Újabb ausztrál képviselő megy az állampolgársága miatt

Kanadai–ausztrál kettős állampolgársága miatt lemondani kényszerült tisztségéről Larissa Waters, az ausztráliai Zöldek nevű baloldali párt szenátora.

Egy hét alatt ő a második az ellenzéki párt tagjai közül, aki kettős állampolgársága miatt kénytelen távozni.

Az ausztrál szülőktől Kanadában született, de kisgyermekkora óta Ausztráliában élő Waters szerint csak akkor döbbent rá, hogy kettős állampolgársága miatt le kell mondania, miután megtudta, hogy párttársa, Scott Ludlam múlt pénteken ugyanilyen okból – ausztrál–új-zélandi kettős állampolgársága miatt – szintén kénytelen volt lemondani.

Az ausztrál alkotmány szerint ugyanis a szövetségi parlamentben nem tölthet be hivatalos tisztséget olyan személy, aki kettős vagy többszörös állampolgársággal rendelkezik.

A kelet-ausztráliai Brisbane-ben a 40 éves Waters a könnyeivel küszködve közölte a jelen lévő riporterekkel, hogy Ludlam esetéig nem is tudott kettős állampolgárságáról, ugyanis azt hitte, hogy csak 21 éves koráig volt lehetősége felvenni a kanadai állampolgárságot. A kanadai törvények értelmében azonban valójában születésétől fogva kanadai állampolgárnak (is) minősül.

Waters még egyéves sem volt, amikor a szüleivel elhagyta Kanadát, ahova azóta sem tért vissza.

MTI

allampolgarsag.jpg
 
szerintem nem kapták hanem visszakapták a jogaikat...soha sem mondtak le a magyar állampolgárságról, akaratuk ellenére kerültek az elcsatolt területekkel más országokba.
Akkor ennyi erővel azt is mondhatnánk hogy a többi ember meg nem kapta vissza a jogát.
Ugyan ezek vonatkoznak a többi családról akik a magyar királyságból átkerültek egy másik országba.
Vagy ilyenkor már nem számít a magyar királyság?
Kiválogatunk több ezer embert és nekik adun k második állampolgárságot, a többiek meg vessenek magukra...Honnan veszed hogy ők nem magyarok?
Ja tudom nem beszélnek magyarul...
A lényeg az hogy ha Te kiemeled a magyar királyságot akkor nem mondhatsz le a több millió másik emberről sem.
Tudom elég cinikusra sikeredett de, felhoztad a királyságot.
 
A lényeg az hogy ha Te kiemeled a magyar királyságot akkor nem mondhatsz le a több millió másik emberről sem.
Tudom elég cinikusra sikeredett de, felhoztad a királyságot.

Nem is mond le senki semmiről, aki a Magyarország területén élt temészetesen nem volt mindenki magyar nemzetiségü...szerinted aki a mai Mo területén lakik, mind magyar nemzetiségü? Nem gondolod, hogy más nemzethez tartozik? De miért is lenne baj ha valaki büszke például a német származására és németnek tartja magát, de Mo-n él születése óta.
De a környező országok közzül melyik nem adja meg az állampolgárságot a nemzetéhez tartozó polgároknak, gondolod, hogy ez valami magyar specialitás?
 
errol meg ipppeg ideje lenne tullepni eltelt szaz ev oszt jonapot
az a 64 az 19 megpedig azeee mert 19 megyeje van Magyarorszagnak

ez téves felfogás...ha tudnád mennyien pereskednek még most is (100 év elteltével) az elkobzott vagyonokért, templomokért, iskolákért az elcsatolt területeken, hidd el, 100 év nem nagy idő élnek és virulnak az örökösök...megvannak a tulajdonpapírok... A történelem kereke forog
 
Utoljára módosítva:
ez absolute maganugy intezze privatim
a teves felfogas hogy meg mindig ugrodeszkanak tartjak mo-t
azt meg ki ne hadjam ,hogy minden magyar tapos nektek

természetes, hogy a magyarok az elcsatolt területeken a megmaradásukért harcolnak ... de hogy értsem, hogy ugródeszkának használja valaki Magyarországot és mit jelent, hogy minden magyar tapos nektek?
 
megmaradasukert --ugyan maaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa ki rakja jobban tele a zsebuket
ugy erted ahogy akarod eszemben sincs semmit sem megmagyarazni
tokeletesen ismerem az elszakad teruletek fajtait
azt is mire kepesek ,meddig tart naluk magyarnak lenni es miert
nem koll semmi hangzatos larfari az erkolcsuk es a napi imajuk kimerul a penz nevu fogalomban

érdekes nézet ...mégis számításaid szerint egy magyar az elszakított területeken kb. mennyi pénzt (HUF) kap a magyar államtól úgy zsebbe ahogy állítod? Gondolom úgy képzeled postán utalják havonta.
az alábbira csak nem válaszoltál,
de hogy értsem, hogy ugródeszkának használja valaki Magyarországot és mit jelent, hogy minden magyar tapos nektek?
 

ez már régi téma, de nem sok köze van magyar állampolgársághoz.
"Az egyezmény alapján a nyugdíj igénylésének a magyar állampolgárság felvétele nem feltétele, ukrán állampolgár számára is meg kell állapítani a nyugellátást, ha az Ukrajnában megállapított nyugdíjáról lemond, mert Magyarországra költözik." ...é sez 1962 óta van így....kb. 1000 embert érint és van vagy két millió nyugdíjas magyarországon.
 
ez már régi téma, de nem sok köze van magyar állampolgársághoz.
Hogy mondhatsz ilyet!!
Ezek az emberek a magyar királyság területén élnek!!
Mekkora összeg is Kb: 13 milliárd forint...
Tessék ez a válasz.
mégis számításaid szerint egy magyar az elszakított területeken kb. mennyi pénzt (HUF) kap a magyar államtól úgy zsebbe ahogy állítod? Gondolom úgy képzeled postán utalják havonta.
 
Hogy mondhatsz ilyet!!
Ezek az emberek a magyar királyság területén élnek!!
Mekkora összeg is Kb: 13 milliárd forint...
Tessék ez a válasz.
Gondolom Te az 1000 nyugdíjasról beszélsz, aki a mai magyarország területén lakik...mégis mi köze lenne ennek az elcsatolt területeken élő magyarokhoz....vagy gondolod, hogy 1000 magyar rekedt a határokon kívülre?
 
Gondolom Te az 1000 nyugdíjasról beszélsz, aki a mai magyarország területén lakik...mégis mi köze lenne ennek az elcsatolt területeken élő magyarokhoz....vagy gondolod, hogy 1000 magyar rekedt a határokon kívülre?
Ezek az emberek bejelentkeznek egy címre magyarországon és már kapják is a magyar nyugdíjat.
Ezek az emberek NEM itt élnek!
Csak a lakcímük hazai.
 
Ezek az emberek bejelentkeznek egy címre magyarországon és már kapják is a magyar nyugdíjat.
Ezek az emberek NEM itt élnek!
Csak a lakcímük hazai.
Ezt csak gondolod, vagy tudod bizonyítani is? Máskülönben ha ingyen nyugdíjat kapnának miért élnének a polgárháború sújtotta Ukrajnában, miért ne bérelnének egy kis lakást a Rózsadombon.
 
Utoljára módosítva:
Ezt csak gondolod, vagy tudod bizonyítani is? Máskülönben ha ingyen nyugdíjat kapnának miért élnének a háború sújtotta Ukrajnában, miért ne bérelnének egy kis lakást a Rózsadombon.
Sajnos nem találom a cikket.
Miért élnek a határon kívül?
Ezt pont Neked mondjam?
Mert ott van a hazájuk! Ott él a család.
Ne viccelj ez a pénz kell a családnak .
 

látom ez is egy 2014. márciusi újságcikk, ráadásul (HVG), csak itt évi 7 milliárdról van szó. Ez az egyezmény a magyarországon élő nyugdíjasokra vonatkozik, ráadásul az ukrajnából származó nyugdíjasokról lehet az ukrán, orosz, magyar, tatár semmi köze az egésznek a magyar állampolgársághoz vagy a magyar nemzethez tartozáshoz, csak kizárólag a magyar lakcímhez.

Térjünk vissza az eredeti kérdésre : "mégis számításaid szerint egy magyar az elszakított területeken kb. mennyi pénzt (HUF) kap a magyar államtól úgy zsebbe ahogy állítod?"
 
Utoljára módosítva:
Kein
Aki felveszi a magayr allapolgasagot annak jar minden meg a nyugdij is.
Ne allitsd, hogy nem segitenek mert igen sokat tesznek az elcsatolt magyar teruleten elokert.
Pl minden gyerek kap beiskolasi penzt ha magyar iskolaba jar, egyetemeket tart fent Mo Erdelyben 2 tot biztos de tobb tanszeket,Korhazat es meg sorolhatnam, mi is beszamoltunk sokrol. Nem az a baj hogy segitenek , meg azt sem kerdojelezem meg raszolrulnak mert a ketszek kozul a foldre ultek. Se ide se oda politika azt eredmenyezte kimaradtak a toke bearamlasabol.
Hanem az a gond hogy az otthoni gyerek ehezeset nem latjak, az iskolak rossz mukodese a Klik bevezetese rontott mindenen nem csak a Pisa felmeres hanem a mostani szaktargyaknal nem eri el a 3 mas atlagot ami azt jeleni 2.7 stb. Ez siralmas itt kell penz paripa minden mert katasztrofalis a helyzet. Sok sok penz kellene az iskolakba itthon is.
Sorost aki tamogatotta a felzarkozast az iskolatej programot stb boszorkany uldozest csinalnak, azt aruld el ki segit a magyar iskolanak mert az allam csak kivont az oktatasbol. Az eredmeny magaert beszel.
A 16 ev tankotelezettseg csak hab a tortan.

Te hasznad a keresoket ,mert fent van es meg csak ide se kell hoznod a linket mert csak te nem tudsz arrol amirol mindenki mas mar regen ertesult.
 
Utoljára módosítva:
Te hasznad a keresoket ,mert fent van es meg csak ide se kell hoznod a linket mert csak te nem tudsz arrol amirol mindenki mas mar regen ertesult.

nem teszek be linket ... de a valósághoz hozzátartozik, hogy míg Magyarországon a GDP 5,2%-át, az EU-ban annak 4,9%-át fordítják az államok az oktatásra ... az oktatásban magasabb az átlagbér, mint a nemzetgazdaságban....és a bérek csak növekednek

view.php
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,807,610
Tagok
616,029
Legújabb tagunk
Hidasy Krisztián
Oldal tetejére