Hírek A magyar kormány magánkézbe adja a hadiipar jelentős részét gazdaság

A magyar kormány döntése nyomán magánkézbe kerül az állami hadiipar piacképes része. A lépést azzal indokolják, hogy Magyarország továbbra is a béke pártján áll, ám ehhez „erő kell”, amelyhez modern és exportképes védelmi iparra van szükség.

A Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint az állami tulajdonú N7 Holding és a 4iG Csoport leányvállalata, a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. előzetes megállapodást kötött a tranzakcióról. Az N7 Holdingban maradnak az úgynevezett kritikus infrastruktúrák – például a gyárépületek és ipari parkok, amelyek értékét 140 milliárd forintra becsülik –, míg a termelés és az értékesítés a jövőben a többségében magánkézbe kerülő új vállalat feladata lesz.

A modell európai példákra hivatkozik: a Thales, a Leonardo, az Airbus SE, illetve több más európai hadiipari cég is vegyes tulajdonlásban működik. A kormány azt ígéri, hogy a Magyar Honvédség ellátásbiztonságát garantálni fogják, és az exportpiaci szereplést is megerősítik. A magántőke bevonásával a kabinet szerint elkerülhető az államadósság további növelése, miközben a védelmi ipar fejlesztése felgyorsulhat.

A tranzakció kétlépcsős lesz: az N7 Holding létrehoz egy új céget, amelybe a kiválasztott vállalatokat szervezik át. A potenciális érintett cégek között szerepel többek között a Rheinmetall Hungary, a Dynamit Nobel Defence, az Arzenál Fegyvergyár és az Airbus Helicopters Hungary. Ezek összesített értékét 74,5–82,8 milliárd forintra becsülik.

A kormány hangsúlyozza: a termelés és az értékesítés továbbra is magyar kézben marad, és a tranzakció a nemzetgazdaság növekedését, a védelmi szuverenitás erősítését, valamint a béke fenntartását szolgálja.

A bejelentés ugyanakkor kérdéseket is felvethet arról, hogy a kormányzati narratívában békés szándékokkal összefüggésben hogyan illeszkedik egyre hangsúlyosabb hadiipari exportra alapozott iparfejlesztési stratégia.

Szabó Attila

1750038595694.jpeg
 
Hogy a tehénvadásztrol picit visszakanyarodjak,
Az N7 két lószergyarto részlegének a Vezetője Joachim Hutt és Michael Krebs. (Igen. Ősi magyar nevek, mint Georg Spöttle.).
Ez vajon mennyire illeszkedik a honvédelmi koncepcióba?
 
Hogy a tehénvadásztrol picit visszakanyarodjak,
Az N7 két lószergyarto részlegének a Vezetője Joachim Hutt és Michael Krebs. (Igen. Ősi magyar nevek, mint Georg Spöttle.).
Ez vajon mennyire illeszkedik a honvédelmi koncepcióba?
Nekem az N7 az a Mass Effect. Furcsa ezt való életbeli kontextusban látni...
 
A Tisza Párt elnöke szerint mindenki számára világos, hogy „egyedül önök készülnek háborúra, hogy önök a háború, a hazugság és az uszítás kormánya. Nem az én testvéremnek van fegyverkereskedő cége, hanem az ön Áron nevű öccsének. Nem az én fiam készíti elő a magyar katonák beavatkozását a csádi polgárháborús övezetben, hanem az ön Gáspár nevű fia. Nem az én honvédelmi miniszteremnek volt hadászati érdekeltsége, hanem az ön kaszinóminiszterének. Nem én játszom át az oligarcháimnak a magyar hadiipar aranytojást tojó cégeit, hanem ön. Nem én, hanem ön bukott le, hogy felhagyna a békementalitással és megkezdené a háborúra való átállás nulladik fázisát.”
 
/enyhén OFF - nem találtam frissebb beszélgetést a témában/

Megy az államadósság számláló - nézd meg mennyi jut rád a tartozásból 15 év sikeres Fidesz kormányzás után (ha magyar állampolgár vagy):
Magyar adósság óra


Tényleg nagy kaka lehet; 10 éve biztos nem láttam Fidesz megmondóembereket nem kormáménymédiában nyilatkozni:

Bencsik András - Nem szeretne az aluljáróba lemenni​

 
/enyhén OFF - nem találtam frissebb beszélgetést a témában/

Megy az államadósság számláló - nézd meg mennyi jut rád a tartozásból 15 év sikeres Fidesz kormányzás után (ha magyar állampolgár vagy):
Magyar adósság óra


Tényleg nagy kaka lehet; 10 éve biztos nem láttam Fidesz megmondóembereket nem kormáménymédiában nyilatkozni:

Bencsik András - Nem szeretne az aluljáróba lemenni​

Csatolás megtekintése 2067598
A nyuggerek is ezt szajkózzák (a szüleim is!). Nézd ezt a sok autót!! Hát hol itt a szegénység?
Én erre: akkor nézz rám! itt van a szegénység! nekem huszonéves kocsim van!
 
OFF
Bácsika bemegy a bankba:
- Jó napot. Be szeretnék tenni tízezer forintot. Mi a garancia, hogy visszakapom a pénzem, ha a bank csődbe megy?
- Nyugodjon meg, kedves uram. Nem megy a bank csődbe, de ha gond lenne a megyei fiók kifizeti a pénzét.
- És ha a megyei fiók is tönkremegy?
- Akkor a Budapesti Központ fizet.
- És ha a Budapesti Központ is bezár?
- Akkor a garancia alapból fizet a kormány.
- És ha a kormány megbukik?
- Őszintén, uram. Ez nem érne meg önnek tízezer forintot??
 
„A Tisza Párt rátámadt a magyar vasútra. Pontosan tudjuk, hogy Magyar Péter és a Tisza Párt az Európai Néppárton keresztül nyomást gyakorolt az Európai Beruházási Bankra (EIB), hogy a magyar vasút ne kaphassa meg a fejlesztési forrást” – mondta keddi videójában Lázár János építési és közlekedési miniszter.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

babrafax wrote on Pacalka's profile.
Szia,

a coolcomics átvette a honosítást. A 2-6 rész folyamatosan felrakásra kerül. a 3 -dik album pár héten belül. Viszont nagy segítség lenne egy francia vagy angol nyelvű Lorna 1 -es album. Az első rész bármelyik nyelven neked nincs meg?

Üdv : Alex
berem wrote on verda's profile.
Szia

Lattam, hogy keresed a kovetkezo konyveket:

Simone de Beauvoir - A kétértelműség erkölcse
Krizmanits József - Vallási fundamentalizmus
Michael Ledeen · William Lewis - Bukás: amerikai kudarc Iránban
Firdauszí - Sáhnáme / Perzsa költők versei (Fordította: Gaál László)
Stefan Zweig - A tegnap vilaga

Ha esetleg meglesz barmelyik oszd meg velm is koszonom elore is.

berem
Diós Alexandra wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda. A Kárpátok vámpírjai sorozat hamarosan folytatódik 2027. Január 5.én jön ki a 40. Kötet Sötét Karnevál címen. Már most alig várom, hogy olvashassam :)
Marcsello71 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm szépen a csodás fordításokat és örömet, amit ezek a könyvek szereznek. Mindig nagyon várom az új fordításokat, főleg a z Ősi fajok sorozatát.
Mivel a rajongói fordítások új topicba lettek paterolva, mostantól itt találjátok meg az enyémeket is: https://canadahun.com/temak/rajongói-fordítások.64770/ kezdve az Ősi fajok 8,6. részével.

Statisztikák

Témák
39,237
Üzenet
5,059,860
Tagok
630,990
Legújabb tagunk
tylekeoplusco
Oldal tetejére