A Financial Times címlapon foglalkozik az MNB-botránnyal

Címlapon foglalkozik a MNB-alapítványok körül kirobbant botránnyal és a VS.hu-nál felmondott tucatnyi újságíró történetével a Financial Times.

Felmondási hullámot idézett elő egy magyar hírportálnál az, hogy a jegybanki alapítványok közel 600 millió forinttal támogatták a New Wave Kft-t - jelenti a Financial Times. A gazdasági lap azt írja, az MNB-alapítványok anyagi támogatását társadalmi és gazdasági kérdések feldolgozására kapta a portál.

A Financial Times Kósa Andrást - a felmondott újságírók egyikét - idézi, aki a lap körül kialakult botrányról úgy nyilatkozott, hogy ugyan nem szóltak bele a szerkesztőség életébe, a napvilágra került hírek azonban súlyosan ártottak az internetes lap megítélésének. "Az összeg meglepően nagy és súlyos etikai kérdéseket vet fel, mivel elnyeréséért nem folyt nyilvános verseny" - mondta Kósa.

A New Wave Production, New Wave Media és a cégcsoporthoz tartozó, We Love Budapestet és We Love Balatont kiadó We Love Publishing összesen 642 255 760 forintot kapott az MNB alapítványaitól.
A cikk kiemeli, hogy a VS.hu-nál -az alapítványok anyagi támogatása miatt- tucatnyian álltak fel, többek között a portál főszerkesztője, Lebhardt Olivér is. A volt főszerkesztő Facebook-oldalán azt írta: " Hibáztam, amikor hagytam, hogy a támogatott tartalmak a támogató feltüntetése nélkül jelenjenek meg, noha ebbe beleszólásom nem volt, de az is igaz, ez elegendő ok lehetett volna akkori felmondásomra. Ezért vállalom a felelősséget, és távozom a VS szerkesztőségének éléről. Ugyanakkor kijelentem, hogy a vezetésemmel a szerkesztőségben szabad, autonóm, független újságírói munka folyt, amire büszke vagyok. A folytatáshoz a maradó kollégáknak minden segítséget megadok."

Ahogy lapunk korábban megírta, az alaptörvénnyel ellentétes, hogy a jegybanktörvény módosítása titkosította az MNB-alapítványok költéseit. A jegybanktörvény március 1-jei módosítása az alaptörvénybe ütköző módon korlátozta a közérdekű adatok megismeréséhez való jogot az Alkotmánybíróság szerint. Az AB szerint az alaptörvény közérdekű adatnak minősíti a közpénzekre és a nemzeti vagyonra vonatkozó adatokat. Az állami vagyonról szóló törvény alapján pedig minden állami vagyonnal gazdálkodó szerv vagy személy működésére vonatkozó adat közérdekű és így megismerhető. A törvény ma délelőtt már ennek fényében fogadták el újra.

A cikk szerint a jegybanki alapítványok körül kialakult botrányok most újabb kérdéseket vetnek fel a magyar sajtószabadsággal kapcsolatban. A "Freedom House és a riporterek határok nélkül" korábbi jelentése szerint a magyar sajtószabadság a 28 vizsgált EU-ország közül korábban a csúfos 24. és 25. helyet érte el.

Szerző: T.D.

financial time.jpg
 
Engem is lebeszéltek....a korom miatt állítólag nem érte volna meg.

Én épp a határán voltam. De nem emiatt nem léptem be, hanem tényleg bizalomhiány miatt. És mennyire igazam volt... Még ha nem államosítják is, mire mentem volna azzal, most, hogy muszáj voltam kijönni?!

Különben meg, első kérdésem az volt, hogy de mi van ha megszűnik a munkahelyem, s nem tudom fizetni tovább amit kéne a kasszába? Erre jött a sopánkodás meg a mellébeszélés, meg hogy hát valami munka mindig lesz úgyis biztos... Na ha kellett volna valami ami elveszi a kedvemet még, az ez volt. Semennyire se éreztem garantálva már akkor se, hogy lesz legalább valami AKÁRMILYEN munka is azoknak mindig, akik akarnak dolgozni.
 
Szóval kitanítottuk őket drága pénzen és nem átallottak külföldre menni pénzt keresni....Ráadásul csavarják az okokat...:rohog:
De tudod az okat is miert van a tortenes igy, aki magyarnak szuletik az haza hozza a tudasat, es nem a penz keltetese kotlasa miatt van ott ahol. Tudas alapu tarsadalmat epitunk ezerevek ota, de vannak olyanok akik csak nevleg magyarok az ingyenesseg minden vivmanya miatt alkotnak tarsadalmat velunk, amint elertek celjukat mennek tovabb, pedig itt is olyan elet helyzetekben eltek ami nem indokolna a menesuket barhova is..... tetteid altal leszel magyar, egyszeru elettel nem tudsz ember lenni.... csak tavol penz gazdagsagaban......
 
Az embereknek nem mindig a penz a motivaci amiert elmennek mas orszagba. A kijovokbol a felkezeden megtudod szamolni ki az aki igazan gazdag lett.A masodgeneraciosoknak se sikerul csak nagyon kis reszenek.
Nem kolbaszbol van a kerites, meg ha sokan azt hiszik akkor se.
A kijovok nagyresze orul ha atlagos eletvitelet oszze tud maganak hozni.
Az otthoni iskolak nagyreszet el se fogadjak, be kell ulni itt es vagy kulonbozetit tenni ,egy egy targybol, a szakmanal meg minimum 6-12 honapos iskolat elvegezni, es akkor kezdodik az elindulas a letra alsofokatol.Minimum 5 ev hogy kezd megsimerni a lehetosegeket.
Az oda vissza koltozesek kozott nem lehet csucsra jutni a karrier epitesbe.
 
Akkor nem értem az Indián nemzetek vagyonáért vagytok még ott, ti mennyit tudtok elbitorolni belőle! Ha annyira nehéz az élet ott?
 
Ez csak szerinted van így, sosem lehet a másik gondolkodásába látni. Ami neked cél az másoknak csak egy lépcsőfok. Ami neked életforma az másoknak elfogadhatatlan.
A magyarság meg mindenkinek a lelkében dől el. (igaz van aki pénzért veszi)
Lépcsőfok az ingyen szerezett tudás birtoklása, DE AZ OTT SZERZETT TUDÁS SOHA NEM VISSZA HOZNI haza. Ki alakítani egy közeget és felvirágoztatni ama térséget ahol előtte éltetek? PAZARLÁS, PAZARLÁS? Vagy tudatosság, ha értenéd a szavaimat (tudom hogy érted, és azt is tudom miért adsz ily választ) értenéd, akárkinek is születtél valamely náció tagjaként ha egy nemzet berkeiben nevelkedtél fel, nem önös a létezésed, ha a nációd ezt táplálja beléd szüntelenül is....

Nációból elveszem az ó-t sajnos, az ö uralmukban élhetünk örökösen, ha nem emelkedsz felül a beléd sulykolt tanításokon.... :(
 
Akkor nem értem az Indián nemzetek vagyonáért vagytok még ott, ti mennyit tudtok elbitorolni belőle! Ha annyira nehéz az élet ott?

Felesleges az indianokat ide keverned , mint ahogy Istvan kiralyt se emlegetjuk ............
Mi itt vagyunk es maradunk is.
Amiertre sok valasz van, mert befogadott minket ez az orszag akkor mikor a hazanak nem kellettunk sot hala imat morzsolt hogy eltuntunk.
Az eletem nagyreszet itt eltem es elem le vegervenyesen ,es csak koszonettel es halaval tartozok ennek az orszagnak.Ahogy a Kiralynohoz az indianokhoz is lojalis vagyok es igyekeztem megfelelni a canadai torvenyeknek es elvarasonak.
Erosek a magyar gyokereim,de haza vegleg soha nem fogok menni.

Nem olcso ma tanulni otthon, hogy elmegy a fiatal az a jelenlegi politikai kurzusnak koszonheto ilyen hatalmas felmillios elvandorlas.
Ok se fognak haza menni minnel tobb idot toltenek el kint, allampolgarok lesznek idovel. Beilleszkednek, talalnak jobb munkakakat, kint kepezik magukat, gyerekeik ott szuletnek es jarnak isklaba, a 90% nem csere bereli az eletet ,mert kesz csod es csalodas, a honvagy sincs mert az is addig volt meg nem lehetet haza menni. Ma ha valami hianyzik es elsorban a kultura olcsobb haza menni meg egy szinhazi elodasra is mint veglegesen haza koltozni, es megint kezdeni mindent elolrol.
 
Nem arról volt szó, hogy az élet ott általában véve nehéz lenne. Egyszerűen MÁS TÍPUSÚ nehézségekkel kell megküzdeni mint ott, ahonnan eljött az ember, s van akinek ez jobban megfelel tudod. Van olyan is akinek nem, na az hazamegy.

A kérdésed amúgy erősen provokatív, mi a faszér' kell belekeverned az indiánokat - gondolod hogy aki kimegy ma mondjuk az USA-ba, annak is van méág lehetősége az indiánoktól bármit is elrabolni?! Mellesleg, az első idejövők is maximum földet rabolhattak, aranyat nem sokat, az inkább közép- és délamerikában volt valamennyi.

Amúgy meg, meg fogsz lepődni, de van aki nem elsősorban a pénz miatt marad itt (még ha nehéz is netán az élet itt...) hanem a SZABADSÁG miatt, tudod...

Meg mert ez itt egy sokkal őszintébb világ... (nem, ez se teljesen az. de sokkal inkább! remélem érted...)
 
Ertem kifogas azt talatok regimentnyit. Indianok vagyonat bitoroljatok nem kell kevernem ezt sehova. Hon eltetet benneteket es elteti akik kitartanak melette ( tomloc etele viz es kenyer volt a betyarnak) azt hogy sokaknak ennyi jut nektek is koszonhetik nem panaszkent regelem ezt. Nemzetek eltetese nem a penz miben lete a letetemenyese mindennek, majd ebredtek valamikor ra.....
 
Nem arról volt szó, hogy az élet ott általában véve nehéz lenne. Egyszerűen MÁS TÍPUSÚ nehézségekkel kell megküzdeni mint ott, ahonnan eljött az ember, s van akinek ez jobban megfelel tudod. Van olyan is akinek nem, na az hazamegy.

A kérdésed amúgy erősen provokatív, mi a faszér' kell belekeverned az indiánokat - gondolod hogy aki kimegy ma mondjuk az USA-ba, annak is van méág lehetősége az indiánoktól bármit is elrabolni?! Mellesleg, az első idejövők is maximum földet rabolhattak, aranyat nem sokat, az inkább közép- és délamerikában volt valamennyi.

Amúgy meg, meg fogsz lepődni, de van aki nem elsősorban a pénz miatt marad itt (még ha nehéz is netán az élet itt...) hanem a SZABADSÁG miatt, tudod...

Meg mert ez itt egy sokkal őszintébb világ... (nem, ez se teljesen az. de sokkal inkább! remélem érted...)
Indianok folytatolagos rablasabol elitek az eleteteket ott Canadaban, USAban felenk ez teny, ( rablo mikor veszi ezt eszre, soha).
Genkezelt eteleket eszel, es a vilagok kirablasanak a gyumolcseiben tobzodtok, gyarmatosito nepek, hogyan is ertenek meg a RABLAST...... lesz ebredestek ra, sajnos.....
 
Amióta ezeket az itteni ocsmány és egészségtelen ételeket eszem, bámulatosan javult az egészségem. Eltűnt, a viszketésem, a depresszióm, az aranyerem is, a körömgombám, a kiütéseim, minden.

Ami meg az indiánok kirablását illeti, nem volt azoktól mit elvenni mert nem volt technikájuk. Abból hogy elszedi valaki tőlük a tollas fejdíszüket, nem lehet meggazdagodni. E földrészen igenis az ide bejövő „fehér” emberek építették fel a civilizációt, s ennek előnyeit az indiánok utódai is élvezik ma már!

Nem tagadom, eleinte valóban volt biztos sok harc velük, és jópáran meghaltak belőlük. Ilyen a történelem. De ezt épp a magyarok nem vethetik az USA első telepeseinek a szemére, mert a magyarok is ugyanilyen betolakodók Európában, amikor ugyanis bejöttek a Kárpát-medencébe, kiirtották az itt már régóta élkő avarokat! Aztán pedig feldúlták egész Nyugat-Európát a „kalandozások” néven emlegetett rablóhadjáratokban! (jó kis polkorrekt név, mi? „kalandozások”. Nem ám rablóhadjáratok!) Te talán nem hallottad, hogy „a magyarok nyilaitól ments meg Uram minket?”

Ja, értem, a magyaroknak azt szabad volt, de egy másik kontinensen másoknak nem szabad. Szép.

Azt is megjegyezném, hogy azért az indiánok se voltak valami olyan áldott jó lelkek és „nemes” vademberek, mint amilyennek beállítják őket. A kínzócölöp intézményéről talán te is hallottál gondolom. Továbbá, volt a kontinensen bőven hely az indiánok mellett a fehéreknek is, de ugye akadtak törzsek akiknek nem tetszett hogy jönnek más lakók is, és elkezdték a gyilkolászást.

Ezzel nem azt mondom hogy a fehérek hófehér ártatlan lelkek lettek volna, de az nagyon durva túlzás amivel vádaskodtál. Mindenesetre a mai generációnak ehhez már semmi köze és nem bűnös benne.
 
Ertem repkedve elsz ott ahol vagy eppen, mert a fold is az Indianoke volt, a tolas fejdiszre ertve.
Aranyos szeglet ide jottek a magyarok vissza, ahol mindig is eltek, tevesen eled meg a magyarsagodat VAJON MIERT IS.
Ja ertem a keresztenyseg aldozatai KIS MISKA az Indianokhoz kepest, ebredj amit nem talalsz magadban masokban mar ott van....
 
Persze, a magyarok mindigis ott éltek, értem. Nem ám Etelközben, nem a Krímben, nem az Uralban. Világos. Tagadjuk le a valóságot a mesék kedvéért.

És nem a kereszténység áldozatairól beszéltem (vannak annak is áldozatai persze, nagyonis de nem arról beszéltem) hanem a még nem keresztény magyarok barbárkodásairól. De az ugye nem számít mert magyarok öltek, s akiket öltek azok se indiánok voltak.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,260
Tagok
615,932
Legújabb tagunk
Ventus Tamara
Oldal tetejére