Érdekességek a történelemből

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Most egy hosszabb írást másolok be.
Szibler Gábor tollából.
1708. február 16. Bornemisza János különítménye elfogja Maximilian Starhemberget.

Rétei (Pozsony vm.) származású volt. Már kuruc őrmesterként került a szemünk elé. 1708 elején a Vág-vidék újonnan kinevezett főparancsnoka, Bottyán János, amint megérkezett Nyitrára, parancsnoki székhelyére, azonnal portyázó járőröket küldött szét a környéken az ellenség szándékait megtudakolni. Az egyik ilyen portya vezetője volt Bornemisza János őrmester, vagy akkori kifejezéssel strázsamester. Ő körülbelül 20-25 fős különítménnyel indult Nyitráról, átkeltek a Vág folyón feltehetően Galgócnál, ezt követően ellenséges területre jutottak. Nagyszombatot kikerülve tartottak Pozsony, a császáriak főhadiszállása felé. Valahol Bornemisza szülőfaluja, Réte környékén foglaltak lesállást, számíthattak ugyanis a környékbeli parasztok segítségére. Fogalmuk sem volt, micsoda szerencse éri őket nemsokára.
Február 15-én éjjel indulhattak, és a kora reggeli órákban érhettek a leshelyhez. Maximilian Starhemberg újonnan kinevezett Vág-vidéki császári főparancsnok, aki hadaihoz igyekezett Pozsonyból Nagyszombat felé, szintén valamikor reggel indulhatott el kocsiján 20-25 lovas kíséretében. Biztonságban érezte magát, hiszen az ellenséges vonalaktól 50-70 km távolságban volt.
Lassú tempóban tartott a hintó célja felé, és valamikor dél előtt mintha a földből nőttek volna ki, rájuk támadt a 20-25 kuruc. Rögtön elvágták a lovak istrángját, a kocsist lerángatták a bakról, a vértesek megriadtak, alig volt erejük a védekezéshez. Vígh János tépte fel elsőként a hintó ajtaját, mire pisztolylövés dördült, süvege lerepült, fejét elöntötte a vér. Ekkorra Bornemiszáéknak sikerült a kocsit védő katonákat elűzni, illetve levágni közülük mintegy tizenötöt, és Vígh segítségére siettek. Hat vértest a kocsissal együtt elfogtak. Két parókás férfit rángattak ki a hintóból. Senkiből nem sikerült kiszedniük, hogy kit is fogtak el, mert a katonák féltek elárulni, hogy az egyik parókás fogoly maga a császári főparancsnok, Max Starhemberg. Mészáros Mátyás eközben kirámolt a hintóból egy vasládát, amelyet sehogy sem tudtak felnyitni. Végül a másik parókás nyakában lógó kis kulccsal tudták kinyitni a fedelet, a láda pénzzel volt tele.
Vígh Jancsi, akit csak súrolt a golyó, miután megtalálta kilyukasztott süvegét, hatalmas pofont kent le Starhembergnek. Bornemisza azonban leállította. Ekkor szólalt meg a másik parókás, akinek a kulcs a nyakában volt, és elárulta, hogy a főparancsnokot ütötte meg a legény. Azt is bevallotta, hogy ő meg a hadi fizetőmester (Kriegszahlmeister). A ritka szerencsén a különítmény tagjai hihetetlenül elcsodálkoztak.
Starhemberg fejenként 300 aranyat ígért minden kuruc katonának, ha elengedik. Ez óriási pénz volt az alig fizetett huszároknak, de válaszra sem méltatták a tábornagyot. Összeszedték az elhullott fegyvereket, megkötözték a foglyokat és két-két kuruc őrizetére bízták őket. Magát Starhemberget Bornemisza és Lányi János, a csapat német tolmácsa fogta közre. Rácz Miska előőrsként lovagolt a csapat előtt, hogy jelezze, ha valaki az úton közeledik. Lassan tudtak csak haladni, rejtőzködve, a német vonalakon keresztül. A falvakat el kellett kerülniük, mert azokban többnyire császári katonák tanyáztak. Vízkeleten azonban muszáj volt megállniuk, egy lánytól kértek vizet, aki figyelmeztette őket, hogy a faluban 50 német van.
A Dudvág átkelőjét császáriak őrizték, közülük kettőt levágtak, egy elszaladt, három viszont üldözőbe vette őket. A túlparton komolyabb verekedésre is sor került, de sikerült a foglyokkal együtt továbbmenniük. Starhemberg ismét megkörnyékezte Bornemiszát, ezúttal 3000 aranyat és ezredesi rangot ígért neki. A strázsamester újfent nem állt kötélnek.
Közben egy nagyobb császári lovascsapat vette őket üldözőbe, ezért nem maradt más választásuk, mint a fáradt lovakkal tovább vágtatni a Vág felé. Sikerült alkonyattájt elérniük a folyót és meg is kezdték az átkelést. A császári katonák lövöldözni kezdtek, mire Bornemisza kardját Starhembergnek szegezte azzal, hogy ha nem ad parancsot a tüzelés megszüntetésére, megöli az altábornagyot. Ő kelletlenül, de engedelmeskedett a parancsnak. A folyón való átúsztatás, az órák óta tartó lovaglás végsőkig elcsigázta a kurucokat, de pihenésre nem gondolhattak. Körülbelül éjfélkor érkeztek meg Nyitrára.
Bottyán mindegyikükkel kezet fogott, másnap nagy lakomát rendezett, amelyre a portya összes résztvevőjét és Starhemberget is meghívta. Vendégül látta őt Bercsényi is Bajmócon. Az altábornagyot Bornemiszáék kísérték Kassára a fejedelemhez, aki hadnagyi ranggal jutalmazta a strázsamestert. Starhemberg november közepéig maradt kuruc fogságban.
Bornemisza a háború után visszatért Rétére. Beniczky Gáspár naplójába feljegyezte, hogy egy alkalommal, mikor Bornemisza Bécsben járt, meglátogatta Starhemberget, aki nagy lakomával viszonozta a nyitrai vendégséget. A gróf felesége még száz arannyal is megjutalmazta férje egykori elfogóját.
Barabás Tibor Rákóczi hadnagya című regényéből 1953-ban Bán Frigyes rendezett filmet Bitskey Tibor, Raksányi Gellért és Zenthe Ferenc főszereplésével.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
Kálmán sokszor megbocsájtott

1645190184804.png Könyves Kálmán és Álmos kibékülése a dömösi templom előtt, Képes krónika

Könyves Kálmán trónra lépése után átadta öccsének, az 1091 óta horvát királyi címet viselő Álmosnak az ország területének egyharmadára kiterjedő hercegséget, s azzal együtt a katonai erő egyharmadát. Kapcsolatuk azonban nem vált testvérivé. A koronára áhítozó herceg először 1098-ban fordította fegyveres erejét bátyja ellen, akinek serege Várkonynál sorakozott fel az összecsapásra. A testvérháború szerencsére elmaradt, mert az egymás ellen harcolni nem akaró főurak közbenjárására a két testvér kibékült egymással.
Álmos nem nyugodott bele a másodhegedűs szerepbe, s 1105 végén, 1106 elején újabb kísérletet tett a hatalom megszerzésére. Ehhez IV. Henriktől kért segítséget, a német császárt azonban belháború kötötte le. Ügyét III. Boleszláv lengyel fejedelem karolta fel, aki benyomult az országba, és elfoglalta Abaújvárt. Ezután Kálmán tárgyalt, majd békét kötött a
lengyel uralkodóval, öccse pedig Abaújvárból Kálmán táborába nyargalt, a „lába elé fordult és mindenek füle hallatára bűnösnek vallotta magát”. A báty nagylelkűen megbocsájtott. Álmos 1107-ben elzarándokolt Jeruzsálembe, s távolléte alatt Kálmán megfosztotta a hercegségtől, ami csak olaj volt a tűzre. A herceg hazatérése után prépostságot alapított Dömösön, s a felszentelésére meghívta Kálmánt is azzal a szándékkal, hogy merényletet kísérel meg ellene. A terve kitudódott, de bizonyítékok híján ismét bocsánatot nyert. A király óvatosságból két megbízható emberét adta mellé, hogy jelentsék, ha ellene mesterkedik.
1108-ban Álmos V. Henriktől kért segítséget, és felajánlotta neki hűbérül az országot. A császár megostromolta Pozsonyt, a cseh fejedelem pedig a szövetségeseként dúlta fel a Vág völgyét, Kálmán viszont a maga oldalára állította a lengyel Boleszlávot, aki megtámadta Csehországot. A csehek erre hazavonultak, de kudarcot vallottak a németek is Pozsonynál.
Álmos 1115-ben ismét megpróbálta letaszítani bátyját a trónról, de szervezkedésére fény derült, s ezúttal nem volt kegyes a király.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
Most egy hosszabb írást másolok be.
Szibler Gábor tollából.
1708. február 16. Bornemisza János különítménye elfogja Maximilian Starhemberget.

Rétei (Pozsony vm.) származású volt. Már kuruc őrmesterként került a szemünk elé. 1708 elején a Vág-vidék újonnan kinevezett főparancsnoka, Bottyán János, amint megérkezett Nyitrára, parancsnoki székhelyére, azonnal portyázó járőröket küldött szét a környéken az ellenség szándékait megtudakolni. Az egyik ilyen portya vezetője volt Bornemisza János őrmester, vagy akkori kifejezéssel strázsamester. Ő körülbelül 20-25 fős különítménnyel indult Nyitráról, átkeltek a Vág folyón feltehetően Galgócnál, ezt követően ellenséges területre jutottak. Nagyszombatot kikerülve tartottak Pozsony, a császáriak főhadiszállása felé. Valahol Bornemisza szülőfaluja, Réte környékén foglaltak lesállást, számíthattak ugyanis a környékbeli parasztok segítségére. Fogalmuk sem volt, micsoda szerencse éri őket nemsokára.
Február 15-én éjjel indulhattak, és a kora reggeli órákban érhettek a leshelyhez. Maximilian Starhemberg újonnan kinevezett Vág-vidéki császári főparancsnok, aki hadaihoz igyekezett Pozsonyból Nagyszombat felé, szintén valamikor reggel indulhatott el kocsiján 20-25 lovas kíséretében. Biztonságban érezte magát, hiszen az ellenséges vonalaktól 50-70 km távolságban volt.
Lassú tempóban tartott a hintó célja felé, és valamikor dél előtt mintha a földből nőttek volna ki, rájuk támadt a 20-25 kuruc. Rögtön elvágták a lovak istrángját, a kocsist lerángatták a bakról, a vértesek megriadtak, alig volt erejük a védekezéshez. Vígh János tépte fel elsőként a hintó ajtaját, mire pisztolylövés dördült, süvege lerepült, fejét elöntötte a vér. Ekkorra Bornemiszáéknak sikerült a kocsit védő katonákat elűzni, illetve levágni közülük mintegy tizenötöt, és Vígh segítségére siettek. Hat vértest a kocsissal együtt elfogtak. Két parókás férfit rángattak ki a hintóból. Senkiből nem sikerült kiszedniük, hogy kit is fogtak el, mert a katonák féltek elárulni, hogy az egyik parókás fogoly maga a császári főparancsnok, Max Starhemberg. Mészáros Mátyás eközben kirámolt a hintóból egy vasládát, amelyet sehogy sem tudtak felnyitni. Végül a másik parókás nyakában lógó kis kulccsal tudták kinyitni a fedelet, a láda pénzzel volt tele.
Vígh Jancsi, akit csak súrolt a golyó, miután megtalálta kilyukasztott süvegét, hatalmas pofont kent le Starhembergnek. Bornemisza azonban leállította. Ekkor szólalt meg a másik parókás, akinek a kulcs a nyakában volt, és elárulta, hogy a főparancsnokot ütötte meg a legény. Azt is bevallotta, hogy ő meg a hadi fizetőmester (Kriegszahlmeister). A ritka szerencsén a különítmény tagjai hihetetlenül elcsodálkoztak.
Starhemberg fejenként 300 aranyat ígért minden kuruc katonának, ha elengedik. Ez óriási pénz volt az alig fizetett huszároknak, de válaszra sem méltatták a tábornagyot. Összeszedték az elhullott fegyvereket, megkötözték a foglyokat és két-két kuruc őrizetére bízták őket. Magát Starhemberget Bornemisza és Lányi János, a csapat német tolmácsa fogta közre. Rácz Miska előőrsként lovagolt a csapat előtt, hogy jelezze, ha valaki az úton közeledik. Lassan tudtak csak haladni, rejtőzködve, a német vonalakon keresztül. A falvakat el kellett kerülniük, mert azokban többnyire császári katonák tanyáztak. Vízkeleten azonban muszáj volt megállniuk, egy lánytól kértek vizet, aki figyelmeztette őket, hogy a faluban 50 német van.
A Dudvág átkelőjét császáriak őrizték, közülük kettőt levágtak, egy elszaladt, három viszont üldözőbe vette őket. A túlparton komolyabb verekedésre is sor került, de sikerült a foglyokkal együtt továbbmenniük. Starhemberg ismét megkörnyékezte Bornemiszát, ezúttal 3000 aranyat és ezredesi rangot ígért neki. A strázsamester újfent nem állt kötélnek.
Közben egy nagyobb császári lovascsapat vette őket üldözőbe, ezért nem maradt más választásuk, mint a fáradt lovakkal tovább vágtatni a Vág felé. Sikerült alkonyattájt elérniük a folyót és meg is kezdték az átkelést. A császári katonák lövöldözni kezdtek, mire Bornemisza kardját Starhembergnek szegezte azzal, hogy ha nem ad parancsot a tüzelés megszüntetésére, megöli az altábornagyot. Ő kelletlenül, de engedelmeskedett a parancsnak. A folyón való átúsztatás, az órák óta tartó lovaglás végsőkig elcsigázta a kurucokat, de pihenésre nem gondolhattak. Körülbelül éjfélkor érkeztek meg Nyitrára.
Bottyán mindegyikükkel kezet fogott, másnap nagy lakomát rendezett, amelyre a portya összes résztvevőjét és Starhemberget is meghívta. Vendégül látta őt Bercsényi is Bajmócon. Az altábornagyot Bornemiszáék kísérték Kassára a fejedelemhez, aki hadnagyi ranggal jutalmazta a strázsamestert. Starhemberg november közepéig maradt kuruc fogságban.
Bornemisza a háború után visszatért Rétére. Beniczky Gáspár naplójába feljegyezte, hogy egy alkalommal, mikor Bornemisza Bécsben járt, meglátogatta Starhemberget, aki nagy lakomával viszonozta a nyitrai vendégséget. A gróf felesége még száz arannyal is megjutalmazta férje egykori elfogóját.
Barabás Tibor Rákóczi hadnagya című regényéből 1953-ban Bán Frigyes rendezett filmet Bitskey Tibor, Raksányi Gellért és Zenthe Ferenc főszereplésével.
Ebből a részletből önmagában is lehetne izgalmas filmet készíteni, ha nem is másfél órásat. Élvezettel olvastam. A regény megérdemelné, hogy újra megfilmesítsék.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
Álmos és Béla megvakítása

1645535425754.png Álmos és fia megvakítása, Képes krónika

Amikor a trónra törő Álmos sokadik alkalommal szervezkedett Könyves Kálmán ellen, a királynak végképp elfogyott a türelme, s megbocsájtás helyett kegyetlen bosszút állt. Hogy alkalmatlanná tegye a herceget az uralkodásra, megvakíttatta, s hívei közül három főembert is. Mindez nem enyhítette bosszúszomját, mert Álmos ötéves kisfiát, Bélát, akit „anyja öléből ragadtak el”, még kegyetlenebbül meg akarta büntetni: nemcsak azt parancsolta meg, hogy oltsák ki a gyermek szeme világát, hanem azt is, hogy heréljék ki. Az ítélet végrehajtójának megesett a szíve Bélán, egy kutyakölyköt herélt ki, s annak heréit mutatta be a királynak.
A testvérviszály ezzel nem ért véget, mert Kálmán, hogy mindenképpen biztosítsa fia számára a trónt, a halálos ágyán öccse elfogatására adott parancsot. Embere betört a dömösi apátságba, a szerzetesek azonban nem hagyták elhurcolni Álmost. A megbízottnak végzetes. volt ez az útja, mert a királyi udvarba tartva a pilisi erdőben leesett a lováról, és nyakát törte. Ennek ellenére Kálmán akarata megvalósult, halála után a fia, II. István került a trónra.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
A csata előtt egymást ölték az urak

Könyves Kálmán el nem ismert fia, a magyar urak egy része által is támogatott Borisz 1132 júliusában orosz és lengyel csapatok élén betört az országba, hogy megszerezze a trónt II. Bélától. A vak uralkodó sógorától, III. Lipót osztrák hercegtől kért és kapott segítséget.
A csata előtt Béla tanácsot tartott a főurakkal, s megkérdezte tőlük, hogy Borisz Kálmán gyermeke-e, vagy sem. E kérdés által a király előtt világossá vált, hogy kik állnak mellette. Támogatói meggyőződéssel állították, hogy Borisz fattyú, Kálmán egykori hívei viszont tétováztak a válasszal. A Simád nembeli Sámson nyíltan szembeszállt a királlyal, „felettébb hitvány kutyá”-nak nevezte, s felszólította, hogy engedje át a trónt Borisznak, és vonuljon kolostorba. Sámson felszólalását heves szóváltások követték, amelyek végül tettlegességbe torkolltak. A király hívei attól tartottak, hogy a trónkövetelőt pártolók átmennek az ellenfél táborába, s ennek megelőzéséül rájuk vetették magukat. Az egyik Boriszt támogató főurat, Lampertet kivonszolták a király elől, és a saját testvére hasította szét a fejét egy székkel, a fiának pedig levágták a fejét. Az öldöklés során Béla hívei az ellentáborba tartozók nagy részének kioltották az életét. A halottak és sebesültek számáról nem maradt fenn adat.
A véres csetepaté közepette Simád Sámson menekülőre fogta, a király hívei üldözőbe vették, de a páncélba öltözött főúr belefulladt a Sajóba.

A bor bódulatában


1645794822569.png II. Béla, Képes krónika
Minden korban akadtak olyan uralkodók, akik a borivást túlzásba vitték. Gyakran öblögette a torkát vörösborral I. Filipposz macedón király. Az alma nem esett messze a fájától, mert a fia, Nagy Sándor is gyakran a kupa fenekére nézett. Egy tivornya alkalmával részegen a barátját, Kleitoszt szúrta le, aki az életét mentette meg a granikoszi átkelésnél. A halálában is szerepet játszhatott az alkoholfogyasztás, akárcsak Attila hun király halálában.Bort a X. századi elődeink is fogyasztottak. István király kortársa, Thietmar német krónikaíró jegyezte le Géza fejedelem feleségéről, Saroltról, hogy „a szép úrnő szerfölött ivott, és a lovat vitézek módjára ülte meg, egy embert pedig haragjában felhevülve meg is ölt." Valószínűleg alkoholos állapotban cselekedett.
II. (Vak) Béla életének utolsó éveiben már csak látszólagosan uralkodott, annál inkább uralkodott rajta a bor iránti mértéktelen szomja. Dacára annak, hogy sikeres külpolitikát folytatott, hogy hűséges felesége mindenben a támasza volt, társa volt az uralkodásban, és a családi életét nem mételyezte ármánykodás, marakodás, egyre gyakrabban nyúlt a borral teli kupához, s az ital rabjává vált. Részegségében képtelen volt az eléje kerülő ügyeket reálisan megítélni, és azokban érdemben dönteni. A körülötte lévő főurak ezt ki is használták (talán maguk is tettek azért, hogy a király elveszítse józanságát), s ilyenkor olyan kéréseik is teljesültek, amelyeket a király tiszta fejjel visszautasított volna. Egy alkalommal ittas állapotban két ártatlan ember kivégzését hagyta jóvá. A mértéktelen ivászat az egészségét is aláásta.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
A király átok alatt, az érsek börtönben

1645977822093.png Lukács érsek koronáz, Képes krónika

Gutkeled (másutt Bánfy, Bánffy) Lukács esztergomi érsek jelentősen különbözött elődjeitől. Három herceg koronázását tagadta meg, három királyt sújtott kiközösítéssel, és néhányszor a pápai parancsokat sem teljesítette.
II. László (1162-1163) rögtön uralkodása elején ellentétbe került Lukáccsal, aki a már felkent kiskorú III. Istvánra hivatkozva nem volt hajlandó őt megkoronázni. Így a szertartást Mikó kalocsai érseket végezte el, ami ellen Lukács tiltakozott, és egyházi átokkal sújtotta Lászlót. Mivel Lukácsot László nem tudta rákényszeríteni a büntetés visszavonására, elfogatta, börtönbe vetette, s az egyházat felszólította a kiközösítés figyelmen kívül hagyására.
III. Sándor pápa levélben kérte az érsek szabadon bocsájtását, aki karácsonykor kiszabadult, de a pápai levélért nem volt hajlandó leróni a szokásos összeget, mert azt vesztegetésnek tekintette. Lukács a szabadulása után a kápolnába ment, ahol a király szentmisét hallgatott, és botrányos jelenetet rendezett: az oltár terítőjét és díszeit ledobatta, aztán így szólt: „Uram
Jézus! ki ma születtél, fordítsd meg e király szívét, ha még méltónak tartod arra, hogy meglátogasd! ha pedig nem, verd meg negyven nap alatt…, hadd érezze, ki ellen vétkezett!” Lukács ismét börtönbe került, de tragikus jövőt jósló átka a véletlen folytán beteljesedett, mert I. László alig hat hónapi uralkodás után, 1163. január 14-én meghalt. Halálával megnyílt az érsek börtönajtaja.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
A királyokkal és a pápával dacoló érsek

II. László öccsét, Istvánt jelölte a trónra, de Lukács érsek az ő megkoronázására sem volt hajlandó, a feladat a kalocsai érsekre hárult. Az esemény az esztergomi főpap egyik alapvető jogát, a koronázási kiváltságát veszélyeztette, ezért IV. Istvánt (1163. január-június) is kiközösítette. Az új ellenkirály magát III. Istvánnak nevezte, s unokaöccsét, az igazi III. Istvánt nem ismerte el uralkodóként. Öthónapos uralma alatt trónja megtartásáért küzdött, s e harc részeként megtiltotta a főpapoknak, hogy az engedélye nélkül egyházi ügyekben a pápához forduljanak jogorvoslatért. Még III. Sándor pápa követei sem jöhettek be az országba. Székesfehérvárnál fegyveresen csapott össze III. István seregével, de vereséget szenvedett, és fogságba esett. Lukács tanácsára III. István szabadon engedte rokon foglyát azzal a feltétellel, hogy többé nem lép magyar földre. A száműzött IV. István nem tartotta be az ígéretét, s a bizánci császárra támaszkodva megpróbálta a trónt visszaszerezni, sikertelenül.
Lukács a pápával is szembehelyezkedett. Nem értett egyet III. Sándorral a győri püspökválasztás kérdésében, s nem volt hajlandó az új püspököt, Andrást felszentelni még a pápai követ felszólítására sem. Amikor András kalocsai érsek lett, Lukács kettős kiközösítéssel sújtotta.
Nézeteltérése támadt III. Istvánnal is, aki hadikiadásai fedezésére több ízben is hozzányúlt az egyházi javakhoz, ezért az uralkodót kiközösítette. Az ellentét 1169-ben szűnt meg, amikor a pápai követnek, Manfréd bíborosnak a közbenjárására visszavonta az egyházi átkot.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
Két érsek is ujjat húzott a királlyal

III. István halála után a bizánci udvarban nevelkedett Bélán kívül öccse, Géza herceg is igényt tartott a trónra. A közel egy évig tartó viszálykodásukból Béla került ki győztesen, akinek a megkoronázását Lukács érsek sértődöttségből megtagadta. Sértette a hiúságát, hogy nem a pápa, hanem a herceg adományozott neki egy érseki jelvényként használt ruhadarabot, úgynevezett palliumot, ráadásul nem személyesen vehette át, hanem egy hírnök vitte el neki. Valójában a keleti egyháznak, valamint Béla egyházbeli befolyásának a megerősödésétől tartott. Hiába parancsolta meg a pápa neki a koronázás végrehajtását, az érsek hajlíthatatlan maradt, így III. Bélát a pápa utasítására András kalocsai érsek koronázta meg. Bár az új király oklevélben rögzítette, hogy a koronázás joga az esztergomi érseket illeti, Lukács évekig nem engesztelődött ki.
A kalocsai érsek valószínűleg 1178-ban megsértette a királyt, aki ezért kivetette a méltóságából, s a vele járó javadalmakból. Emiatt Béla szembekerült a pápával, aki kiátkozással fenyegette meg, s egy kisebb egyházi büntetéssel sújtotta. Ekkor békélt meg egymással Béla és Lukács. Az esztergomi főpap felmentette az uralkodót az egyházi büntetés alól, és kiközösítette vetélytársát, Andrást, s ezzel megerősítette vezető szerepét. Hamarosan András sorsa is rendeződött, megkövette Bélát, és visszakapta az érseki széket.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
A templomból kidobott püspök

1646396787484.png Imre király, Képes krónika

III. Bélát idősebbik fia, Imre követte a trónon, akinek hamarosan meggyűlt a baja a koronára áhító András öccsével. Ellentétük testvérháborúba torkollott, melyben András győzött, és Imre az ország megosztására kényszerült. András Dalmácia és Horvátország hercege lett, de ezzel nem elégedett meg, nyíltan szervezkedett a bátyja ellen akinek tudomására jutott az összeesküvés, amelyben fontos szerepet vállalt Boleszlo váci püspök. Az ő kezén mentek át az összeesküvők levelei, s ő gyűjtötte a pénzt András ügyének támogatására.
Az uralkodó 1199. március 10-én váratlanul megjelent Vácon, a püspököt és a káptalant gyűlésbe hívta, s kérte a kincstár kinyitását. Boleszlo megtagadta az engedelmességet, ami megerősítette a király gyanúját. Estefelé ismét megjelent embereivel a székesegyháznál.
Benn a püspök és a káptalan tagjai éppen imádkoztak, zsoltárokat énekeltek. Imre üzent Boleszlonak, hogy haladéktalanul járuljon a színe elé, s adja át a kincstár kulcsait. A püspök nem ment ki, nem is válaszolt. Imre feldühödött, bement a templomba, megparancsolta a sekrestyeajtó kinyitását, de Boleszlo ezúttal sem engedelmeskedett, énekelt tovább a többi pappal együtt. Ekkor váratlan dolog történt: Imre odarohant a püspökhöz, megragadta, elrántotta az oltártól, s bár próbált ellenállni, végül elvágódott. A király a katonáihoz vonszolta a földön húzva, s azok kidobták a templomból. A látottaktól megrettent őrkanonok kinyitotta a kincstár ajtaját, Imre magához vette a gyanús leveleket, és büntetésül elvitte a leleszi konventnek szánt kincseket. A püspökség kincseihez nem nyúlt, de az elvitt értékek miatt Boleszlo panaszt tett a pápánál, és nem volt hajlandó misézni az uralkodó által megszentségtelenített templomban. Imre válaszképpen lefoglalta a főpapot megillető tizedet.
III. Ince pápa a viszály rendezésével Saul kalocsai érseket bízta meg, akivel egy ideig szóba sem állt a király, de végül kiengesztelődött, és pápai ráhatásra új javadalmakkal kárpótolta az áruló püspököt.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
Ki volt P. mester?

1646562741577.png Anonymus, Ligeti Miklós szobra

Kutatók, történészek egész sora próbálta fellebbenteni a fátylat a Gesta Hungarorum, azaz a Magyarok cselekedeti című alkotás titkairól. Ez részben sikerült, részben nem.
„Mesternek mondott P., a néhai jó emlékű, dicsőséges Bélának, Magyarország királyának
jegyzője…” Ezzel mondattal indul az Előbeszéd, azaz a bevezető rész, benne két rejtéllyel: ki a mesternek mondott P.? Mikor élt, melyik Bélának volt a jegyzője?
A regényes történet nyelvének elemzése alapján megállapították, hogy az ismeretlensége miatt Anonymusnak (Névtelennek) keresztelt szerző III. Béla jegyzője volt, s e tisztségénél fogva egy ideig a királyi udvarban élt. Művét Béla halála (1196) után fejezte be. Franciaországban, Párizsban tanult együtt N-nel, a barátjával, aki „az irodalom tudományában járatos férfiú” lett, s akinek a kérésére megírta a gesztát. E műfajjal is
tanulmányai során ismerkedett meg. Világi pap volt, előkelő rokonsággal. Rokoni vagy szoros baráti szálak fűzték az Aba nemzetséghez, mert szembetűnő módon bizonygatta, hogy birtokaik és rangjuk származásuknál fogva ősi juss. Földrajzi tájékozottsága arról árulkodik, hogy Buda környékét, valamint Pusztaszer és Sárospatak vidékét ismerte a legalaposabban.
A történészek sokat vitatkoztak arról, hogy a P. személynév rövidítése-e, vagy elválaszthatatlanul kapcsolódik az utána álló dictus szóhoz, ezért praedictus-nak, vagyis „előbb mondott”-nak kell értelmezni. A kérdésben végül arra az álláspontra jutottak, hogy a P. személynév kezdőbetűje. Ezt erősítette meg az a korabeli szokás is, hogy a hasonló művek írói szerénységből elhallgatták a nevüket. Ettől kezdve a kutatók P kezdőbetűs személyek után kutattak. Azonosnak vélték Péter győri, Pósa boszniai püspökkel, Péter esztergomi, valamint Péter óbudai préposttal.
Hogy ki volt valójában P. mester? Nem tudjuk. Kiléte örök titoknak tűnik.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
A Névtelen műve és másolata

A Névtelen gesztája irodalmi alkotás, a magyar uralkodók és a nemesek származásának története. Lényegében a Kárpát-medence birtokba vételét és a letelepedés történetét beszéli el, de szól IX. századi előzményekről, és érint X. századi eseményeket is. Mivel Anonymus mintegy 300 évvel a honfoglalás után élt, hiteles forrás híján csak a családi hagyományokra és a saját fantáziájára támaszkodhatott. Mintájául a nyugaton népszerű regényes geszták szolgáltak, amelyeknek a szerzői kötelező szerénységből elhallgatták a nevüket. A műnek IX-X. századra vonatkozóan nincs forrásértéke, III. Béla korának politikai gondolkodásárról, történelmi hagyományairól, nyelvéről viszont sok információt őrzött meg.
A bevezető Prológus után 57 fejezet következik. Természetesen latin nyelven íródott, de gyakoriak benne a magyar nevek, hisz azok nélkül nem lehetett volna megírni a magyar őstörténetet.
Anonymus művének az eredeti példánya elveszett, csak a XIII. század közepe tájáról származó másolat maradt ránk, egy domonkos rendi szerzetes átiratában. A 24 lapból álló hártyakódexet valószínűleg Székesfehérváron őrizték, talán a királyi vár, esetleg a prépostság könyves helyiségében. A várost a török 1543-ban feldúlta, akkor kerülhetett ki Bécsbe, az udvari könyvtárba. A kódex 1746-ban jelent meg nyomtatásban, 1928-ban került haza, s ma az Országos Szécsényi Könyvtár legbecsesebb kincsei közé tartozik.
 

Csatolások

  • 1646562873713.png
    1646562873713.png
    79.8 KB · Olvasás: 0
  • 1646563058687.png
    1646563058687.png
    79.8 KB · Olvasás: 0

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
Mire volt jó a szándékos pénzrontás?

A középkorban az uralkodók sok esetben pénzrontással növelték jövedelmüket. A pénzverő kamarában körülnyírták a forgalomban lévő érméket, ami által csökkent az arany-, illetve ezüsttartalmuk, a megcsonkított pénzeket ugyanis változatlan névértékben verték újra. A régi és az új pénz értékének a különbségéből származott a király haszna, mivel a pénzt évenként kötelező volt beváltani, de az emberek rá is kényszerültek a régi érmék újra cserélésére, mert csak azokkal lehetett fizetni. A pénzrontás miatt a tetemesebb összegek kifizetésére ezüstrudakat használtak, ez viszont csökkentette a király hasznát.
A kényszerbeváltás 1077 óta volt gyakorlatban. Uralkodóink közül II. András élt gyakran a pénzrontással, némely évben többször is, de kincstára bevételét nem sikerült a remélt mértékben növelni, mert a sok pénzzel rendelkezőknek nem volt érdekük az értékes érmék értéktelenebbre cserélése.
A pénzrontás gyakorlatával I. Károly szakított.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
Miért gyilkolták meg II. András feleségét?

1646985645904.png Gertrúd királyné

A főurak egy csoportja merényletre készült II. András felesége, a német származású Gertrúd ellen. Az összeesküvők között ott volt Bánk bán, aki korábban királynéi udvarbíró is volt, a veje, Simon, a Kacsics nembeli Simon bán és Péter ispán is.
Miért szövetkeztek a királyné ellen?
II. András németbarát politikát folytatott. Betelepítette Erdélybe a német lovagrendet, kiváltságokat adott nekik, három szász falunak pedig bíráskodási jogot és adómentességet adományozott. Az ő közbenjárására engedték szabadon Gertrúd két testvérét, a Fülöp német király meggyilkolásával vádolt Henrik őrgrófot és Eckbert püspököt, akik itt telepedtek meg. Öccsük, Bertold még 30 éves sem volt, amikor a 30 éves korhatárt megszabó egyházi előírás ellenére kalocsai érsek lett, később bán, erdélyi vajda, végül pedig ispán. A királynéval hazánkba érkező népes udvartartás tagjai birtokokat, magas jövedelemmel járó méltóságokat, hivatalokat kaptak, ami sértette a háttérbe szorult magyar urak érdekeit. Németellenességük célpontja a honfitársait bőkezűen támogató Gertrúd lett.
A királyné 2013. szeptember 28-án ünnepséget rendezett Pilisszentkereszten a Magyarországra látogató Lipót osztrák herceg tiszteletére, amelyen a szervezkedők is részt vettek. Mivel II. András éppen Halicsba vezetett hadjáratot, és a királyné testőrsége is távol volt, kedvező alkalom nyílt a merénylet végrehajtására. A mit sem sejtő Gertrúdra Péter ispán mérte a halálos csapást, de utána a többiek is beledöfték kardjukat az élettelen testbe. A merénylők sok németet és papot bántalmaztak, egy részüket megölték, az osztrák herceg és a kalocsai érsek viszont megmenekült.
A merénylet hírére hazatérő II. András az összeesküvők közül csak Péter ispánt húzatta karóba, a többieknek nem esett bántódása. Bánkot megfosztotta a nádorságtól, de 1217-ben báni méltóságba emelte, később pedig királyi udvarbíró és több megye ispánja lett. Rajta és Simon bánon IV. Béla állt bosszút, 1228-ban jószágvesztésre ítélte őket.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
A királynét megölni …”

„A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz és ha mindenki beleegyezik én magam nem ellenzem” – írta a krónikák egy része szerint János esztergomi érsek egy levélben azoknak a főuraknak, akik II. András feleségének, Gertrúdnak a meggyilkolására szervezkedtek. Az elhíresült, központozást nélkülöző kijelentést kétféleképpen lehet értelmezni, attól függően, hol húzzuk meg a tagmondatok határát. Az egyik értelmezés szerint a főpap egyetértett a gyilkossággal: „A királynét megölni nem kell félnetek, jó lesz, és ha mindenki beleegyezik, én magam nem ellenzem.” A másik olvasat viszont épp az ellenkező álláspontot tartalmazza: „A királynét megölni nem kell, félnetek jó lesz, és ha mindenki beleegyezik, én magam nem, ellenzem.” Gertrúd meggyilkolása után II. András bűnrészességgel vádolta be az érseket III. Ince pápánál, aki épp a kétértelmű mondat alapján felmentette a főpapot, akivel egyébként jó barátságban volt.
A szellemes mondat a Rhetorica novissima címû tankönyvbe került be először, amelyet Signai Buoncompagno (1170 körül-1250) olasz nyelvész, író, filozófus írt 1235 előtt. A történetet a pápai udvarban hallhatta, ahol 1229-34 között tartózkodott, tehát legkorábban 16 évvel a gyilkosság után. Addig az anekdota szóban terjedt, s azt sugallta, hogy az érsek nem tudatosan alkotta meg a kétértelmű mondatot, a felmentésre szolgáló tagolás a pápa érdeme volt. A könyv későbbi krónikák forrásául szolgált.
A királyné meggyilkolását leíró krónikák másik része viszont nem tud a levélről, ezért a história szellemes történetnek, adomának tekinthető, amit viszonylag széles körben ismertek, és mesélői nem vonták kétségbe a hitelességét.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
Magyar keresztesek a Szentföldön

III. Béla megfogadta, hogy részt vesz a negyedik keresztes hadjáratban, de betegsége, majd hamarosan bekövetkezett halála miatt erre nem került sor. Ígérete teljesítése ifjabbik fiára, a későbbi II. Andrásra maradt, akire hatalmas birtokokat, sok várat és tömérdek pénzt hagyott. András folyton halogatta a hadivállalkozást, ami miatt III. Ince pápa kiközösítéssel fenyegette meg, az őt követő Honorius pedig többször is felszólította a hadjárat megindítására. A herceg végül 1216-ban szánta rá magát a jeruzsálemi útra, amelynek fedezetül az itáliai kereskedőházak hitelei és az eladott értékes ékszerek szolgáltak. Odafelé a tengeri utat választotta, s Velencétől, Zárától és Anconától bérelt hajókat. Andráson kívül I. Vilmos holland gróf, VI. Lipót osztrák herceg és I. Ottó meráni herceg, András korábbi sógora gyűjtött seregeket.
Az ötödik keresztes hadjárat első egységeivel 1217 májusában és júniusában indultak el a gályák, s a következő év tavaszán kötöttek ki a Szentföldön. Az ötezer főre tehető magyar és osztrák keresztes had augusztusban vágott neki a tengernek Spalatóból, és szeptember végén ért Akkonba, ahol egyesültek a hadműveleteket irányító I. János jeruzsálemi király seregével.
Először felderítő és élelemszerző hadműveleteket hajtottak végre. Akkonból november 4-én indultak el délkelet felé, szemrevételezték a Tábor-hegy 600 méter magas sziklás fennsíkján épült, kétezer fős helyőrség által védett erőd környékét, majd dél felé haladva elérték Besziant, s kirabolták a várost. Azután átkeltek a Jordánon, északnak fordultak, s Kafarnaumon át tértek vissza Akkonba. November végén támadták meg Tábor várát, valószínűleg II. András nélkül, s legyőzték a várnagy csapatát, az erődbe azonban nem törtek be. Decemberben Beaufor irányába indítottak támadást, de csak Mashgaráig jutottak el, mert a hegyekben lakók támadásai miatt súlyos veszteség érte őket, ezért visszafordultak. A hadműveletben résztvevő ötszáz fős magyar csapat zöme odaveszett.
A magyar keresztesek 1218 végén értek haza. A hadjárat rengeteg pénzt emésztett fel, amelynek nagyságáról a király 1219-ben azt írta a pápának, hogy az adósságát 15 év alatt sem tudja kifizetni.
A kortársak II. András szentföldi ténykedésével elégedetlenek voltak. Később Werbőczi István a Hármaskönyvében azért dicsérte, mert épségben hozta haza a seregét, és a Jeruzsálemi jelzővel ruházta fel.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
Mit csinált II. András a Szentföldön?

1647937589854.png II. András a Szentföldön

A király ideje nagy részében kegyhelyeket látogatott, ereklyéket gyűjtött. Megszerezte Szent István protomártír és Antiochiai Szent Margit fejét, Tamás és Bertalan apostol jobb kezét, valamint egy kánai menyegzőn használt vizeskancsót. A pénze közben elfogyott, s még I. István feleségének a koronáját is eladta 140 márkáért. 1218 januárjában Tripoliszba ment egy rokona esküvőjére, majd felkereste Margat és Krak várát, s az őt szívélyesen fogadó johannitákat birtokokkal, kiváltságokkal jutalmazta. Közben megbetegedett, otthonról is aggasztó híreket kapott, és úgy döntött, hogy hazatér, noha a jeruzsálemi pátriárka kiközösítéssel fenyegette meg. Hazafelé jövet szerződéskötésekkel András és Béla fiának feleséget, Mária lányának férjet szerzett.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
Lovagrend Erdélyben



1648216493660.png Templomos lovag

II. András 1211-ben Szentföldről hazatérő német lovagokat telepített Erdélybe, hogy védelmezzék a határt a gyakori kun támadásokkal szemben. Megtelepedésük évében felépítették Keresztvárt, s 1222-ig még ötöt. Hamarosan német és vallon telepesek érkeztek a területre, akiket szászoknak neveztek el a magyarok.
A lovagrend adó- és vámmentességet, szabad pénz- és súlyhasználati jogot, néhány sóbányát, az Olton és a Maroson hat-hat sószállító hajót kapott. Püspöki jóváhagyásával maguk választhatták a papjaikat, beszedhették a tizedet. Később III. Honorius pápa kivonta őket az erdélyi püspök fennhatósága alól.
A nagy önállóságra szert tett lovagok egy idő után független államot akartak létrehozni, amit András megtiltott. Erejüket nemcsak a kunok visszaverésére használták, hanem területük gyarapítására is. Ellenőrzésük alá vonták a havasalföldi kun szállásterületek nagy részét, s önkényesen foglaltak el területükkel szomszédos földeket. 1224-ben már annyira önállónak érezték magukat, hogy Salzai Hermann nagymester hűbéri államként ajánlotta fel a pápának a rend területét, amit Honorius el is elfogadott. E lépésre az uralkodó haddal vonult a figyelmeztetéseit és tilalmát semmibe vevő lovagok ellen, akik a pápai segítségben bízva szembeszálltak a magyarokkal. A küzdelem során sok embert veszítettek, segítségük nem érkezett, s a királyi sereg néhány nap alatt kiszorította őket Erdélyből. Az életben maradtak lengyel földön leltek menedékre. A rend kiűzése mélységesen felháborította a pápát, és éveken át próbálta rávenni Andrást a visszafogadásukra.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
Bonyodalmak egy frigy körül

A szentföldi hadjáratból 1218-ban hazafelé tartó II. András Béla fia számára megkérte és Magyarországra hozta II. (Laszkarisz) Teodor nikaiai császár leányát, Máriát. Két évvel később, amikor az 1214 óta királyi címet viselő Béla betöltötte a 14. életévét, ünnepélyesen egybekelt Máriával, akit királynévá koronáztak.
II. András 1222-ben politikai meggondolásból célszerűnek látta a frigy felbontását, mert szívesebben látott volna a fia oldalán olyan feleséget, aki „nagyobb hasznot hajt az országnak”. Az ifjú nem szállt szembe apja akaratával, megszüntette Máriával az életközösséget, és maga kezdeményezte III. Honorius pápánál a házassága felbontását. Az egyházfő körültekintően járt el, a kérést nem utasította el azonnal, hanem megbízta a váci és a nagyváradi püspököt az ügy kivizsgálásával. A megbízottak 1223-ban jelentették, hogy Béla a király és az őt támogató rosszindulatú főurak hatására cselekedett, és nem találtak indokot a frigy semmissé nyilvánítására. Honorius ennek alapján határozott a házasság fenntartása mellett. Béla visszavette maga mellé Máriát, ami miatt éles ellentétbe került az apjával. A viszonyuk annyira elmérgesedett, hogy Béla a feleségével együtt VI. Lipót osztrák herceghez menekült.
A pápa igyekezett Andrást békülésre bírni. Levélben kérte, hogy szeresse a fiát, lássa el jövedelmekkel, Bélát pedig az atyja iránti engedelmességre figyelmeztette, s óva intette attól, hogy hívei zavart keltsenek az országban. Az uralkodó végül 1225-ben nyújtott békejobbot a fiának.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
Jegyzőkönyv az istenítéletekről

Ha a világi bírók nem tudták megállapítani a vádlott vétkességét, istenítéletre kötelezték az illetőt, akit poroszlók kísérték az ítélkező helyre. Eleinte ők tanúsíthatták a próba lefolytatását, később pedig a káptalanok írásba foglalták a vizsgálat legfontosabb tényeit. Ilyen feljegyzések csupán Váradról maradtak fenn a Váradi regestrumban az 1208-1235, zömmel az 1219-22 közötti időszakból. Itt még két évtizedig nem érvényesült az 1215. évi lateráni zsinat rendelkezése, amely betiltotta a hidegvíz- és a tüzesvaspróbákat. Nálunk az 1279-ban tartott budai zsinat mondta ki a tilalmat.
A magyar viszonylatban egyedülálló forrás 389 ügyet tartalmaz, amelyek közül 130 embert nyilvánítottak ártatlannak, 81 ízben nem tudtak egyértelműen dönteni az illető bűnösségéről, 25 esetben a vádló visszakozott, 75 esetben megegyeztek a pereskedők, és csupán 78 ügyben állapítottak meg bűnösséget.
A nagyrészt Ányos mester által vezetett jegyzőkönyvben 43 magyar vármegyének, 711 településnek és 2500 személynek a neve szerepel.
1648801398379.png
 
Oldal tetejére