Kilakoltatások, házrombolások, a lakcímkártya elvétele, a hűtőbe és a wc-be benéző hatósági ellenőrök – csak néhány a miskolci vezetés módszerei közül, amivel évek óta próbálja elérni, hogy a szegény romák eltűnjenek a városból. A szisztematikus kiűzés egyelőre sikeresnek tűnik: csak a számozott utcákból már négyszázan eltűntek.
A számozott utcákban eredetileg ott lakó 900 emberből akár már 400-an is távozhattak, a helyi hatóságok számos házat leromboltak. Sok lakó – a kényszerkilakoltatástól félve – önként ment el, közülük többen a város egy másik szegregált, főként romák által lakott részén telepedtek le: Lyukóbányán. Civil szervezetek szerint Lyukóbánya máris Magyarország legnagyobb és leggyorsabban növő szegregált romatelepe, ahol a számozott utcákból érkező bérlők többnyire kis hétvégi házakba költöztek, vagy kunyhókba a környék elhagyatottabb részein. A számozott utcákból kitett más bérlők közül néhányan rokonaikhoz mentek: többnyire Miskolc valamely más szegregátumába, jellemzően az átlagosnál rosszabb és túlzsúfolt körülmények közé
– olvasható abban a nemrég kiadott jelentésben, amit az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának (DIEJH) munkatársai készíttek a miskolci romák lakhatási helyzetéről. A hivatal tagjai tavaly nyáron látogattak el Miskolcra, hogy személyesen nézzék meg, mi igaz a város romapolitikáját érintő híresztelésekből. A dokumentum végigveszi, hogyan szorítják ki évek óta a szegény roma családokat a városból, és hogyan folytatódik ez a mai napig, annak ellenére, hogy számos határozat született már, ami kimondta, hogy ezek az intézkedések jogellenesek és diszkriminatívak.
A számozott utcák egyike.
A minden magyarországi önkormányzatra vonatkozó előírásnak megfelelően Miskolcnak is van helyi esélyegyenlőségi programja a 2013–2018-as időszakra. Ebben a romákat úgy említik, mint akik a szegény környékek lakosságának nagy részét adják, és akiknek 2014-től különféle szolgáltatásokat kell nyújtani. Ezzel szemben az elmúlt években a város képviselőtestülete inkább a következő intézkedéseket találta ki:
A számozott utcákban eredetileg ott lakó 900 emberből akár már 400-an is távozhattak, a helyi hatóságok számos házat leromboltak. Sok lakó – a kényszerkilakoltatástól félve – önként ment el, közülük többen a város egy másik szegregált, főként romák által lakott részén telepedtek le: Lyukóbányán. Civil szervezetek szerint Lyukóbánya máris Magyarország legnagyobb és leggyorsabban növő szegregált romatelepe, ahol a számozott utcákból érkező bérlők többnyire kis hétvégi házakba költöztek, vagy kunyhókba a környék elhagyatottabb részein. A számozott utcákból kitett más bérlők közül néhányan rokonaikhoz mentek: többnyire Miskolc valamely más szegregátumába, jellemzően az átlagosnál rosszabb és túlzsúfolt körülmények közé
– olvasható abban a nemrég kiadott jelentésben, amit az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának (DIEJH) munkatársai készíttek a miskolci romák lakhatási helyzetéről. A hivatal tagjai tavaly nyáron látogattak el Miskolcra, hogy személyesen nézzék meg, mi igaz a város romapolitikáját érintő híresztelésekből. A dokumentum végigveszi, hogyan szorítják ki évek óta a szegény roma családokat a városból, és hogyan folytatódik ez a mai napig, annak ellenére, hogy számos határozat született már, ami kimondta, hogy ezek az intézkedések jogellenesek és diszkriminatívak.
A számozott utcák egyike.
A minden magyarországi önkormányzatra vonatkozó előírásnak megfelelően Miskolcnak is van helyi esélyegyenlőségi programja a 2013–2018-as időszakra. Ebben a romákat úgy említik, mint akik a szegény környékek lakosságának nagy részét adják, és akiknek 2014-től különféle szolgáltatásokat kell nyújtani. Ezzel szemben az elmúlt években a város képviselőtestülete inkább a következő intézkedéseket találta ki:
- 2014-ben megszavaztak egy olyan rendeletmódosítást, aminek célja az „avult telepek” és az alacsony komfortfokozatú szociális bérlakások övezeteinek felszámolása, elsősorban a számozott utcák környékén, ami akkoriban nagyjából 900 ember – feltehetőleg több mint 200 család – számára jelentette az otthont. Ők a százévesnél régebbi, egy- vagy kétemeletes házakban található, alacsony komfortfokozatú szociális bérlakásokban éltek. Önkormányzati tisztségviselők „gettó”-ként utaltak a környékre. A média is közvetítette, amint a hatóságok néhány képviselője a környékbeli „drogkereskedőkre” és „drogfogyasztókra” utalt, és mintegy 35 ezer ember írta alá a petíciót a „nyomortelepek” felszámolásáért. A telepre ellátogató DIEJH-küldöttség azonban jelentésében pontatlannak tartja a környék ennyire negatív beállítását.
- ugyanebben az időszakban számos közös ellenőrzést bonyolítottak le Miskolc szegregált, jórészt romák lakta lakónegyedeiben. Ezeket az ellenőrzéseket 10–15 fős hatósági csoportok végezték, az alapvető jogok biztosának leírása szerint „zaklató” és „félelemkeltő” módon. Az ellenőrzések a miskolci Avas- lakótelepre összpontosultak, itt sok roma él a Fészekrakó Program kedvezményezettjeként. Miskolc és Avas más részein, ahol nem romák laktak, nem voltak ilyen jellegű akciók. Beszámolók szerint az ellenőrző csoportok akár a teljes lakást is átvizsgálták, állítólagos céljuk pedig annak kiderítése volt, hogy a romák betartják-e például a hulladékgyűjtésre, a lakcímbejelentésre, az állattartásra vonatkozó szabályokat, de az sem volt ritka, hogy belenéztek a bérlők hűtőszekrényébe, hogy az elég tiszta-e. A „zaklató” és „félelemkeltő” módon lefolytatott ellenőrzések a higiénés viszonyokra, a közműhasználatra, valamint a szociális és gyermekjóléti ügyekre is kiterjedtek. Ezekről a vizsgálatokról ebben a cikkünkben írtunk részletesen.
- ezzel párhuzamosan az önkormányzat 2 millió forintig terjedő kompenzációt ajánlott azoknak a bérlőknek, akik hajlandók önként elmenni a szociális bérlakásukból. A kompenzálás azonban eléggé ellentmondásosra sikerült: megszabták, hogy a szerződés felmondása után a bérlőknek ingatlant kell venniük a pénzből, és csak olyat vehetnek, ami Miskolcon kívül van. Az ingatlant a vásárlás utáni öt évben nem lehet eladni, sem jelzáloggal terhelni. Az érintett, alacsony komfortfokozatú szociális bérlakásokban lakók többsége elszegényedett roma volt, akik ennyi pénzért csak hátrányos helyzetű környékeken tudtak másik házat venni. A jobb minőségű, összkomfortos szociális bérlakások bérlőire – akik többnyire nem romák – ugyanakkor nem alkalmaztak megszorításokat, számukra fennmaradt a lehetőség, hogy Miskolcon belül költözzenek máshová.
- a rendeletmódosítás hatására számos Miskolc-környéki önkormányzat (Abaújszántó, Hagony, Monok, Rudabánya, Sátoraljaújhely, Sajókaza, Szerencs, Taktaharkány és Vilyvitány) vezetett be új szabályozást, hogy megakadályozzák a miskolci romák betelepülését. Az egyik ilyen volt, hogy a más településről érkező ingatlanvásárlók nem részesülhetnek szociális ellátásokban, nem bérelhetnek szociális bérlakást, és nem kaphatnak közmunkát. A megyei kormányhivatal első figyelmeztetése után öt önkormányzat visszavonta a kifogásolt rendeletét, három viszont nem: Sátoraljaújhely, Szerencs és Taktaharkány.
A kilakoltatások és ellenőrzések újabb, Kanadába irányuló migrációs hullámot indítottak a miskolci romák között. 2010-ben már több ezer miskolci roma menekült Kanadába, de 2012-ben – menedékkérelmük elutasítása után – visszaküldték őket. A szociális bérlakásos bérleti szerződésének felmondása és a kilakoltatások azonban tovább növelték a menekülni szándékozó romák számát: legalább 70–80 roma család távozott Miskolcról Kanadába 2015 júniusáig.
Bár az elmúlt években a miskolci önkormányzati intézkedéseket már elítélte az alapvető jogok biztosa, az Egyenlő Bánásmód Hatóság és a Kúria is, az érintett településrészek lakói a mai napig kapják a kilakoltatásról szóló leveleket.
Prókai Eszter
De takaritónöt soha 
