Hírek Így gyászolja Texas a 19 kivégzett kisdiákot és két tanárjukat

Egyelőre rejtély, mi okozta a texasi vérfürdőt Uvalde városában, ahol legalább 19 kisdiák és egy két tanár - valamint a gyilkos is - is meghalt egy iskolai lövöldözésben.

A tragédia kedden délelőtt történt. Greg Abbot, Texas állam kormányzója úgy tudja, a kamasz pisztollyal és puskával tüzet nyitott az uvaldei Robb Általános Iskolában. A halottak között azonosították a gyilkost, a 18 éves Salvador Ramost, akit a rendőrök lőttek agyon, miután két tisztet is megsebesített.

Az Uvalde Memorial Hospital korábban azt közölte, hogy 13 gyermeket szállítottak az intézménybe, egy 10 éves lány állapota válságos. A Robb Általános Iskolában 600 diák tanul, második, harmadik és negyedik osztályos kisdiákok - írta az atv.hu. A CNN amerikai televízió úgy tudja, az iskolai lövöldözés elkövetője - mielőtt az iskolához ment - feltehetően lelőtte a nagymamáját is. Vélhetően ő az a 66 éves nő, akit szintén válságos állapotban vittek kórházba.


Texast valóságos sokként érte az újabb lövöldözés, az internetes oldalakon tízezrek gyászolják az elhunyt kisdiákokat. Kamala Harris amerikai alelnök Washington DC-ben rendezett díjátadó gálán azt mondta: "a szívünk minden alkalommal megszakad, amikor egy ilyen tragédia történik", de ezek a lövöldözések újra és újra megtörténnek. Harris a fegyvertartási szabályokra utalva azt mondta: "nemzetként bátornak kell lennünk, és lépéseket kell tennünk, hogy ilyesmi soha többé ne fordulhasson elő."

Az Egyesült Államok történetének legsúlyosabb iskolai lövöldözése csaknem egy évtizede történt, amikor fegyveresek megöltek 20 gyereket és 6 felnőttet a Connecticut állambeli Newtownban található Sandy Hook Általános Iskolában. A mostani eset volt Texas állam történetének legsúlyosabb iskolai lövöldözése, amely négy évvel azután történt, hogy egy fegyveres 10 embert megölt a houstoni Santa Fe középiskolában - írja az MTI.

1653629481772.png
 
a politikusaik tiszta gyaszban vannak..

Ted Cruz claims that the NRA 'stands up for your rights' just days after 21 people were shot and killed in a Texas elementary school massacre​



 
Nem az NRA a hibás. Hanem kormányszinten a rendszer, ami minimális átvilágítással vagy anélkül engedi fegyverhez jutni a marhákat. Ha csak sörétes vadászpuskát lehetne, azzal nem szoktak tömeggyilkosságot elkövetni. De amíg lehet félautomata puskát, pisztolyokat, amiket nem zárnak el az ilyen balfasz tiniktől, addig ... És Texas állam az ez előtti, 2019-es El Paso-i tömeggyilkosság után megszavazta, hogy ENGEDÉLY NÉLKÜLI fegyvert is lehessen utcán viselni...
 
Nem az NRA a hibás. Hanem kormányszinten a rendszer, ami minimális átvilágítással vagy anélkül engedi fegyverhez jutni a marhákat. Ha csak sörétes vadászpuskát lehetne, azzal nem szoktak tömeggyilkosságot elkövetni. De amíg lehet félautomata puskát, pisztolyokat, amiket nem zárnak el az ilyen balfasz tiniktől, addig ... És Texas állam az ez előtti, 2019-es El Paso-i tömeggyilkosság után megszavazta, hogy ENGEDÉLY NÉLKÜLI fegyvert is lehessen utcán viselni...
Valami olyan rémlik, hogy a tanárt is fel kellene fegyverezni, hogy megvédje a diákjait. Valaki ilyet javasolt, de nem emékszem melyik lövöldözés után olvastam. Sajna volt pár.
 
Valami olyan rémlik, hogy a tanárt is fel kellene fegyverezni, hogy megvédje a diákjait. Valaki ilyet javasolt, de nem emékszem melyik lövöldözés után olvastam. Sajna volt pár.
A fene tudja, ha már nem szigorítják a fegyverviselést, akkor nem is hülyeség... Vagy legyen fegyveres őr minden iskolában. Az talán kivitelezhetőbb.
 
A fene tudja, ha már nem szigorítják a fegyverviselést, akkor nem is hülyeség... Vagy legyen fegyveres őr minden iskolában. Az talán kivitelezhetőbb.
Most képzeld el. A fiad tesz egy félreérthető mozdulatot és a megrémült tanár egyszerűen lelövi.
Nem véletlen, hogy elvetették ezt a tervet.
 
Masodik vilaghaboru alatt a muegyetemen vizsga.
A diakok teljesen ledobbennek , mert a prof egy pisztolyt tesz az asztalra.
- Na most figyeljen mindenki! Reggel egy nevtelen leveletb kaptam! Az állt benne, hogy ha nem sikerul a mai vizsga akkor engem az illeto lelő, mert ettol tette fuggove az édesapja a nősuleset! Tehat ma ugy vizsgazunk , hogy aki egyest kapna annak én nem mon dom meg, hanem onvedelembol szo nelkul lelovom!
 
Az egyik anya azt mondta a Wall Street Journalnek, hogy rövid ideig megbilincselték, és azzal vádolták, hogy akadályozta a rendőrségi intézkedést, miután más szülőkkel együtt követelte, hogy a rendőrök menjenek be az iskolába. Angeli Rose Gomez azt mondta, látta, hogy az egyik apát a földre vitte egy rendőr, egy másikat paprikasprével fújtak le, egy harmadik ellen pedig később sokkolót vetettek be.

„A rendőrség nem csinált semmit” –
A rendőrség szerint a támadó megölt 19 gyereket és két tanárt, majd 90 perccel azután, hogy megérkezett, agyonlőtték. A késedelem és a videófelvételek, amiken a felbőszült szülőket a rendőrök lefogják és megbilincselik, miközben a fegyveres még az iskolában van, a közvélemény növekvő haragjához és a korai válaszlépések vizsgálatához vezetett.
(valami nem működött )
 
Most képzeld el. A fiad tesz egy félreérthető mozdulatot és a megrémült tanár egyszerűen lelövi.
Nem véletlen, hogy elvetették ezt a tervet.
Ezért tettem hozzá, hogy az őr jobb ötlet. Mellesleg ezek a kis kurafiak nem úgy kezdenek lövöldözni, hogy addig ül szépen az órán. És mikor megjelenik a fegyver a kezébe, az nem éppen félreérthető mozdulat...
 
azt olvastam, egy anya áttört a rendőrökön es kihozta két fiát még a lövöldözés vége előtt. nagyon bátor volt!
 
azt olvastam, egy anya áttört a rendőrökön es kihozta két fiát még a lövöldözés vége előtt. nagyon bátor volt!
A nyugati világ és amerika ott hibazik, hogy nem harcosokat nevel, hanem egyenruhas bürokratákat!

Ha egy iskolaban lovesek dordulnek rendorok fule hallatara, nem lenne szabad várni!
Parancsok nélkul is azonnal felvenni a harcerintkezést és tenni amit az eskujeben vállalt!
Harcol azért, hogyv mások élhessenek!

ehhhhh....
 
....és ujra...és ujra.... és ujra... de mégis az a legfontosabb a vilagpolitikaban, hogy a magyarok csak fehér gyerekeket engedtek be a stadionba, és tuti iskolakban tanitjak a rasszizmust mert futyültek a letérdelokre...


de mondjuk 3 napja is volt mar ilyen, ezt hivjuk demokracianak, hogy mindenki kedvére gyilkolhat:

 
Az elmúlt évtizedben több mint kilencszáz lövöldözés történt iskola területén Amerikában. Több mint hatvan év után, amikor a gépjárműbaleset volt a vezető halálok a fiatalok körében, 2017 óta a fegyverek több, 1–24 év közötti amerikait öltek meg, mint az autóbalesetek. 2020-ban több mint tízezer amerikai fiatalt öltek meg lőfegyverrel, két évtizeddel korábban hétezret. A tanulók szinte minden iskolában részt vesznek megelőző gyakorlatokon, és megtanulnak elbújni az asztaluk alatt.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,802
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére