Írj ide saját verseket, hogy más is örüljön a szépnek amit írsz.

Dylan D. Tides


Mikulásra

Vettem Neked néhány mókás,
rénszarvasos, sarki rókás
plüssmikulást, zoknit, sálat,
amit ember kitalálhat,
bonbont, cukrot... Volt egy vagyon...
...de inkább a boltban hagyom ...

Biztos duzzogsz csoki nélkül,
de ha látnád, ami készül!
Fogtam inkább egy kis zsákot,
s belegyűrtem a világot!
No nem azt, mit naponta látsz,
olyat bármely napon találsz...
Mást kerestem, kint, a havon,
szánkónyomban, tükör-tavon,
csilingelő gyereksálon,
gőzbe süllyedt levestálon,
forraltboros kancsó alatt,
megtalálom, merre szaladt
az a pajkos, bejgli-érzés...
Fahéjízű lett a légzés...

Csillagszóró surrogása,
tolvaj galamb burrogása,
folt mellett-folt kiskabátok,
taknyos orrú kis barátok,
lilakezű, csípős szelek,
tenyér-kopott lapátnyelek,
kolbász-mézes illatpáros,
piros sapkás csillagváros,
bódésorok, zengő torok,
megbocsátó, dalos borok,
lángba fagyott, fényes bókok,
fagyöngy alól mentett csókok...

Talán mindent felsoroltam,
mit a zsákba belehordtam...
Úgy bontsd, hogy majd lássam szemed,
s boldog leszek én is, Veled...

Andók Veronika
Sokan várnak épp rád

Hóvirág csengettyűk
Ringanak a szélben,
Most a tavasz elbújt
Felhők sűrűjében.

Kopogva hullanak
Hideg fagyott cseppek,
Fázva dideregnek
Az ébredő kertek.

Fázik a szívünk is.
Jó nagy meleg kéne.
Színtiszta szeretet
Melengető fénye.

Oszoljon felőlünk
A közöny felhője!
Segítsen, ki hol tud!
Így jutunk előre.

Mindig van, ne feledd,
Aki majd erőt ad,
Bárhol vagy, figyel rád,
Meghallja imádat.

S kellesz még te is hogy
Szépüljön a világ.
Ne csüggedj, indulj el!
Sokan várnak épp rád.

Luellen Birch: Kamaszterápia
még nem publikált verseskötetemből egy versike

GONDOK



Szekrénybe akasztottam a gondjaimat,

mint ócska, megunt ruhát,

s éltem gondtalanul.

De jött egy ószeres,

és elvitte minden gondomat:

a kicsiket, szürkéket,

amelyeken örömmel rágódtam,

a közepeseket, barnákat,

melyek életemet foltozgatták,

a hatalmas árnyékosakat,

amelyek átitattak bánattal.

Ó, de sajnáltam őket!

Nekem már nincs semmim,

gondoltam.

Jaj, az az ószeres,

milyen jutányos áron

szerzett be annyi gondot!

Ekkor kopogtak az ajtón,

és besétáltak a csavargók,

kaján vigyorral körbetáncoltak.

A gondjaidat sose bízd másra, mondták.

Hm.

Hát igen.