Hírek 50 millió forinttal meglopták Gattyán Györgyöt az internetes csalók

Internetes csalás áldozata lett az ország egyik leggazdagabb embere, a Megoldás Mozgalom alapítója, Gattyán György. 50 millió forintot emeltek le az üzletember bankszámlájáról jogtalanul, miután a munkatársa egy internetes vásárlás során megadta az adatait.

A lap információi szerint lassan fél éve folyik a nyomozás pénzmosás alapos gyanúja miatt a magyar és ukrán bűnözőkből álló csoport ellen. A bűnszervezet több feltételezett tagját is sikerült már azonosítaniuk a nyomozóknak, és van, akit őrizetbe is vettek. Ezt az egyik gyanúsított ügyvédje is megerősítette a lapnak.


„Valóban csalás áldozata lett Gattyán György. Részletekről azonban a folyamatban lévő nyomozás sikerességére való tekintettel nem beszélhetünk” – erősítette meg a hírt a Gattyán által alapított és tulajdonolt Docler cégcsoport kommunikációs vezetője, Nemes Tamás. Hozzátette, magánemberként és cégcsoportszinten is azt tapasztalják, hogy megnövekedett a hazai és a nemzetközi csalási kísérletek száma.

Cseke Balázs

1693888452100.jpeg
 
Vele mi a baj? Se nem fideszes, se nem katolikus pap.
No no
Mit alakított választásokra?
Pártot
ráadásul szinte Márkizaj nevére hasonlót (MMM/MMo) Megoldás Mozgalom nevű politikai párt
A Fidesszel való összejátszás gyanújában
A kamupártok közé tartozott
Az hogy katolikus pap lenne annak gyanúja se esett rá.
14 milliárd 187 millió forint értéken zár alá vett, ingatlanja majd annak feloldása egybe esett a párt alapításával
No no

Még:
négy éven keresztül, 2026-ig, évi 50-60 millió forintnyi költségvetési támogatásra váltak jogosulttá.
Mert 1.04 %-t kapott.
A párttámogatást se kellett visszafizetni
Választásokat megzavaró ál és Kamupárt
 
Utoljára módosítva:
No no
Mit alakított választásokra?
Pártot
ráadásul szinte Márkizaj nevére hasonlót (MMM/MMo) Megoldás Mozgalom nevű politikai párt
A Fidesszel való összejátszás gyanújában
A kamupártok közé tartozott
Az hogy katolikus pap lenne annak gyanúja se esett rá.
14 milliárd 187 millió forint értéken zár alá vett, ingatlanja majd annak feloldása egybe esett a párt alapításával
No no

Még:
négy éven keresztül, 2026-ig, évi 50-60 millió forintnyi költségvetési támogatásra váltak jogosulttá.
Mert 1.04 %-t kapott.
A párttámogatást se kellett visszafizetni
Választásokat megzavaró ál és Kamupárt
Neked minden párt kamupárt, persze csak a DK-n kívül.
 
Sok kicsi sokra megy, avagy egy forgács is számít, a gerendaból fogpiszkálót faragsz...
2018-ban lehet, hogy sokra ment volna a sok kicsi, és nem csak azért, mert akkor az ellenzék sokkal jobban szerepelt, hanem sok billegő körzet volt, amit a végén a fidesz vitt.
2022-ben viszont alig (talán 2?) volt vidéki körzet, amit sikerült ellenzékinek megnyerni. Gattyán vidéken nem zavarta meg az állóvizet, szerintem kisvárostól lejjebb azt se tudják ki ő. Lehet, hogy a magyar Trump-ként vizionálta magát, azért indult? De Magyarország ebből a szempontból is fordítva működik, akinek van a politikában hatalma, annak előbb-utóbb milliárdjai is lesznek, de fordítva ez nem törvényszerű.
 
Az lenne újság, ha az én számlámról vettek volna le ennyit:))) Míg élek nem keresem meg ezt az összeget.
Egyébeként minden mögött Orbán áll. Vagy a bal oldal. Esetleg Soros, lletve Gyurcsány. Talán az EU, vagy a rézfaszú bagoly.
Ó Istenem, nem tudok most meghatódni, se sajnálni, bocsi.
 
Őt nem is kell sajnálni amíg az emberek imádják a pornófilmeket sőt hajlandók nagy összeget fizetni érte Gattyán csak gazdagodik,okos ötlet volt tőle,hogy fizetőssé tette....
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,852
Tagok
615,968
Legújabb tagunk
Greta Nagy
Oldal tetejére