Érdekességek más népek történelméből

A gyermek Hannibál esküje

Hannibál kilencéves volt, amikor egy templomi áldozati szertartáson az apja, Halmikar megeskette, hogye gész életét Róma elpusztításának szenteli. Fogadalomtétele közben a kezét az áldozati állatok meleg vérébe kellett mártania. Más változat szerint az apja mindenkit kiküldött a szentélyből, fiát az oltárhoz vezette, kezét a szent kőre szorította, s úgy eskette meg, hogy a rómaiakkal sohasem fog barátságban élni

.Élete végéig Róma ellen küzdött

A második pun háborút lezáró békekötés után Hannibált Karthágó egyik vezetőjévé választották. Politikai ellenfelei a félreállítására törekedtek, s feljelentették a római szenátusnak, hogy titokban Róma ellen mesterkedik. Hannibálnak menekülnie kellett.
A közel-keleti királyságokba ment, s továbbra is Róma meggyengítésén munkálkodott. Élete utolsó állomása Bithünia (ma Törökország része) volt, amely a rómaiakkal szövetséges Pergamon ellen viselt háborút. Miután a pergamoniak győztek, római követek jelentek meg Bithünia királyánál, s Hannibál átadását követelték. Az uralkodó végül engedett a követelésnek.
Hannibál Libüssza nevű faluban húzta meg magát. Felkészült a menekülésre is: a házából kivezető járatokat ásatott a föld alatt, de nem vette hasznukat, mert az elfogására küldött katonák körbevették a házát, és elállták a kijáratokat is. Mindenképpen el akarta kerülni, hogy rabláncra fűzzék, s Rómában mutogassák, vagy kivégezzék, ezért megmérgezte magát.
Hannibál egész életében Róma ellen küzdött, ahogy azt kilencéves korában megfogadta.

Létrahuszár írta:

A gyermek Hannibál esküje

Hannibál kilencéves volt, amikor egy templomi áldozati szertartáson az apja, Halmikar megeskette, hogye gész életét Róma elpusztításának szenteli. Fogadalomtétele közben a kezét az áldozati állatok meleg vérébe kellett mártania. Más változat szerint az apja mindenkit kiküldött a szentélyből, fiát az oltárhoz vezette, kezét a szent kőre szorította, s úgy eskette meg, hogy a rómaiakkal sohasem fog barátságban élni

.Élete végéig Róma ellen küzdött

A második pun háborút lezáró békekötés után Hannibált Karthágó egyik vezetőjévé választották. Politikai ellenfelei a félreállítására törekedtek, s feljelentették a római szenátusnak, hogy titokban Róma ellen mesterkedik. Hannibálnak menekülnie kellett.
A közel-keleti királyságokba ment, s továbbra is Róma meggyengítésén munkálkodott. Élete utolsó állomása Bithünia (ma Törökország része) volt, amely a rómaiakkal szövetséges Pergamon ellen viselt háborút. Miután a pergamoniak győztek, római követek jelentek meg Bithünia királyánál, s Hannibál átadását követelték. Az uralkodó végül engedett a követelésnek.
Hannibál Libüssza nevű faluban húzta meg magát. Felkészült a menekülésre is: a házából kivezető járatokat ásatott a föld alatt, de nem vette hasznukat, mert az elfogására küldött katonák körbevették a házát, és elállták a kijáratokat is. Mindenképpen el akarta kerülni, hogy rabláncra fűzzék, s Rómában mutogassák, vagy kivégezzék, ezért megmérgezte magát.
Hannibál egész életében Róma ellen küzdött, ahogy azt kilencéves korában megfogadta.

Csatolás megtekintése 2016316

Kattints a kibontásához...

Egy magyar tv-játék...

A törökországi Kappadókiában található Derinkuyu földalatti komplexum az 1970-es években vált népszerűvé, amikor Erich Von Däniken svájci kutató és író "Az istenek aranya" című könyvében felfedte a világnak, Derinkuyu már régóta kérdéseket vetett fel. különösen a hazájában élő régészek körében.
Véletlenül fedezték fel, amikor egy férfi lezúzta pincéjének falát. A régészek megérkezésekor kiderült, hogy a város 18 emelet mély volt, és minden megtalálható volt benne, ami a föld alatti élethez szükséges, beleértve iskolákat, kápolnákat, sőt még istállókat is. Derinkuyu, a török föld alatti város közel 3000 éves, és egykor 20 000 embernek adott otthont.
(Toochee)

406. december 31-én vandálok és más germán barbár törzsek elkezdtek átkelni a Rajnán folyón a Római Birodalom területére. A világtörténelem egyik legjelentősebb eseménye volt.

Áldozatok nyughelye vagy temető?


Amikor nagy veszélybe került Karthágó, az előkelő családoktól 500 gyermeket vettek el, s elevenen elégették őket a nagy Baal isten szobra előtt, hogy elnyerjék a jóindulatát, és legyőzzék a betolakodók fölött.
A történészek ezt római ferdítésnek, a punok iránt ellenszenvet, megvetést keltő túlzásnak könyvelték el. Meggyőződésüket megingatta a Tofet nevű területen végzett kutatás, amely során egy barlangban egymásra halmozott, elszenesedett csontmaradványokat leltek. Az itt eltemetettek túlnyomó többsége fiú volt. Számukat 30 ezerre becsülték,
A történészek vitatkoznak, hogy vajon áldozatok nyughelyére bukkantak, vagy gyermektemetőre.
Temető? Akkor hol vannak a kislányok?

Hannibálnak szerencse, a védőknek balszerencse

A második pun háború kezdetén Hannibál ostrom alá vette a hispániai Saguntum városát. A védők ki-ki törtek a falak mögül, s igyekeztek gyengíteni a rohamozó egységeket. Egy kitörés alkalmával az egyik védő a pun vezért célozta meg a dárdájával, és sikerült is eltalálnia: a dárda Hannibál combját sebesítette meg. Emiatt a következő napokban visszafogottabban támadtak a karthágóiak.
A város ostrománál ostromtornyot is használtak. Ez egyszerű, fából épített, kerekeken mozgatható torony volt, amelynek szintjei között létrákon közlekedtek a katonák. A várfalhoz tolták, s úgy küzdöttek a védőkkel.

Viszontagságos út, óriási veszteség

Hannibál a tenger helyett a szárazföldön támadt Rómára. Útja során a legnagyobb kihívást az Alpokon történő átkelés jelentette, amelyen jelentősebb számú sereg addig még nem járt.
A több tízezres hadat feleségek és gyermekek követték, s a hosszan kígyózó menet 25-30 km hosszú is lehetett.
A vállalkozás hihetetlen veszteségekkel járt. A kimerültség, a hideg, a betegségek járványszerűen szedték áldozataikat. Az egyik forrás szerint 58 ezer emberből 26 ezren érkeztek meg Itáliába. (Másutt 102 ezer fő szerepel.) Elpusztult a 15 ezer ló egy része is, s kérdéses, hogy a 37 elefántból mennyi élte túl a viszontagságokat.
Az elképesztő veszteségek alapján születhetett meg az a bizonyítékkal alá nem támasztott vélekedés, hogy Hannibál a főtisztjeivel az elhunytak húsának elfogyasztásáról tanácskozott, azért, hogy az élőknek nagyobb esélyük legyen a túlélésre.
(A római történetírók megvetendő, gyűlöletes személynek igyekeztek lefesteni az ellenség vezérét.)

Nemcsak az Alpok jelentett akadályt

A Róma ellen vonuló Hannibál seregének két folyó is megnehezítette az útját. Előbb a szélesen hömpölygő, dél-franciaországi Rhone, Itáliában pedig az Arno.
A Rhone folyón az elefántok túlsó partra szállítása jelentett igen komoly gondot. E célra nagy tutajokat készítettek. Az ingó vízi alkalmatosságokon némelyik állat megriadt, és a vízbe ugrott, több hajcsár is a vízbe esett, és elsodorták őket a hullámok. Sok hercehurca árán végül leküzdötte a sereg az akadályt. A több tízezer embernek, a másfél ezer lónak, 37 elefántnak és a felszereléssel, élelemmel megrakott szekerek sokaságának az átkelése példátlan teljesítmény volt.
Miután Hannibál átkelt az Alpokon, Róma felé vonulva Toscana régióban újabb akadály állta az útját: az Arno folyó által elárasztott széles ingoványos, mocsaras terület. A továbbhaladáshoz erős, szívós teherhordó állatokra volt szüksége, ezért a térség falvaiban lakóktól elkobozta az öszvéreiket. Az átkelés így sem volt könnyű, mert sok állat elpusztult. Növelte a problémát az, hogy a katonák az állattetemeket halomba rakták, s azokon pihentek meg. Sokan megbetegedtek. Hannibál kötőhártya-gyulladást kapott, és a jobb szemére megvakult.

Mi köze Guillotinnak a nyaktilóhoz?

A francia forradalom idején Joseph-Ignace Guillotim doktor tagja lett az alkotmányozó nemzetgyűlésnek, és 1789. október 9-én azt javasolta, hogy a büntetések kiszabásánál ne legyenek tekintettel a nemesi származásra, a társadalmi rangra, és minden halálraítéltet egy egyszerű mechanikus szerkezettel, nyakazással végezzenek ki. Javasolta továbbá azt is, hogy a bűnös családjának vagyonát ne kobozzák el, s adják át nekik a holttestét, ha kérik.
A nyaktiló nem Guillotin találmánya volt, a különböző változatait már a középkorban is használták a nyugati országokban, köztük Franciaországban is, hogy a hóhér keze ne érinthesse meg, ne alázza meg a nemesi elítélteket.
A javaslatot követően gúnyolni kezdték a doktort, s a nevét az egyik röpirat szerzője nőneművé módosítva guillotine-nak keresztelte el a nyakazó szerkezetet.
Guillotin indítványát 1791 júniusában fogadták el. A nyaktilót Antoime Louis sebész tervezte, és a német Tobiás Schmidt csembalókészítő mester építette meg. A szerkezetet 1792. április 17-én egy kórház udvarán három holttesten próbálták ki, s nyolc nappal később egy rablót végeztek ki vele.
1791 után orvosként tevékenykedett, megalapította az Orvostudomány Akadémikus Társaságát, melynek élete végéig elnöke volt. Nagyon bántotta, hogy az ő nevét ragasztották rá a nyaktilóra.
Elterjedt vele kapcsolatban az az alaptalan állítás, hogy guillotine-nal végezték ki. A valóságban betegség következtében hunyt el 1814-ben.

Tényleg várták a világvégét 1000-ben?

A X. században az időszámítás nem volt egységes. Egyes kolostorokban március első napját, másutt karácsonyt vagy húsvétot tekintették az új esztendő kezdetének. Csak a művelt egyházi emberek szűk rétege tudhatta, hogy új évezred kezdődik, a társadalom döntő többségének fogalma sem volt róla.
A világvégét sokszor beharangozták, különösen járványok, éhínségek és háborúk idején, de a jóslatok csak nem következtek be. 1000-ben is elhíresztelhették, hogy jön a végítélet, de aakik hallottak róla, a korábbi tapasztalatok alapján nem sokat törődtek vele.
Hogy az emberek hitték 1000-ben a világ megsemmisülését, a reneszánsz korában találták ki, hogy még sötétebbnek tűnjenek az előző századok.
Az 1000 körüli időszak viszonylag békés, nyugodt időszak volt, Nyugat-Európát nem tartották rettegésben sem a normannok, sem a magyarok, nem pusztított pestis, lassú gazdasági fellendülés kezdődött, és növekedésnek indult a kontinens lakóinak száma.
1033 táján viszont napfogyatkozás volt, s ez némi szorongást keltett az emberekben, mert szörnyű dolog előjelének vélték.

A pestis Isten büntetése volt

Az 1347-53 között pestisjárvány söpört bégig Európán, amelynek következtében a becslések szerint 15-20 millióan haltak meg. A betegség okára többféle magyarázat született. Az egyik szerint a szörnyű csapás a zsidók miatt sújtotta az emberiséget, mert keresztre feszítették Jézust.
Ennek jegyében Rajna menti városokban lecsaptak a zsidó közösségekre, és élve elégették őket.
Kitalálták azt a képtelenséget is, hogy Krisztus gyilkosai „békákból, pókokból, szentelt ostyából és keresztények szívéből” készítettek mérget, amit a kutakba dobálták,
A flagellánsok (önostorozók, flagellum = ostor) is azt vallották, hogy a rettenetes járványt Isten küldte az emberekre a bűneik miatt, amiből logikusan következett, hogy az Istent ki kell engesztelni, és a büntetés véget ér. A mozgalom tagjai nagy csoportokban jártak városról városra, s közben ostorral ütötték magukat.
A pestis egy idő után elmúlt. Hogyan reagáltak erre a flagellánsok? Az önsanyargatásuk nem volt hiábavaló, sikerült kiengesztelniük az Istent.
Kép a nürnbergi krónikából:

A templomosok végnapjai Franciaországban

Az 1310-es évek elején templomos lovagok fegyvereikre és bankjaikra támaszkodva önálló hatalom kiépítésére törekedtek Franciaországban. Az uralkodó, Szép Fülöp ezt nem tűrhette, s kíméletlen módon lépett el ellenük. Egy nap lefogatta a rend összes tagját, koholt vádak alapján bebörtönöztette, megkínoztatta őket. Elviselhetetlen fájdalmaik hatására mindent bevallottak, még a sátánimádást magukra vállalták. Ezt követően a rend nagymesterét, Jacques de Molay-t élve elégettette.
A legenda szerint: a nagymester az ítélet végrehajtása előtt elmondta, hogy a vallomásokat kínzásokkal csikarták ki belőle, majd Fülöpre mutatva azt mondta: egy éven belül te is utánam jössz, akárcsak a kancellárod, aki levezényelte ezt az eljárást.
Hogy megszólalt-e a nagymester, vagy sem, nem tudjuk, de tény, hogy Fülöp is, és a kancellárja is egy éven belül meghalt.
Jacques de Molay és Szép Fülöp:

Az első éjszaka joga

Az első éjszaka joga a középkorban a földesurak kiváltsága volt, amely lehetővé tette számukra, hogy ha hűbéreseik vagy jobbágyaik megházasodtak, a nászéjszakát az újdonsült asszonnyal töltsék.
Valóban létezett az első éjszaka joga, vagy csak legenda?
Egy skót történész (Hektor Booce, 1465?-1536) jegyezte le, hogy III. Evenus skót király jutalmazta hűséges embereit ilyen kiváltsággal. Ennek az állításnak az a szépséghibája, hogy ilyen nevű skót uralkodó nem létezett.
E különös jog belopta magát Shakespeare Machbetjébe, Voltaire A földesúr joga és Beaumarchais Figaró házassága című művébe is.
Az angol, francia, német történészek már a 19. században megállapították, hogy e jog sosem létezett. A földesurak és a jobbágyok közötti társadalmi szakadék elfogadhatatlanná tette az ilyen kapcsolat törvényesítését, amit az egyház is megerősített a szüzesség iránti tiszteletről vallott nézetével. Mindez adott esetben semmit sem változtatott az alattvaló nők kiszolgáltatottságán, és a földesurat sem gátolta abban, hogy visszaéljen a hatalmával.

A bombák sztárja, a Cár-bomba

A hidegháborús időszak fegyverkezési versenyének kiemelkedő eseményei közé tartozott a szovjetek 1961.október 30-án tesztelt hidrogénbombája. A Cár-bomba a történelem legnagyobb erejű nukleáris fegyvere volt, amit a Novaja Zemlja szigetcsoport kísérleti telepe fölött, 10,5 km magasságban oldott ki a fegyvert szállító repülőgép pilótája. A négy km magasan bekövetkezett robbanás csaknem leért a föld felszínéig, és kevésen múlt, hogy a repülőgép nem semmisült meg.
A hatás óriási volt: a helyszíntől 900 km-re lévő házak ablaki betörtek, a fényét ezer km-ről, Finnországból is látták. Akkora hő keletkezett, hogy harmadfokú égési sérüléseket szenvedett volna a helyszíntől 100 km-re tartózkodó személy. A mintegy 40 km-es gombafelhő 64 km magasra emelkedett, a robbanás által keltett „szeizmikus lökéshullámok háromszor kerülték meg a Földet”

A hívők féltek az ördögtől

A középkor vallásos embere félt az ördögtől, hitte, hogy bármikor, bárhol megjelenhet a maga fizikai valóságában. Hitt a pokol létezésében, ahol a súlyos bűnök elkövetői, a gonoszok időtlen időkig borzalmas kínok között gyötrődnek. Ezt a hívők mindenképpen el akarták kerülni.
E korban az ördögöt többféle alakban ábrázolták. Lehetett kicsi, ember nagyságú és óriás, lehetett szörnyszülött, amit különféle állatok testrészeiből alkottak egybe. A patás változat egyáltalán nem volt jellemző, ilyen formában csak a képek kis hányadán jelent meg a démon.
(A néphagyományban az ördög emberi alakot ölt, de az embernél sokkal erősebb. Általában fekete, szőrös, kecskelábakon jár, gyakran sántít, farokkal rendelkezik, és nagy fülei vannak. Lényeges sajátossága, hogy nem olyan furfangos és eszes, mint a hős.)
Egy középkori elképzelés a pokolról, ahol a különféle bűnösök más-más módon bűnhődnek:

Hogyan lett a lúdtollból injekciós tű?

A gyógyításban használt injekció ősét kihegyezett lúdtollból és állatbőrből készítette egy angol építész, Christopher Wren 1656-ban. Kóbor kutyákon kísérletezett, amiknek ópiumot, alkoholt és hashajtót fecskendezett a bőrük alá. Az első elaludt, a második becsiccsentett, a harmadik elpusztult. A legenda szerint a szolgáján is ki akarta próbálni, de az a befecskendezés előtt elájult, s lemondott az embereken történő kísérletezésről.

Hat évvel később egy német orvos, Johann Daniel Major embereknek adott be injekciót, de több páciense is meghalt. Nem csoda, hisz nem tudhatta, mit szabad beadni, mennyit, és nem hallhatott a felhasznált eszközök, anyagok sterilizálásáról sem.

A 19. század elején egy francia orvos, Lafargue fémtűvel vitt be a betegek bőre alá gyógyszert, csakhogy a tűre nagyon kevés mennyiség tapadt. E problémát az ír Francis Rynd oldotta meg, aki 1844-ben feltalálta az üreges tűt. Ő vágást ejtett a betege bőrén, belehelyezte a tűt, ezt összekötötte egy tartállyal, amelyből a szer befolydogált a páciens szervezetébe.

Az üvegből készült, dugattyús fecskendőt a skót Alexander Wood alkotta meg 1853-ban, de a biztonságos injekciózás kifejlesztéséhez, az ily módon használható szerek és azok mennyiségének megállapításához még több évtizedre volt szükség.

A fájdalommentes, tű nélküli injekció viszont Lindmayer István gépészmérnök találmánya.

Kép: a halált jelképező csontváz a betegért jött, akit az orvos egy fecskendővel védelmez.Forrása: www.metmuseum.org.

(A héten adták hírül, hogy a Hein Pál Kórházban elkezdték tű nélküli fecskendővel oltani a gyerekeket. E téren több ország megelőzött bennünket. A magyar feltaláló
találmányát nem nekünk kellett volna elsőként bevezetni?!) S ami a jövőben várható:

Létrahuszár írta:

(A héten adták hírül, hogy a Hein Pál Kórházban elkezdték tű nélküli fecskendővel oltani a gyerekeket. E téren több ország megelőzött bennünket. A magyar feltaláló
találmányát nem nekünk kellett volna elsőként bevezetni?!)

Kattints a kibontásához...

Emlékezetem szerint kb. 20 évvel ezelőtt volt hír Lindmayer találmánya. Félreértések elkerülése végett: ő nem a tű nélküli injekciót/injektálást találta fel, hanem annak egy spéci alkalmazását: egy egyszer használatos (eldobható/eldobandó) kompakt (zsebben elférő) injektáló eszközt. Az említett oltásokat nyilván nem ilyennel végezték, egyrészt mert tömeges alkalmazáshoz irreálisan drága lenne, másrészt tudomásom szerint Lindmayer készüléke máig sem terjedt el a kereskedelmi forgalomban.
Tű nélküli eszközzel engem még nem oltottak, ezért annak fájdalommentességégéről nincs tapasztalatom. (Ha valakinek van, lécci' ossza meg.) Mikrotűs öninjekciós készletet viszont már többször használtam, ezért mondhatom, hogy maga a szúrás annál sem fájdalmas, a bőrt érő ütés mellett gyakorlatilag nem is érezhető, csak a szöveteket szétfeszítő oltóanyag "depó" okoz rövid ideig enyhe csípő érzést.

Umaksuman írta:

Emlékezetem szerint kb. 20 évvel ezelőtt volt hír Lindmayer találmánya. Félreértések elkerülése végett: ő nem a tű nélküli injekciót/injektálást találta fel, hanem annak egy spéci alkalmazását: egy egyszer használatos (eldobható/eldobandó) kompakt (zsebben elférő) injektáló eszközt. Az említett oltásokat nyilván nem ilyennel végezték, egyrészt mert tömeges alkalmazáshoz irreálisan drága lenne, másrészt tudomásom szerint Lindmayer készüléke máig sem terjedt el a kereskedelmi forgalomban.
Tű nélküli eszközzel engem még nem oltottak, ezért annak fájdalommentességégéről nincs tapasztalatom. (Ha valakinek van, lécci' ossza meg.) Mikrotűs öninjekciós készletet viszont már többször használtam, ezért mondhatom, hogy maga a szúrás annál sem fájdalmas, a bőrt érő ütés mellett gyakorlatilag nem is érezhető, csak a szöveteket szétfeszítő oltóanyag "depó" okoz rövid ideig enyhe csípő érzést.

Kattints a kibontásához...

A tévében adták hírül, hogy a Hein Pálban tű nélküli fecskendővel kezdték meg a sok szúrást kapott rákos gyerekek oltását, s megjegyezték a riportban, hogy több országban már használják. A riporternő is kapott egy semleges injekciót, és azt mondta, semmit sem érzett. Ábrán mutatták be, hogy miért előnyösebb ez az oltás (az oltóanyag robbanásszerűen szétoszlik az oltási pont körüli szövetekben, az injekcióstű viszont egy helyre pumpálja be az oltóanyagot, s az feszíti a bőrt, a szövetet, s általában dudor is keletkezik).
Köszönöm a számomra új információkat. Hol lehet olvasni erről az eldobandó injektáló eszközről?

Élelmiszer-tartósítás hőkezeléssel (18. század)


A katonák élelmezése nem volt egyszerű feladat. A napóleoni háborúk idején például a magyar nemesek hosszú háborút és csendes esőt kívántak egymásnak, amikor találkoztak, mert a rossz minőségű, dohos gabonájukat is el tudták adni.
1795-ben a Franciaország élén álló direktórium pályázatot írt ki élelmiszerek frissen tartására.
Nicolas Appert nevű főszakács lett a győztese.
A 18. századi francia szakácskönyvekben szerepelt az angolok hőkezeléses eljárása, amellyel gyümölcsöket tartósítottak. E módszer felhasználásával kísérletezett.
Apjának pincészete volt, s tudta, hogy a bor megromlik, ha levegő éri. Ebből következtetve a húsokkal, zöldségekkel, gyümölcsökkel megtöltött üvegeket jól ledugaszolta, és forrásban lévő vízbe állította.
1803-ban kóstolót küldött a Brestnél állomásozó francia hadihajók legénységének. A csomagja három hónapig lapult a raktárban. Amikor kibontották, és megkóstolták, és nagyon finomnak találták.
A pályázat nyerteseként 12 ezer frank ütötte a főszakács markát.

Létrahuszár írta:

A tévében adták hírül, hogy a Hein Pálban tű nélküli fecskendővel kezdték meg a sok szúrást kapott rákos gyerekek oltását, s megjegyezték a riportban, hogy több országban már használják. A riporternő is kapott egy semleges injekciót, és azt mondta, semmit sem érzett. Ábrán mutatták be, hogy miért előnyösebb ez az oltás (az oltóanyag robbanásszerűen szétoszlik az oltási pont körüli szövetekben, az injekcióstű viszont egy helyre pumpálja be az oltóanyagot, s az feszíti a bőrt, a szövetet, s általában dudor is keletkezik).
Köszönöm a számomra új információkat. Hol lehet olvasni erről az eldobandó injektáló eszközről?

Kattints a kibontásához...

Bocs, ezt csúnyán benéztem. Nem voltam elég figyelmes, egy szabadalmi leírás (https://patents.google.com/patent/EP0201638A1/en) szerint a gyógyszer adagoló fecskendő az eldobható, maga a készülék (https://patents.google.com/patent/US4342310A/en) többször használható. Egy későbbi változata a Preci-jet 50 néven futott, erre rákeresve találhatsz információt. Ez pl. nem túl hízelgően ír a használhatóságáról: https://adc.bmj.com/content/76/1/65 ("Az eszköz a tűs injekciós rendszerekkel összehasonlítva kényelmetlen és fájdalmas volt"). Más hasonló eszközök pl. Ped-O-Jet, Iject, Biojector2000, Medi-jector, Dermajet, Injex, Intraject.
A Heim Pál-féle konkrét típusára nem találtam adatot, de a fényképből ítélve nem a Preci-jet 50.
Nem vagyok naprakész a témában, de régebben úgy tartották, tömeges oltásokra csak akkor célszerű ilyesmit használni, ha az alternatíva az egyetlen tű használata (pl. Afrika elmaradottabb részein), mert erősen fertőzőképes kórokozók (pl. HepBV) átvihetők vele. Ezt elkerülendő legalább a bőr közelébe kerülő fecskendő résznek eldobhatónak kell lennie.