A Bibliáról tisztán

Bihar

Kitiltott (BANned)
Azt a katasztrófát úgylehet örökké cipelik a keresztények, miszerint Jézusba annyi lehetetlen dolgot belemagyaráznak...értelmezik, hímezik, hámozzák...Míg nem tisztázódik ki is Jézus, addig miről szól a nóta? Biztos, hogy az Ő korában mindenki szeretett volna megváltott lenni? Nem, úgy fest..
Volt-e Jézushoz hasonmló elveket, hitet valló személy Jézus előtt? És Jézus után?
A bűnök pedig emberi dolgok és ezekre emberi törvényekkel tudnak reagálni..
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Biztos, hogy az Ő korában mindenki szeretett volna megváltott lenni? Nem, úgy fest...

Ezt nem is állította senki, kedves Bihar. Sem Jézus korában, sem ma nem kötelező senkinek megváltottnak lenni. De Jézusnak köszönhetően, aki megváltott szeretne lenni, az lehet.

Volt-e Jézushoz hasonmló elveket, hitet valló személy Jézus előtt? És Jézus után?

Sem Jézus előtt, sem Jézus után nem mondta soha senki, hogy "Én vagyok az út, az igazság és az élet" (Ján. 14,6).

Buddha élete végén megvallotta: "még mindig az igazságot keresem."
Jézus pedig azt mondta: "Én vagyok az igazság!"

Ilyet Rajta kívül senki sem mert mondani.

A bűnök pedig emberi dolgok és ezekre emberi törvényekkel tudnak reagálni..

Az emberiség több ezer éves történelme mutatja, hogy az emberi törvények nem képesek megszüntetni a bűnt.
 

Bihar

Kitiltott (BANned)
A bűnöket senki és semmi semtudja megszüntetni.
Jézus előtt élt -sokkal- Anyahita. Ő hozta el az egyistenhitet. Anyahita -nem tudott vele mit kezdeni Gellért püspök- pedig Mária lett a katolocizmus során.Jézus után pedig Mani terjesztette. Legalább olyan elánnal, min Jézus, de őt nem emeli ki Róma..
Jézus Anyahita követője volt.
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
A bűnöket senki és semmi semtudja megszüntetni.
Jézus előtt élt -sokkal- Anyahita. Ő hozta el az egyistenhitet. Anyahita -nem tudott vele mit kezdeni Gellért püspök- pedig Mária lett a katolocizmus során.Jézus után pedig Mani terjesztette. Legalább olyan elánnal, min Jézus, de őt nem emeli ki Róma..
Jézus Anyahita követője volt.

Kedves Bihar, igazán nem akarlak megbántani, de ez a topic kizárólag a Bibliáról, és az abban leírtakról szól. Asperrimus külön kérte az elején, hogy csak erről legyen szó. Amiről Te írsz, az nincs a Bibliában, ezért arra kérlek, hogy ezt a témát máshol tárgyaljuk. Köszike.
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Az első mondatra vonatkozóan: Isten számára semmi sem lehetetlen. Ő képes eltörölni a bűnt, és meg is fogja tenni:

"Én, én vagyok, aki eltörlöm álnokságaidat enmagamért, és bűneidről nem emlékezem meg!" Ésa. 43,25.

"Eltörlöm hűtlenségedet, mint a felleget, vétkeidet, mint a felhőt. Térj hozzám, mert megváltottalak!" Ésa. 44,22.

"És ez nekik az én szövetségem, midőn eltörlöm az ő bűneiket." Róm. 11,27.

"És semmi elátkozott nem lesz többé" Jel. 22,3.
 

Aariella

Állandó Tag
Állandó Tag
Talán egy kicsit más téma,de nem tudom..melyik topic a megfelelő!:confused:

[h=1]Megrendítő jelenség

Gyakran olvashatunk arról, hogy valahol a világon a Szűzanya képe vagy szobra könnyeket hullat.
E könnyek néha vérnek bizonyulnak, s a jelenség híre mély benyomást kelt.
A szkeptikusak mosolyognak, az egyházi hatóságok vizsgálatot folytatnak, hogy végső döntésükben elkerülhető legyen a téves megítélés, a tudomány általában nem nyilatkozik.
Bizonyos idő után az esemény feledésbe merül.
Az ilyen esetek csak kivételesen tesznek szert nagyobb jelentőségre és nyerik el az egyházi elismerést természetfeletti eredetükről, ahogy pl. „A szirakúzai könnyező Madonna" esetében történt.
Szeretnék most beszámolni egy eddig ismeretlen hasonló jelenségről, amelyre a közelmúltban figyeltek fel, de nagy visszhangot keltett, mert a legmagasabb szintű tudósok tették közzé idevágó megállapításaikat.
Az esemény két szentképet érint, amelyek különböző időben könnyeket hullattak.
Mindkét kép az 59-éves P. Pietro Maria Chiaratti tulajdona, aki 1990 óta felszentelt papként működik, megalapított egy kisebb misszionáriusrendet is, és a pugliai Alberobello nevű faluban él egy szegényes házban.
Pietro atya elmondta: „2003. május 3-án este hat óra körül az egyik szobába mentem gyógyszerekért. Egyszerre észrevettem, hogy a térdeplőm felett függő képen, amely a Szűzanyát és a Gyermeket ábrázolta, két folt tűnt elő. Mivel rosszul láttam, megérintettem a képet, és nedvességet éreztem rajta. Odahívtam paptestvéreimet, és megállapítottuk, hogy a kép véres könnyeket hullat."
A jelenség kb. fél óráig tartott, többen látták, és videokamerával is megörökítették. Pietro atya kendővel letörölte a könnyeket és laboratóriumba küldte vizsgálatra.
Egy évvel később, 2004.május 27-én a jelenség megismétlődött, de másik képen, amely Krisztus arcát ábrázolta a torinói lepel szerint. Ezúttal nem annyira könnyekről volt szó, hanem inkább véres verítékről. Jézus arcán hét vérpatakocska volt látható, amelyek a homlokból eredtek és az arcon át egészen a szakállig folytak le, majd tovább a képen kívülre. Pietro atya megrémült, összehívta a házban tartózkodó összes személyt, jelentette a dolgot a rendőrségnek és a plébánosnak is. A jelenség több mint fél órán át volt látható, és több mint ötven szemtanúja volt.
A szerzetes ez alkalommal is tamponnal felszívatta a vért és ugyanabba a laboratóriumba küldte el, ahová egy évvel korábban is. S éppen a laboratóriumi vizsgálat világított rá az egész eset rendkívüli jelentőségére.
Meg kell jegyezni, hogy ez a laboratórium európai viszonylatban a legtekintélyesebbek közé tartozik. A bolognai egyetemen működik, orvosok és egyetemi tudományos dolgozók tevékenykednek benne. A laboratórium a DNS vizsgálatra szakosította magát. Együttműködik az egész világ titkosszolgálataival, kapcsolatokat tart fenn a hasonló laboratóriumokkal az egész világon. Mivel a legkiválóbb ilyen munkahelynek tartják, vizsgálati eredményei vitathatatlan értékűek.
Valamennyi analízis elvégzése után a laboratórium kutatói hivatalos igazolást küldtek Pietro atyának. Eszerint a megvizsgált folyadék B-csoportba tartozó emberi vér, amely férfitól származik és azonos a Szűzanya képéről származó mintával.
Mindebben még nem lenne semmi különös. A dokumentum azonban szinte hihetetlen megállapítást tartalmaz: „Az Y típusú kromoszómák genetikai konfigurációja nem azonos a világ adatbankjában található egyetlen konfigurációval sem. Itt 187 különböző népességből származó 22 000 férfivér minta található." Aztán ezt olvassuk: „Ez a vér annyira egyedülálló, hogy gyakorlatilag megismételhetetlennek kell tekinteni. A statisztikai valószínűségszámítás különleges matematikai módszere segítségével megállapítható, hogy valamennyi megvizsgálható esetet számba véve a megismételhetőség valószínűsége 1 a 200 milliárdhoz."
Mit jelent ez? Először is ezek a számok kizárják bármiféle hamisítás lehetőségét. A világon senkinek sem sikerülhet ilyen jeleket mutató vért előállítania.

Vagyis „egyedülálló" vérről van szó, amely az emberiség történetében egyetlen személynél sem fordult elő. Olyan embertől származik, akinek nem voltak elődjei, sem utódai. Érthető, hogy az Evangéliumnak Jézus Krisztusra vonatkozó szavai jutnak eszünkbe, aki mint egyetlen felel meg a fenti feltételeknek. Figyelemreméltó, hogy ilyen jellegű vér szerepelt mind Szűz Mária képén, mind pedig az isteni Arcon. Kimodhatjuk tehát, hogy megszereztük Jézus Krisztusnak, a megtestesült Istennek mint fizikai személynek DNS mintáját?
Persze korai lenne konkrét végkövetkeztetést levonni. A tudomány válasza nyilvánosan hangzott el, pontos és visszavonhatatlan. A vérmintákat vizsgáló tudósok hűvösen objektív, matematikai, de teljesen egyértelmű eredményre jutottak, Egybehangzóan igazolták, hogy itt egyedülálló vérrel van dolgunk. Annak valószínűsége, hogy évezredek alatt valakinél hasonló vérrel találkozunk, egy a kétszáz milliárdhoz. Ez minden, amit egyelőre kimondhatunk - hozzátéve, hogy az eredményeket józan, nem befolyásolható tudósok terjesztették elő.
Az egyik tudós magánlevelet is írt Pietro atyának, amelyben megállapítja: „E számok láttán elakad az ember lélegzete...Az analízis számomra érhetetlen eredményeinek megismerése után képtelen voltam leplezni a meghatottság könnyeit." Egy további tudós így nyilatkozott: „Emberi vérről van szó, de úgy látszik, egy másik világból származik."
Az egyházi hatóságok nagy körültekintéssel folytatják vizsgálatukat, ami valóban helyénvaló. A tudományos
eredmények azonban arra engednek
következtetni, hogy rendkívüli jelentőségű „természetfeletti jelet" kaptunk.
(RenzoAllegri)[/h]
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Elmúlt az aratás, véget ért a nyár, és mi nem szabadultunk meg! (Jer 8,20)

(Cseri Kálmán gondolataiból)

Az a nyár, amiről itt Jeremiás ír, a Kr. e. 587. év nyara volt. Ezt követően Nebukadneccar babiloni király hadai a földdel tették egyenlővé Júda városait, köztük Jeruzsálemet és a templomot is.

Az előző fejezetben Isten részletesen elmondja, hogy miért. „Loptok, gyilkoltok, paráználkodtok, hamisan esküsztök", pogány környezetetek hatására az ég királynőjének és egyéb bálványoknak áldoztok, asztrologiát és más sötét babonaságot gyakoroltok, mindezt leöntitek vallásos mázzal, és úgy vélitek, minden rendben van. Változni senki sem akar, „már pirulni sem tudnak".

Pedig az egyetlen menekvés az őszinte bűnbánat lenne, s akkor Islen nem hajtaná végre a kilátásba helyezett ítéletet. Az a nyár még a kegyelmi idő meghosszabbítása volt. De hiába, az emberek nem arra használták, amire Isten adta. így bekövetkezett az ítélet.

Komolyan vesszük-e, hogy minden bűnnek következménye van? Hisszük-e igazán, hogy minden megbánt és abbahagyott bűnre Isten bocsánatot ad? És arra használjuk-e a kegyelemből kapott időt, hogy megragadjuk az elkészített kegyelmet? Arra használjuk-e az alkalmakat, amire Isten adta?

Így a nyár végén, tanév elején mindig feltűnik: milyen gyorsan megnőnek a gyerekek. Amit nem adtunk meg nekik kiskorukban, talán soha nem lehet pótolni. S milyen hamar elmennek az öregjeink - s mi itt maradunk sok lelkiismeret-furdalással a mulasztásaink miatt. És váratlanul távoznak sokan a derékhadból is.

Egyszer pedig elmúlik nemcsak egy nyár, hanem az életünk is. Mit kell majd mondani: sajnos nem szabadult meg, vagy ezt: idejében megragadta Isten szabadító kegyelmét, s most hazament hozzá a mennyei dicsőségbe?

„Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek... kihasználva az alkalmas időt mert az idők gonoszak." (Ef 5,15-16)
 

Bulblet

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Szeretnék megosztani veletek két könyvet.

Az egyik: Szalai András: Más Jézus, más lélek, más evangélium
(A teológián az apologetikához beszkenneltük. Hasznos lehet ez a hitvédelmi munka a saját látásunk kialakításához.
A különböző keresztény felekezetek nézeteit a Biblia mérlegére téve vizsgálja meg, kerülve mindenféle személyeskedést, bántást, merthogy nem ez a célja)

A másik: Csopják Attila: A gyújtogató fia (elbeszélés)
A régi ébredési időkből származó történet, nem hiszem hogy széles réteget érdekelne, de ebben a topikban
bizonyosan lesz olyan, aki hozzám hasonlóan szívesen elolvassa (nem egyes bibliai könyvre vonatkozik ugyan, de a lelkisége bibliai)

Bulblet :)
 

Csatolások

  • Csopják Attila - A gyújtogató fia.pdf
    358.4 KB · Olvasás: 20

Frank-FHI

Kormányos
Kormányos
Kedves Fórumtársak!

Sajnálom, de "takarítottam" egy kicsit. Amikor ez a topik megnyílt akkor elég heves viták végére tette fel a pontot. Akik a Bibliáról mint hitük alapkönyvéről akarnak beszélgetni itt megtehetik ÉS nem is térítenek máshol... itt beszélgetnek. Ha kérhetem, ezt az egy topikot hagyjuk meg nekik tisztán!

A többi topikban beszélhetünk anyahitáról... gnosztikus... agnosztikus véleményekről... vimanákról... én is beszállok :D, de ezt ne itt.

Egy dolog még és háttérbe vonulok.... Ne vegyetek elő régi sebeket..., hogy xy rabbi hogyan tanított dolgokat, mert semmi értelme. Történelmi valós időszakából kiragadni ilyen dolgok semmi másra nem jók, csak uszításra... ANNAK PEDIG ITT SEMMI HELYE!

Ilyen alapon elővehetnénk, hogy mit mondtak rólunk a törökök Buda elfoglalása előtt... vagy hogyan vélekedett Attila népéről a fejlett Róma...? De társadalmi csoportok viszonyairól és "vélekedésekről" oda-vissza... a Trianon előtti időszakot is megnézhetnénk... mert ugye semmi sem véletlen. Történelmi tényeket és történelmi korral rendelkező írásokat nem kell sem szépíteni, sem letagadni, DE történelmi helyén kell érteni és értelmezni azokat.

Legalább már itt ne keressünk okokat az ellenségeskedésre! Köszönöm!
 

roventa

Új tag
Nagyon érdekesnek találom mindaszt amit le irtál de bennem motoszkál a kérdés ami szerintem fontosab mint az,hogy hogyan hozot létre egy teremtő.Inkáb az érdekelne miért tette?
Mert amien nehézségekkel néznek sokan szembe az emberek nem sok értelmét látom az életnek.Ha csak nem valamit roszul látok.Hálás volnék ha meg osztanád a véleményedet velem
 

Asperrimus

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem lehetne konkrétabban? A kérdésedre könyvet lehetne írni válaszul. Erre nincs egyszavas válasz, vagy ha van is, nem lennél vele elégedett. Alapvetően azért lett az ember megteremtve, hogy Isten igazságának a koronatanúja legyen abban a kozmikus perben, amely Isten és Sátán között zajlik. Ez azonban nem mond többet, mint egy könyv címe, mondjuk Az ember tragédiája, ami persze nem egészen olyan, ahogy Madách leírta. Mert ha azt kérdeznéd, hogy miért van annyi rossz dolog a világban, hogy nézheti el Isten a rossz dolgokat és ezekhez hasonlók, arra könnyebb volna válaszolni, noha az sem volna okvetlenül egyszerű.
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Érdekes kérdés, hogy miért teremtette Isten az embert. Talán közelebb kerülünk a válaszhoz, ha elgondolkodunk azon, miért szeretne az ember gyereket. A gyermek utáni vágyunkat nem lehet ösztönökre fogni. Az sem igaz, hogy az ember reprodukálni akarná magát. Nem... Gyermeket azért szeretnénk, mert egy idő után úgy érezzük, üres az életünk nélküle, még párkapcsolatban is. Szeretnénk élni valakiért. Szeretnénk valakit szeretni, aki hozzánk tartozik, akiről gondoskodhatunk, akivel megoszthatjuk az életünket, akinek átadhatjuk mindazt, amit tudunk, aminek örülünk, amit értékesnek tartunk, akivel kiteljesedhetünk. Szeretnénk valakiben gyönyörködni, aki belőlünk kapta az életet, akit mi alakítunk, formálunk, nevelünk, tanítunk, óvunk, és akivel ezért olyan bensőséges, egyedülálló viszonyban vagyunk, mint senki mással.

Mivel Isten képére teremtettünk, úgy gondolom, Istent is valami ilyesmi vágy indíthatta az ember megteremtésére. Mert a Biblia szerint Isten nem teremtményeket akart, hanem gyermekeket, fiakat és leányokat:

2 Kor. 6.18
És leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá, és leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr.


Az is helyes, amit Asperrimus írt, de úgy gondolom, hogy az ember az Isten és a Sátán között zajló dologba csak a bűnbeesése után keveredett bele. Ez azonban eredetileg biztosan nem állt Isten szándékában.
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Virágvasárnapra...

"...Az Úr Jézus ráült egy betöretlen fiatal szamárra. Mit tesz egy betöretlen hátas, amikor rá akarnak ülni? Ledobja a hátáról az embert. És az Isten Fia, aki szelíd és alázatos, és királyként jött, egy ilyen szamár vemhén, vagyis csikóján jött be Jeruzsálembe. Az Isten Fia a Te szívedhez is, és az én szívemhez is, így tud szólni. Szelíd és alázatos. És a betöretlen szív, a makacskodó elme, az Istennek ellentmondó, és az Őt újból és újból kikerülni akaró gondolkodás meghajtja magát az Isten Fia előtt...

Van egy történet, amit el szoktunk felejteni a bevonulás történetéből. "Amikor közeledett, látván a várost, sírt azon. Ezt mondta: Vajha megismerted volna te is, csak a te mostani napodon, amik néked a te békességedre valók. De most elrejtettek a te szemeid elől. Mert jönnek reád napok, mikor a te ellenségeid körülötted palánkot építenek. És körülvesznek téged, és mindenhol megszorítanak téged. És a földre tipornak téged, és a te fiaidat tebenned, és nem hagynak tebenned követ kövön, mivelhogy nem ismerted meg a te meglátogatásodnak idejét."
Isten nem akarja a vereséget. Nem akarja a pusztulást. Nem akarja a kudarcot, a sikertelenséget. Nem akarja a tönkrement életeket, az elvált párokat, az apa vagy anya nélkül felnövekedő gyerekeket. Nem ítéletért jött el az Örökkévaló Isten, hanem azért, hogy megmentse ezt a világot.

A meglátogatás ideje... Ez volt Virágvasárnap. És ez volt a Golgotai kereszt. Ez az Isten akarata.

Ismerd meg a te meglátogatásod idejét. Most... Nem tudok más szót mondani... Ma... Most, fordulj Hozzá, és mondd: Köszönöm, hogy nem akarod, hogy bajban maradjon az életem. Köszönöm, hogy szeretsz. Köszönöm, hogy az életedet adtad értem. Köszönöm, hogy feltámadtál, hogy élsz, és itt vagy velem. Meg akarom ismerni, a meglátogatásom idejét! Úr Jézus Krisztus! Köszönöm, hogy szeretsz. Én átadom Neked az életemet. És formálj engem olyanná, amilyenné akarod, hogy legyek.

Az Isten Fia nem sírni akar feletted. Hanem örvendezni Veled. Mint Virágvasárnapon azok, akik megismerték Őt. Akik kiáltották: "Áldott aki jön az Úr nevében!"
Kiáltsd te is velük együtt. Áldott, aki jön az Úrnak nevében!"

Kováts György
 

Krisztina1967

Állandó Tag
Állandó Tag
Nichy Cruz életében történt csodás változás vezette a fiamat a megtéréshez. Amikor elolvasta a "Repülj kicsim ,repülj" című könyvet. (Bár lehet, hogy a cím nem teljesen pontos) Csodás, hogy ilyen szerető Istenünk van.
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
[FONT=trebuchet ms,geneva]Ez a bizonyságtétel a múlt heti istentiszteletünkön hangzott el: [/FONT]

[FONT=trebuchet ms,geneva]A börtönben van egy fiatalember, aki már a második alkalommal jött le a missziós foglalkozásra. Egy „élő legenda”. Egy „börtönhős”. „Utcai harcos”. Sok harcból került ki győztesen. Bemutatkoztam neki: Bányik Roland vagyok. Erre ő az ökleit mutatta. (Valóban félelmetesek. Bütykei összeálltak. A sok „használattól” leginkább egy hatalmas csontbuzogányhoz hasonlítottak. Látszott rajtuk, hogy vörösek, kemények, valódi fegyverek.)[/FONT]
[FONT=trebuchet ms,geneva]– Látod ezeket a kezeket? – kérdezte. (A „sleppje” ott állt a háta mögött. Figyelték minden mozdulatát.)[/FONT]
[FONT=trebuchet ms,geneva]– Igen látom - válaszoltam. [/FONT]
[FONT=trebuchet ms,geneva]– Csúnyák, ugye? – kérdezte tovább. [/FONT]
[FONT=trebuchet ms,geneva]– Én tudok egy még inkább megsebzettet. Egy olyat, amit hozzászögeztek egy durva keresztfához. És azért szögezték hozzá, hogy mindenki bűneiért ki legyen fizetve az ár. Egyébként a legendák arra valók, hogy leomoljanak. [/FONT]

[FONT=trebuchet ms,geneva]Fújtatott, mint egy bika. De a misszió végén átadta életét. Felállt. Mindenki előtt. (A sleppje előtt, az összes „csodálója” előtt.) És döntött. Jézusnak adta az életét. A kezeit is. Úgy, ahogy voltak. Könnyekkel a szemében. [/FONT]

[FONT=trebuchet ms,geneva]Nem testi erővel, kényszerrel vesszük rá az embereket, hogy döntsenek a Megváltó mellett! Az evangélium nem arról szól, nem olyan Istenünk van, mint a hamis vallások istenei. Nem nekünk kell tennünk annak érdekében, hogy valami történjen velünk. Nem nekünk kell elzarándokolni valahová. Nem mi vagyunk, akik vallásos jó cselekedetekkel ki kell engeszteljük. Nem fizethetünk semmit azért, hogy Ő tegyen valamit értünk! Nem! [/FONT]

[FONT=trebuchet ms,geneva]Isten tett először valamit. Előre szeretett. Előre fizetett értünk. Megtette. Ez már megtörtént! [/FONT]
[FONT=trebuchet ms,geneva]Ő Maga az, aki megszabadítja a légiósokat, megszabadítja a börtönben levő embereket. [/FONT]

[FONT=trebuchet ms,geneva]Ha most megkérdezné tőled, hogy akarod-e, hogy használja a kezeidet… feltennéd őket? Mondanád, hogy „Igen, Uram, akarom, hogy használd őket!”? Ha igen, akkor tudnod kell, hogy Ő akarja használni. Fogja is használni. Függetlenül attól, hogy milyen a múltad. Az Örökkévaló Isten gyógyít, szabadít, helyreállít, felemel ezeken a kezeken keresztül. Engedj Neki. Engedd, hogy végezhesse munkáját általad. Ámen.[/FONT]
 

Bedzsi

Állandó Tag
Állandó Tag
Mit jelenthet a "tisztaság" a 66 mentén?

A Biblia nagyon összetett fogalom, mint ahogy itt az első oldalon is olvasható 66 könyv. Ha Jézus szellemiségét követem akarva, nem akarva beleütközök azokba az emberi tévelygésekbe ami a lényeget nagymértékben figyelmen kívül hagyja beleértve Mózes tanításait is.
Pl.:
Mát. 19.3
És hozzá menének a farizeusok, kisértvén * őt és mondván: Szabad-é az embernek az ő feleségét akármi okért elbocsátani?
* rész 5,31. 32.

Mát. 19.4
Ő pedig felelvén, monda: Nem olvastátok-é, hogy a teremtő kezdettől fogva férfiúvá * és asszonynyá teremté őket,
* 1 Móz. 1,27.

Mát. 19.5
És ezt mondá: Annak okáért elhagyja a férfiú atyját és anyját; és ragaszkodik feleségéhez, * és lesznek ketten egy testté.
* 1 Móz. 2,24.

Mát. 19.6
Úgy hogy többé nem kettő, hanem egy test. A mit azért az Isten egybeszerkesztett, ember * el ne válaszsza.
* 1 Kor. 7,10. 11.

Mát. 19.7
Mondának néki: Miért rendelte tehát Mózes, hogy válólevelet * kell adni, és úgy bocsátani el az asszonyt?
* 5 Móz. 24,1.

Mát. 19.8
Monda nékik: Mózes a ti szívetek keménysége miatt engedte volt meg néktek, hogy feleségeiteket elbocsássátok; de kezdettől fogva nem így volt.

Érdekelne, hogy mások ezt hogyan látják?
:confused:
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Mát. 19.8
Monda nékik: Mózes a ti szívetek keménysége miatt engedte volt meg néktek, hogy feleségeiteket elbocsássátok; de kezdettől fogva nem így volt.

Érdekelne, hogy mások ezt hogyan látják?
:confused:

Kedves Bedzsi!

Ezt a kérdést én is úgy látom, ahogy Te. Az emberek nagymértékben figyelmen kívül hagyják Jézus tanításait, aminek az erkölcsisége Mózes törvényén alapult, ám azon túlmutatott.

Az általad idézett evangéliumi szakasz szerint egyértelműen nem szabadna odáig eljutnia egy házasságnak, hogy válás legyen a vége. Ha a házasságban is betartanánk azt az alaptörvényt, hogy amit szeretnénk, hogy velünk cselekedjenek, mi is azt cselekedjük másokkal, feleségünkkel, férjünkkel, ha betartanánk azt, hogy naponta akár 77-szer is készek legyünk megbocsátani, ha betartanánk azt, hogy jobb adni, mint kapni, és mi akarjuk boldoggá tenni a házastársunkat, nem pedig azt várjuk, hogy ő tegyen minket boldoggá, szóval ha csak ezeket az alapvető bibliai elveket betartanánk, soha egyetlen házasság sem bomlana fel.

Jézus gyakorlatilag nem kategorikusan megtiltotta a válást, hanem azt tanította, hogyan lehet egy házasság boldog és tartós. Ha nem ennek a tanításnak az alapján él valaki, akkor "kemény a szíve". Ennek a jele és következménye a válás. Ez pedig nem jó dolog, mindkét félnek fájdalmat, sérülést okoz, és ez nem Isten terve szerint való. Isten válási engedély helyett a boldog élet receptjét adja meg nekünk, mert azt szeretné, hogy boldogok legyünk. Ezért sosem mondja azt, hogy ha nem működik egy házasság, váljatok el. Hanem megmutatja, mit kell tennünk ahhoz, hogy működjön, hogy valóban éljünk egy házasságban, ne pedig égjünk.
Tapasztalatból mondom, hogy ez a recept tökéletesen beválik. 30 éve élek boldog házasságban.

A Biblia szerint a házasság egy szövetség. És Isten soha, semmilyen szövetség megszegésének, felbontásának nem híve. Ő mindig, minden szövetséghez hű maradt, amelyet megkötött. Mert a házasság nem más, mint földi kiábrázolása annak a szövetségnek, amit Isten kötött az emberrel. Ez pedig örökre szól.
 

julcsyka

Állandó Tag
Állandó Tag
Ennek örülök én is!
Róma 9,5
Akiké az Atyák,és akik közül való test szerint a Krisztus,aki mindeneknek felette örökké áldandó ISTEN!
Ámen!
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
A régészet sorra igazolja a bibliai feljegyzéseket. Nem régen sokan még azt is megkérdőjelezték, hogy Dávid király egyáltalán létezett, nem hogy azt, hogy uralma idején erős központi hatalom volt Izraelben. Ám a régészet ismét a Bibliát támasztja alá. Íme egy mostani cikk:

Feltárják Dávid király palotáját
2013. július 22. 08:57

A Héber Egyetem és az Izraeli Régiségügyi Hatóság szakemberei a Júdeai Királyság területéről származó eddigi két legnagyobb épület maradványait találták meg - jelentették be a hatóság munkatársai.

A két kutató, Joszi Garfinkel és Száár Ganor szerint az egyik épület Dávid király (i.e. 1040-970) külvárosi palotája volt, a másik pedig egy ezer négyzetméteres raktárhelyiség lehetett. A hét éve tartó ásatás után sikerült bebizonyítani, hogy a területen egykoron állami, adminisztratív épületek álltak, ami a szakemberek magyarázata szerint megfellebbezhetetlen bizonyítéka annak, hogy Júdeában létezett központi hatalom Dávid idején.

Az Elah-völgyben lévő erődített város, Hirbet Kejjafa legutóbbi régészeti feltárása során Garfinkel és munkatársai számos díszes kerámiát, fém- és kőeszközöket, művészeti és kultikus tárgyakat találtak a föld mélyén. Továbbá három nagy, kultikus helyként szolgáló helyiséget is feltártak, amelynek építészeti stílusa és az ott találtak tárgyak megfelelnek a Dávid király idejéből származó kultúra bibliai leírásának.

Egészen mostanáig nem volt ismert olyan palota, amelyet a korai i.e. 10. századra lehetett datálni, a felfedezés ezért a maga nemében rendkívüli. Egy elszenesedett olajmagból vett mintán végzett C14-es radioizotópos vizsgálat segítségével megállapították, hogy a település rövid ideig, mindössze i.e. 1020 és i.e. 980 között létezett; Hirbet Kejjafa-t i. 980-ban, a filiszteusok elleni csatában rombolták le.

Az erődített település Jeruzsálemtől 30 kilométerre délnyugatra, stratégiai helyen, egy hegycsúcsra épült, 2,3 hektáron terült el és megalitikus kövek védték a betolakodóktól. A 2007-2011 közötti öt ásatási szezon alatt eddig a város területének 20 százalékát sikerült feltárni: a városfal 200 méteres szakaszát, két kaput, egy oszlopos épületet és tíz házat. A régészek szerint errefelé történt a Biblia leghíresebb csatája, Dávid és Góliát küzdelme.

Hirbet Kejjafa egyébként a júdeai várostervezés legkorábbi példája, a felfedezések pedig azt is jelzik, hogy összetett társadalom alakult ki a korai időkben. Az IAA azt már elérte, hogy megakadályozzon egy, a közelben tervezett lakónegyed megépítését, helyette egy nemzeti parkot építenek majd a környékre.

(Múlt-kor történelmi portál)
 
Oldal tetejére