Ógörög zene

Systema

σύστημα, ένωση δύο ή περισσότερων διαστημάτων, σύμφωνα με πολλούς αρχαίους θεωρητικούς.


systéma:
'szerkezet', 'rendszer'. Az okori meghatarozasok tag volta erzekeleteti a kifejezes sokfele tartalmat: A systema egyreszt az, ami egynel tobb hangkozbol )diastema) all" (Kleoneides, Bevezetes 1 p. 180,2-3 Jan; hasonlokepp mas irok). Ezek szerin e szo jelentheti az osszhangzatokat, a nemeket, a kisebb, a nagyobb es a valtozatlan teljes rendszert es jelentheti ezeken belul a tetrachordokat (vo. Kleoneides, evezetes 8 p. 193,3-194,20 Jan)
 
Lasus

A zenéről elméleti munkát írt Lasus, Pindarus mestere, ki Hermionéból származott és 546 tájt virágzott.
 
Epigonos

''Sziküón fiai a zene és tánc területén is nagy érdemeket szereztek: Amphión nevéhez fűződik a kitharával kísért ének, Lüszandroszhoz a kitharaszóló feltalálása. Az első zenekar a sziküóni Epigonosz tanítványait tömörítette. Ez utóbbiról nevezték el a hozzá kötött negyvenhúros kithara-típust epigonionnak.''
 
melos

μέλος, γενικά, μέλος, τμήμα. Στη μουσική, χορικό ή λυρικό τραγούδι· μελωδία γενικά. Στη φωνητική μουσική αποτελείται από τρία στοιχεία: τους φθόγγους, το ρυθμό και τα λόγια. Ο Ανώνυμος (Bell. 46, 29) ονομάζει τέλειον μέλος εκείνο που αποτελείται από λόγια, μελωδία και ρυθμό" ("τέλειον δε μέλος εστί το συγκείμενον εκ τε λέξεως και μέλους και ρυθμού"). Η χρησιμοποίηση από τον Ανώνυμο της λέξης "μέλος" αντί φθόγγου (ή αρμονίας

) είναι χαρακτηριστική και δείχνει τη χρήση του όρου "μέλος" στη σημασία εναλλαγής φθόγγων.
Ο Πλάτων (Πολιτεία Γ', 398D) καθορίζει τα συστατικά μέρη ή στοιχεία του μέλους ως εξής: "το μέλος έχει τρία στοιχεία, τις λέξεις, τη μελωδία και το ρυθμό" ("λόγος, αρμονία, ρυθμός"). Ο Βακχείος (Εισ. 78) καθορίζει το μέλος ως: "το εκ φθόγγων και διαστημάτων και χρόνων συγκείμενον" (το αποτελούμενο από νότες και διαστήματα και χρόνους [διάρκειες]). Έτσι, το μέλος είναι επίσης συνώνυμο της μελωδίας σε μια γενική σημασία. Αυτό ισχύει ιδιαίτερα στην οργανική μουσική, όπου δεν υπάρχουν λόγια. Ο Σώπατρος λέει (Αθήν. Δ', 176A, 78): "και το μόναυλον μέλος ήχησε" (και ήχησε τη μελωδία με το μόναυλο ).
μουσικόν μέλος σήμαινε τη φωνητική μελωδία σε αντιδιαστολή προς το "οργανικό μέλος".

Βλ. τα λ. ηρμοσμένος και λογώδες μέλος .

(Michailides)

~~~~~~~~~~~

A görög régizene
Kárpáti András

"A melos általánosságban jelent minden énekkel és hang-szerkísérettel elôadott dalt, a daltípus a privát asztali énektôlaz ünnepi kórusig bármi lehet, vagyis a „melos” vagy „meli-kus költészet” sem pontos meghatározás, amennyiben a göröglíra metrikai gyûjtôkategóriájaként használjuk az elégia és aiambos mellett, hiszen zenei jegyek alapján az elégia is és aiambos is ide tartozhat: az elégiát mindig énekelve és aulos-kísérettel adták elô, és a Dionysos- és Démétér-ünnepekenénekelt szórakoztató, harsány monológokból kialakult iambo-sok többségét is.9A melopoios tehát költô-zeneszerzô, aki nem megzenésíti aszöveget, hanem a metrumban születô szöveggel együtt teremtimeg a hangnemet és a dallamot. „A modern zeneszerzôk ter-mészesen nagy ritmikai szabadsággal zenésítik meg a szöve-get. Jó okkal feltételezhetjük, hogy a görögök sokkal kisebbszabadsággal éltek, és hogy az énekelt vers metruma megbíz-ható hûséggel tükrözi az eredeti zene ritmusait. A kérdés azértfontos, mert míg például egy Housman-vers metruma a VaughanWilliams-féle megzenésítéstôl függetlenül is vizsgálható, addig agörög lírai költeményt az alkotó eleve dalként gondolta el: avizsgálat tárgya tehát maga a zenei ritmus, mivel más ritmusanem is létezett a költeménynek. A görög költôk nyilván nemrendezték volna gondosan kidolgozott ritmikai alakzatokba aszavakat csupán azért, hogy aztán ehhez nem illeszkedô zeneiritmussal elrontsák mindezt. Az egymásnak megfelelô szöveg-részekben a szótag-sémák igen szoros egyezését egyedül azenei ritmus idézhette elô. Mindezt – egyéb metrikai tényekrealapozott érvekkel együtt – a zenei notációt10tartalmazószövegekbôl nyert bizonyítékok is megerôsítik. A rövidszótagok rövid, a hosszúak pedig hosszú hangértékûekvoltak.” (M. L. West, Greek Metre, 21.)A melopoiosok megnevezésében a melos, a dalt jelentô szóa megkülönböztetô jegy...


~~~~~~~~~

'' Melosnak (= "ének") a görögök a költészetnek azt az ágát nevezték, melynek alkotásait lantkísérettel és énekelve adták elő, eredetileg maguk a szerzők, akik tehát ebben a műfajban nem csupán költők, hanem komponisták is voltak. A mi "lirai költészet" fogalmunk nevében – a görög "lyra" szó "lant"-ot jelent – a melos emlékét őrzi, de annál sokkal tágabb, mert a meloson kívül magában foglalja az elégiát és az epigrammát, a jambost és a kardalt is, melyeket a görögök nem rendeltek közös műnemi kategóriába. A görög melos terméséből vajmi kevés maradt ránk, az is [...] sokszor csonkán; többet papiruszleletek mentettek vissza, mások antik szerzőknél, mint idézetek őrződtek meg, s ritka eset, ha teljes terjedelemben. ''
 
ηρμοσμένος

ηρμοσμένος, (από το αρμόζω ή αρμόττω, που στη μουσική σήμαινε κανονίζω σύμφωνα με τους νόμους της μουσικής). Ηρμοσμένος επομένως σήμαινε: κανονισμένος (τακτοποιημένος, ρυθμισμένος) σύμφωνα με τους νόμους της μουσικής· εμμελής .
ηρμοσμένον μέλος· μέλος (μελωδία) που υπακούει στους νόμους της μελωδίας. Ο Αριστόξενος (Αρμον. Στοιχ. Ι, 18, 18 κε. Mb) εξηγεί ότι "το ηρμοσμένον μέλος δεν αποτελείται μόνο από διαστήματα και φθόγγους. Είναι επίσης αναγκαία μια σύνθεση (συνένωση) πάνω σε ορισμένη αρχή, γιατί είναι φανερό πως και το ανάρμοστον μέλος (που παραβαίνει τους νόμους της αρμονίας) αποτελείται και αυτό από διαστήματα και φθόγγους· από αυτό συνάγεται ότι ο πιο σημαντικός συντελεστής στην ορθή σύσταση του μέλους είναι η σύνθεση γενικά, και η ειδική φύση της ιδιαίτερα".
Ο Κλεονείδης (Εισαγ. 1) καθορίζει: "ηρμοσμένον δε το εκ φθόγγων τε και διαστημάτων ποιάν τάξιν εχόντων συγκείμενον" (το ηρμοσμένον μέλος είναι εκείνο που αποτελείται από φθόγγους και διαστήματα, που έχουν κάποια τάξη), Σε μια πιο γενική σημασία το "ηρμοσμένος" σήμαινε: αρμονικός, εναρμονισμένος. Ο Σέξτος Εμπειρικός (VI, 13) γράφει: "οί τε μέγα δυνηθέντες εν φιλοσοφία, καθάπερ και Πλάτων, τον σοφόν όμοιόν φασιν είναι τω μουσικώ, την ψυχήν ηρμοσμένην έχοντα" (εκείνοι που υπήρξαν μεγάλοι στη φιλοσοφία, όπως ο Πλάτων, λένε ότι ο σοφός (φρόνιμος, σώφρων) μοιάζει με τον μουσικό που έχει την ψυχή του εναρμονισμένη). Και ο Ιπποκράτης (Περί διαίτης Ι, 18) λέει: "καλώς δε ηρμοσμένης γλώσσης τη συμφωνία τέρψις, αναρμόστου δε λύπη" (όταν η γλώσσα είναι καλά εναρμονισμένη, η συμφωνία προκαλεί ευχαρίστηση, ενώ όταν είναι έξω από τον τόνο προκαλεί λύπη [πόνο]).
Το ρήμα αρμόττομαι σήμαινε επίσης κουρδίζω ένα όργανο· Πλάτων (Πολιτ. 349Ε): "αρμοττόμενος λύραν" (κουρδίζοντας τη λύρα)· στον Φαίδωνα (85Ε) λέει ακόμα: "η μεν αρμονία... θείον τι εστιν εν τη ηρμοσμένη λύρα" (η αρμονία... είναι κάτι θείο στην καλά κουρδισμένη λύρα). Και ο Αριστόξενος (Ι, 11, 5) σχετικά με τη σημασία του όρου αρμόττομαι: "Δει δε πειράσθαι κατανοείν... τι ποτ' εστίν, ό ποιούμεν, όταν αρμοττόμενοι των χορδών εκάστην ανιώμεν ή επιτείνωμεν" (Πρέπει να προσπαθούμε να καταλάβουμε... τί γίνεται, όταν κουρδίζοντας χαλαρώνουμε ή τεντώνουμε κάθε χορδή).
Αρμόττομαι σήμαινε ακόμα ταιριάζω στίχους σε μια προϋπάρχουσα μελωδία· Σιμωνίδης: "τον γλυκύν ες παίδων ίμερον ηρμόσατο" (PLG III, 186, απόσπ. 184 [171]).

(Michailides)
 
Aristoxenos

Jegyzet

A zeneben a hang mozgasa zenei/dallam/diasztematikus -
ellentetben a beszedhanggal, mikor a hang ugy tunik, nem all meg semmilyen ponton, hanem folyamatosan mozog, kinisi phonis synehis/logiki, masszoval logodes melos, a beszed, a szo dallama.
A phtongus egy pontra eso hang. Hangzo megtestesulese egy pontnak. Egy phtongus tehat egy megallot tart mikor a dallamba kerul. A tavolsag az egyik phtogustol a masikig, a topos, a hely ket ftongus kozt a diasztema. Eztán meg kell mutatnunk a genosok* különbségét , a szerint, hogy mozognak a mozgó hangok, 'kinoumeoi phtongoi'*, megmutatva a helyet, ahol "élnek", a 'topos'-t. Mindmáig ezt a témát teljesen mellőzték , így ezzel foglalkozva, kötelességűnk , hogy az alapoktol induljunk el, mivel nem létezik semmilyen előzmény.
 
diastema

diastéma:'tavkoz'. Eredetileg a pythagoreus kanonon (monochord) mert tavkoz, melyet a kanon ket adott, egymassal bizonyos aranyban levo pontja hatarozott meg. Ezert nyeri a szo az 'arany' ertelmet is, kivalt mikor nem a monochord szakaszairol, hanem tobb hur viszonyarol volt szo, melyek hosszusagukat tekintve azonosak lehettek (mint a khitaran). A jelek szerint Aristoxenos volt az, aki - nyilvan eppen az azonos hurhosszusagu khitaran alapulo szemlelettel - a szonak atvitt ertelmet adott, amennyiben a hangkozoket nem szamokra, hanem a hurok kulobozo feszultsegere vezette vissza. Vo.: A. Szabo: Anfange der greicheischen Mathematik. Bp. 1969, 146-158.

~~~~~~~~~~

διάστημα, ή διάστασις , η απόσταση ανάμεσα σε δύο διαφορετικούς στο ύψος φθόγγους. Ο όρος χρησιμοποιήθηκε από τον Αριστόξενο (Αρμον. Στοιχ. Ι, 3, 35 Mb): "Περί της του βαρέος τε και οξέος διαστάσεως" (Για το διάστημα, ανάμεσα στο χαμηλό και το ψηλό [στο ύψος]). Βλ. ακόμα, ό.π. Ι, σ. 13, 32, σ. 14, 9, σ. 18, 30 κτλ. διάστημα· η απόσταση ανάμεσα σε δύο νότες με διαφορετικό ύψος.
Μερικοί ορισμοί των παλιών θεωρητικών Κλεον. (Εισαγ. 1, C.v.J. 179, Mb 1): "διάστημα δε το περιεχόμενον υπό δύο φθόγγων άνομοίων οξύτητι και βαρύτητι" (διάστημα [είναι] η απόσταση που περιλαμβάνεται ανάμεσα σε δύο νότες διαφορετικές στο ύψος και στο βάθος). Ο ίδιος ορισμός και στον Βακχείο.
Ο Ανώνυμος (Bell. 30, 22) λέει: "διάστημα δ' εστί το περιεχόμενον υπό δύο φθόγγων ανομοίων τη τάσει, του μεν οξυτέρου, του δε βαρυτέρου" (διάστημα είναι εκείνο που περιλαμβάνεται ανάμεσα σε [ή περικλείεται από] δύο νότες διαφορετικές στο ύψος [βλ. λ. τάσις ], από τους οποίους ο ένας είναι ψηλότερος και ο άλλος χαμηλότερος). Σ' ένα απόσπασμα χειρογράφου (Vincent Notices 234) ο ορισμός διατυπώνεται έτσι: "Διάστημα δ' είναι μέγεθος φωνής υπό δυοίν περιεχόμενον φθόγγων" (Διάστημα είναι η έκταση της φωνής που περιέχεται ανάμεσα σε δύο φθόγγους).
Ο Νικόμαχος (Εγχειρ. 12, C.v.J. 261, Mb 24) χρησιμοποιεί τον όρο μεταξύτης (η): "Διάστημα, γράφει, δ' εστί δυοίν φθόγγων μεταξύτης" (Διάστημα. είναι ό,τι υπάρχει ανάμεσα σε δύο φθόγγους)· μεταξύτης = ό,τι είναι ανάμεσα, μεταξύ· στη μουσική η απόσταση, το διάστημα.

Ανάμεσα στα διαστήματα υπήρχαν πολλές διαφορές:
(α) ως προς το μέγεθος·
(β) ως προς το γένος·
(γ) ως προς τη συμφωνία και διαφωνία
(δ) ανάμεσα σε σύνθετα και απλά·
(ε) ανάμεσα σε ρητά και άλογα.

Πρβ. Αριστόξ. Ι, 16, 22-30 Mb· Κλεον. 5, Mb 8, C.v.J. 187· Ανώνυμος Bell. 71-32, 58, κτλ.

Τα διαστήματα ονομάζονταν άρτια και περιττά, ανάλογα με τον αριθμό των διέσεων που περιλάμβαναν· λ.χ. το ημιτόνιο και ο τόνος ήταν άρτια, γιατί περιείχαν αντίστοιχα δύο και τέσσερις διέσεις (κάθε δίεση ίση προς ένα τέταρτο τόνου· βλ. λ. δίεσις ). Το διάστημα ανάμεσα στην παρυπάτη και τη λιχανό στο μαλακό διάτονον (δηλ. τρία τέταρτα του τόνου) ήταν περιττό, γιατί περιείχε τρεις διέσεις.

συν. διάστασις


(Michailides)
 
syneches

συνεχής, διαδοχικός, χωρίς διακοπή ή παρεμβολή άλλου· συνεχείς φθόγγοι, διαδοχικοί φθόγγοι . Αριστόξ. (Αρμον. ΙΙ, 53, 33 Mb): "η νήτη, η παρανήτη και οι τούτοις συνεχείς" (η νήτη, η παρανήτη και οι φθόγγοι που ακολουθούν διαδοχικά)· πρβ. λ. εξής .
Συνεχής κίνησις· κίνηση της φωνής όπως στην ομιλία· όρος που χρησιμοποιούνταν σε αντιδιαστολή με τη διαστηματική κίνηση (μελωδική κίνηση· βλ. λ. κίνησις
). Ο Αριστόξενος (Αρμον. Στοιχ. Ι, 27, 15 κε. Mb) αντιδιαστέλλει, κατά τον ίδιο τρόπο, τη συνέχεια από το εξής: η συνέχεια είναι φαινόμενο που παρατηρείται στην ομιλία, στη σύνθεση των γραμμάτων· στην ομιλία, λέει, η φωνή τοποθετεί, από φυσικό νόμο, στην κάθε συλλαβή ένα ένα τα γράμματα κατά συνέχεια.

(Michailides)
 
mozgo hangok (kinoumenoi)

A nemek különbsége a tetrachordokban ott látszik, hogy történik a mozgás a mesétől a hypatéig, a két szélső és rögzített phtongus közt. Mivel szükségszerű, hogy a mozgó phtongusok egy meghatározott sávban maradjanak, meg kell határoznunk a határpontokat. Így a legmagasabb az a lychanos, mely egy tónusnyira van a középtől és a diatonikus genoshoz tartozik. A legmélyebb az a lychanos mely két tónusra van a középtől, az enharmonikus genoshoz. Így nyilvánvalóvá válik, hogy a lychanos területe, toposa, egy tónus.
Parhypate és hypate közt nem lehetséges kisebb köz az enharmonikus diesisnél, mert ez a legkisebb fölfogható hangköz. Ez a diesis kétszeresére nőhet. Mikor elér erre a pontra, tasisra, a lychanos a leszálló, a parhypate felszálló ágban, minden phtongus helyre kerül. Így nyilvánvalóvá válik, hogy a parhypate toposa nem nagyobb egy kis diesisnél.
A genos nem változik egy bizonyos pontig a mozgó hangokkal. Mikor a genos jellege megmarad, a phtongusok is e szerint működnek. A szélső phtongusok közül a legmagasabb a mese, a legmélyebb a hypate, a mese s a hypate közt a hallás mindig megkülönbözteti a lychanost és a parhypatet.
 
topos

Frisch Mihály

A görög kortól a középkor klasszikus természettudományán át az elbizonytalanodás koráig

''A görög korral foglakozva elmondottuk, hogy az ember minden külső jelenséget saját belső élményén keresztül ítélt meg. Így egy szabadon eső kő mozgását is saját mozgásának belső érzékelése révén figyelte meg. A kő mozgását - ahogy saját mozgását is - inkább egyfajta lökőerőként élte át, és nem vonzóerőként, nem a nehézségi erő megnyilvánulásaként.
A görög gondolkodást nem lehet megismerni, ha nem foglalkozunk a tér belső átélésével. Ugyanakkor ennek ismerete hozzásegít a középkor gondolkodásának jobb megértéséhez is.
A tér helyett helyesebb, ha a „topos” kifejezést használjuk; ebben a topológiai világképben jelent meg az emberben belül a hat irány: fent-lent, elől-hátul, jobbra-balra.
Mit jelent ez a belül megjelenő irány? Nem könnyű ezt leírni! Képzeljük el például az ízlelést, amelyet a görög ember úgy élt át, hogy az ízek a nyelv elülső részétől kiindulva intenzíven jelentkeztek és valahol hátul elhaltak, és ebben az ízlelésben az elől-hátul irányt lehetett érzékelni.
Az elemek átélésében a fent és a lent jelent meg. A tűzben a görög a könnyűséget mint a fenti irányt, a földet, a nehézséget pedig mint lentet élte át. A lent élménye úgy jelentkezett a görög embernél, hogy a teste érzékelte a nehézségi erőt, de annak középpontját is, és mint a föld lakója, ebben az érzésben eggyé vált a földdel, a föld nehézségi centrumával. Ha ezt végiggondoljuk, talán közelebb jutunk a geocentrikus világképhez, a ptolemaiosi gondolathoz.
A tér nem külső, absztrakt fogalomként élt az emberben, hanem belső működő erőként. De még valami működött belül: egyfajta matematika. A matematikát a görög belső működési rendként élte át, amely a kozmosz, a csillagok működési rendjének a testén belüli átélését jelentette. A matematizálás a kozmosz rendjének belső átélését jelentette.
Ahogy a régi térélmény halvány emlékeként rendelkezünk tájékozódó képességgel, úgy a zene egyfajta belső átélése halvány visszfénye a belső matematizálásnak.
A háromszöget vagy a négyszöget a görög úgy élte át, hogy mozgás közben egy háromszöget vagy négyszöget járt be. A térváltozás belső átélését belső matematikának, belső geometriának is nevezhetjük. De az így átélt geometriai forma megfelelt annak, amit a külső világban látott, így számára a külső megfelelt annak, amit a belsőben - mintegy az isteni, a szellemi lenyomataként - átélt, és így találta meg az azonosságot a külső (kozmosz) és a belső (mikrokozmosz) között.
Átlépve a középkorba, ha jellemezni akarjuk ezeket az évszázadokat, akkor két, egymással összefüggő folyamatot kell megfigyelni: a tér és a matematika kihelyeződését az emberi belsőből a külvilágba. Az emberi tudat fejlődése során sok évszázad eltelt, míg a belül élő tér kihelyeződött a külvilágba, és megjelent mint háromdimenziós koordináta rendszer. Descartes (1596-1650, francia matematikus és filozófus, az analitikai geometria megalkotója) koordináta-rendszerével ennek a folyamatnak a végtermékét alkotta meg. Ezzel megindult a térelméletek sora, hiszen míg belső geometria létezett, annak egyedül csak az i.e. 300-ban született euklideszi geometria felelhetett meg.
A tér kihelyeződésével elvész mindaz a belső átélés, amellyel az ember a földet a világ közepeként éli át. Ez vezet a kopernikuszi világképhez. Ezzel párhuzamos folyamat a matematika kihelyeződése a belsőből a külsőbe. Amit az ember a kozmosz törvényszerűségeként belül élt át, az egy elszakadás következtében megjelenik mint önálló, külső matematika. A gondolkodás fejlődésével ez a matematika önállóvá válik. Az önálló, gondolkozásra képes embernek már nincs szüksége egy állandóan bennélő kapcsolatra a belső világ és a kozmosz között. Önálló gondolkozása révén az ember képes elméleteket létrehozni, amelyeket utólag összevet - vagy legalábbis megkísérel összevetni - a valósággal. A matematika fejlődésével ezt a folyamatot követhetjük. Így a differenciál- és integrálszámítást úgy jellemezhetjük, hogy az egyik részekre szedi, megöli a valóságot, a másik a halott részeket egyesíti, egységgé merevíti. Ez a folyamat az egész természettudományban végbemegy, a kozmosz törvényszerűségei matematikai egyenletekkel leírhatóvá válnak (Kepler törvényei). Megszűnik a geocentrikus világkép, a teret koordináta-rendszer jelöli. Egyfelől valamit elvesztett az ember, de azt is látni kell, hogy mit nyert. ''
 
synthetos

σύνθετος, και σύνθετον διάστημα· διάστημα που περιέχεται ανάμεσα σε μη συνεχείς νότες· αντίθ. ασύνθετον. Κλεον. (Εισ. 5): "σύνθετα δε τα υπό των μη εξής [περιεχόμενα], οίον μέσης και παρυπάτης, μέσης και νήτης" (και σύνθετα [διαστήματα] είναι εκείνα που περιέχονται από μη συνεχείς φθόγγους, όπως το διάστημα μέσης και παρυπάτης [la - fa], μέσης και νήτης [la - re] κτλ.).
Πολλά διαστήματα ήταν δυνατό να είναι σύνθετα σ' ένα γένος

και απλά σε ένα άλλο, δηλ. ήταν κοινά και στα σύνθετα και στα ασύνθετα. Το ημιτόνιο (η δευτέρα) mi - fa είναι ασύνθετο στο διατονικό και το χρωματικό , αλλά σύνθετο στο εναρμόνιο γένος· στην πρώτη περίπτωση είναι απλό, γιατί και οι δύο του νότες είναι συνεχείς στο κάθε γένος: (α) διατονικό: mi - fa - sol - la και (β) χρωματικό: mi - fa - fa δίεση - la. Στη δεύτερη περίπτωση είναι σύνθετο, γιατί ανάμεσα στις δύο νότες του υπάρχει άλλος φθόγγος, στο ίδιο γένος, σε απόσταση 1/4 του τόνου: (γ) εναρμόνιο: mi - mi1/4 - fa - la.

Αντίθετα, το δίτονο fa - la είναι απλό στο εναρμόνιο γένος: mi - mi1/4 - fa - la και σύνθετο στο διατονικό: mi - fa - sol - la και στο χρωματικό: mi - fa - fa δίεση - la.
Η άποψη αυτή για τα σύνθετα και ασύνθετα διαστήματα εξετάζεται πλατιά από τον Αριστόξενο στα Αρμονικά Στοιχεία (III, 60, 10 - 61, 5).

(Michailides)
 
asynthetos

ασύνθετος, μη σύνθετος, απλός,

(α) ασύνθετον διάστημα· απλό διάστημα · εκείνο που δεν περιέχει ανάμεσα στα άκρα του άλλη νότα στο ίδιο γένος

. Έτσι, mi - fa (καθώς επίσης και fa - sol και sol - fa) είναι απλό διάστημα στο διατονικό γένος, γιατί καμιά άλλη νότα δεν μπορεί να μπει ανάμεσά τους (στο ίδιο γένος)



Αλλά το διάστημα mi - fa είναι σύνθετο στο εναρμόνιον γένος, γιατί ανάμεσα στις δύο αυτές νότες υπάρχει η νότα mi+1/4



Κατά τον ίδιο τρόπο το διάστημα fa - la είναι σύνθετο στο διατονικό γένος (βλ. 1 πιο πάνω) και απλό στο εναρμόνιο (βλ. 2 πιο πάνω). Έτσι, μιλώντας γενικά, ασύνθετο είναι ένα διάστημα που δεν μπορεί να υποδιαιρεθεί (στο ίδιο γένος) σε μικρότερα διαστήματα. Αριστόξενος (Αρμ. III, 60, 10 Mb): "ασύνθετον δ' εστί διάστημα το υπό των έξης φθόγγων περιεχόμενον" (απλό είναι το διάστημα που περιέχεται ανάμεσα σε συνεχείς φθόγγους [δηλ. συνεχείς βαθμίδες στο ίδιο γένος]).

(β) ασύνθετος χρόνος· αδιαίρετος χρόνος. Βλ. λ. χρόνος
.

(γ) ασύνθετον μέτρον· απλό μέτρο

. Βλ. λ. πους

(Michailides)
 
Eratokles

Ερατοκλής, (5ος αι. π.Χ.)· θεωρητικός της μουσικής, ένας από τους πρόδρομους του Αριστόξενου . Αυτός και η Σχολή του αναφέρονται από τον Αριστόξενο ανάμεσα στους "Αρμονικούς" που προηγήθηκαν από αυτόν· συζητεί και αποκρούει τις απόψεις τους (βλ. Αρμ. I, Mb 5, 9-10 και 6, 13 και 21-22).

(Michailides)
 
Aristoxenos

Jegyzet


Mindezek után először az 'asyntheton diastema'-ról'*, a
nem összetett hangközökről kell beszélnűnk, aztán a szintetikusokról . A 'synthetikus diastema'-nál*,- melyek
skálák -,szukségszerű, hogy tegyunk néhány észrevételt ,
az asyntetikus diasztémák szerkezetéről is. A
teoretikusok nem érezték szukségét ezzel foglalkozni .
Eratokles* egyedul csupán arra szorítkozik, hogy két
melodikus mozgást említsen, elindulva a 'dia
tessaron'-tól*, felfele illetve lefele, nem tisztázva
azt sem, hogy ez az indulás lehetséges minden
diasztémáról, és nem hivatkozik semmilyen
törvényszerűségre. Nem tisztazták azt ugyanis, hogy létezik-e egy szilárd alap, mely megmutatja az összetetelét minden
diasztémának, és helyzetét a többiekkel, valamint,
hogy mindez milyen körűlmények közt jön létre.
Minderről sem bizonyítva sem bizonyiték nélkűl nem
tesznek említést. Következesképp, annak ellenére, hogy
egy csodálatos rend létezik a dallam szekezeteben, a
zene arra a rossz sorsra itéltett, azok hibájábol, akik
ezen kérdésekbe kontárkodtak. Semmi sem hasonló ahhoz
a tökéletes rendhez, amit a hallás érzék nyújt.
Minderről megbizonyosodunk ezen értekezés során. Most
azonban a zene egyéb részeiről kell szólnunk.
Miután kiderul, hogy mi módon viszonyulnak egymáshoz
az aszintetikus diasztémák, szólnunk kell elöjáróban
ezen systemákról, mint ahogy a tökéletes systemáról*,
megmutatva hogy hány van belöle, aztán folytatva
megjelenitjuk nagyság szerint sorban,
megjelölve kűlönbözőségeit, nagyság, összetetel , forma szerint,
úgy hogy egy se maradjon ki.
Ezzel a terűlettel edddig meg senki sem foglalkozott.
Eratokles probálkozott, bizonyítás nélkul, hogy
megszámolja egy részét ezen fajoknak. De semmi
lényegest nem mondott, hanem mindenben célt tévesztet,
még az érzékek adta észrevételeket sem fogta fel
helyesen. Minden szisztéma, egy kivétellel, a
látókörűkön kívul esett. Egyetlen nagyság
vizsgálatával probálkozott meg Eratoklesz -, a dia
pasonnal*,érzékszervek tanúsága nélkul ,- bizonyítékot
adni a diasztémák számára és ismétlődésére. Nem
sikerult észrevennie, hogy egy ilyen módszer nem
ad egy hétfokú skálát, hanem a hét többszörösét,
kivéve, ha létezik még a dia pete* es a dia tessaron
séma*, csakugy mint a melodikus kapcsolódás törvénye .
 
diatessaron

δια τεσσάρων, "η δια τεσσάρων χορδών συμφωνία" το διάστημα καθαρής 4ης, που οι Πυθαγόρειοι το ονόμαζαν συλλαβή ή συλλαβά (λόγος 4:3). Ο Αριστείδης (Mb 17) γράφει: "παρά μεν τοις παλαιοίς το μεν διά τεσσάρων εκαλείτο συλλαβή". Επιδιατεσσάρων ονομαζόταν η ψηλότερη τετάρτη και υποδιατεσσάρων η χαμηλότερη τετάρτη.

Βλ. τα λ. δια πέντε , συμφωνία

και ομοφωνία
.
(Michailides)
 
diapente

δια πέντε, "η διά πέντε χορδών συμφωνία"· το διάστημα της 5ης καθαρής. Από τους πυθαγορικούς ονομαζόταν "δι' οξειών [χορδών] ή διοξεία ".
Ο Νικόμαχος (Εγχειρ. 9, Mb 17, C.v.J. 252) αναφέρεται στον ορισμό του Φιλόλαου : "το μέγεθος της αρμονίας (δηλ. της 8ης) είναι ίσο προς μια συλλαβή (διάστ. 4ης) και μια δι' οξειών (5η)· γιατί από την υπάτη ως τη μέση είναι μια 4η και από τη μέση ως τη νήτη
είναι μια 5η":



"το δε δι' οξειών μείζον τας συλλαβάς επογδόω" (και η 5η είναι μεγαλύτερη από την 4η κατά έναν τόνο).

Βλ. τα λ. συμφωνία

-σύμφωνος και ομοφωνία

-ομόφωνοι.

(Michailides)
 
symphonia

συμφωνία, και σύμφωνος· (α) συμφωνία· το ταίριασμα δύο φθόγγων, συμφωνία (με την έννοια όχι της συνήχησης, αλλά της καλής αρμονικής σχέσης μεταξύ δύο φθόγγων). Σύμφωνος· αυτός που είναι σε συμφωνία (ταιριάζει αρμονικά) με άλλο.
Οι συμφωνίες που αναγνώριζαν οι Έλληνες ήταν η καθαρή τετάρτη, η καθαρή πέμπτη, η ογδόη (δια πασών), η διπλή ογδόη, η τετάρτη και πέμπτη σύνθετες με την ογδόη (δις δια τεσσάρων , δις δια πέντε) και με τη διπλή ογδόη (τρις δια τεσσάρων, τρις δια πέντε ).
Οι Πυθαγορικοί θεωρούσαν σύμφωνα εκείνα τα διαστήματα που εκφράζονταν με τους απλούστερους λόγους, δηλ. την ογδόη (2:1), την πέμπτη (3:2), την τετάρτη (4:3), τη σύνθετη πέμπτη (3:1), τη διπλή ογδόη (4:1) και τη σύνθετη τετάρτη (8:3).
Ο Πτολεμαίος διακρίνει τους ομόφωνους
(ταυτοφωνία, ογδόη, διπλή ογδόη) από τους άλλους σύμφωνους (την πέμπτη και την τετάρτη και τις σύνθετες πέμπτη και τετάρτη)· στην πρώτη θέση τοποθετεί τους ομόφωνους και μετά από αυτούς τους σύμφωνους, οι οποίοι είναι οι πλησιέστεροι προς τους ομόφωνους (Πτολεμ. Αρμον. Ι, 7· επίσης, Πορφύρ. Comment, έκδ. I.D., σ. 118, Wallis III, σ. 292).
Ο Κλεονείδης (Εισαγ. 5) δίνει τον ακόλουθο ορισμό της συμφωνίας: "έστι δε συμφωνία μεν κράσις δύο φθόγγων οξυτέρου και βαρύτερου" (συμφωνία είναι η ανάμειξη δύο φθόγγων, από τους οποίους ο ένας είναι ψηλότερος και ο άλλος χαμηλότερος).
Ο Πορφύριος μνημονεύει, τον ορισμό του Αιλιανού (από το έργο του Τίμαιος): "Συμφωνία είναι σύμπτωση και ανάμειξη ("επί το αυτό πτώσις και κράσις") δύο φθόγγων διαφορετικών ως προς την οξύτητα και τη βαρύτητα", δηλ. διαφορετικών στο ύψος. Προσθέτει πως ο Πτολεμαίος δεχόταν έξι συμφωνίες (αυτές που λέει ομοφωνίες), ενώ άλλοι θεωρητικοί, όπως ο Αριστόξενος , ο Διονύσιος και ο Ερατοσθένης , δέχονταν οκτώ. Ο Γαυδέντιος δεχόταν εξι.
Ο Νικόμαχος (Εγχειρ. 12) υποστηρίζει ότι σύμφωνα συστήματα (=που προέρχονται από την ένωση δύο ή περισσότερων διαστημάτων) είναι εκείνα των οποίων οι συστατικοί φθόγγοι, όταν παιχθούν μαζί ("άμα κρουσθέντες"), αναμειγνύονται ο ένας με τον άλλο με τέτοιο τρόπο, ώστε δίνουν την εντύπωση ενός μόνο ήχου ("ενοειδή φωνήν") (πρβ. Αριστείδης Περί μουσ. 12 Mb και Γαυδ. Εισαγ. 8).
Ο Αριστοτέλης (Προβλ. XIX, 38) υποστηρίζει πως "ο λόγος για τον οποίο απολαμβάνουμε τη συμφωνία είναι το ότι είναι ανάμειξη αντιθέτων [φθόγγων] που έχουν σχέση ο ένας με τον άλλο"· και στα Μουσικά Προβλήματα XIX, 35, λέει ότι η ογδόη είναι η πιο ωραία συμφωνία.
Οι συμφωνίες διαιρούνταν σε απλές και σύνθετες. Απλές ήταν, κατά τους αρχαίους συγγραφείς ("τους παλαιούς"), η τετάρτη και η πέμπτη. Σύνθετες θεωρούνταν όλες οι άλλες, επειδή ήταν σύνθετες από απλές συμφωνίες. Κατά τον Πορφύριο, ο Θράσυλος περιλάμβανε και την ογδόη στις απλές συμφωνίες.

(β) Ο όρος συμφωνία απαντά, επίσης, και με τη σημασία ενός συνόλου οργάνων· συμφωνία ήταν και το όνομα ενός κρουστού οργάνου (είδος μικρού ταμπουρίνου). Ο Πολύβιος (Αθήν. ΙΔ', 615D, 4) αναφέρει: "ορχησταί δύο εισήγοντο μετά συμφωνίας εις την ορχήστραν" (δύο χορευτές έμπαιναν στην ορχήστρα με ταμπουρίνα [κατ' άλλους "καστανιέτες"]).

(Michailides)
 
Oldal tetejére