2022-ig egészen biztosan nem vehetünk részt külföldi hajóutakon

A kanadai kormány bejelentette, hogy legalább még gy éven keresztül szüneteltetik a 100 főnél nagyobb befogadó-képességű óceánjárók és tengerjárók üzemeltetését annak érdekében, hogy megállítsák a koronavírus-járvány terjedését.


A tiltás egészen 2022. február 28-ig lesz érvényben, így mostantól biztos, hogy Kanadából se ki, se be nem utazhatnak a turisták óceánjáró hajókon.


Omar Alghabra közlekedési miniszter elmondta, azért hozták meg ezt a radikális döntést, hogy megvédjék az ország lakosságát az intenzíven terjedő koronavírustól, ezáltal maximális biztonságban érezhetik magukat.


A politikus hozzátette, a tengerjáró hajókra és kedvtelési célú vízi járművekre vonatkozó ideiglenes tilalmak elengedhetetlenek a legkiszolgáltatottabb korosztály védelme szempontjából.

Nemcsak a nagyobb, turistákat csábító hajókat, hanem a Jeges-tengeren cirkáló jégtörők és kutatóállomásokként szolgáló járművek tevékenységeit is felfüggesztették, így például a teherszállítók is gondban lehetnek, ha éppen ebben a régióban végzik munkájukat, mivel a hajók fedélzetén egyszerre 12-nél többen nem tartózkodhatnak.

oceanjaro hajo.jpg
 
Na látom az ember már egy "Butterfahrt-ra" sem mehet el egyhamar. :mad2:

(A "vajut-nak" nevezik köznyelven az olyan hajókirándulásokat aminek a célja az adó nélküli bevásárlás. Németországban 1953 és 1999 között volt népszerű, de a napjainkig tart nemcsak hajóval hanem többnyire busszal. A kuncsaftot elsősorban kispénzű idős nyugdíjasokból toborozzák, akiket könnyű "megszivatni". )

.
 

Zseniális ötlettel állt elő Dr. Nemes Andrea: így nyithatnának ki újra a szállodák, fürdők

Míg Szlovákiában ésszerűen gondolkodnak, addig itthon csak a Fidesz érdekeit nézik a vezetőink.Ideje lenne néha a szomszédra is figyelni, esetleg tanulni tőle, hasznos lehet. Dr. Nemes Andrea köztársaságpárti önkormányzati képviselő Észak-Komárom mintájára javasolná a korlátozások okos(!) feloldását.
Szlovákiában az alsósok hétfőtől járhatnak ismét iskolába. Az iskolalátogatás feltétele, hogy a szülők rendelkezzenek 7 napnál nem régebbi negatív koronavírus teszttel. Szülőként tegnap kaptuk meg az iskolából a linket, ahol megjelölhettük, hogy szombaton, melyik helyszínen, melyik idősávban szeretnénk teszteltetni és már jött is a mellékelt e-mail.
SZERINTE UGYANILYEN MÓDSZERREL MEG LEHETNE NYITNI A HOTELEKET, FÜRDŐKET, SZAUNÁKAT, STB…
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,677
Tagok
615,962
Legújabb tagunk
Koviubii
Oldal tetejére