Ógörög zene

Olympia

Model

Delphi

Delphi

Delphi

Theatre

Delphoi

''Delphoi (görögül Δελφοί ) régészeti terület és modern város Görögországban. Az archaikus időkben a települést a világ közepének tartották és az Apollón tiszteletére emelt szentély-együttes az ókor legnépszerűbb jóshelye volt. Delphoiban találhatjuk az Omphaloszt (ομφαλός) – „a világ köldökét” – és a marmariai tholoszt (azt a fényképek százai által híressé vált kis kerek templomot, amelynek funkcióját a mai napig nem sikerült kideríteni). Itt, az Apollón-templom szívében (hesztia), égett az „isteni fény”: άσβεστος φλόγα – az az örökmécses, amelynek lángját Prométheusz az Olümposzról lopta az embereknek. A plataiai csata után a görögök ebből a szent tűzből vittek új lángot városaikba, életük felvirágoztatására.[1] Delphoi több mint ezer éven át volt a hellén világ vallási központja, és jelentős hatást gyakorolt a politikai és társadalmi életre is.''

'' Az olympiasok harmadik évében, a delphoi Apollón ünnepe, az ún. pythói játékok pedig főleg zenei versenyekből állt. Ezek kiemelkedő eseménye volt a szóló fúvóshangszerrel, szöveg nélkül előadott pythói nomos, amelyen a versenyzőnek a nomos szó jelentésének (szokás, törvény) megfelelően szigorúan kötött, öttételes formában kellett megjelenítenie Apollón harcát a Pythón sárkánnyal - pusztán a hangszerjáték kifejező erejével.''

''A delphoi színház
Delphoiban a Pűthia-ünnep eseményei áldozati szertartással kezdődtek, majd bemutatták a szent drámát, mely Apollón és Püthon kígyó harcát jelenítette meg, végül különböző zenei versenyekkel folytatódott. Idővel az athéniak küldöttséget menesztettek Delphoiba, ahol a Pűthiai Játékoktól független, külön ünnepélyt rendeztek, mely atlétikai versenyek és drámák előadásából állt.
Később a tragédiákat és komédiákat szintén itt mutatták be. Minden nagy rendezvény alkalmából megtöbbszöröződött a kis helység lakóinak száma. A vendégek ilyenkor sátrakban laktak, melyek sokasága körülvette a delphoi Szent kerületet.
Mindez felélénkítette Delphoi életét, mely teljesen a szentély és a zarándokok közé összpontosult.
Ma úgy mondanánk, hogy a delphoiak fő megélhetési lehetősége a turizmus volt. Fő jövedelmük a kegytárgyak eladásából, a zarándokok élelmezéséből, a sátrak és
ágyak kölcsönzéséből, az áldozati kések gyártásából származott. És ugyancsak a helybéliek gondoskodtak a tolmácsokról és vezetőkről – idegenvezetők, mondanánk ma.
S hogy a látogatók minél többet maradjanak Delphoiban, felépült a színház, a Gümnaszion, a Stadion, a meleg fürdők és „bazárok” egész sora.
Az idegenek nem is érezték ott rosszul magukat, de a fáma szerint nem volt jó híre a helyi lakosságnak. Aiszóposz, amikor Delphoiban járt, a „vízen lebegő bambusz”-hoz hasonlította a látogatókon élősködő helyieket. A híres mesemondó meg is fizetett szókimondásáért: a delphoi szenátus állítólag halálra ítélte és ki is végezték.
Az ókori delphoi színház szinte egybeépült az Apollón-templommal. A kör alakú színpad és a templom széle közt alig 20 méternyi a távolság. A Szent körzet egész észak-nyugati részét elfoglaló i.e. IV. századi színház nem tartozott a nagy színházak közé, mindössze 5000 néző befogadására volt alkalmas, de pompás fekvése, a kellemes fás környezet ahol ciprusok, mandulák és fenyők keverednek, mai megkopott állapotában is fenséges s ugyanakkor bájos látvány.
A Pűthia-ünnep zenei és drámai játékai előadásaira épült színház építészei elmésen használták ki a meredek terepet: az üléssorokat egyszerűen bevágták a fehér parnasszoszi kőfalba. A 35 faragott üléssort a diazóma két egyenlőtlen részre osztja: alul 28, felül 7 sor. A 18,5 m átmérőjű, kör alakú színpadot sokszög alakú kőlapokkal kövezték ki. A színpadtól a legfelső sorig mintegy 13 méteres az emelkedő, mely nagyszerű rálátást biztosít a színpadra valamint a minden sorban másképp elénk táruló tájra, melyben festői hátteret nyújtanak a templom oszlopai, a hegyek, a romok.
A delphoi színház egyike a legépebben fennmaradt antik görög színházaknak. I.e. a II. században átépítették, majd a római korban ismét változtattak rajta. A kerek orchesztra jó állapotban megmaradt, de a színpadépület lerombolódott. A Héraklész munkáit ábrázoló színpad római kori reliefdíszei a Delphoi Múzeumban találhatók.
Az ógörög méretekhez képes kis színház jelentőségét azonban nem a méretei határozták meg, hanem a Hellász szellemi életében elfoglalt helye.
Egy, a múlt század első feléből származó ismeretterjesztő kiadványban olvastam arról, hogy a Delphoi Színház kultúrtörténeti fontosságának tulajdonítható, hogy a színház helyreállítása az egész emberiség ügyévé vált. Az 1920-as években a haladó gondolkodású görög költő és író, Angelosz Szikelianósz (1884-1851) kezdeményezte, hogy a világ népei képviselőjéből alakuljon egyfajta értelmiségi szövetség, valamilyen liga, Delphoi székhellyel.
A lelkes szervező széleskörű levelezést folytatott a világ minden tájára tudósokkal, művészekkel, hogy összegyűjtse a világ szellemi arisztokráciáját, majd elnyerte a görög kormány jóváhagyását is, hogy a Delphoi Színházban gyűljenek össze s egy antik dráma előadása szolgáljon az esemény keretéül.
Az első Delphoi Fesztivál 1927. májusában nyílt meg, Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheusz c. drámája bemutatásával. Az eseményt 1930-ban is megismételték, de a háború felé tartó Európa és a gazdasági helyzet nem kedvezett a folytatásnak.
(Papp Árpád szerint, aki a Világirodalmi Lexikonban átfogó és jól dokumentált életrajzi adatokat közöl a nagy görög irodalmárról, az 1927. Delphoi Fesztiválon Budapest székesfőváros is képviseltette magát.)
Érdekesnek tartom lejegyezni az 1927. évi hangulatot, mikor az eseményeket még nem közvetíthette „élőben” a média, s aligha hiszem, hogy ma sokan lapozgatnák az akkori sajtót egy előadás hangulata kinyomozása érdekében: „Az előadásnak különös sikere volt. A Prométheuszt játszó, sziklához láncolt színész haláltusájának a hangja éppen a Phaedriadész fókuszpontjába ütközve, félelmetes erővel visszhangzott a vad hegyek között. A páratlan drámai hatást még fokozta, hogy egyszerre két sas jelent meg, egy-két percig ott körözött a hallgatóság felett, majd eltűnt a sötét felhőkben.”
Tudomásom szerint az ókor nagyjainak emlékére azóta is tartottak előadásokat a Delphoi Színházban, épp az ókori eszme, a népek barátsága megerősítésére, mintha valahol olvastam volna arról is, hogy Szikelianósz ügyét a híres színházi rendező, Mouzenidisz karolta fel, de pontos adatok híján, jobb ha nem találgatok. Legfeljebb csak annyit, hogy részben tán Epidaurosz vette át a nemzetközi kulturális összefogás központjának a szerepet.
Delphoiban viszont – mint jegyzeteim elején már jeleztem – hatalmas vihar kerekedett ottlétemkor, melyet a fenti jelenet sokkal hatásosabban érzékeltet, mint saját, esetleg túl elfogult szavaim.
Épp indultam volna turistacsoportom után, a Stadion felé, mikor hirtelen ránk tört a tűzijátékszerű villámlások és dübörgő dörgések sora. A lejtős út a Múzeumig valódi görög dráma hangulatát idézte, melyben a fénytől sugárzó Apollón a sötét sárkánykígyóval küzd.''

'' Delphoiban a két olimpia közötti időszak második évében rendeztek "olimpiákat". Csak míg másutt a sport játszotta a főszerepet, itt Delphoiban zenei és művészeti versenyeket is rendeztek. (Ez nem is lehet meglepő, hiszen Apollón tiszteletére rendezték a játékokat, aki pedig a művészetek istene, a múzsák pártfogója volt.) A Pythia játékokon az amphiktyónok (szomszédos poliszok szövetsége) volt felelős a rendezésért, a hivatalos szervezők megnevezése agónothetés volt. (Az agón görögül versenyt jelent.) Számuk hat volt, s feladatkörük megegyezett a hellanodikészekével. Évente két alkalommal - ősszel és tavasszal - ültek össze, hogy megvitassák a szükséges teendőket. Költségvetést készítettek, kijelölték a feladatköröket és azok tisztségviselőit, rendelkeztek az utak, hidak és épületek karbantartásáról. A versenyek idején a sikeres lebonyolítás érdekében tettek meg mindent. Teendőik ellátásában segítségükre voltak az epimeltészek (intézők, rendezők). Ez utóbbiak a rend fenntartásáról gondoskodtak, s ha kellett, büntettek is, pl. sportszerűtlenség miatt itt is megkorbácsolásra ítélhették a renitens versenyzőt. A lóversenypálya és a szent körzet forrásainak rendben tartását a hieromnémónok (küldöttek) végezték. A lóversenyek lebonyolításáért pedig a brabeutészek (döntnökök) feleltek.
Az ünnepség a poliszok küldöttségeinek színpompás bevonulásával kezdődött. A küldöttségek presztízs kérdést csináltak abból, hogy minél fényűzőbb külsőségek között jelenjenek meg. Ezt követően áldozatokat mutattak be, majd a lakoma következett, a feláldozott állatok húsának elfogyasztása. A játékok közötti időben külön nyájakat tenyésztettek Apollón tiszteletére, s állatok százait áldozták fel ebből az alkalomból. Ezután már ténylegesen következhettek a versenyszámok is. A versenybírák feladata volt a díjak átadása is. Sem Olympiában, sem Delphoiban nem kaptak pénzjutalmat a győztesek, s csak az első helyezettet tüntették ki babérkoszorúval, időnként ehhez járult még egy (gránát)alma is. A Pythia-versenyek győztesei a babérkoszorú mellé időnként egy pálmaágat, vagy levelet is kaptak jutalmul. A győzteseknek később szobrot állítottak, s poliszukban nagy hírnévnek örvendhettek, sőt sokszor a polisz állami juttatást is biztosított életük hátralévő részére (adómentesség), hiszen a játékok győzteseinek sikerei a polisz dicsőségét is szolgálták.''

Second Delphic Hymn

Limenios: Paean and Processional (Second Delphic Hymn) (138 BCE)

'' Permission for noncommercial educational use granted. This photo does not appear in the printed version of Reading About the World.

This hymn to Apollo, god both of the Delphic Oracle and of music, was found inscribed on a stone at Delphi. The text is marked with a form of music notation which makes it one of the earliest pieces of music to have survived in the western world. We have no way of determining exactly how the piece would have been performed, but recordings have been made which may convey something of the sound of the work. One version is available on the album "Music of Ancient Greece," Orata ORANGM 2013 (track 3), and another on "Musique de la Grèce Antique" Harmonia Mundi (France) HMA 1901015 (track 24). Here is a translation of the first part of the Paean.
Oh, come now, Muses, (1)
and go to the craggy sacred place
upon the far-seen, twin-peaked Parnassus, (2)
celebrated and dear to us, Pierian maidens. (3)
Repose on the snow-clad mountain top;
celebrate the Pythian Lord (4)
with the goldensword, Phoebus,
whom Leto bore unassisted (5)
on the Delian rock (6) surrounded by silvery olives,
the luxuriant plant
which the Goddess Pallas (7)
long ago brought forth.
Translated by Richard Hooker

(1) The muses were the goddesses of the arts, the word "music" comes from their name.
(2) Mount Parnassus was the site of the temple of the Oracle of Apollo at Delphi, the most sacred spot in Greece.

(3) The muses were also associated with a place called Pieria near Mount Olympus; but another explanation of the reference is that they were said to be the nine daughters of one Pierus.

(4) Apollo. His priestess was called the Pythia, after a legendary snake that Apollo had killed in laying claim to the shrine.

(5) There are many different accounts of how Apollo's mother wandered the earth looking for a safe place in which to bear her child.

(6) The island of Delos.

(7) Athena. Note how the Athenian poet, even while praising the chief god of Delphi manages to bring in by a loose association the chief goddess of Athens.

Note: this is misidentified in the printed version of Reading About the World as the First Delphic Hymn.''

Dephic hymns

Athenian Treasury: Hymns to Apollo 138BCE, 128BCE
Delphi Museum, Greece

'' The Delphic Hymns are two musical compositions from Ancient Greece, which survive in substantial fragments. They were long regarded as being dated circa 138 BCE and 128 BCE, respectively, but recent scholarship has shown it likely they were both written for performance at the Athenian Pythaides in 128 BCE (Pöhlmann and West 2001, 71–72). If indeed it dates from ten years before the second, the First Delphic Hymn is the earliest unambiguous surviving example of notated music from anywhere in the western world whose composer is known by name.

Both Delphic Hymns were addressed to Apollo, and were found inscribed on stone fragments from the south outer wall of the Athenian treasury at Delphi in 1893 by a French archaeologist (Weil 1893; Reinach 1893). Reconstruction of the fragments was facilitated by the fact that the first hymn uses vocal notation, and the second employs instrumental notation (Pöhlmann and West 2001, 70). It was long believed that all that could be told of the composer of the First Hymn is that it was written by an Athenian, around 138 BCE, since the heading of the inscription giving the name of the composer is damaged and difficult to read. However, careful reading of this inscription shows that it cannot be the ethnic "Athenaîos" (from Athens), but rather names "Athénaios Athenaíou" (Athenios son of Athenios) as the composer (Bélis 1992, 48–49, 53–54; Pöhlmann and West 2001, 71). The Second Delphic hymn has been dated to precisely 128 BC; evidently it was first performed in the same year. The name of the composer has also survived, both in the heading of the hymn and in a separate inscription: Limenios, son of Thoinos, an Athenian (Pöhlmann and West 2001, 71). The occasion of the both hymns was the Pythian Festival, held only once every ten years, and according to the former assumption of dating the earlier hymn was probably written for the boys' choir at the Pythian Games in 138 BCE.


The first portion of the First Delphic Hymn (text omitted)
Media:1st delphic hymn.mid
Some of the pitches in this version are mere guesses (as to the readable pitches, see Pöhlmann and West 2001, 62–85).
[edit]First Delphic Hymn

Both hymns are monophonic (consisting of a single melodic line), but are differentited by their notation. The First Hymn is in so-called vocal notation and it is in the cretic (quintuple) meter throughout (Pöhlmann and West 2001, 70–71, 85). It is in the Phrygian and Hyperphrygian, with much variation: an archaic pentatonic effect is produced in the lowest tetrachords by avoiding lichanos, while above mese (nominally middle C) there is modulation between a conjunct chromatic tetrachord (C D♭ D F) and a disjunct diatonic one (D E♭ F G), extended by two more chromatic notes, A♭ and A (Pöhlmann and West 2001, 73). In addition to being the earliest surviving substantial fragment of ancient music, the First Delphic Hymn may also have been the longest, perhaps even longer than the Second Delphic Hymn, which runs to 40 lines; unfortunately, the First Hymn does not survive complete (the Seikilos epitaph, dated anywhere between the 2nd century BCE and the 1st century CE, is the earliest surviving complete piece of music).
Exact performance practice is unknown, but Limenius is mentioned in a separate Delphic inscription as a master player of the kithara; likely he accompanied a singer or singers.
The First Delphic Hymn falls into two large parts, a Paean (lines 1–27) and what might have been called a Hyporchema (lines 27–34). The hymn is set in cretics throughout (Pöhlmann and West 2001, 85).


Photograph of the original stone at Delphi containing the second of the two hymns to Apollo. The music notation is the line of occasional symbols above the main, uninterrupted line of Greek lettering.
[edit]Second Delphic Hymn

The Second Hymn is headed Paean and Prosodion to the God (Pöhlmann and West 2001, 75, 85). It consists of ten sections in all, the first nine in cretic metre constituting the paean, the tenth in aeolic rhythms (glyconics and choriambic dimeters) is the prosodion. Their tonalities are (Pöhlmann and West 2001, 85):
Lydian
Hypolydian
Hypolydian
Chromatic Lydian
Hypolydian
Hypolydian
Chromatic Lydian
Hypolydian
Lydian
Lydian
[edit]References

Anderson, Warren, and Thomas J. Mathiesen. [2001]. "Limenius," Grove Music Online, ed. L. Macy (Accessed 24 August 2005), (subscription access)
Bélis, Annie (ed.). 1992. Corpus des inscriptions de Delphes, vol. 3: "Les Hymnes à Apollon". Paris: De Boccard. ISBN 2-86958-051-7
Davison, Archibald T., and Willi Apel (eds.). 1949–1950. Harvard Anthology of Music. Two volumes. Cambridge, Massachusetts, Harvard University Press, 1949. ISBN 0-674-39300-7
Pöhlmann, Egert, and Martin L. West. 2001. Documents of Ancient Greek Music: The Extant Melodies and Fragments, edited and transcribed with commentary by Egert Pöhlmann and Martin L. West. Oxford: Clarendon Press. ISBN 0-19-815223-X
Reinach, Théodore. 1893. "La Musique des hymnes de Delphes". Bulletin de Correspondance Hellénique 17:584–610.
Weil, Henri. 1893. "Nouveaux fragments d'hymnes accompagnés de notes de musique". Bulletin de Correspondance Hellénique 17:569–83.
Weil, Henri. 1894. "Un Nouvel Hymn à Apollon". Bulletin de Correspondance Hellénique 18:345–62.
[edit]Recordings

Musiques de l'Antiquité Grecque: De la Pierre au son. Ensemble Kérylos, directed by Annie Bélis. BNP, 1996. K617-069
Music of Ancient Greece. OP and PO Orchestra, conducted by Christodoulos Halaris. Orata. ORANGM 2013.
Music of the Ancient Greeks. De Organographia (Gayle Stuwe Neuman, Philip Neuman, and William Gavin). Pandourion Records, 1997. PRDC 1001.
Musique de la Grèce antique. Atrium Musicæ de Madrid, Gregorio Paniagua, dir. Harmonia Mundi (France), 1979. HMA 1901015.
[edit]External links

Ensemble Kérylos is a group which plays ancient Greek music on reconstructions of ancient Greek instruments. Founded by Annie Bélis in 1991.
Delphi Historical Information, including a description of the hymns
Information on some recordings of ancient Greek music
Limenios: Paean and Processional: contains a photograph of the original engraved stone at Delphi.
Synthesised recording used in the game Civilization 3''

Limenios

''A. Klawek 1936-ban publikált egy tanulmányt,
amelyben rámutat, hogy József látomásának értelmezésénél nem szükséges
külső, távoli hatást feltételezni.213 Az istenek megjelenését, a halhatatlan
erők megnyilvánulásait az antik irodalom is sokszor írja le a csend, a megdermedés,
a világ kimerevedésének valamilyen képével. Limeniosz Apollón-himnusza
az isten születésénél beálló örömteli csendről beszél, amikor megállnak a
szelek és „Néreusz dübörgő hullámai,” sőt maga a világot körbeölelő Ókeánosz
is elcsendesedik.''

A világ és az idő megállása Jakab
Protevangéliumában
Geréby György

VALLÁSTUDOMÁNYI SZEMLE
Vallástudományi Folyóirat
Második évfolyam, 2006/1. szám

Nemea

Nemea

Nemea

''Nemea (görögül Νεμέα) régészeti feltárási hely egy ókori település helyén Görögországban, a Peloponnészoszi-félsziget északkeleti részében, a Nemea folyó völgyében.
Valamikor az ókori argoliszi városhoz, Kleonaihoz tartozott, ma Korinthia prefektúra része. A kis Iraklion falu a feltárás délnyugati oldalán helyezkedik el, Új-Nemea városa kilométerekre nyugati irányban fekszik.


A görög mitológiában a hely a nemeai oroszlán otthonaként volt híres, amelyet Héraklész ölt meg. Egy híres mitológiai gyermekgyilkosságnak is helyszíne volt: Amikor a Hetek Argoszból Thébai ellen vonultak, az úton megpihenve dajkája egy petrezselyemből készített ágyon hagyta pihenni a gyermek Opheltész királyfit. Amikor vízért ment a Hetek számára, a gyermeket egy sárkány megölte.
Emlékére alapították a monda szerint a Hetek a Nemeai játékokat. A sporteseményt Kr. e. 573tól tartották a nemeai Zeusz-szentélynél. A győztesek petrezselyemből készült diadalkoszorút kaptak, a bírók pedig a gyász jeléül fekete köpenyt viseltek.


Egy Kr. e. 4. században épült nemeai templom három oszlopa állva vészelte át az idők viszontagságait. 2002-ben még kettő oszlopot újra felállítottak, további három felállítása folyamatban van. A templom környékét feltárták és megtalálták egy nagy oltár, egy fürdő és egy fogadó maradványait. Ezt a templomot valamikor egy korábbi, a görög archaikus időkben épült korábbi templom helyére húzták fel, amelynek alapfala ma is látható.


A legutóbbi idők felfedezése a nemeai stadion, amelynek fennmaradt Kr. e. 320-ban épült boltíves bejárata, a falain ókori graffitivel.
A Kaliforniai Egyetem feltárásainak részeként múzeum épült, amelyben bemutatják a nemeai leleteket.
Nemeát érinti a Spartathlon ultramaratoni futóverseny útvonala.''


''A minden ötödik évben sorra kerülő olympiai játékok köztes éveiben, a Kr.e. 6. századtól megrendezett és az olympiaihoz hasonlóan a teljes görögség részvételével megtartott további három nagy, mai szóhasználattal pánhellén ünnepen zenei versenyeket is rendeztek. Olympiában nem volt zenei verseny. A Nemeában Zeus, az Isthmoson Poseidón tiszteletére szervezett játékok zenei versenyein elnyert győzelmi koszorú éppúgy életre szóló dicsőséget jelentett, mint a sport- vagy a lovasversenyek első díja. ''

Zenei verseny

Kárpáti András

Orpheus öröksége


''Kr.e 450 körül készült a kiállított vörösalakos, lepattogzott festésű, de ép, bor és víz keverésére szolgáló kehelykratér. Jelenete kitharás versenyt ábrázol. Ifjú áll fenn a versenypódiumon, ami a zenei verseny ábrázolásának egyik legjellemzőbb ikonográfiai eleme. A képen a játékos a bal kéz ujjait egyesével illeszti a hangszer húrjaihoz hátulról, jobb kezében, bár itt alig észrevehető, szinte mindig ott van a csontból vagy fémből készült pengető. A hangszertestről egykor színes mintával díszített húrvédő-takaró vászoncsíkok lógtak. A hasonló jelenetek némelyikén megfigyelhető az énekes kissé hátrahajtott feje és éneklésre nyitott szája is.
A budapesti kratér különlegessége, hogy a festő megkettőzte a győzelmet szimbolizáló szárnyas Niké-alakot. Közelről, oldalfényben kivehető, hogy a jobb oldali Niké győzelmi koszorút, a bal oldali pedig ajándékszalagot nyújt át a győztesnek. A Niké-figura megkettőzése, egy valószínű értelmezés szerint kettős győzelemre utal. Ezt támasztja alá egy Plovdivban őrzött peliké: mindkét oldalról két-két Niké száll a győztes felé, mindegyikük fölött felirat emlékeztet a négy győzelem helyszínére: Marathón, Panathénaia, Nemea és Isthmos. A Niké-alak megkettőzésére ugyanakkor elegendő magyarázatot adhat a hagyományosan szimmetrikus kompozíció igénye is - az előző értelmezést nem szükségképpen kizárva -, ilyen elrendezésű ugyanis a Kr.e. 6. század közepétől a vázákon megjelenő zenei verseny-jelenetek nagy többsége. A muzsikus középen áll. A központi figurát jobbról és balról keretező alakok vagy botra támaszkodó hallgatók, vagy szintén bottal ábrázolt, álló vagy széken ülő versenybírók. A Niké-alak megjelenésével az ikonográfiai hangsúly átkerül az előadásról a győzelemre, és ezzel a kitharódia és kitharistiké képi megkülönböztetése is elhomályosul.
A kratér mellett látható, 520-510 között készült feketealakos bortöltő kancsó (oinochoé) töredékén megmaradt alakról is felmerült, hogy kitharódia győztesét ábrázolja. A kitharódia szimmetrikus kompozíciója miatt a képmező szélén lévő alak, ha verseny témájú is a kép, inkább bíró vagy hallgató lehetne. A töredék finom vonalú hangszerén jól látható az ekkoriban szabványos hét húr. A hangszer nem kitharára, inkább lyrára utaló jegyei (a húrfeszítő karok elhelyezése a hangszertesten és csavart vonalvezetésük), valamint a képen kissé oldalra fordított pozíciója symposionra is utalhat, és a hangszer az ilyen jelenetekről ismert, falra felakasztott típusba tartozhat: a zene, az ének természetesen a symposion elengedhetetlen kísérője. A kétféle zenei kontextus, verseny és symposion kapcsolatára utal, hogy a zenei verseny-jelenetes vázák nagy többségükben symposionhoz, vagyis a bor tárolásához, keveréséhez és fogyasztásához tartozó vázaformákon jelennek meg.''

[Szepmuveszeti, Antik gyujtemeny, Evszak mutargya ]

Kyrine

Kyrine

Cyrene

Szinhaz

Cyrene

Terkep

Cyrene

Cyrene

I. Tartomány. ’H Kurhnaikh, Cyrenaica, tartomány Africa éjszaki partján, a mostani 500–700 m. magas barkai fennsík, a Ptolemaeusok ideje óta 5 városáról Pentapolisnak is nevezve, elfoglalta a partvidéket a nagy Syrtistől (carthagói határtól) a Paliurus folyóig (Marmarica); délen a Phazania (Fezzan) sivatagig terjedt. Cyrenacia a töbi szomszédos országoktól eltérőleg nagyon termékeny, vízben bővelkedő ország volt, melyben az aratás álló 8 hónapig tartott; terményei búza, olaj, bor, datolya, zöldség, siphium, méz, lovak, öszvérek. Hdt. 4, 199. De a pusztító sáskák is gyakoriak voltak. Therabeli görögök telepedtek le itten a VII. században, 631 Kr. e. (l. Battus és Brace) és hajózás, kereskedés, ipar és művészet által virágzó államot teremtettek, mely I. Darius alatt a perzsa birodalomba kebeleztetett, 308 óta pedig Aegyptustól laza függésben állott. Hdt. 4, 150 s köv. 164 s köv. 200 s köv. Just. 13, 16. Liv. 23. 10. Sall. Jug. 79. 117 óta a Ptolemaeusok egy oldalága uralkodott, ezek utolsója Apion a rómaiakat tette örököseivé (96. Kr. e., Liv. ep. 70), kik eleinte szabadnak nyilvánították Pentapolist, azután pedig Cretával együtt provinciává tették (67. Kr. e.). Trajanus alatt 116-ban fellázadtak a nagy számmal beköltözött zsidók, s 220,000 cyreneit és rómait meggyilkoltak, míg nagy nehezen leverték őket; az ország azóta néptelen maradt. A Syrtis partján a Heracles homokhalmai huzódtak el (oi JineV tou ’Hr.), ezektől Nyugatra fakad a Lathon folyó, a mely Ptolemaeus szerint Tritonis tavával állott összeköttetésben, míg Strabo a Hesperidák tavának nevezi. A belső terület népségei közül felemlítik a barcitákat, asbystákat, macatuákat, nasamoneseket stb. A legfontosabb városok Keletről nyugatra (a Pentapoliséi csillaggal vannak jelölve): Darnis; «Apollonia, mely Cyrene kikötőjének tartatott (m. Marsza Szuza); Phycus; «Ptolemais, előbb csak Barca kikötője (m. Tolmeta); «Tauchira, később Arsinoë (m. Tokra); «Berenice, előbb Hesperis (m. Bengazi). Az ország belsejében: «Cyrene (Kurhnh, m. Krenna melletti romok), az ország fővárosa, melyet Battus alapított (631), pompás vidéken, táblaalakú fennsíkon Cyre forrás mellett, 80 stadiumnyira a pusztától. A város hires volt pompás templomai által, melyek közül kivált Apollo temploma, melyhez Battus köves útat építtetett, erős fellegvára is volt a városnak. C. hires volt kitünő orvosairól (Hdt. 3, 131), valamint arról, hogy szülővárosa Aristippus, Anniceris és Cerneades bölcseknek, Callimachus költőnek és Eratosthenes geographusnak. Végül említendő Barca, 100 stadiumnyira (k. b. 18,5 km.) a tengertől, délkeletre Ptolemaistól. Keleten a parton feküdt Platea szigete (m. Bomba), a hol a theraiak először vetették meg lábukat, mielőtt Cyrenét alapították. Strab. 17, 836stv. V. ö. Thrige, Historia Cyrenes (2. kiadás 1828). Gottschichk, Geschichte der Gründung u. Blüte des hellenischen Staates in Cyrenaica (1858). – II. Személynév. Hypseus leánya, unokája v. talán leánya Peneusnak, kit Apollo szeretett és Thessaliából Libyiába szöktetett, hol vele Aristaeust nemzette. Cyrene Lybiában róla vette nevét. Pind. pyth. 9, 5 stv. Apoll. Rhod. 2, 500 stv.

E. B.

Gela

Gela

Gela

Gela

[...] város Sicilia déli részén, a vele egy nevű folyó (m. Fiume Oliva) partján, valószínűleg a m. Terranuova mellett. Ezt a rhodusi Lindusból való Antiphemus és a Cretából való Entimus közösen alapították Kr. e. 690-ben vagy 689-ben; tehát erkölcse, minden intézménye s alkotmánya dór volt. Hatalmassá lett csakhamar; de a saját gyarmatvárosa, Acragas, a mely még hatalmasabbá fejlődött, később elhomályosította. Idővel osztozott a többi siciliai városokkal abban a sorsban, hogy idegen vagy hazai zsarnokok járma alatt nyögött. Gelo, Hiero és Thrasybulus innen származott. Strabo korában már rom volt. Strab. 6, 272. G.-tól Északra esett a dús élet-termő gelai sikság, [...]; innen nyerte G. a «buza-termő» [...] jelzőt is, állítólag Aeschylustól, a ki itt halt meg s itt is nyert temetkező helyet.

ZS. B.

Tyrus

Tyrus

Turos, az Ó Testamentumban Zor (azaz szikla), m. Szur, Phoenicia legnevezetesebb városa, Délre Sidontól, állítólag 2750-ben Kr. e. alapíttatott (Hdt. 2, 44), körülbelül 1100 óta Kr. e. Sidon helyeit fővárosa a phoeniciai városszövetségnek és siciliai, afrikai és hispaniai gyarmatok kiinduló pontja, sokáig fő kereskedőhelye a Földközi tengernek. Palaetyrus, az ó város, a tengerparton feküdt az I. Hiram király által (950 táján Kr. e.) egymással összekötött két sziklaszigeten, melyek 22 stadiumnyi kerülettel és két kikötővel bírtak; ez az új város úgy természetes, mint mesterséges erőssége folytán sok ellenséggel daczolhatott; így 724–720-ban IV. Salmanassar és Sargon assyriai királyokkal, 585–573-ban Nebukadnezárral. Nagy Sándor is csak hét hónapi ostrom után vette be 32-ben Kr. e. Arr. 2, 16 skk. Curt. 4, 2 skk. Plut. Alex. 24 skk. Ezen és későbbi ostromok alatt (pl. Antigonus 315-ben) sokat veszített ugyan Tyrus, de azért a római uralom alatt is jelentékeny volt kereskedelme, finom szövése, bíborfestése és fémipara által. Nagyon híres volt Melkart napistennek (Heracles) a hajózás és gyarmatosítás védnökének temploma. Strabo 16, 756 skk.

E. B.

Salamis

Szinhaz

Szalamisz

Szalamisz

(Bal Salam a. m. a béke ura), 12 km. hosszu és körülbelül ugyanolyan széles görög sziget a róla elnevezett öbölben, szemben Eleuzisszel (Lefszina). Magaslatai egészen 380 m.-ig emelkednek, [...]. Sz. első telepesei (neve után itélve) feniciaiak voltak, akiket eginai gyarmatosok szorítottak ki. A 40. olimpiasz kezdetéig a sziget megtartotta függetlenségét, azután a megaraiak, majd az athéniek kezére került s azoké is maradt egészen Kr. e. 318-ig, amikor Kassandrosnak hiábavaló ostroma után önként meghódolt a makedonoknak. Közbeesik Sz. legfényesebb történeti szereplése, az a tengeri csata, melyben Themistokles a persa haderőt megsemmisítette (Kr. e. 480 szept. 20.). A csatát, bárha szinhelye részben az eleuziszi öböl volt, részben a Pireusztól nyugatra eső öböl, Sz.-ról nevezték el, minthogy a Sz.-i szorosban horgonyzott a görög hajóraj, mielőtt a persák blokádjuk által csatára kényszerítették. 232. Aratos ismét visszaszerezte Athénnek. A Kr. u. II. sz.-ig még mindig szerepel a sziget a történelemben.[...]

Forrás: Pallas Nagylexikon

Macedonia

Macedonia