A Fidesz kilép az Európai Néppárt frakciójából

A Fidesz szerdán kilép az Európai Néppárt frakciójából, írja egybehangzóan a kormánymédia, köztük a Magyar Nemzet. Ezt néhány órával azelőtt írták meg, hogy az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőcsoportja szerda délelőtt dönt az új eljárási szabályzata jóváhagyásáról.

Emlékeztettek, hogy Orbán Viktor vasárnap Manfred Webernek, az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportja vezetőjének azt írta: „ha a Fideszt nem látják szívesen, mi nem ragaszkodunk ahhoz, hogy a képviselőcsoport tagjai maradjunk”. A miniszterelnök levelében kifejtette, hogy az Európai Néppárt huzamosabb ideje vezetői és politikai válsággal küzd. „Bár ígéretek sora hangzott el”, hogy a jövővel kapcsolatban belső egyeztetéseket folytatnak, ezt nem tartották be, még a decemberben írt levelére sem kapott választ Orbán Viktor – tették hozzá.

Ehelyett – mint írta – „a belső szabályok átírása került az asztalra, rekordsebességgel és azzal a céllal, hogy megkönnyítsék képviselőink kizárását, vagy amennyiben ez a próbálkozás sem kapná meg a szükséges többségi támogatást, úgy megteremtenék a választott európai parlamenti képviselőink képviselőcsoportból történő kizárásának sebtében összetákolt és jogilag megkérdőjelezhető feltételeit”.

A Néppárt frakciójának tervezett új szabályai alapján többek között bevezetnének egy csoportos tagfelfüggesztésre, azaz a tagsággal járó jogok felfüggesztésére vonatkozó újabb eszközt is. A javaslat azt is lehetővé teszi, hogy ne csak egy képviselő jogait lehessen felfüggeszteni, hanem egy teljes tagpárti delegációét is – egyszerű többséget igénylő frakciódöntéssel akkor, ha a tagpárt amúgy fel van függesztve az Európai Néppárt pártcsaládjában. A frakció tagjainak 15 százaléka is kezdeményezheti majd egy tag vagy akár egy csoport felfüggesztését vagy kizárását, ebben az esetben kétharmados többségre lenne szükség a döntéshez.

Az EPP uniós frakciójának kommunikációs igazgatója, Pedro Lopez de Pablo a Telexnek azt mondta, a képviselőcsoporton belül az előzetes tárgyalások szerint széles támogatást élvezett a javasolt alapszabály-módosítás, aminek elfogadásához kétharmados többség kell.
A magyar kormány hamarosan az uniós bíróságon támadja meg a jogállamisági rendeletet, amit az Európai Néppártban sokan, állítólag már a német tagok is nehezen tudnának megemészteni. Sokkal inkább ez, illetve a magyarországi események, mintsem az EPP frakciójának alapszabály-módosítása vezetett a szakításhoz. Az idáig vezető útról ebben a cikkünkben írtunk részletesen>>>

Két éve tart a huzavona​

A Fidesz EPP-n belüli tagságát 2019 márciusában függesztették fel, a Néppárt EP-frakciójában viszont eddig zavartalan volt a kormánypártok működése, a fideszes delegáció minden tagja fontos posztokhoz, és rengeteg plusz pénzt jelentő bizottsági, jelentéstevői feladathoz juthatott.
Csakhogy eközben évek óta szinte folyamatos a Fidesz körüli vita, és a koronavírus okozta járványkezelésben is sok kritika érte az Orbán-kormány hazai intézkedéseit.
A Fidesz tagsága ismét napirendre került tavaly év végén, miután Orbán Viktor politikai vétóval fenyegette meg az európai közösséget a hétéves uniós keretköltségvetés, valamint a koronavírus-járvány okozta válság utáni helyreállítási alap blokkolásaként. Összesen 1824,3 milliárd euró, azaz több mint 652 000 milliárd forint sorsa lehetett volna a tét, amelyet a magyar kormányfő az úgynevezett jogállamisági kritériumok miatt nem kívánt elfogadni. Ekkor a pártbeli feszültségre Donald Tusknak, az Európai Néppárt pártcsalád elnökének, valamint Manfred Webernek megszólalásai is utaltak, miközben a Fidesz uniós politikusai egyértelműen szembefordultak brüsszeli partnereikkel a kérdésben.
Tovább növelte a konfliktust Szájer József bukásának ügye, valamint Deutsch Tamás szintén fideszes EP-képviselő megnyilvánulásai. Az Európai Néppárt harminc politikusa kezdeményezte Deutsch kizárását a politikai csoportból Manfred Weber frakcióvezetőnél és Simon Busutil frakció főtitkárnál. A néppárti képviselők azt írták: döbbenettel és növekvő türelmetlenséggel figyelik a Fidesz EP-képviselőinek radikalizálódását és verbális támadásait, miután a fideszes politikus egy nyilatkozatában a Gestapóhoz és az AVH gondolkodásmódjához hasonlította Manfred Weber érvelését. Weber ugyanis azt mondta, aki betartja a jog uralmának követelményét, annak nincs oka tartani az ezzel kapcsolatos szabályoktól, mire Deutsch azzal állt elő, hogy ilyet a Gestapo vagy a magyar AVH tisztjei szoktak mondani.

Deutsch ugyanakkor az EPP-képviselőknek küldött levelében azt állította, hogy a magyar sajtóban megjelent, november 25-i interjúja után felmerült vádakat – amelyek szerint ő a frakcióvezetőt a Gestapóhoz és a magyar kommunista titkosrendőrséghez, az ÁVO-hoz hasonlította volna – azonnal tisztázta a frakcióvezetőnek még az interjú másnapján küldött levelében, melyben bocsánatot is kért Manfred Webertől. Végül ugyanakkor év végén Deutschot felfüggesztették, aki jelenleg így nem szólalhat fel a képviselőcsoport nevében az EP plenáris ülésén, nem dolgozhat egyes ügyek előadójaként vagy árnyékjelentéstevőként, és nem tölthet be tisztséget sem az EP-ben.

TELEX

weber.jpg
 
Na végre vége a csiki-csukinak. Hogy ez mit jelent?
Azt hogy nem kizárták hanem önként léptek ki....
 
"A Fidesz ma kilép az Európai Néppárt frakciójából" Gott sei Dank! :dr_24:

Orbán Viktor már nem egyszer szignalizál-ta, hogyha kiteszik öket az EVP-böl akkor eleget fog tenni az olasz poszt-fasiszta párt "Fratelli d'Italia" csalogatásának és csatlakozik Giorgia Meloni frakciójához.

Szerintem a Fidesz ezzel a "fenyegetéssel" olyan mértékben diszkvalifikálta magát amit egyetlen demokrata frakció sem tolerálhat.

Hogyan lehetséges egy párttal azonos frakcióban lenni aki az EVP tagságát képes egy poszt-fasiszta, szélsö-jobboldali, populista, Európa ellenes tömörülésre lecserélni? Egy ilyen ideológiához nem csatlakozik senki dacból, ehhez meggyőződés kell.

Jól fog passzolni a Fidesz a Horthyt kopírozni akaró Orbán, Mussolini és Hitler volt pénzügyministerének az unokái, a tengeri mentést akadályozó Salvini, a Holland és Belga naci pártok vezetői .... mellett a padokon akik eddig csak diszkréten keresték fel öt a Budai rezidenciájában, a magyar sajtó nem verte dobra, nem is tudnánk talán ha a "büszke" nacik nem tették volna be az Orbánnal készült selfiket a Facebook-ukra. Olimpia védnök nem lesz a magyar államfő de a neonácik nemzetközi egyesületének rendszeres találkozói most bujkálás nélkül hivatkozhatnak a magyar kormányzóra.

Nem annak örülök, hogy a Fidesz-böl az lett amivé vált, hanem annak, hogy mostantól nem lesz állarc ami mögé elbújhatnak.

00055332-giorgia-meloni-con-orban.jpg

A macho államfő csak nem tudott ellenállni Signora Meloni és Signora Mussolini bájainak.
 
Majd este kiderül. Ha minden igaz lenne amit a kormánysajtó ír, már migránsland lenne budapest és stb.
Egy biztos, hogy a 2019-ota valójában frakció nélküli Fidesz nem először fenyegetett azzal, hogy melyik frakciót fogja erősíteni ha az EVP-böl kiteszik öket.

Én elolvastam Orbán levelét, egy skandalum! Egy ilyen ideológiához nem csatlakozik senki dacból, ehhez meggyőződés kell.
Márpedig ha ez igy van akkor egy szégyen lesz az EVP számára ha nem válnak meg Orbántól.

Németországba az idén lesznek választások, aki nem mutat karaktert azt meg fogják büntetni a választók.
 
Ez igaz. De ez olyan min az étterem. Mi csak a kész fogást látjuk, de nem tudjuk mit főztek és főznek a konyhában. A diplomácia egy nagy kereskedés. Ezért ezt kapom, azért azt adom. Viktor általában mindig a jóba esik. Kiváncsi vagyok most is.
 
Végre hivatalos. Megyek a pincébe és felhozok egy üveg bórt! :)

1614775024538.png

"Még az európai konzervatívok, kereszténydemokraták sem tudják elfogadni a Fidesz sikkasztásra és hatalomkoncentrációra épülő rendszerét."
 
Utoljára módosítva:
Végre hivatalos. Megyek a pincébe és felhozok egy üveg bórt! :)

Csatolás megtekintése 1781671

"Még az európai konzervatívok, kereszténydemokraták sem tudják elfogadni a Fidesz sikkasztásra és hatalomkoncentrációra épülő rendszerét."
Azért ne idd le magad a pincéig! MInt írtam, ez egy nagy töbdimenziós sakparti és Viktornak volt két éve gondolkodni a kövi lépésen. Én arra vagyok kiváncsi :D Amúgy tetszik a közmédia mai napja. Mostantól akármi van azt mondom Gyurcsány! és ez mindent megmagyaráz :D Vagy valami ilyesmi lehet a cél.
 
Ez igaz. De ez olyan min az étterem. Mi csak a kész fogást látjuk, de nem tudjuk mit főztek és főznek a konyhában. A diplomácia egy nagy kereskedés. Ezért ezt kapom, azért azt adom. Viktor általában mindig a jóba esik. Kiváncsi vagyok most is.

Az EU demokratikus országok közössége, ami azt jelenti, hogy nem kormányfők hanem az ország érdeke áll a középpontban. Kormányok jönnek mennek egy demokráciában, hacsak nem épiti le valaki a demokráciát.

Lehet, hogy viccesen hangzik de szerintem nincs kizárva, hogy Orbánt csak a megkoronázása tudná kielégiteni.

Aki rendszeresen nézi a magyar parlament "vitáit", a magyar kormánypolitikusok statement-jeit az láthatja hogy milyen orcátlanuk hazudnak a magyar kormány-politikusok, hogyan tévesztik meg a polgárjaikat, miként szítanak gyűlöletet.

A Fidesz ehhez ugy hozzávan szokva, hogy azt képzeli Brüssel Budapest, a diktatórikus maslival lehet politikát csinálni.

Orbán a fenekét veri a földhöz ha ellent mond neki valaki nyugaton és "ön megsértette a magyar népet", "Hogy mer beleszólni a dolgainkba önt nem választotta meg senki", "egyébként is mi már 1000 éve a kárpátmedencébe vagyunk" -mondja egy nyugdij korhatárt sem megélt ember.

Én nem vagyok egy tájékozott politikus de sajnos a magyar kormány úgy hazudik, hogy nem kerül nagy erőfeszítésembe ezt újra és újra felismerni.

Lehetsz szkeptikus politikusokkal szemben, kell is. A politika olyan komplex, hogy talán senki sem tudja áttekinteni.
Azért találták ki az emberek a demokráciát, hogy nyiltan ellent tudjunk mondani egymásnak.

Magyarországon ez nincs biztosítva. Mert az semmit nem segít, hogy mindenki a saját pályáján szaladgál a labdával de a csapatok soha nem mérköznek meg egymással.

Sokan azt sem tudják, hogy mit gondol, tesz, akar az ellenzék mert a nem egymással hanem egymásról lehet csak beszélni.
 
Azért ne idd le magad a pincéig! MInt írtam, ez egy nagy töbdimenziós sakparti és Viktornak volt két éve gondolkodni a kövi lépésen. Én arra vagyok kiváncsi :D Amúgy tetszik a közmédia mai napja. Mostantól akármi van azt mondom Gyurcsány! és ez mindent megmagyaráz :D Vagy valami ilyesmi lehet a cél.
Hát igen, úgy néz ki, hogy a Fidesz a mai napig nem realizálta, hogy már 11 éve náluk a felelősség
még mindig úgy beszélnek mintha az ellenzék padjain ülnének és kritizálnak egy kormányt, egy pártot ami már nincs is.

Ne feledjük:
A Fidesz azért lépet ki az EVP-böl, hogy meg usza a felelősségre vonást. Ez egy menekülés nem egy gesztus!!
 
Gyakorlatilag ennek mi lesz a hatása az országra??
Elüldögélnek a padsorokban és ennyi.
Ha megunják kilépnek az unióból......
 
Gyakorlatilag ennek mi lesz a hatása az országra??
Elüldögélnek a padsorokban és ennyi.
Ha megunják kilépnek az unióból......
Az EU-ból való kilépés nem egyszerű, ahoz meg kell kérdezni a választókat.
Az elmúlt 11 évben több mint 1,5 millió fiatal 7 és 17 év között lett nagykorú választó polgár.
Ezeket nem lehet bezárni egy vasfüggöny mögé mint amiben a szüleik felnőttek.

Magyarország az EU nélkül értéktelen lenne Oroszország, Kina, Törökország... részére
Még a nyugat-kelet irányú forgalom számára sem lenne érdekes Magyarország, mint a menekültek kikerülnének bennünket.
Természetesen az ostorcsattogtatást, skanzent, a rezervátumban élő "hunokat" szívesen látogatnák turisták
A törekvő emberek pedig, hogy munkaválalási engedélyt kapjanak nyugaton maradnának, felvennék az állampolgárságot.
Már most látjuk hány magyarból lett Angol állampolgár

Magyarország nemcsak földrajzilag tartozik Europához, nincs Orbán aki eltudna bennünket szakitani ettöl.

Akinek fáj Trianon az nem lehet Europaellenes
 
Utoljára módosítva:
Hát igen, úgy néz ki, hogy a Fidesz a mai napig nem realizálta, hogy már 11 éve náluk a felelősség
még mindig úgy beszélnek mintha az ellenzék padjain ülnének és kritizálnak egy kormányt, egy pártot ami már nincs is.

Ne feledjük:
A Fidesz azért lépet ki az EVP-böl, hogy meg usza a felelősségre vonást. Ez egy menekülés nem egy gesztus!!

"A Fidesz azért lépet ki az EVP-böl, hogy meg usza a felelősségre vonást. Ez egy menekülés nem egy gesztus!!"
En is igy gondolom+verhetik a melluket,hogy ok hagytak el a Neppartot.
 
Továbbra is azt mondom várjunk pár napot. Én arra tipelek, hogy új frakció vagy mi jön létre az európai szélsősökből. Viktornak két éve volt készülni erre. Biztos van terve. Lehet hülyének nézni, de mégis már a 4. ciklusát huzza.
 
Mindenki számára világos, hogy a Fidesz párt hol talál új politikai otthonra.
Giorgia Meloni posztfasiszta "Fratelli D’Italia" pártja nem fogja elutasítani Orbán szolgálatait amit egy levélben felajánlott.

A német AfD időközben teljes egészében (nemcsak egy része) az állambiztonság megfigyelése alá került.
Ezekkel fog egy padban ülni a Fidesz. Már most Orbán a szélsőjobboldali populizmus messiása.

Témák amikben közös volt a Fidesz és az EVP, - például az illegális menekültek, gazdasági kérdések - továbbra is az EVP-vel együtt fog szavazni a két frakció. Erről szól Manfred Weber is ellentmondva Orbánnak.

Tessék kérem összehasonlítani Manfred Weber és Orbán argumentációs készségét, beszédmódját a magyar miniszterelnökével.
Weber az akinek a célja az összetartás, Orbán pedig aki megossza az embereket, ellenségességet, gyűlöletet szít.
 
Utoljára módosítva:
Apú borogas. Épp most olvastam a momentumos nyilatkozatát a 444en. Ez a felcsúti peres ömlengés egy irtózatosan kétélű fegyver. Kezdve azzal, hogy az általuk a választásokig összegyűjtött anyagok alapján azonnal megindítanák és stb. Ez mégnagyobb öszezárásra ad okot Orbánéknak, mégtöbb választási trükre ad biztatást, szerintem. Másrészt koncepciós per felhangja van számomra. Olyan hőbörgés, mint a Tiborc adó, ami szintén nem könnyű falat Karácsonynak, kicsi az esély, hogy lesz belőle valami.
Az ilyen propaganda marhaságok helyett inkább valós dolgokról, mint a Fidesz kilépése kellene beszélniük.
 
Az Eus penz elszamoltatasa konyebb lesz mert szamithatnak segitsegre, de pl Tiborc 13 milliradjat mar nehezebb mert az az otthoni adofizetok fizettek ki, mert jobbnak lattak nem benyujtani a szamlat az Eunak igy a koltsegvetes terhere borult sotetsegbe az utcak vilagitasa.
 
Igen, ilyen konkrét ügyeket kell felemelegetni, de nem rögtön perelünk a mi bizonyítékaink alapján, meg az összes nagykutyát bepereljük általánosban. Ez nem hatékony és kontraprodúktív. Akik üzleteltek a kormány köreival vagy részei (és szerintem csak nagyon kevesen maradnak ki ebből) azok jó részének van vaj a füle mögött. Egy ilyen általam koncepciósnak érzett pertől való félelelm, főleg ha a ner erre rá is játszik, komolyabb súlyt adhat a választási krumplizásra, az aeddigiek mellett is. Bár csak lehet Én vagyok pesszimista :(
 
Az EU-ból való kilépés nem egyszerű, ahoz meg kell kérdezni a választókat.
Az elmúlt 11 évben több mint 1,5 millió fiatal 7 és 17 év között lett nagykorú választó polgár.
Ezeket nem lehet bezárni egy vasfüggöny mögé mint amiben a szüleik felnőttek.

Magyarország az EU nélkül értéktelen lenne Oroszország, Kina, Törökország... részére
Még a nyugat-kelet irányú forgalom számára sem lenne érdekes Magyarország, mint a menekültek kikerülnének bennünket.
Természetesen az ostorcsattogtatást, skanzent, a rezervátumban élő "hunokat" szívesen látogatnák turisták
A törekvő emberek pedig, hogy munkaválalási engedélyt kapjanak nyugaton maradnának, felvennék az állampolgárságot.
Már most látjuk hány magyarból lett Angol állampolgár

Magyarország nemcsak földrajzilag tartozik Europához, nincs Orbán aki eltudna bennünket szakitani ettöl.

Akinek fáj Trianon az nem lehet Europaellenes
Jobb, ha tudod: Orbán Viktor maga Magyarország.
Ezért aztán nincs kit megszavaztatni az EU-ból való kilépés ügyében.
"Egy, csak egy legény van talpon a vidéken,
Meddig a szem ellát puszta földön, égen."
Szóval ennyi.
 
Akkor sem könnyű és nem is két nap. A britteknek is évekbe telt, jó most kicsit gyorsabb lenne, mert van tapasztalat rá, de akkor is egy ilyet választás előtt biztos nem dobnak be.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok! Most regisztráltam az oldalra. Segítenétek hogy tudok könyveket letölteni?
goyo wrote on zolipost's profile.
Szia, fura helyre irtál :)

A Cool Edit Pro 7 éves progi. Az utódja az Adobe Audition.

Adobe Audition letöltés

Cool Edit Pro letöltés
Sziasztok! Cool edit pro 2.1 zeneszerkesztő program kellene. Ki tud ebben segíteni? Köszönöm előre is: zoli
Szia! Keresem a következő társasjáték képeit. Headu: egyszer volt, hol nem volt, történetmesélős társasjáték. köszönöm
Szép napot! :)
Keresem Balázs Judit: Mindenki egyformán különböző című könyvét pdf.-ben. Hálásan köszönöm, ha valaki feltölti.

Statisztikák

Témák
36,405
Üzenet
4,389,683
Tagok
590,315
Legújabb tagunk
Oszkó Zsófi
Oldal tetejére