Hírek „Ez durvább, mint a Szájer-ügy” – A kormányközeli plébános, Bese Gergő melegpartikon vett részt, pedig korábban rendszeresen az LMBTQ-jogok ellen lépe

Túlfűtött szexualitás, a párizsi olimpiai Pride 2.0, a melegházasság mint morális lecsúszás – sok mondata átértékelődik utólag a melegbotrányba belebukó papnak

A cölibátusról szólva azt is mondta: Nem igaz, hogy nem lehet szex nélkül élni.

Ahogy arról korábban írtunk, felfüggesztette a papi szolgálat alól Bese Gergő atyát a kalocsa-kecskeméti érsekség, miután kiderült, hogy az egyébként nyíltan melegellenes, az LMBTQ-közösséget rendszeresen sértő és kritizáló pap több férfival folytathatott szexuális viszonyt, felvételek készülhettek róla és melegpartikon is részt vehetett.

Bese Gergő a Fidesz közeli média egyik legkedveltebb papja volt, rendszeresen fejtette ki a kormánnyal teljesen egyező véleményét a világ különböző dolgaiban. Korábban ő volt az, aki megszentelte Orbán Viktor irodáját – az ezekről készült képeket azóta törölték a közösségi médiából –, de kapott az áldásból a Pesti Srácok és a Megafon szerkesztősége is.


A hvg.hu egy hosszú gyűjtésben szedte össze a pénteken felfüggesztett katolikus pap korábbi nyilatkozatainak legjavát – amik között számos akad, amelyik igen érdekes színezetet kap a most nyilvánosságra került tények fényében.

A 2024-es párizsi olimpiai játékok megnyitójáról például nemrég úgy nyilatkozott: „Hosszú perceken keresztül kellett néznünk a párizsi Pride 2.0 vonulását”, később pedig mosléknak nevezte az eseményt, amiért a keresztényeken gúnyolódtak. (Ahogy arról mi is írtunk: a megnyitó szervezői egyáltalán nem keresztény jelképeket gúnyoltak.)

2019-ben szokása szerint a Mandinernek nyilatkozott, akkor a Coca-Cola két férfit szerepeltető plakátjáról. „A legsebezhetőbb helyzetben jön az LMBTQ-propaganda és a Coca-Cola-reklám, ami mellé odaáll a Google, az Apple, a Microsoft, minden cég, amit ismernek. Ha meg bemennek a bevásárlóközpontba, nem tudják eldönteni, melyik a nőknek és melyek a férfiaknak készült termék. Minden uniszex” – panaszkodott akkor.

Idén júniusban úgy nyilatkozott:

„A melegházasság elfogadtatásán keresztül válik szinte visszafordíthatatlanná az a morális lecsúszás, amely lejtőjének alján egy társadalom megsemmisülésére sor kerül.”

Bese Gergő nem kimondottan szerette a pornót sem – legalábbis nézni, hiszen a hírek szerint volt olyan felvétel róla, ami pornóoldalra is felkerült. A korábban említett Mandiner-interjúban úgy fogalmazott: „Ha a másodikosaimmal meg akarok nézetni egy filmet a neten, legalább négy felugró pornóreklámot kell kiikszelnem”. Elmesélte azt az esetet is, amikor egy diákját a kérésére elkísérte a bőr- és nemibeteg-gondozóba, és megdöbbent, hogy az utcán állt a sor vége, a sorban volt öltönyös, volt prostituált, homoszexuális, mindenféle népek.”

A 777 keresztény portálnak 2020 nyarán szintén a pornóról értekezett, mikor úgy fogalmazott:

„Mindenhol a túlfűtött szexualitással találkozol: nem tudsz megnézni úgy egy filmet, hogy ne legyen benne öt szexjelenet, nem tudsz megnézni úgy egy rajzfilmet sem, hogy ne legyenek benne szexuális utalások. Ha a csapból is ez folyik, akkor elhiszed, hogy enélkül nem lehet élni, pedig igenis lehet. Érdekes, hogy a cölibátus kapcsán a férfiak szoktak szóba kerülni, pedig az apácáknak sem lehet családjuk, de az valahogy elfogadottabb.”

Az abortuszról és az eutanáziáról is előszeretettel nyilvánult meg: „Amikor ki kell állnom azért, hogy megtartsuk a babát, ne vetessük el, amikor ki kell állnom azért, hogy a házasság előtt ne éljünk szexuális életet, amikor ki kell állnom azért, hogy a nagymamát ne altassuk el, ha beteg, mint egy kiskutyát, akkor már a hitem, meggyőződésem az utolsó helyre kerül” – mondta el egy interjúban.

Egy 2020-as videóban, szintén a 777 portálnak készült videóban, a cölibátusról beszél, és egy ponton elhangzik a mondat:

„Nem igaz, hogy nem lehet szex nélkül élni”.

1725686553266.jpeg
 
Nagyon lehetetlenül elképzelt ideálisat írt.
Egyesével is lehetne cáfolni.De minek? úgy marhaság és tündérországban létező amit írt.
Persze egyesével és ha megkapod igaz.Persze azt is magán árakkal veti össze(hogy neki szépen mutasson
Már az elején megdől
Reumára nem jutsz be
Bőrgyógyász országosan sincs.
UH működik kb 3 hónap
Kardiológiát felesleges volt említeni.
(Márhogy kicsoda?)
 
Akkor Gyurcsány. Már írtam, hogy rosszkor, rossz helyen, rosszakat húzott, azaz valószínűleg nincs meg a tehetsége a vezetéshez. (Emlékezzünk a táncos videójára, amivel, gondolom, emberközelinek akart mutatkozni, de csak kiröhögtette magát vele.)
HA jol emlekszek Batiz Andras /szovivo/ eskuvojere keszult Gyurcsany tancos videoja.
 
Azért kaphatsz valamit. Évente többször is felírják a reumán a kezeléseket,
Ja. A nejem elküldte a háziorvos szaktendelésre.
Az egy dolog, hogy másfél hónapra rá kaptunk időpontot, de a felírt gyógykezelést csak két és fél hónap múlva kezdhette meg. A jó negyedévnyi csúszás roppant eredmenyessé tette a kezelést...
ellátnak a szemészeten, mehetsz a bőrgyógyászatra, rákszűrésekre, kardiológiára, proktológiára-nőgyógyászatra, kinek mi kell, stb. Gondold meg, hogy a magánban csak egy orvosi vizsgálat 40ezer körül van.
Na ez az!
Miért is annyi?
Az orvos és az asszisztens(ek) óradija egy ötperces vizsgálat esetén legyen 10000 Ft. Másik 10 eFt az eszközkopás/anyaghasználat. Tegyük fel meg 10 a rezsi ( épület karbantartás, biztosítások...).
Mire kell a maradék 25%?
Hogy az állam működtesse? Átc soportosithassa a mexikói egyházrestaurizacióra?
1 ©-t meg elfogadnak, sőt még 5-t is lengyelek, de az ötszörösét?
Ha az államiban elküldenek UH-ra, esetleg CT-re, csinálnak a szemednél érfestést, elküldenek vérvételre, valamennyire bejön az ára annak, amit befizetsz. Persze, ha egészséges vagy, nem. De ha egészséges vagy, akkor óriási a szerencséd.
Amit a biztosítoknal kockszatporlasztasnak neveznek, az itt a költségporlasztás.
Nem vagyok ellene, hogy álljam valaki 5 milliós szívműtétje egy részét, de annak igen, hogy egy törött kar gipszelésének 19 eFt-s költségét hasonlóan rámlőcsöljék.
Ugyanis a havi minimum 10-12 eFt-os eü TB-ből futnia kell. (Nem ismerek olyan embert, aki kéthavonta eltörné a karját.)
Senki sem tartja furcsának, hogy a társadalombiztosítási szerveket sosem számoltak el?
 
Ja. A nejem elküldte a háziorvos szaktendelésre.
Az egy dolog, hogy másfél hónapra rá kaptunk időpontot, de a felírt gyógykezelést csak két és fél hónap múlva kezdhette meg. A jó negyedévnyi csúszás roppant eredmenyessé tette a kezelést...
Sztori 1.
Anyósomat vittük a szemészetre, kértünk időpontot, keddden 12 óra 30.
Odamentünk 12 óra 14 perckor.
Kijön az asszisztens, köpeny nélkül, kabátban, kérdi mit akarunk.
Hát időpontunk van 12.30-ra.
- Dehát a doktornő elment délben!
- Hogyhogy mikor maguk adták az időpontot fél egyre?
- Jó, de mindenki ide szokott jönni már előbb...

Sztori 2.
Magas volt a vérnyomásom, ki kéne nyomozni miért, nincs-e valami szervi oka.
Szívultrahang. Hasi ultrahang. Labor. Terheléses EKG.
A leletekkel vissza a belgyogyóra.
Doktornő nézegeti a leleteket... a vesében ciszta, de ez nem veszélyes. Kis üledék a vizeletben, hm. A pajzsmirigyben kis göb, de olyan kicsi hogy az endokrinológus nem foglalkozna vele. A mája kicsit zsíros. A szíve rendben. Tudja mit, menjen el az urológiára.
Mondtam, nem megyek. A magas vérnyomás miatt vagyok itt.
Ja, az nem derült ki, miért van. Biztos a stressz.
 
Soha ennyit még nem lopott politikus Mo.-on, mint most orbánék. Egyszerűen felfoghatatlan mennyiségű vagyont halmoztak föl, nemcsak készpénzt, bankbetétet, értékpapírokat, hanem földeket, hotelláncokat, közműcégeket, bankokat, az egész Balatont, a Fertő-tavat, Tokajt, gyárakat, üzemeket, épületeket.
Lesz mit elkobozni némi vagyonosodási vizsgálat után - kormányváltás után, ami valamikor csak bekövetkezik, mert hát semmi sem tart örökké
persze, az is lehet, hogy amikor már kezelhetetlen a baj, a hiány, és Orbán félti a hatalmát, megkeresi Lőrinckét, és megkéri, hogy adja a nemzetnek oda a vagyonát. /Mármint a nemzetét. Mármint vissza./ Meg a NER-lovagoktól is visszakérheti, hiszen az úgysem az övék, csak bizományba kapták a Köpcöstől. Heh.
 
Sztori 1.
Anyósomat vittük a szemészetre, kértünk időpontot, keddden 12 óra 30.
Odamentünk 12 óra 14 perckor.
Kijön az asszisztens, köpeny nélkül, kabátban, kérdi mit akarunk.
Hát időpontunk van 12.30-ra.
- Dehát a doktornő elment délben!
- Hogyhogy mikor maguk adták az időpontot fél egyre?
- Jó, de mindenki ide szokott jönni már előbb...

Sztori 2.
Magas volt a vérnyomásom, ki kéne nyomozni miért, nincs-e valami szervi oka.
Szívultrahang. Hasi ultrahang. Labor. Terheléses EKG.
A leletekkel vissza a belgyogyóra.
Doktornő nézegeti a leleteket... a vesében ciszta, de ez nem veszélyes. Kis üledék a vizeletben, hm. A pajzsmirigyben kis göb, de olyan kicsi hogy az endokrinológus nem foglalkozna vele. A mája kicsit zsíros. A szíve rendben. Tudja mit, menjen el az urológiára.
Mondtam, nem megyek. A magas vérnyomás miatt vagyok itt.
Ja, az nem derült ki, miért van. Biztos a stressz.
A koleszterined milyen? Ha magas, attól is lehet. Én a szüleim mellett annyit tanultam a különböző betegségekről, hogy akár orvosnak is elmehetnék.
 
(Márhogy kicsoda?)
gondolom, nekem szólt alcsút válasza, nos, évente megyek a kardiológiára, ahol még Holtert is csinálnak, és 24 órás egyéb mérést, és terheléses ekg-t is, évente megyek a szemészetre, a nőgyógyászatra és a reumára, kétévente DEXÁ-ra, évente kapok masszázst, évente megyek a bőrgyógyászatra, anyajegyszűrésre, évente legalább 3x teljes vérképet csinálnak, szóval ez elég sok ellátás, amit igénybe veszek, és akkor még nem említettem az évente készített hasi UH-t, nyaki UH-t. Igaz, a szakrendelőnk az önkormányzat kezelésében van, és a helyi lakosság elég sok adóforinttal támogatta az 1 %-osból a gépalapítványát, és szépen fel is újították. Persze, kevés az orvos, de akik vannak, általában elhivatottak és kidolgozzák a belüket. Természetesen, ha állambácsi átveszi, nekünk annyi lesz, úgy járunk, mint a Káli intézet az államosítás után, se pénz, se fejlesztés, se elég újszülött.
 
Lesz mit elkobozni némi vagyonosodási vizsgálat után - kormányváltás után, ami valamikor csak bekövetkezik, mert hát semmi sem tart örökké
persze, az is lehet, hogy amikor már kezelhetetlen a baj, a hiány, és Orbán félti a hatalmát, megkeresi Lőrinckét, és megkéri, hogy adja a nemzetnek oda a vagyonát. /Mármint a nemzetét. Mármint vissza./ Meg a NER-lovagoktól is visszakérheti, hiszen az úgysem az övék, csak bizományba kapták a Köpcöstől. Heh.
Ugye ezt mint idealisztikus ábrándot vázoltad?
Ugyanezt ígertek Orbánék anno.
Kitő7l és mit koboztak el a 14 év alatt?
Ha sikerülne is a regnalokat bíróság elé állítani, bezonyitanak, hogy minden törvenyes volt. Az meg, hogy a törvényeket ők alkották nem büntetőjogi kategória...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

szjucus2 wrote on EWGENIA's profile.
Hi Ewnenia,
thank you for your sampler for Janlynn 023-0579 Summer Cat Sampler and the Spring too. Have you got by chance the winter anf autumn cat in your black-and-white and coloured version? I would really be grateful :)
Csilinkóné Lulács Éva wrote on hluna23's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy Lynsay Sands Argeneau sorozatának utolsó 10 részét is le fogod fordítani? Nagyon tetszett a sorozat. Köszi a fordításért. Éva
Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika

Statisztikák

Témák
38,403
Üzenet
4,856,014
Tagok
618,960
Legújabb tagunk
somlói viktória
Oldal tetejére