvünk múltját, amennyiben a honfoglalás előtt a magyar szó, vagy a magyar nyelvre való utalás tilos; torzítja a rokonsági rendszerét, amennyiben rendkívül leszűkítve csak a finnugor rokonítást ismeri el; végül torzítja a nyelv mai működését, mai képét, a mai működéséről alkotott képünket. Ez a három dolog az egész rendszert magába foglalja.
Engem elsősorban ez érdekel. Néha azt tapasztalom, hogyha túlságosan belemelegedünk az első két torzítás javításába, elsikkad az, hogy a mai nyelvünkről alkotott képünkkel is nagyon nagy bajok vannak. Amikor ezzel nem foglalkozunk egy ideig, egyszer csak azt vesszük észre - amire Bacsi Lajos utalt -, hogy szép csendben elkezdték globalizálni a nyelvünket.
Vannak magyar szakos tanítványaim is, és egyszer kísérletképpen megkérdeztem tőlük, hogy fel tudnák-e sorolni a magyar nyelv sajátosságait. Kíváncsi voltam, ezt tanítják-e az iskolában. Kiderült, hogy nem. Tehát egy magyar származású, magyar anyanyelvű, magyar irodalom-és nyelvszakos egyetemista, hogy melyek a magyar nyelv sajátosságai, azok a tulajdonságai, amelyek megkülönböztetik a többi nyelvtől, és amelyek értékként tudatosíthatók. Ezeket tudatosítani kellene széles tömegekben az általános iskola első osztályától kezdve.
Lehetnek egyéni különbségek, hogy ki mit tart sajátosságnak, de mindenképpen közéjük tartozik, amire Záhonyi András utalt, a ragozás, és a mondatszerkesztés. Az eszközhatározós eset vagy birtokos eset kifejezések nem egy ragozó nyelv leírásához illő fogalmak. A ragozó nyelvben nincsenek esetek. Maga az eset szó is a latinból származik, a casus. Esetek a hajlító nyelvekben vannak. (Van egy szerkezet szerinti osztályozás, amely a nyelveket hajlító, ragozó, elszigetelő és bekebelező nyelvekre osztja.)
A magyar a ragozó nyelvek csoportjába kerül, és ebből le kell vonni a következtetéseket. Olyannyira le kell vonni, hogy ezentúl ne beszéljünk az oroszban igeragozásról, mert nincs igeragozás abban a nyelvben, ugyanis az oroszt a hajlító nyelvek közé sorolták az angollal, némettel, és egyéb nyelvekkel együtt. Európában tőlünk északra van egyetlen ragozó nyelv, a finn, keletre az észt. Nyugatra egyetlen ragozó nyelv a baszk. Tehát nálunk nem lehet esetekről beszélni, legfeljebb névragokról, ahogy Czuczor és Fogarasi beszél. Tárgyrag és határozórag van. A latinban és az oroszban a főnévi esetek száma korlátozott. Hat esete van a főnévnek.
A magyar egy teljesen más rendszer, nálunk húsz fölötti a névragok száma. Ez egy nyitott rendszer, valójában nem lehet pontosan megmondani, hány eset van a magyarban, mert értelmetlen maga a kérdés. Nincsenek esetek.
Ha ezen a téren nem tisztázunk kérdéseket, akkor valóban az történik, amire Bacsi Lajos utalt. '98-ban az Ozirisz kiadónál megjelent az "Új magyar nyelvtan" című könyv, amelyben a szerzők nyíltan kétségbe vonják, hogy a magyar egyáltalán ragozó nyelv-e, és megpróbálják összemosni a hajlító nyelvekkel. Kétféle hajlítás van: A belső hajlítás, ami a tőhangzó minőségi megváltozásával jár, amire egyáltalán nincs példa a magyarban. A külső hajlítás is, amikor toldalékok jelennek meg, csak messziről hasonlít a magyar ragokra, teljesen másról van szó.
Ezt a 19.század elején még tudják a nyelvészek, ez a felosztás Nyugat-Európában született meg. Nagyon jól megfogalmazzák, mi a rag. A rag a ragozó nyelvek sajátja. Az oroszban nincs rag, még ha látunk is orosz főnévragozási táblázatokat. Ez merő tévedés, az oroszban hajlítás van.
Ugyanez a könyv még tovább megy. Figyeljük meg, mi folyik a háttérben. Kétségbe vonja a nyelvünk ragozó jellegét, és nyíltan megpróbálja összemosni a hajlító nyelvekkel. Másrészt nemhogy kétségbe vonja, teljesen kihagyja a mellérendelő mondatszerkezetet. Az alárendelő összetételekkel hosszasan foglalkozik, a mellérendelést teljesen kihagyja. Hát mi ez, ha nem durva, erőszakos kísérlet a magyar nyelv globalizálására.
Februártól kezdve a debreceni magyar szakosok számára kötelező jelleggel előírták a Chomsky-féle generatív nyelvtan tanulását. Ez egy nagyon tehetséges, amerikai nyelvész. Az angol nyelvre adott leírásai nagyrészt elfogadhatók, de a magyarra nem. Ő nem is foglalkozik a mellérendeléssel, mert nem is érti a jelentőségét.
Ez azt jelenti, hogy a magyar szakosok tanításában ezentúl nem a finnugor elméletet, nem a latin grammatizálást fogjuk erőltetni, hanem hogy a generatív nyelvtan, az angolszász úthenger, ami borzalmasabb és ijesztőbb még a finnugor vagy latin grammatizálás. Úgy történik az anyag leadása, hogy az angolszász szakirodalomból az oktató kiemel egy angol példamondatot, azt lefordítja magyarra, és a továbbiakban ezt hiteles magyar mondatnak tekinti. Most már a példamondatok sem lesznek magyarok. A finnugor rokonságra és a latin grammatikára alapozó magyar nyelvtől merőben idegen módszer legalább a példamondatokat meghagyta magyarnak. Emlékezzünk vissza, hogy az unalmas nyelvtanórákon a példamondatok hoztak egy kis élénkséget, mert azok a magyar szépirodalom legjavából származtak, a legjobb íróinktól, költőinktől, a népdalokból, népmesékből. Ennek vége. A kapukon belül van a generatív gőzhenger, tarol, tipor, a nyomában nem nő magyar szó. Lehet magyar mondatokat hallani ezentúl is, de ezek már angol mondatfűzés szerint lesznek szerkesztve.
Úgy néz ki, mintha a háttérben azt mondanák, hogy ti csak vitatkozzatok, hogy finnugor, török vagy sumér, nekünk mindegy, mert szépen addig végrehajtjuk a nyelv globalizálását. Lépten-nyomon hallani ilyen példákat.
Engem nem nagyon érdekel az ősiség és a nyelvrokonság. Most például magyar-angol párhuzamokat keresek, már ezer fölött van ezek száma. Több magyar-angol párhuzam van, mint amennyire a magyar-finn rokonság alapozódik. Akkor ebből az következne, hogy az angol nyelvből származik a magyar? Nem. Inkább úgy kéne fogalmazni: A magyar nyelv ősisége abban áll, hogy olyan alapszókincset őriz, amelynek a nyomait a környező nyelvekben megtalálhatjuk. De csak a nyomait.
Nagyon fontos a nyelvrokonság kérdése, de nem szabad, hogy elhomályosítsa azt, hogy a mai nyelvhez való viszonyunkat hogyan akarják alakítani, befolyásolni.
?????????????
Végváry József szavait hallgatva eszembe jutott egy nagyon egyszerű gondolat. Az iskolában úgy tanultam, hogy ami le van írva, az biztos igaz. Az imént hallottak pont azt bizonyítják, hogy írásban lehet a legjobban hazudni, félrevezetni. Minden más áthagyományozási forma, akár szóbeli, akár valamilyen művészeti alkotásban megfogalmazott, sokkal megbízhatóbb. A régészeti leletet sokkal nehezebb hamisítani, mint például egy ősi okiratot.
Hogy lehet ez ellen védekezni? Nekünk a megoldást kell keresni, nem mindig csak felvetni a problémákat. Éppen az ősi redundancia segíthet ebben. Redundancia alatt azt értem, hogy az információ többszörösen megvan, így ellenőrizhetővé válnak az elvesztett részletek, az esetleges félremagyarázások. Így rekonstruálható az ősi nyelv, és ebből aztán a mi nyelvünkre is tudunk pontos következtetéseket levonni. Pont ez a lényeg, hogy a magyar nyelv ősi titkait, ősi erejét próbáljuk felhasználni ahhoz, hogy igazságot keressünk.
Egy példát mondok el, amely Pap Gábor és Lévay József munkáiban is tetten érhető: A valóban ősi kommunikációnál a jel maga, a vele szimbolizált tárgy, és a hozzá kapcsolódó hang szerves egységet alkot még. Ez a fajta egység a későbbi betűírás során teljesen konvencionálissá vált. Egy betű alatt értünk egy hangot, de egy egészen más hangot is mondhatnánk helyette, ennek nincs semmi belső kohéziója. Az ősi nyelvben viszont ez sokkal harmonikusabban megvolt, pontosan így alakult ki a beszéd, a hang, a szimbólumrendszer. Tehát ezeket az ősi dolgokat keresve érhetjük tetten az esetleges későbbi torzításokat, és tudjuk megítélni ennek alapján a rengeteg könyvben leírt sokféle állítást, amelyek sokszor ellent mondanak egymásnak. Talán ez által lehetne rekonstruálni azt az igazságot, amelyet a nyelvünk területén keresünk.
Kiss Dénes:
A miskolci egyetemen hetedik éve magyar nyelvről beszélek Kosztolányitól kölcsönvéve "Nyelv és lélek" ill. "Ősnyelv nyelvős" címmel. Nagyon korán kezdtem verset írni. Tízéves koromban már rengeteg verset írtam. '57-ben, 19 évesen letartóztattak, ekkor több mint tizenötezer versem volt. A nyomozók megrémültek, azt hitték, valami titkos dolog, és el kell olvasniuk. Ezt csak azért mondom el, hogy már nagyon korán észrevettem bizonyos érdekességeket a nyelvben. Nem más hívta fel a figyelmemet, hanem maga a nyelv.
Természetesen nagyon korán kezdtem olvasni, öt éves koromban a nagyapámtól minden betűt megtanultam. A nagyapám az út porába rajzolta nekem a betűket. Sokat köszönhetek neki. Gyönyörűen, képszerűen beszélt. Kimentünk Zalában egy este vihar után az udvarra, a csillagok élesen ragyogtak. A nagyapám azt mondta: "Nézd, hogy kiborotválkozott az ég." Ezeket hallottam tőle, tehát nagyon jó indítás volt.
Most, amit itt rövid idő alatt tehetek az, amiről Végváry József beszélt. Nem tudtam, hogy nem tanítják a magyar nyelv sajátosságait az iskolában. Amikor megkaptam a lehetőséget Miskolcon, mindig azzal kezdtem, hogy melyek a magyar nyelv jellemzői.
1. Az első, és legfontosabb dolog a ragozás. Mi ennek a lényege? A szavak végére ragokat rakosgatunk, ragasztgatunk. Csakhogy azt már nem tanítják, hogy a ragok előfordulnak a szó elején, a szó közepén és a szó végén. Ez a szóragozás tulajdonképpen szórakozgatás, mert szórakozunk is, miközben szót ragozunk. És ez nem csupán játék, hanem valóság.
2. A másik sajátosság a magánhangzó illeszkedés törvénye. Ez is szint egyedülálló. Igaz, már elhangzott az i és az ü problémája. Azt mondjuk: Felmegyek a hídra, de: Bemegyek a vízbe. Tehát az i hangzó nem tartja be a szabályokat. Az i hangzó az ü hangzóhoz, egy mélyebb hangzóhoz tartozott: izen-üzen, igyekszik-ügyekszik, stb. Ma is megvan még, amikor ezek a hangzók helyettesíthetik egymást teljes méltósággal, és teljes jelentéstartalommal. A magyar nyelvben egy zenei törvény működik. Ez a törvény a szó elején meghatározza, hogy magas vagy mély hang illeszkedjen a ragban és a képzőben. Zalában a kulcsot a rag alá tettük, vagyis a tető gerendarésze alá, amelyik a faltól a csatornáig fut. A rag tehát részt jelent, minden bizonnyal illeszkedést, valamihez való tartozást. Benne van a saroglya szavunkban is. A saroglya egy rész, amellyel megnövelhető a szekér raktere. Azzal foglalkozom, hogy a magyar szavak jelentése a valósággal függ össze, tehát minden szavunk, az elvont fogalom is visszavezethető az ősi valóságra.
3. A harmadik sajátosság a hangsúly. A magyar nyelv természetesen hangsúlyoz. A magyar a mondat első szavát, és a szó első szótagját hangsúlyozza. Miért? Mert ez a természetes. Ugyanis a amikor elkezdünk beszélni, akkor van a legtöbb levegő a tüdőnkben, tehát az első hangokra több levegő jut, akár akarjuk, akár nem. De ez nem azt jelenti, hogy ugyanakkor a hangsúllyal nem tehetünk hozzá valami értelmet vagy érzelmi többletet a szavakhoz.
4. A magyarban kialakult az írás és az ejtés egysége, vagyis általában azt ejtjük, amit leírunk. Ez a szabályos. A magyar, amikor odaáll mondjuk egy szállodaportás elé, és bemondja a nevét, nem kell utána betűznie. Az angol és amerikai filmekben láthatjuk, hogy ugyan a szállodaportás is angol vagy amerikai, mégis betűzni kezdi a vendég a nevét.
5. A magyar abc hangzói önmagával, másod- vagy harmadmagával még külön tisztségviselő a szó elején, közepén, végén. Ez szinte végtelenné teszi a lehetőséget a magyar szavak számára. A magyar egyébként nagyon könnyedén képez szavakat. Például a becézés szó. Minden nyelvben létezik ez a szó, csak nincs benne c hang. A szóba belerakunk egy c hangot, ezáltal lesz becézett a szó. Ez a c nem más, mint az, amit a csecsemő hallat, amikor szopik, az ős c. Volt olyan nao, amikor az unokám hétszer is szopott. Egy szopás alkalmával legalább százszor hallatja ezt a hangot, tehát összesen nagyon sokszor. A kisbabának kódolódik ez a hang a fejében, miközben kapcsolata van az emlővel, és az édességgel, az ízzel. Ez a kettő együtt hozza létre ezt a cukros becézést. Ezért a gyermek szemszögéből a borjú boci lesz, a ló paci, a szamár pedig csacsi. Ez a nyelvezet a becézéstől van, és a bennünk kódolt becézéshez csatlakozott az édesség, és a jó érzés.
A magyar nyelv nem csak szavakat hozott létre, hanem tudás rejlik benne. A márciusban megjelent könyvem címe: "Aki fázik, fát keres". Ez a példa arra mutat, hogy a magyar általában nem csak azt mondja, hogy fázom, hidegérzetem van, hanem aki fázik, fát keres. A hidegérzet megszüntetésére mi volt a legkézenfekvőbb kétmillió éve is? A fa. Tehát a fázik szóval egyszerre azt is megmondjuk, hogyan lehet a fázást megszüntetni, éppen a fázással, a fa után való járással.
Az egész nyelvünk ilyen. Sorolok még példákat: A nyilallik szó. Éles, szúró fájdalom nyilallt belém. Vagyis mire emlékszem a hetedhét ősökön keresztül? A nyíllövésre, a lövés okozta szúrásra. Tehát azt nevezem meg, ami történt. Az angolban például a nyíl és a nyilallik szónak semmi köze nincs egymáshoz. A valódi történéssel nevezzük meg a dolgot, és ma már nem is emlékszünk rá, a nyelvünk emlékezik.
Én zalai vagyok. Amikor a faluba költözött valaki, és házat épített, azt mondták rá, hogy gyökeret vert. A gyökér finnül juri, gyökerezni pedig jurta. A magyar nyelv hogy emlékezik? Ha valaki elköltözik, azt mondjuk, hogy szedi a sátorfáját. Pedig hol van már a sátor és a sátorfa? Az ember emlékezete legfeljebb a nagyapja nagyapjáig tart, a nyelv emlékezete azonban sokkal régebbi.
Nem rég láttam egy angol tudományos filmet, amelyik az ember tűzzel való kapcsolatáról szólt. Amikor az ember már tudatosan tüzet rakott, úgy, hogy vett egy száraz fát, kilyukasztotta, megpörgetett benne egy faágat, és létrejött a tűz. Ez még nem a csiholás, mert az kovakővel történt. Tehát hány éves is ez a szó, hogy fázom? A filmben elhangzott, hogy ezt kétmillió éve csinálták az emberek.
A hangadáshoz mindig levegőre volt szükség, mert ez nem más, mint levegőrezgés. Antropológusok igazolni tudják, hogy az utóbbi százezer évben lényegében a hangadó szervek, a száj, a torok nem változtak. Azt a majmot, amelyet Végváry József említett, nem találják. Harminc éve még kb. egymillió évre tették az emberszabású lény megjelenését. Ez ma már kétmillió év, mert nincs meg az a majom.
Minden egyes csecsemő a világon átéli az egész emberiség nyelvi törzsfejlődésének az alapját. Minden kisgyermek kb. másfél éves koráig egy nyelven beszél, egy gügyögő nyelven. Ezzel komoly tudományos csoport foglalkozik az Egyesült Államokban. A "Science" című tudományos folyóiratban olvastam, hogy egy csoport azzal kísérletezett, hogy egymás mellé tettek kb. ugyanolyan korú, különböző nemzetiségű csecsemőket, és az édesanyjukat. Kiderítették, hogy az anyák nagyjából egyformán beszélnek, gügyögnek a csecsemőikhez. Ezt 1974-ben a "Kortárs"-ban megírtam, én ezt a magyar nyelvből tudtam, és ez a tudományos kísérlet igazolt is.
Például a könny és a könnyű szavak. Meg is írtam a "Kortársban", hogy a könny, könnyű, megkönnyebbül szavak valószínűleg összefüggnek egymással. Idéztem egyrészt a saját tapasztalataimat, másrészt azt, hogy amikor valakit sokkhatás ér, mondják neki: "Bőgd ki magad, akkor megkönnyebbülsz." Én pusztán a valóságból következtettem, és a nyelvnek hittem. Húsz év múlva fogfájással ültem az orvosi váróban. Lapozgattam egy orvosi folyóiratot, amelynek egyik cikke azt írta: "Nagy sokkhatás következménye a könnyezés". Ugyanis a könnyezésnek nem más a természet által adott célja, hogy kimossa a mérget az agyból. Azt írta még, hogy szélsőséges esetben olyan nagy lehet a sokkhatás, hogyha azután valaki nem mosódik ki, meg is halhat. Belehalhat abba a mérgezésbe, amelyet a szervezet a sokkhatás ellen létrehoz.
A fennhéjázó szavunk. Ebben a héja nevű ragadozómadár neve rejlik, amelyik lecsap a magasból. A fennhéjázó ember is ilyen, hogy föntről lekezeli a többieket. A vércsében benne van a vér szó, az ölyvben az öl. Rengeteg ilyen példa van.
A következő példa arra utal, hogy nagyon régi a nyelvünk. A szó szavunk szinonimája a kifejezés. Ebben a fej szó rejlik. A legősibb ember is az érzelmeit a fején, az arcán fejezte ki, minden ott látszik.
A nyelvünk lényege az, hogy az ősi valóságot, és minden valóságot beépít magába, és ezt megnevezi olyannyira, hogy még a tévesztéseket is megnevezzük. Amikor valaki az s hangzót nem tudja jól kiejteni, az sejpít. Aki az sz hangzót mondja rosszul, az pösze, aki az r hangot, az raccsol. A nyelvünk tehát mindent kifejez.
A hangutánzásban az az érdekes, hogy egyetemes. Minden egyes csecsemő a világon úgy tanul meg beszélni, hogy hangutánzással próbál meg hangokat létrehozni. Kezdetben van a magánhangzós beszéd, aztán jön a mássalhangzók tudatos használata, és megjelenik az értelem, a jelentéstartalom. A magyarban a mássalhangzók hordozzák a jelentéstartalom zömét, a magánhangzók csak árnyalják azt. Ez nem jelenti azt, hogy magánhangzókkal nem tudunk szavakat alkotni. A jelek, a képzők, a ragok egyszerűsödtek egy-egy hangzóra. Ez egy csodálatos csúcstechnológia.
Mondok egy példát arra, hogy mit jelent a ragozás. "Bús düledékeiden Husztnak romvára megállék..." A düledékeiden a következő szavakat foglalja magába: dül, düle, düledék, düledéke, düledékei, düledékeid, düledékeiden. Próbáljuk ezt lefordítani angolra, németre, franciára. Még egy példa: meghívattathatnátok. Az alapszó a hív, van benne feltételes mód, felszólító mód, többes szám, stb. Mondhatnám ezt úgy is, ahogy nem egy ragozó nyelv mondaná, több mellékmondattal.
Természetesen a ragok és a képzők sem véletlenek. Például a többes szám jele egy mássalhangzó, amely önmagában is jelentéstartalmat hordoz, a k. A sok szavunkból elvesszük a k-t, és nem azt mondjuk, hogy sok könyv, hanem könyvek. Vagy: ló, lova, lovam, lovamon. Ez egy szó, a nem ragozó nyelvek ezt három szóval tudják kifejezni. Ha beleteszek még egy i-t - lovaimon - még egy jelentést viszek bele. Ez az az i amely ott van a mi, ti szavainkban.
Az látszik ma, hogy a magyar nyelv kifinomultságánál fogva, a csúcstechnológia használatával hosszú időt tudhat maga mögött, mert ezek a dolgok nem fejlődnek ki gyorsan, hosszú idő kell hozzá.
A magyarban az is egy csoda, hogy van egy mélyhangrendű, egy magashangrendű, sőt egy középhangrendű beszéd is. Például a szor, szer, ször. (A kecsua nyelv egy ragozó nyelv, ebben a ban,ben ugyanazt jelenti, mint a magyarban, és ugyanúgy a szó végén használják. Elkezdtem foglalkozni a kecsua nyelvvel, de nagyon nehéz, mert csak egy kecsua-spanyol szótáram van, és kecsua-spanyol nyelvtankönyvem. Ez az inkák ősi nyelve, Peruban a spanyol mellett hivatalos nyelv.)
Azt hisszük, hogy a ban,ben szóvégi rag. A banda szóban a jelentéstartalmat a ban hordozza. Ez az az eset, amikor a nyelv arra törekszik, hogy ne egyhangú legyen, megemeli a második hangzót. Azt mondtuk, hogy a magyar az első szótagot hangsúlyozza. Itt kiemeli. És figyelmeztet. Ez a kettő ugyanaz, csak kétszeresen van jelen, tehát az egyik a másikon belül található: bandában. Ez természetesen nem magyar eredetű szó, mint ahogy ismeretlen eredetű a bandérium, a bandita, valamint a band. Csakhogy a magyarban a ban, ben sok másra is használható.
Vagy a bendő szó. Ez belül helyezkedik el, orvosi nyelvben a tehén gyomra. Ha jót eszünk, azt mondjuk, hogy "tele van a bendő". A bél is belül van. (bél-bélül van) Ha van benne valami: bendőben. Egy másik csoda: "bensőséges beszélgetés" vagy "az egész bensőmet átjárta". Itt megemelkedik a jelentés szellemi magasságba. Egyetlen pici, szinte észrevehetetlen hangsúly, és a valóságból felemelkedtünk a magasságba. Sok szót alkothatunk még ezzel. Például: bennfentes. Ebben van egy helyhatározó rag, egy mutatószó, és egy képző. A bennfentes az, aki olyanokkal van együtt, akinek felsőbb kapcsolatai vannak. Ezt mi magyarok azonnal tudjuk, nem kell külön megmagyarázni. Ha ezt egy más nyelvre le akarjuk fordítani, egy több mondatos magyarázatra van szükség, hogy megértse.
A legfontosabb, ahogy az előbb említettem, a hangutánzás szerepe. A csecsemő, a gyerek kipróbálja a hangzókat, főleg a magánhangzókat, pl. oá. Ez szintén egyetemes. Ezek azok a bizonyítékok, amelyek azt mutatják, hogy valami miatt a magyar nyelv olyan, mintha költők, kisgyerekek, mérnökök és zeneszerzők együtt tervezték volna meg, méghozzá nagyon magas fokon.
Mindenki, aki ásít, legyen az tűzföldi, japán, koreai vagy eszkimó, á hangot ejt ki. A kisgyermeküknek gügyögő anyukákról sem lehetett tudni, hogy milyen anyanyelvűek. A hangutánzás tehát döntő dolog. A magyar az á hanggal nevezi meg a cselekvést, az ásítást. Mikor köhögünk, a k,h,g hangokat ejtjük.
Elvégezték már az ősi szógyökök százalékos összehasonlítását, amiről Kollányi ír, akit idézek a könyvemben is. Általában a nyelvekben az ősi hangutánzó szógyökök száma 3-6%, a perzsa nyelv egy fajtájában 27%, a magyarban 67%. Erre megint rengeteg példát tudnék mondani, csak egyet említek: A fiatal hajtást, vagy faágat suhángnak hívjuk. A suhánggal sújtunk, a fiatal fiú suhanc, suttyó, siheder. Az egyik valóság így megy át a másikba, és így jeleníti ezt meg a nyelv.
A szavaink tehát nem véletlenül jelentik azt, amit jelentenek. Van egy ősibb, finomabb kapcsolat. A magyarban egy olyan belső összefüggés is van, hogy a kemény, kő, kavics, kopog, kattog szavakat kemény mássalhangzóval, a k-val fejezzük ki, egymásra utal a jelentés és a hangzás. A lágy, pihe, puha, szél, szellő szavakban lágy mássalhangzók vannak. Ez azt mutatja, hogy ez egy nagyon ősi dolog, és minden a jelentésért van.
A magyar nyelv logikájáról mondanék még valamit. A csecsemő akkor kezd ocsúdni a világra, amikor mássalhangzókat kezd használni. Ezeket kettőzve használja. Ez a kettőzés a bizonyítás: baba, mama, bibi, stb. Ez a bizonyítása annak, hogy ő ezt tényleg mondja. Az egyik kijön belőle, a másikkal bizonyítja. Ez az ősi dolog a világ minden részén megjelenik.
Ősi dolog az a tudat is, hogy egy ember létrejöttéhez két emberre van szükség. Az ősi c után megjelenik az ősi, egyetemes m: hamm, hamm. A magyarban szerencsére nincsenek nemek. Ugyanakkor a nőiségre utaló szavainkban megtalálhatjuk az m-et vagy az n-et. Kb. 50-60 ilyen szavunk van, pl.: nő, né, nej, mama, anya, ünő, emse, emlő, meny, vemhes, ángyom, leány, stb. Ez megvan más nyelvekben is: Mademoiselle, Mutter, madame. A japánban one=asszony. De egyik nyelvben sem alkot ilyen nagy rendszert, mint a magyarban. Tehát az ember szó m-je a nőre utal. A magyar eredetmonda szerint a magyar ősnőt Emesének hívták, akinek az álmában megjelent a turulmadár, teherbe ejtette őt, az ágyékából királyok folyama áradt. (Az álom miatt lett a fia Álmos) Álmos apja Ügek, Ügyek volt, ami azt jelenti, hogy folyó. Ma is ezt mondjuk azzal, hogy "intézzük az ügyeinket", csak nem gondolunk rá. Erdélyben van egy Fekete Ügy nevű folyó. Aki ügyes, az egyszerre sok dolgot tud elintézni. Ügek egy nagyon ügyes ember volt.
Az az ember okos (ok-os), aki sok okot tud arra nézve, hogy mi történik körülöttünk a világban. A nyelvünk tehát tele van finom, belső logikával.
Azzal fejezném be, amivel elkezdtem: Minden magyar ember a kettes számrendszer szerint beszél, akár tudja, akár nem. Sok olyan szavunk van, amikor egyről beszélünk, de kettőre gondolunk, pl: egyenlet, együttes, együtt, megegyezés, stb. Az is elhangzott, hogy a másik is én vagyok. Hány emberről van szó, amikor azt mondom, hogy "beszéltek egymással"? Legalább kettőről, tehát a más is én vagyok, az is egy. Vagy a másfél kg, másfél liter=1 és fél. Véleményem szerint nincs is több szám, csak az egy. Ezeknek az egyeknek a kettőssége, a mássága az összes többi szám.
A Halotti beszédben az egy két formában fordul elő: ig és igg. Ebből származik a ragozott igen, amikor megegyezünk egymással. A meg-nek nyomatékosító hatása van, pl. megmondtam. A meg-nek van egy másik tisztsége a magyar nyelvben, ami a számtannál jön elő, az összeadás szava. A számtanból előjön az erő, és a nyelvtanban jelenik meg. Itt szintén nem véletlenről van szó.
A magyarban az az egészséges ember, azaz egész ember, akinek két szeme van, két lába van, két karja, stb. Akinek egy karja van, az félkarú, akinek egy szeme, az félszemű. Az együgyű az féleszű. A magyar ezt természetesnek veszi. Ha bemegyek egy üzletbe, és kérek egy pár zoknit, akkor azt kérdi az eladó: "Megfelel?" A meg és a felel benne van. Azt válaszolom, hogy igen.
Én, van, egy, igen: Érdekes, ha megnézünk néhány nyelvet, akkor ugyanezek a szavak egy másik nyelvben ezek valamelyikét jelentik. Az oroszban az én=ja. A németben a ja=igen. A van az angolban one=egy - egy, mint az őslétezés.
Én nem féltem annyira a magyar nyelvet, de védem minden erővel. Nem féltem, mert legyőzte a latint, a németet. Gyerekkoromban például rengeteg idegen szót használtunk a fociban, azóta a magyar mindenre talált saját kifejezést. Minden jel arra mutat, hogy a magyar nyelv a Kárpát-medencében alakult ki. Innen egy jelentős csoport a jégkorszakban - hogy melyikben, az még kérdéses - elvándorolt a meleg folyópartokra, tengerpartokra. Dr. Borbala János nagyon izgalmas, bizonyító erejű dolgokat talált azzal kapcsolatban, hogy a piramisépítő nép ragozó nyelven beszélt, amit magyarul meg lehet fejteni. Ő meg is fejtette. Matematikával bizonyítja. Megtalálta például az ős Pi-t, stb. A magyar nyelv körbejárt, az ezt beszélő népek körbehordozták, majd visszahozták, ezért van hon visszafoglalás. Bejárta ezt a kört, és minden nemzedék emlékezett, hogy honnan való. A lazacok nyolcezer km-t is megtesznek, hogy az ívóhelyükre visszajussanak, a költöző madarak hasonlóképp. Az ember akkor miért ne tudta volna, hogy honnan való? Egyik nemzedék átadta ezt a tudást a másiknak, és még mi is tudunk róla.
A p-b-v hasonulat: A fér-ben benne van a fél. Az r és az l egymásnak rokon hangzói. Az r az l kemény megfelelője. Ahogy a feleség szóban benne van a család egyik fele, úgy a fél a férjben is benne van. Ez egy történelmi bizonyíték arra, hogy a magyarok nagyon régen monogámok.
A párbajban két szereplő van; az marad pártában, akinek nincs párja, aki pártalan marad. Több mint háromszáz szavunk van, amelyben szerepel az egy. Ezek utalnak arra, hogy a logikai rendszer és a számtan nagyon szoros kapcsolatban van egymással. Bolyai nem véletlenül fedezte fel, hogy a gömbre vetítve a háromszög nem 180 fokos. Ő fedezte fel, hogy a világmindenségben két pont között nem a legrövidebb út az egyenes, mert a pontok mozognak, tehát mindig egy ívet kapunk. Miért találhatta fel Neumann János a számítógépet? Mert magyarul beszélt, a kettes számrendszerben.
Mesterházy Zsolt:
Ott folytatom, ahol az előbb abbahagytam. Kérdezhetik tőlem, mit akarok Kínával, Indiával meg az új kőkorral. Erre mindjárt rá fognak jönni.
Mondhatjuk, hogy Eurázsia három igen korai fejlődő motorja ez a három terület. Ezek azok, ahol folytonosan zajlik a sajátos, saját maguk által feltalált műveltségük, nyelvük építése, gyakorlása. Ami viszont megfontolásra érdemes a kínai és az indiai esetben: Kína a története során - legalább 3500 éve kezdődött - komoly hun néptömegeket fogadott be, de ettől nem lett hun. A hunok lettek kínaiak. Tehát aki a történelem során Kínába népcsoportként vagy egyénként bevonult, az kínaivá lett azért, mert Kína kínai. Ugyanez megtörtént Indiában: a massagéták, a szkíták, a tokhárok, a sakák, és ki tudja, még hány, a sztyeppéről kicsapó nép jelent meg az Indus völgyében Indiában. Uralkodtak rajtuk a hunok még a 7.században is, de mihelyst az ott uralkodó, hódító nép elvesztette a népi személyazonosságát, indiaivá lett, és eltűnt ugyanabban a kohóban, amely Kínában is beolvasztott mindenkit.
Soha egyetlen nép nem hagyta el sem Kína, sem India területét, szemben a kárpát-medencei ill. kaukázusi központú magyarokkal, ill. a ragozó nyelvűekkel. A három közül ők az utolsók, az egyetlenek, akiknek volt technológiájuk ahhoz, hogy elfoglalhassák a sztyeppét. Próbáltak már egy sivatagban életben maradni? Nem ajánlom, hogy megpróbálják, mert halál lesz a vége. Csak a legjobbak, a legokosabbak képesek életben maradni, akiknek ehhez technológiájuk van. Feltalálták a lovaglást, megfelelő az életmódjuk. Ezért a sztyeppe népei ragozó nyelvűek voltak. Miután a kínaiaknak és az indiaiaknak ugyanez a technológia nem állt a rendelkezésükre, bezárva maradtak gyakorlatilag egész történelmük során a Himalája alatti területre, ill. a sivatagon túli kínai területre.
Ez nagyon fontos felismerés abból a szempontból, hogy Eurázsia keleti része a ragozó nyelvűek birodalma volt. Hogyha a Kárpát-medence és a Kaukázus, netán még a Folyamköz között szeretnénk különbséget tenni a tekintetben, melyik volt az élen járó, akkor igen hátra kell lépnünk az időben kb. 25 ezer évet pontosan addig, amíg az általam ős kárpátinak nevezett gravetti nép szétterjedt Európában, és a legkeletebbi törzsterületét éppen a Kaukázus környékén alakította ki. Erre nézve rengeteg lelet van. A Kaukázuson túl elfogynak a leletek, ezért nem mondhatjuk, hogy a Kaukázusban fedezték föl a gravetti ill. az ős kárpáti nép műveltségét. Ez tehát Eurázsia nyugati részére vonatkozó általános megállapításom volt.
Ami magát Kelet-Európát, ill. egyáltalán Európát érinti, arra ilyenkor mindig egy térképet szoktam bemutatni. Ez egy európai földművelőket ábrázoló térkép. Magyarország keleti részére, Erdélybe, és attól délre Görögországig tartóterületre az anatóliai elvándorlók nyolcezer éve megérkezetek. Ettől É-Ny-ra a vonaldíszes műveltség elterjedési területe, és a mediterrán környékén van egy harmadik, szétszórt terület, a kardiumos kerámia népe. Ez utóbbiak később a régészek szerint nem vitték sokra.
Egész Európában a vonaldíszes alföldiek anyagát ásták ki, akik bizonyos területeken elkeveredtek az anatóliai felvándorlókkal, és egy átdolgozott, új műveltséget löktek tovább Európa tájaira. Ennek a térképnek pusztán annyi a jelentősége, hogy aki európai történelmet akar írni, annak ezt nem szabad kihagynia a számításból, ugyanis ez mindennek az eleje, ahol minden eldől. Amikor az indo-európaiak keresik az őshazájukat, akkor a 13 leghíresebb őshaza-elméletük közül nyolc tartalmazza természetesen a Kárpát-medencét is. A régészeti anyagból ők is rájöttek, hogy a Kárpát-medence Európa kezdete. Sajnos eltaktikázták magukat, mert az indo-európaiak jó szokása az, hogy keresnek egy jó helyet, ahol már van valami, oda belefekszenek, átnevezik, és utána azt mondják az eredeti tulajdonosoknak, hogy jöttment senki, és kizavarják.
Ha tehát ezt az indo-európai dolgot követni akarjuk hátrafelé az időben, mégis csak azt kell mondanunk, hogy elszámították magukat, ugyanis európa mai történelme már a magyar ókorban, tehát 15-20 ezer éve eldőlt. Az a szerves műveltség, ami itt kialakult, bizonyítja is ezt a folyamatot. Egy példát mondanék még a nyelvről: Zelenay Boros Vida egy tetovált jelet talált a nőbetegeinek a kezén. A rovás szabályai szerint elolvasta, és így értelmezte: "Egyezség, a hetet összefogó egység." Ha ez igaz, akkor ez az új kőkori ómagyar alkotmány szövege, amely vélhetően hatezer éves. A Kökénydombi Vénusz hátuljára van vésve. Hatezer évvel ezelőtt nyugodtan beszélhettek magyarul a Kárpát-medencében, akár még törzsszövetségeket is köthettek, amelyek gyakorlatilag képviselik szemünkben az új kőkori magyar államot.
Annál is inkább, mivel a péceli műveltség a Kárpát-medence első egységes, az egész medencére kiterjedő műveltsége volt. Ugyanebben az időben mit csináltak Egyiptomban vagy a Folyamközben? Nekünk ez a sors jutott, hogy ami nem illett a képbe, azt el kellett takarítani az útból. Pécelen hatezer éves cserepeken lépdelhetünk. Nálunk a kutyának nem kellenek ezek. Ha ezt nyugaton ásták volna ki, szerintem már köré építettek volna egy múzeumot, és minden egyes töredéket kifényesítve helyeztek volna a tárlókba. Sajnos nekünk nem kell Kárpát-medencei történelem. Szeretjük azt tanítani, hogy jöttmentek vagyunk, stb.
Hogy mennyire nem vagyunk azok, azt éppen a k-r gyök vizsgálatával, ill. feltérképezésével mutattam ki. Nem bocsátkoznék a részletekbe, csak nagyvonalakban: A magyar nyelvnek van egy sereg ún. teremtő gyöke. Ezek általában két mássalhangzós gerincűek, amelyek közé kerül egy magánhangzó. A gyök bővíthető, és nem csak a külalaki hasonlóság a lényege, hanem az, hogy minden olyan szónak, ami ebből a szóbokorból alakul ki, körrel kapcsolatos a jelentésmozzanata. Ilyen szavak például: kerítek, karámot készítek, körözök, környezek, kerülőt teszek, kerek vagyok, kéreg vagyok, karima van a kalapomon, karika van a kulcsomon, kürtölök, felbukok a göröngyön, elgurulok. Az eredmény elképesztő: a huszonöt vizsgált nyelvből a kelta és a sumér bizonyult 100%-osnak. Akinél ez nincs meg 100%-osan, az tőlünk vette át a nyelvét. Az arányok meglehetősen változékonyak. Ennek a kiértékelt, 35 szavas gyűjteménynek a legmagasabb arányszámai a következő eredményt adták: portugál 77%, olasz 67%, latin 70%, spanyol 74%, holland 58%, svéd 48%, angol 16%, német 48%, dán 18%, francia 20%. A szláv nyelveknél általában a kétharmados arány megvan. A szláv nyelvek közül az orosz használja a legértőbben a magyar gyököket. Ennek valószínűleg több oka is van: Fölös számban olvasztottak be az orosz etnogenezis idején területükön élő magyar nyelvű földműveseket. Az észt 10%, a görög 25%, a finn csak 48%, (holott azt mondják, a rokonunk). Érdekes, hogy a középkori német nyelvváltozatokban, pl. az ószászban, az ófelnémetben még csak 42% a gyök jelenléte, a mai németben viszont már 58%, tehát menetközben a németek a latinon keresztül kaptak újabb magyar gyököket a német köznyelv számára.
Ez természetesen azt is jelenti, hogy ma Ny-Európában ill. az Európai Közösségben hatalmas lendülettel folyik az egynyelvűség kialakulása, mégpedig óriási sajtótámogatással. Az egyik következő kérdésük az lesz majd, hogy takarékossági alapon le kell szűkíteni a hivatalos nyelvek mennyiségét az EU-ban, a kis nyelveket kilapátolni, és akkor majd mindenki tanulhat "európaiul".
A kör-értelmű szavakon túl megvizsgáltam 11 körmozgással kapcsolatos igét az európai nyelvek egy részében. Elképesztő eredményre jutottam: a csavar, forgat, forog, gördül görnyed, perdül, pereg, pödör, pörget, pörög, sodor szavakról mi tökéletesen tudjuk, mit jelentenek. Ezzel szemben a nyugatiak ezt a szabatos megfogalmazást képtelenek elvégezni. A keltával 100%-osan egyezünk itt is, de az olasz ezt a 11 igét a girare és a torcere szóval fordítja le, a portugál szintén; a németnél csak a Kreis, tehát a k-r gyökön belül megmaradt szó hasznosul két helyen, egyébként pedig a drehen szót használják; a lengyeleknél mind a 11-et a krecic szó jelenti, helyenként visszahatónak értelmezi; az ukránban krutyity.
Erre két mondatot idéznék a tanulmányomból: "E vészesen és tragikusan szegényes indoeurópai szókészlet semmiképpen sem lehetett átvételre alkalmas anyag a magyar nyelv számára semmilyen időben, amikor annak szabatossága, kifejezőképessége és árnyaltsága nyilvánvalóan nagyságrendekkel meghaladja az indoeurópai nyelvekét. Az itt bemutatott nyelvek közül egy sincs olyan, amelytől valamit is átvehettünk volna, mert mindegyik csak a sematizálás, az egyformásítás irányába vinne. A szóismétlések tömkelege mindenesetre ezt mutatja."
Dr. Magyar Gábor:
Számomra külön élmény, hogy a nyelvészet kapcsán mondunk ki ilyen kategorikusan dolgokat, annak a nyelvészetnek a kapcsán, amelyik hosszú időn keresztül a magyar szellemi elnyomás, és a magyar identitás megszüntetésének fontos eszköze volt.
Nyelvészeti könyveket olvasva hatalmas zűrzavar alakult ki bennem. Először is szeretném megköszönni, hogy ezek a munkák létrejöttek. Másodszor úgy gondolom, hogy meg kéne találni az eszközt, hogyan tegyük ezeket a műveket populárissá, mert ez nem csak a tudományos emberek számára fontos, hanem mindenki számára, mindenkinek a fejébe kellene verni ezeket a tudnivalókat. Ugyanúgy, ahogy mindenkinek tudnia kéne, hogy a magyar király apostol volt. Ez a nép megérdemli, hogy végre jókedve legyen, vagy legyen egy kis derűje.
Ami a nyelvünk csodálatos ág-bogairól szól, számomra azért döbbenetes, mert egy olyan sokszínűségről tesz tanúbizonyságot, ami a másik előadásnál pont az életmód kapcsán került előtérbe. Fontosnak tartom, hogyha egy valódi szerves gyökerekkel rendelkező, és nem egy művi rendszer részét képező nyelvről van szó, akkor az képes növekedni, képes mindenfelé rügyeket, hajtásokat adni, mert neki van egy természetes gyökere. Belehelyezkedik egy természetes rendszerbe, és a teremtett világ sokoldalúságát képes megjeleníteni. Míg azok a nyelvek, amelyek az ún. civilizációt, az ún. kultúrát építik fel, tehát egy sematikus, egy izolált, szabályozható, egyszerű eszközökkel manipulálható rendszert óhajtanak az életükben is megvalósítani. Itt kapcsolódik ehhez az életmód kérdése, hogyan élünk, mit nézünk, mit eszünk, hogyan beszélünk, mire törekszünk, mik a céljaink.
A magyar nyelv igazából azért is nem tud beleilleszkedni ebbe a művi rendszerbe, és azért fogható rá minden, mert neki ez nem életeleme. Abban a pillanatban, hogy kikerül a teremtésbe, ha a teremtett rendszert kezdjük el vizsgálni, ha természetes jelenségeket kezdünk el a magyar nyelvvel megérteni, vagy próbálunk rajta keresztül megértetni, akkor csodákat képes véghez vinni.
Drasztikusan nagy felelősségünk van abban, hogy ez az oktatásba minél előbb kikerüljön. Nem tudom, milyen eszközökkel kéne ezt megvalósítani, de minden egyes elvesztegetett napot nagyon veszélyesnek érzek. Ezeket a tényeket, játékokat most már mindenkinek a kutya kötelessége a gyerekek közelébe vinni. Ők még benne vannak. Ők meg ezen szerves játékokkal tanulják meg az életüket. Szerintem nem kell tíz év, és ebből semmi nem lesz. Ugyanis az összes más forrás a gyereknek ártalmas, veszélyes, sematikus, az már alkalmassá fogja tenni őket arra, hogy elfelejtsék a nyelvünk sokoldalúságát. Elfelejtik annak az életmódnak a sokoldalúságát is, amellyel a teremtéshez kötődnek.
Tehát azonnal el kell kezdenünk - ha csak szigetek formájában is - ennek az oktatásnak a megindítását. Most már nem hivatkozhatunk elnyomásra, és kevés ismeretere. Ismereteink vannak, és mi magunk alakítjuk a saját életünket. Nem a politika, nem a média, hanem mindenki saját maga. Hogyha tudomásul vesszük, hogy nem egy politikai párt fogja megvalósítani az életünkben a megvalósítandó tartalmakat, hanem saját magunknak kell, akkor két dolgot fogunk észrevenni. Egyrészt sokkal nagyobb felelősséget fogunk érezni, abban a pillanatban visszatalálunk a "lenyakazott" ősökhöz, és iszonyatos erővel elkezdünk távolodni a megélt valóságunkban a fikcióktól, amelyekkel körülvettek bennünket. Amíg a nyelvünk intakt, amíg egyben van és képes erre a növényszerű fejlődésre és burjánzásra, addig nincs gond, mert addig megvédi az agyunkat. Az agyunkban ugyanis azok a csodálatos asszociációk, amiket a nyelv törvényszerűségei hoztak létre, lehetővé teszik a sajátos gondolkodásunkat a világban. Egy sematikus nyelvet használó, azon felnövekvő, a világot azon keresztül szemlélő, azon keresztül kifejező embernek a fejében sokkal kevesebb lehet, amiből kifejez.
Kötelességünk azonnal elkezdeni ezt tudatosítani. Jó érzés, hogy végre megtaláltuk újra önmagunkat ezen a téren is, azon a téren is, ahol a tudomány a legkeményebben nyomta el az identitásunkat és a függetlenségünket, ami miatt egyfolytában kisebbnek és rosszabbnak éreztük magunkat másoknál. Talán a polgári körök alkalmasak erre, vagy bármilyen csoportosulás. Elsődleges céllá kell tenni, hogy az emberek fejében ezt a dolgot nagyon keményen és most még nagyon egyszerűen helyrebillentsük. Később nehéz lesz, ha már angol vagy német séma szerint fogunk beszélni, gondolkodni, szerintem akkor fogunk elveszni.
"Nyelvében él a nemzet." Ezt úgy értsük, ahogy van. "A mindenséggel mérd magad". Ne a "minden pénzzel", hanem a mindenséggel, a teremtett egésszel. Erre szeretném felhívni mindenkinek a történelmi felelősségét. Nem arról van szó, hogy játszunk mondatokkal, hétvégén megnézünk egy-két előadást, aztán hazamegyünk chipset ropogtatni. Arról van szó, hogy az életünket kell megváltoztatni, és ebben hatalmas történelmi felelősségünk van. Bármilyen egyszerű emberek is vagyunk, a történelmi felelősségünk nagy. Nekünk, akik elkezdünk ilyen előadásokat hallgatni, végre a saját kezünkbe kell venni a jelenünket.
Az előadások sokat lendítettek rajtam, ezzel az emelkedettséggel hívok mindenkit erre a feladatra, hogy álljunk neki végre helyre tenni a nyelvünket.
Mesterházy Zsolt:
A szerves műveltség kérdésében teljesen egyet értek. Az én elgondolásom szerint a szerves műveltségben élő társadalmak minden egyes tagja birtokolta a műveltség minden elemét. Ez azért fontos, mert nem csak hogy saját kezűleg bármilyen tárgyat vagy díszítményt el tudtak készíteni, hanem ők maguk állították elő a nyelvüket is. Ahhoz, hogy bármit elnevezzen, eredeti, szerzett joga volt a társadalom minden egyes tagjának. Ha én most azt a feladatot kapnám, hogy nevezzek el egy elliptikus bolygópályát. Önök, akik jól képzett, szerves műveltséggel bíró emberek, tudni fogják, hogy miről beszélek, mert a szabályok mentén adtam nevet egy új fogalomnak.
A közönségből egy történelem-magyar szakos tanárnő:
Egy csoport tagjaként már történelem- és magyartanári minőségemben is megszólíttattam, mindkét esetben elmarasztalólag. Személy szerint ezt nem veszem zokon, de kötelességem megjegyezni, - Kiss Dénestől is elhangzott, hogy nem félti annyira a magyar nyelvet - hogy nagyon sokan tevékenykednek a tanárok között is azért, hogy a magyar nyelv megmaradjon, esetleg gazdagodjon. Nem csak személyes indíttatásból, hanem lehetőségünk is van rá - általános iskolákról beszélek. A Nemzeti Tankönyvkiadó magyar nyelv könyvei csodálatosan, szívhez szólóan beszélnek a magyar nyelv szépségeiről, és hogy valóban ebben élünk, ez által élünk. Tehát tárháza Kosztolányi és Illyés Gyula szebbnél szebb gondolatainak, és természetesen a hozzá kapcsolódó nyelvtani anyagnak.
Van hibája a dolognak. Az ötödikes tankönyv elején a finnugor családfát ábrázolják. Ez viszont már tanári lelkiismeretesség kérdése, hogy tényként közöljük, vagy egy lehetséges variációként. Szerintem mindössze intelligencia kérdése hozzátenni, hogy ez egy erősen vitatott dolog, vannak más felfogások is, és esetleg ismertetni azokat. Úgy gondolom, hogy a történelemben ugyanúgy, mint az irodalomban van lehetőségünk némileg helyretenni ezt a dolgot, és a tanárok jelentős része meg is teszi ezt.
