A kanadai doktornő közölte a betegével, hogy rákos, aztán lefeküdt vele

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2019 Február 4.

Melitta - 2019 Február 4, 12:11
  1. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Később elhagyta a férfit és a kezelését sem folytatta, most búcsút inthet az engedélyének.

    A 37 éves onkológus tettét iszonyatosként és undorítóként jellemezték fegyelmi meghallgatásán- írja a CBC beszámolója alapján a 24.hu, és eltiltottak az orvoslástól, amiért szexuális kapcsolatot létesített egyik rákos betegével.

    Theepa Sundaralingam egy nappal azután kezdett el flörtölni a beteggel, hogy közölte vele, rákos. Megadta neki a telefonszámát, valamint elérhetőségét az Instagramon, majd erotikus üzeneteket kezdtek el váltani, és később többször is lefeküdtek egymással.

    Az ontariói orvos- és sebészkamara a nő tettét szexuális molesztálásnak ítélték, majd megfosztották orvosi engedélyétől. Emellett kötelezték, hogy helyezzen letétbe 16 ezer kanadai dollárt, a beteg terápiás kezelésére, ha esetleg szüksége lesz rá.

    [​IMG]

    Sundaralingam tudta, hogy amit csinál szabályellenes, és az orvosi engedélyével játszik, ezért többször is arra kérte a beteget, hogy tartsa titokban kapcsolatukat, és törölje ki üzenetváltásaikat.

    A kapcsolat hét hónapon át tartott. Az orvos többször is lefeküdt a férfival, a beteg otthonában, valamint a kórházban is. A beszámoló szerint a kórházi ágyban is szeretkeztek, amikor a férfi csontvelő-átültetésen, valamint kemoterápián esett át.

    Utoljára 2015 szeptemberében feküdtek le egymással, ami után a nő közölte a férfival, hogy szakít vele, mert beleszeretett egyik kollégájába, akivel akkor már kapcsolata volt. Ezután nem volt hajlandó többet találkozni a beteggel, és a kezelését is abbahagyta.
     

Hozzászólás

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2019 Február 4.

    1. setni
      setni
      Van itt baj a fejben....
    2. krabat1
      krabat1
      Nem volt molesztálás, mivel a csóka lefeküdt vele, a molesztálókkal nem szoktak többször is lefeküdni.
      A rákosok sem.
      Megvan az oka hogy nem t*szhatnak az orvosok a betegeikkel, nem kell még költeni hozzá meg kiskorúsítani azt a fickót mert többször is különféle pozitúrákban közösülhetett egy ilyen csajjal. A terápiás pénz meg nevetséges.
      [​IMG]
      Párhuzamos_György kedveli ezt.
    3. setni
      setni
      Ha kórház és az orvosi szabályok tíltják akkor szabályt szegett.
    4. *Ferika*
      *Ferika*
      Nnnna kerem egy magyar despota soviniszta him sommas meglatasa
      mert o aztan tudja ,hogy Canada Ontario provinsaban milyen szabalyok vonatkoznak egy orvos-beteg kapcsolatra .
    5. Párhuzamos_György
      Párhuzamos_György
      Én a rákos fickót ítélem el amiért feljelentette a doktornőt (gondolom ugyanis másképp nem derülhetett volna ki az eset). Örült volna inkább a rohadék, hogy amikor már úgyis jóeséllyel közel az élete vége, még utoljára párszor jót dughat egy ilyen csajjal. Hasonló esetben én nem győznék hálálkodni a nőnek, amiért MEGAJÁNDÉKOZOTT AZ ÖLELÉSÉVEL, hogy valami jó élményben is legyen részem még a halálom előtt!

      Oké, nem tartott ki a pasi mellett végig, de ha egyszer beleszeretett valaki másba, a dolog teljesen érthető. Így is ajándék a részéről amit adott.

      MOLESZTÁLÁS?! Nagy baj van annak a fejében tényleg aki erre az esetre ezt a szót használja! Akkor lenne molesztálás ha a férfi kiskorú lenne, vagy ha kerekperec megmondta volna a nőnek hogy nem kívánja a kapcsolatot, de a sztoriból nekem még véletlenül se ez jön le!

      Ilyen barom egy világot, komolyan mondom... A fenébe is, miért is nem tudnak engem is így „molesztálni” ilyen csajok...
    6. Melitta
      Melitta
      Irigykedunk,irigykedunk? A pakliba benne van egy csontvelo atultetes ami hihetetlen nagy betegseg borzalmas allapot fajdalom kemo es minden.
      Szerintem biztos a felepuleseben segitett a szerelem a pozitiv eletszemlelet.
      Azert ritkan fordul elo , hogy egy pali felnyomja a not mert egy lamur alakult ki. Altalabn utana tortenik mikor az egyik fel ,felakarja szamolni a kapcsolatot akkor jon a keseru bosszu......sok palinal.
    7. Párhuzamos_György
      Párhuzamos_György
      Most nem egészen értelek: egyetértesz a nézetemmel vagy sem? Úgy értem, TE MAGAD, te elítéled-e a nőt, vagy, mint én, a fickót ítéled el a feljelentésért?

      Ami a kérdésedet illeti: a válaszom az, hogy IGEN, irigykedem, és nem is kicsit ám hanem vastagon! Ha tényleg arról a csajról van szó aki a képen van, elárulom neked, mikroszkopikusan kevés azon nők száma akik jobban tetszenek mint ő, mert nagyjából épp ez a típus az „ideálom”! Rengeteg sok másfajta nő is van persze akit szépnek találok, igaz, de kifejezetten ez a típus nálam a favorit!

      S erre valaki hülye tahó megkapja, s ilyen IGAZSÁGTALANUL bánik aztán vele... Remélem kemoterápia ide vagy oda, hamar megdöglik a pasas mert nem érdemli meg az életet!

      Lehet hogy erősnek tartod e véleményemet de ez van, leírtam amit őszintén gondolok.
    8. Sussi07
      Sussi07
      Pontosan én is igy gondolom. Addig ok, mig van fekvés, aztán mikor megtagás lesz, akkor perelés.
      setni kedveli ezt.
    9. Párhuzamos_György
      Párhuzamos_György
      Ez egyszerűen egy rohadt szemét pasas, aki igenis nem volt „molesztálva” meg „zaklatva” hanem nagyon örült a dolognak, aztán amikor a csaj mégis otthagyta bosszúból TÖNKRETETTE AZ ÉLETÉT ennek a CSODÁLATOS NŐNEK!

      Ahelyett hogy hálás lett volna azért amit kapott tőle... Nagyon remélem hogy a kemoterápia nem használ majd neki, sőt a fájdalomcsillapítók se, és borzalmas kínok közt döglik majd meg.
    10. Sussi07
      Sussi07
      A véleményemet általánosságban irtam. Nem kivánok semmi rosszat még a perlö félnek sem. Söt, kivánom neki, hogy még kap jó pár évet a különbözö terápiáknak köszönhetöen.
      Te egy gonosz vagy.
    11. CasaLoma
      CasaLoma
      Ismered a viccet?

      - Miért sírsz, nyuszika?
      - Mert megerőszakolt a medve!
      - Ó, te szegény! És mikor?
      - Hát tegnapelőtt, meg tegnap, meg most is oda megyek!
      evelyn13, krabat1, setni és 1 másik tag kedveli ezt.
    12. Párhuzamos_György
      Párhuzamos_György
      Gonosz, én?! Na ne már...! Oké, persze, lehet hogy néha az vagyok, nem én vagyok a jótündér, elismerem. De ha gonosz vagyok is, NEM EMIATT! A gonosz, az a feljelentő pasi. Aki rosszat tesz valakinek aki neki jót tett, az gonosz, szerintem. Az viszont nem gonoszság, ha rosszat kívánok éppen pontosan a gonosznak! Arra legfeljebb a „bosszúálló” kifejezést használhatod.
    13. tornando
      tornando
      Egy helyzet kihasználást is lehet benne látni(mint a bíróság)
      De lehet ajándékként is nézni (mint a tagok egy része)
      Lehet természetes kapcsolatként is nézni (ilyet is tesznek emberek)
      Aztán rákövetező szakítás is megesik.
      Ezzel nincs probléma
      Hogy a kezelését abbahagyta azzal már látok bajt.
      Ám a vége az nem természetes az bosszú vagy anyagi haszonszerzés vagy mindkettő együtt
      És ha ezt önmagában nézem és szokott-e ilyen is lenni?
      Hát ki kell mondani szokott.

Megosztás